Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-16 / 162. szám

(10 GYÓGYHÍREK EGESZSEG ■ 2018. JULIUS 16. www.ujszo.com A kávé jót tehet a májnak Ha kicsivel több mint három csésze kávét isznak meg naponta, azzal távol tarthatják a máj súlyos problémáit - állítja egy ta­nulmány. Úgy tűnik, napi három csésze ká­véval még nincs gond - sőt, ép­pen ellenkezőleg. Egy új, 26 éven át végzett tanulmány szerint — melyben 14 ezer amerikai vett részt - bebizonyosodott az ok és az okozat: azok az önkéntesek, akik 3 vagy kicsit több kávét fo­gyasztottak el naponta, 21 száza­lékkal kevesebb eséllyel kerültek kórházba májjal összefüggő meg­betegedés miatt. Az eredmények alátámasztották azt a feltételezést is, mely szerint a kávé fogyasztása kis- és közepes mértékben nem káros a máj egészségére. A tanul­mányban részt vevők 2-3 kávét it­tak naponta. „Nem számít újdon­ságnak, hogy a kávé fogyasztása jó Környezetkímélő és illatos az új márka Ma már egyre népszerűbbek azok a termékek - beleértve a kozmetikaiakat is - amelyek készítésénél a környezet védelmének szempontjait is figyelembe veszik. Ezért érdekes, hogy az 1978- ban családi vállalkozásként létrejött L’ Erbolario olasz vállalat üz­letet nyitott az egyik pozsonyi bevásárlóközpontban. A szlovákiai vásárlónak több mint 600 természetes alapanyagú ter­méket kínál. A vállalat filozófiájá­nak fontos szempontja a környe­zetvédelem. Több országban is nyitott már üzletet, s mindenütt kedvelik egyszerűsége, hatékony­sága és tisztasága miatt. A mezei virágok, a gyógynövények, a ró­zsa- és levendulakivonat egyedül­álló parfümmé, olajjá, szappanná, balzsammá változtak. Minden megvásárolt terméket (díszcsoma­golásban vihet haza a vásárló, (ki) a májnak” - mondta dr. David Bernstein, a New York-i, Manhasset-i Sandra Atlas Bass Máj betegség Központ hepatológiavezetője. Kiderült, hogy a kávé ivása összefüggésbe hozható a májcirrózis lényegesen kisebb valószínűségével, főként azoknál, akik egyébként sokat esz­nek vagy túl sok alkoholt isznak. Az előrehaladott májbetegségek kialakulásának kockázatát is csök­kenti a kávéfogyasztás, erre szin­tén újabb bizonyítékot szolgálta­tott a tanulmány - állapította meg Bernstein. A tanulmányt egyelőre előzetesnek tekintik, míg meg nem jelenik egy szakfolyó­iratban. (napidoktor) adásul ha fürödni megyünk, a seb a vízben még jobban ki van téve a mikroorganizmusok támadásának. Ezért mielőtt elmerülünk a hűs hullámokban, helyezzünk vízálló tapaszt a sebre. Olyat válasszunk, amely a legigényesebb mozgás után sem válik le. Kötöző- és rögzítőeszközök A seb, törés, kibicsaklott boka vagy fejsérülés a leggyakoribb nyári sé­rülések közé tartozik. Ki gondolná, hogy milyen nagy veszélyt jelent mind a gyerekeknek, mind a fel­nőtteknek a trambulin. Akrobata- és sportképességeink túlbecsülésé­nek kellemeden következményei lehetnek. Elég egy rossz mozdulat, egy rossz „földet érés”, és a várva várt szabadság kellemeden szenve­déssé válhat. Egyedül a gondos megelőzés segíthet, főleg a gyere­keknél, a test túlságosan igénybe vett részeinek rögzítése különféle kötszerekkel, főleg, ha már koráb-Nyáron is első a biztonság Mikor gyalogtúrázzon, űzzön vízi sportot, strandoljon az ember, ha nem nyáron? A nyári örömöket azonban gyakran kísérik kisebb fáj­dalmak, kellemetlenségek, zúzódások, sérülések. Bár általában ezek - szerencsére - nem túl nagyok, ahhoz elegendők, hogy megkese­rítsék a nyarat vagy az egész szabadságot. Három segítőtársat muta­tunk be, amelyek segítenek abban, hogy kellemes legyen a pihenés. Hűtő és melegítő pakolások Immár hagyományosan nyáron történik a felső és alsó végtagok legtöbb különféle típusú zúzódá­­sa. Egy-egy esésnek hosszabb idő­re kellemeden következményei maradhatnak, ezenkívül izomhú­zódást is szenvedhetünk. Ha a megelőző intézkedések ellenére is megsérülünk, enyhítheti a fájdal­mat a hűsítő vagy melegítő pako­lás. Hatásosan csillapítja a fájdal­mat, megakadályozza a gyulladást, duzzanat, fejfájás, ízületi vagy izomfájdalom esetén is hasznos le­het. Ha hidegen használjuk, ősz­n Minden jó minőségű ban­dázs alaptulajdonsága a sérült testrészre gyakorolt állandó enyhe nyomás. szehúzza, ha melegen, kitágítja az ereket. A hideg az izomhúzódásra és duzzanatra, a meleg a megeről­tetett ízületekre, gerincre és nyak­ra ajánlott. Elég, ha mikrohullá­mú sütőben felmelegítjük, vagy a mélyhűtőben lefagyasztjuk, és minden két órában a sérült test­részre helyezzük. Tapaszok Legyen szó apró vágott sebről, le­horzsolt térdről, letépett sebről, egyszerűen minden seb kaput je­lent a legkülönbözőbb kórokozók­nak. Ha biztonságban szeretnénk magunkat érezni, a sebet gondosan ragasszuk le, természetesen először fertődenítsük. Nyáron a sebbe na­gyon könnyen piszok kerül be, s a tapasz megfelelő gátat jelent. Rá­bán ért bennünket sérülés. Akkor is segítenek, ha valamelyik ízüle­tünk sérül meg, ha gyengének vagy merevnek érezzük. Minden jó minőségű bandázs alaptulajdonsága a sérült testrészre gyakorolt állandó enyhe nyomás, így serkenti a bőridegeket és meg­akadályozza a folyadék felgyülem­lését. A bőr alatti szövetek feszült­sége csökken, a sérültnek pedig enyhülést hoz. Az a jó kötszer, amely szellős, kényelmes a meleg hónapokban is. Minden típusú sé­rülésre és minden szervre más és más bandázs ajánlott: más a térdre, a bokára, a könyökre, a csuklóra, a hüvelykujjra és a hátkerincre. (ki) BIZONYOS KRISTÁLYOK AZ EMBERI FÜL SZÁMÁRA NEM HALLHATÓ HANGOKAT, NAGYOBB REZGÉSSZÁMÚ HULLÁMOKAT BOCSÁTANAK KI Az ultrahang története: A haditechnika eredményei lassan, de biztosan sorra átszivárognak civil életünkbe. Az orvosoknál jó kézbe kerülnek. Az ultrahangvizs­gálat a II. világháború „melléktermékének” tekinthető. Ebben az időben a módszert természetesen egész másra, az ellenséges tenger­alattjárók és egyéb víz alatti tárgyak azonosítására használták. Egy skót tudós, lan Donald figyelt fel rá 1950-ben, hogy némi hason­lóságot mutat a magzatvízben úsz­káló magzat és a mélyre merült tengeralattjáró. Donald és munka­társai felhasználták a francia, angol és amerikai kutatók által kidolgo­zott technikát, s a módszer alkal­masnak látszott a magzat méhen belüli vizsgálatára. Ezt megelőzően a röntgenezést alkalmazták, mely­nek káros hatása már akkor is nyil­vánvaló volt. Sokan tartottak attól, hogy az ultrahang is éppúgy árt az egészségnek, de állatkísérletek soro­zata adott megnyugtató választ a kérdésre: az ultrahang ilyen szem­pontból teljesen ártalmadan. A módszer lényege, hogy bizo­nyos kristályok (elektromosan töltve) az emberi fül számára nem hallható hangokat, na­gyobb rezgésszámú hullámokat bocsátanak ki. Ezek az ultra­hanghullámok nagy sebességgel terjednek a vízben és vizes kö­a II. világháború „mellékterméke” zegben, majd visszaverődnek az útjukba kerülő felületekről. A visszaérkezéséig eltelt időből ki­számítható a tárgynak a kibocsá­tás helyétől mért távolsága. Katódcső segítségével a jelek lát­ható „képpé” alakíthatók. Igaz, ez a kép nem azonos a fénykép­pel, mégis sok hasznos informá­ciót meríthet belőle a kicsit is gyakorlott szem. lan Donald először nem a terhesség vizsgála­tára használta az ultrahangot, hanem műtétre váró hasi daga­natokat tekintett meg segítségé­vel. 1957-ben alkalmazta először magzati elváltozások megfigyelé­sére, sőt, 1963-ban magának a terhességnek a felismerésére is. Az első berendezések a háborúból megmaradt radarok felhasználásá­val készültek, melyekhez oszcillo­­szkópos képernyőket építettek. A mai, korszerű ultrahangkészülékek forradalmi változáson mentek ke­resztül. Nélkülözheteden eszközzé váltak az orvosi gyakorlat számos területén, készülnek hordozható kivitelben is, azonkívül széles a kí­nálat a vizsgálófejek típusai tekin­tetében, melyek igen sokirányú al­kalmazást tesznek lehetővé. Ma már egy milliméter (!) nagyságúa­­kat is gyártanak, ezekkel akár a szív koszorúereinek belsejében is szétnézhet az orvos. Mivel káros hatása nincs, alkal­mazási területe rohamosan terjed. A magzatvizsgálatok mellett egyre gyakrabban használják a gyomor és bélrendszer, az agy és a prosz­tata vizsgálatában is. (vitai)

Next

/
Oldalképek
Tartalom