Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-16 / 162. szám
161 SPORT 2018. július 16. I www.ujszo.com Maurizio Sarri a Chelsea új edzője London. Maurizio Sarrit nevezték ki a Chelsea futballcsapatának vezetőedzőjévé. Az olasz tréner három évre szóló szerződést írt alá a londoni klubnál, melytől pénteken menesztették honfitársát, Antonio Contét. ,31 vagyunk ragadtatva, hogy Mauriziót fogadhatjuk, és türelmetlenül váijuk, hogy meghonosítsa a futballról alkotott filozófiáját a Chelsea-ben” - idézte Marina Granovszkaj a alelnököt a klub közleménye. „Nagyon örülök, hogy a Chelsea-hez, illetve a Premier League-be kerülhetek - mondta az 59 éves Sarri, aki 2016-ban és idén is másodikként, 2017-ben pedig harmadikként végzett az olasz bajnokságban a Napoli csapatával. - Izgalmas, új szakasz kezdődik a pályafutásomban. Már alig várom, hogy elkezdhessem a munkát, és találkozhassak a játékosokkal, mielőtt Ausztráliába utaznánk, és ott megismerhetném a csapatot. Remélem, szórakoztató futballt tudunk majd bemutatni a szurkolóknak, és az idény végén versenyben leszünk trófeákért, melyeket ez a klub megérdemel.” A 48 esztendős Conte két évig volt a londoni együttes trénere, amely irányításával 2017-ben bajnok lett, idén pedig megnyerte az FA-kupát. (MTI) r Újra Dave Salo lett Hosszú Katinka edzője Lo* Angeles. A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó, Hosszú Katinka ismét Dave Salóval dolgozik együtt. Hosszú Los Angelesben tréningezik Salóval. A tréner egészen 2012-ig irányította Hosszú felkészülését. A 29 éves, hétszeres világ- és 13- szoros Európa-bajnok úszó az augusztusi glasgow-i Európabajnokságig kérte fel Salót a munkára. Hosszú Salóval nyerte pályafutása első vb-aranyérmét még 2009-ben, ám a 2012-es londoni olimpiát követően elváltak útjaik. (MTI) SPORTMENÜ ■ Vízilabda EURÓPA-BAJNOKSÁG. Barcelona, férfiak - 12.30: Oroszország-Szlovákia; 14.00: Törökország-Görögország: 15.30: Grúzia-Magyarország; 17.00: Horvátország-Hollandia; 10.30: Németország-Olaszország; 20.30: Szerbia-Románia: 22.15: Málta-Spanyolország. SPORTATV-BEN 12.30 - STV 2: Oroszország- Szlovákia férfi vízi labda Ebmeccs 13.00 - SPORT 2 (cseh): Bastadi férfitenisztoma 13.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Bukaresti női tenisztorna 15.30 - M4 SPORT: Grúzia- Magyarország férfivízilabda Ebmérkőzés 18.25 - DIGISPORT 1 (szlovák): Férfi strandröplabda Európa-bajnokság 19.00 - SPORT 1 (cseh): Newporti női tenisztorna 19.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Bukaresti női tenisztorna Világbajnokok a magyar lányok REGEN 2 0 18 HUNGARY 2018 DEBRECEN 2018 HUNGARY 2018 DEBRECEN A magyar lányok százszázalékos mérleggel zárták a tornát A magyar válogatott megnyerte a Debrecenben rendezett női kézilabda juniorvilágbajnokságot, miután a szombat esti döntőben 28:22- re legyőzte Norvégia csapatát a Főnix Csarnokban. A magyar juniorválogatott 2001 és 2003 után harmadszor játszott döntőt a korosztályos világbajnokságon, 17 és 15 évvel ezelőtt azonban kikapott Oroszországtól. Golovin Vlagyimir szövetségi edző csapata most százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a tornát. A magyarok és a norvégok korábban már játszottak egymással a tornán: a csoportkor utolsó fordulójában a házigazdák 35:27-re győztek, és a fináléban is lendületesen, eredményesen kezdtek (4:1). A folytatásban a norvégok a pontos átlövéseiknek és a magyar hibáknak köszönhetően fordítottak (5:6). Akadozott a hazaiak támadójátéka, több mint hat percig nem találtak be, hétméterest hibáztak, és a kettős emberelőnnyel sem tudtak élni, ráadásul a túloldalon a hatékony védekezés mellett Henny Reistad remekül lőtt, Sofie Grönlund pedig bravúrosan védett. A magyarok az utolsó nyolc percben csak egy gólt dobtak, így a szünetben Norvégia vezetett két találattal. Golovin azonban nem esett pánikba, egy időkérésnél is hangsúlyozta: „A végén kell vezetni, nem most!” A magyar játékosokon kiütközött a felkészülés és a két hete zajló világbajnokság fáradtsága, védekezésben továbbra sem találták a norvégok ellenszerét, nagy lelkesedéssel mégis sikerült fordítaniuk (16:15). Golovin Vlagyimir szövetségi edző csapata sérülés miatt elveszítette irányítóját, Lakatos Ritát, aki összefejelt egy norvég játékossal, és azonnal kórházba is vitték, mert nagy ütést kapott a fogsorára. Ennek ellenére Háffa Noémi kiváló lövéseivel és Suba Sára védéseivel három góllal ellépett (21:18) a magyar együttes. A torna legeredményesebb magyar kézilabdázója, Klujber Katrin volt a vezéregyéniség a hajrában, együttese öt perccel a vége előtt már öttel vezetett, és a különbséget rendkívül fegyelmezett játékkal még növelni is tudta, így a telt házas Főnix Csarnok közönsége előtt világbajnoki címet ünnepelhetett. A magyar együttesnek a korosztályváltás miatt a szombati volt az utolsó közös mérkőzése. A torna álomcsapatába három magyar játékos került be: a legjobb bálátlövő Háffa Noémi, a legjobb jobbszélső Faluvégi Dorottya, a legjobb beálló pedig Pásztor Noémi lett. „Boldogok és büszkék vagyunk. Az aranyérem, a világbajnoki cím nem az én sikerem, hanem természetesen a lányoké, és azoké az edzőkollégáké, akik megtanították őket kézilabdázni. A siker közös, mindenkinek köszönöm, aki részese volt. Nagyon egységes volt a csapat” - nyilatkozta Golovin Vlagyimir. A kapus Suba Sára elmondta, a szünetben, kétgólos hátránynál az edzőjük hasznos tanácsokkal látta el őket arról, hogyan vegyék át a ve(MTI-felvétel) zetést és utána hogyan tartsák meg az előnyt. „Ezt százszázalékosan be tudtuk tartani, ezáltal sikerült megnyerni a mérkőzést. Elképesztő érzés, hogy világbajnokok vagyunk. Még nem tudjuk felfogni. Nagyon boldogok vagyunk és örülünk, hogy ennyi embernek örömet szereztünk” - tette hozzá a kapus. A Ferencváros átlövője, Háfra Noémi kijelentette, a nézők erőt adtak nekik a második félidőre, és túllendítették őket a nehézségeken: „Nagyon nagy élmény volt ennyi ember előtt játszani. Nagyon boldog vagyok és büszke a csapatra, fel sem fogom, hogy megnyertük a világbajnokságot.” (MTI) Tour: Sagan újabb dobogója, Van Avermaet az élen Szombaton a második helyen zárta a 8. szakaszt Peter Sagan, aki továbbra is vezeti a pontversenyt a Tour de France kerékpáros-körversenyen, összetettben a 9. etap után is a belga Grog van Avermaet áll az álén. A Dreux és Amiens közötti 181 kilométeres szombati szakaszt — amelyet a verseny legkönnyebb etapjának tartanak - a holland Dylan Groenewegen nyerte 4:23:36 órás időeredménnyel, tömegbefutó után. A további sorrend a zsűri döntése nyomán alakult csak ki: az eredetileg második német André Greipelt és a harmadik kolumbiai Fernando Gaviriát a 92. és 93. pozícióba sorolták, a célba negyedikként érő Peter Sagan így végül második lett. „Nem láttam a párharcukat, mivel akkor az élen haladtam, így nem tudok véleményt mondani róla. Vasárnap újra nyerni akarok. Végig elöl szeretnék lenni, bár kicsit több erőmbe került a mai szakasz, ami még hiányezhaf nyilatkozta a szlovák kerekes újabb dobogós helyezése után. A vasárnapi etapon - melynek egy része macskaköves úton vezetett - Sagan valóban sokáig az élbolyban volt, 15 km-rel a cél előtt azonban ő sem tudott reagálni Van Avermaet, Degenkolb és Lámpáért szökésére. Hármójuk harcát végül a német John Degenkolb nyerte (ez volt pályafutása első Tour-szakaszgyőzelme), Sagan ötödik lett. „Nagyon régóta vártam erre a győzelemre. A télen meghalt az egyik legjobb barátom, aki a második apám volt, neki ajánlom ezt a sikert” - mondta a célban Degenkolb. A holland Greg van Avermaet megőrizte előző napi, 43 másodperces előnyét összetettben. (SITA, tasr) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Győri ETO-Sereif 1:0, g.: Völgyi (16.): Lokomotíva Kosice-Michalovce 1:3, a vendégek gólszerzői: Bednár (17.), Sulley (42.), P. Kolesár (50.); MTK-Senica 4:0, g.: Bognár (5.), Lencse (45., 55.), Kanta (72., 11-esből); Zlín-Zlaté Moravce 3:0, g.: Dzafic (32., 70.), Bartoáák (43.): Wisla Kraków-Zilina 1:2, g.: Wasilewski (65). ill. Cociuc (37., 11-esből), Mihalík (89 ): Ruzomberok-Tfinec 1:1, g.: Daniel (41.), ill. Dedic (11.); Hapoel Kirjat Smona-Nltra 0:1, g.: Fábry (39.). ■ Kézilabda NŐI U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, döntő: Magyarország-Norvégia 20:22 (10:12), gólszerzők: Hátra, Klujber 8-8, Lakatos 4, Fodor 3, Pásztor, Szabó K. 2-2, Faluvégi 1, illetve Reistad 7, Jacobsen 4, Gabrielsen, Ellertsen, Fossheim 2-2, Olsen, Hovland, Nestaker, Lund, Syverud 1-1. ■ Vízilabda EURÚPA-BAJNOKSAG, Barcelona, nők, A csoport, 1. forduló: Hollandia-Horvátország 21:1, Izrael-Olaszország 2:21, Franciaország-Görőgország 5:12. B csoport, 1. forduló: Oroszország-Törökország 35:4, Szerbia-Németország 8:9. Magyarország-Spanyolország 9:13 (2:3,2:2,1:3,4:5), góllövők: Ortiz B. 6, Garcia 4, Espar 2, Leiton Arrones 1, illetve Szilágyi 4, Leimeter 2, Csabai, Keszthelyi, Gurisatti 1-1. 2. forduló: Magyarország-Törökország 32:5 (8:1, 5:1, 9:1, 10:2), magyar gólszerzők: Keszthelyi, Szilágyi, Gurisatti, Parkes 5-5, Horváth B. 3, Csabai, Illés, Szűcs G. 2-2, Garda, Leimeter, Gyöngyössy 1-1, illetve Kus, Burali 2-2, Elma 1. ■ Tenisz WIMBLEDON, térti egyes, elődöntő: Kevin Anderson (délafrikai, 8.)-John Isner (amerikai, 9.) 7:6,6:7,6:7,6:4,26:24; Novak Djokovics (szerb, 12.)-Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 3:6,7:6,3:6,10:8. Döntő: Djokovics-Anderson 6:2,6:2,7:6. Női egyes, döntő: Angelique Kerber (német, 11 .J-Serena Williams (amerikai, 25.) 6:3,6:3. Férti páros, döntő: Mike Bryan, Jack Sock (amerikaiak, 7.R Raven Klaasen, Michael Venus (dél-afrikaiak, új-zélandi, 13.) 6:3,6:7,6:3,5:7,7:5. Női páros, döntő: Barbora Krejőíková, Katerina Siniaková (csehek, 3.)-Nicole Melichar, Kvéta Peschke (amerikai, cseh, 12.) 6:4,4:6,6:0. BUDAPESTI Nül TORNA, döntő: Viktória Kuzmová (szlovák. 1 .(-Jekatyerina Alekszandrova (orosz) 6:3,4:6,6:1. ■ Motorsport GYORSASÁGIMOTOROS-VILAGBAJNOKSAG, Német Nagydíj, Sachsenring - MotoGP: 1. Marc Márguez (spanyol, Honda) 41:05,019:2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +2,196; 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) +2,776. Az összetett állása: 1. Márquez 165 pont, 2. Rossi 119,3. Vinales 109. Moto2:1. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 39:46,306; 2. Joan Mir (spanyol, Kalex) +0,779; 3. Luca Marini (olasz, Kalex) +0,933. Az összetett állása: 1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 148, 2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 141,3. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 113. Moto3:1. Jorge Martin (spanyol, Honda) 39:36,427; 2. Marco Bezzecchi (olasz, KTM) +2,515; 3. John McPhee (brit, KTM) +2.571 Az összetett állása: 1. Martin 130,2. Bezzecchi 123, Arón Canet (spanyol, Honda) 92. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 8. szakasz (Dreux-Amiens, 181 km): 1. Dylan Groenewegen (holland, LottoNL-Jumbo) 4:23:36,2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe), 3. John Degenkolb (német, Trek-Segafredo) azonos idővel. 9. szakasz (Arras-Roubaix, 156,5 km): 1. John Degenkolb 3:24:26; 2. Greg van Avermaet (belga, BMC Racing) azonos idővel; 3. Yves Lámpáért (belga, Quick-Step Floors) a. i.;.... 5. Peter Sagan + 19. Az összetett állása: 1. Greg van Avermaet 36:07:17:2. Geraint Thomas (brit, Sky) +43; 3. Philippe Gilbert (belga, Quickstep Floors) +44;... 23. Peter Sagan +3:08. ■ Sportfogadás EUROJACKPOT, 2B. játékhét: 13,14,21,34,46, pótszám: 2, 5. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs szlovákiai nyertes; 3. díj: 210 975,40 euró (1 nyertes); 4. díj: 4136,70 euró (1); 5. díj: 226.30 euró (17): 6. díj: 105,40 euró (24); 7, díj: 50 euró (44); 8. díj: 18,50 euró (724); 9.17 euró (672); 10. díj: 14,40 euró (1162); 11. díj: 9euró (3789); 12. díj: 7,60 euró (9666). EUROJACKPOT JOKER: 530233. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (2 nyertes); 3. díj: 500 euró (9); 4. díj: 50 euró (100); 5, dl): 5 euró (1081); 6. díj: 3 euró (10 354). EUROMILUÚK, 28. játékhét (szombat): 1, 4, 9,10,17, 27. 30, pótszám: 3, Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dl): 2791,10 euró (1 nyertes); 4. díj: 1628,10 euró (2); 5. dl): 103.30 euró (36); 6. díj: 17,80 euró (208); 7. díj: 11,80 euró (512); 8. dl): 7 euró (2310); 9. díj: 4,10 euró (3026); 10. díj: 2,90 euró (7835). EUROMILUÚK JOKER: 939437. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (1 nyertes); 4. díj: 10 euró (36); 5. díj: 3,50 euró (304); 6. díj: 2 euró (2946). KENŐ - szombat: 4,14,20,22,23,25,26,27,29,30,33,35, 39,40,48,53,54,55,68,80. Kenő plusz-szám: 55. KENŐ JOKER - szombat: 429740. Nyeremények -12. és 3. dl): nincs nyertes; 4, díj: 30 euró (12 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (99); 6. dl]: 0,50 euró (851). ÖTÖSL0TTÖ: 4,12,24,68,84. Öttalálatos szelvény nem volt, a négyesek 855 715, a hármasok 12 580, a kettesek 1265 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 14,17, 20, 22, 33, 37, Hattalálatos szelvény nem volt. Az 5 találatosokra 180 695 forint, a 4 találatosokra 5795, a 3 találatosokra 1560 forintot fizetnek.