Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-16 / 162. szám

www.ujszo.com | 2018. július 16. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 15 Állami támogatás gazdáknak a megújuló energiaforrásokra A geotermikus energiát az üvegházak fűtésére is fel lehet használni (TASR-feivétei) Pozsony. A mezőgazdasá­gi termelők versenyké­pességét rontják a ma­gas energiaárak, a föld­művelésügyi tárca ezért úgy döntött, támogatja a gazdák áttérését az al­ternatív energiaforrá­sokra. A gazdák között 9,9 millió eurós állami támogatást osztanak szét erre a célra. Az elmúlt időszakban az Európai Unió számos fóru­mán elhangzott, hogy az ag­rártermelés nem szorítkozhat az élelmiszeripari és ipari alapanyagok előállítására. Ezzel egyenrangú feladata, hogy megőrizze a vidék lakó­környezetének az eredeti jel­legét, továbbá, hogy segítsé­get nyújtson a vidéki lakosság életkörülményeinek a javítá­sához. A mezőgazdaság ma az egyik legnagyobb energiafo­gyasztó, a termékek előállítá­sában jelentős százalékot tesz ki az energiáért fizetett ár. A versenyképesség így növel­hető az ellátó energiaszerke­zet megreformálásával. A földművelésügyi tárca ezért úgy döntött, hogy anya­gilag is támogatja a szlovákiai gazdákat a megújuló energia­­források hasznosításában. Legújabb felhívásában 9,9 millió eurót oszt szét azon mezőgazdasági termelők kö­zött, akik a gazdálkodásuk során szeretnék igénybe ven­ni az alternatív energiaforrá­sokban rejlő lehetőségeket. „Felhívásunkkal szeretnénk motiválni a gazdákat az alter­natív energiaforrások kihasz­nálására, aminek köszönhe­tően nem csupán a környeze­tük védelméhez járulhatnak hozzá, hanem növelhetik a versenyképességüket is” - nyilatkozta Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter. „A geotermikus energiát ki lehet használni például az üvegházak és a fóliasátrak fűtésére. Olyan berendezések épitésébe vagy felújításába is be lehet fektetni, amelyek az állattenyésztés során létrejö­vő biomasszát használják fel a hő vagy a villany előállításá­ra. A pályázók azonban a gyorsan növő fafajták telepí­tésébe is befektethetnek” - tette hozzá a tárcavezető. A gazdákat a támogatás részleteiről az Agrárkifizető Ügynökség honlapján (www.apa.sk ) tájékoztatják, a kérvényt is az ügynökséghez kell benyújtani legkésőbb szeptember 14-éig. „Remél­jük, hogy a két hónapos ha­táridő elég lesz arra, hogy a termelők jó minőségű projek­teket dolgozhassanak ki” -mondta Juraj Kozuch, az Ag­rárkifizető Ügynökség vezér­­igazgatója. Szerinte a felhívás minden olyan mezőgazdasági cég előtt nyitott, amely a gaz­daságos energiafelhasználásra törekszik, előnyben részesítik azonban a legalább két éve ak­tívan gazdálkodókat, a fiatal vállalkozókat és azokat, akik az ország elmaradottabb járá­saiban gazdálkodnak. Az egy projektre folyósított támoga­tás 10 ezer és 600 ezer euró között mozoghat, a kevésbé fejlett járásokban gazdálko­dók esetében azonban elérheti akár a 2 millió eurót is. (mi) Térségünk legjobb bankja idén az OTP A kelet-közép-európai régió és Magyarország idei legjobb bankjává választotta a Szlovákiá­ban is jelen levő OTP bankot a Euromoney, a világ pénzügyi piacai­val foglalkozó iránymu­tató gazdasági magazin. Budapest/Pozsony. A Kiválósági Díjat (Euromoney Awards for Excellence) min­den évben azok a bankok kap­ják, amelyeket méretük, tevé­kenységi körük, nyereséges­ségük, növekedésük és a ver­senytársakkal összehasonlí­tott teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak erre. A döntés során figye­lembe veszik a piaci viszo­nyokhoz és az ügyfelek igé­nyeihez való igazodást is. „A Euromoney szerint az OTP Csoport erős fundamentumo­kat és elismerésre méltó fej­lődési utat tudhat maga mö­gött az elmúlt évben. Kiváló­an végrehajtott teijeszkedési stratégiájának köszönhetően Közép-Európa egyik legna­gyobb bankjává vált, ezért méltó a Kelet-Közép-Európa Legjobb Bankja díjra” - áll az OTP közleményében. A tájé­(Képarchívum) koztatás szerint az OTP Cso­port tavaly 284,1 milliárd fo­rint korrigált adózott ered-Angol font 0,8848 CT Lengyel zloty 4,3210 CT Cseh korona 25,924 |Q Magyar forint 324,06 Q Horvát kuna 7,3963 CT Román lej 4,6578 Japán jen 131,04 CT Svájci frank 1,1704 Kanadai dollár 1,5358 Q USA-dollár 1,1643 Privatbank« 1,20-1,14 26,58-25,29 OTP Bank 1,22-1,12 27,07-24,79 339,37-310,76 Postabank 1,20-1,13 26,72-25,16 338,09-312,09 Sri. Takarékpénztár 1,21-1,13 26,59-25,16 339,59-310,34 Tatra banka 1,21-1,13 26,78-25,12 338,54-311,56 CSOB 1,20-1,14 26,61-25,29 AHalánoa Hitalbank 1,20-1,13 26,72-25,16 339,61-310,36 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Rákkeltő Washington. Egy amerikai bíróság 4,7 milliárd dollárra ítélte a Johnson&Johnson, gyógyszerek és egészségügyi termékek előállításával fog­lalkozó multinacionális vál­lalatcsoportot abban a perben, amit 22 nő indított a cég ellen, akik azt állítják, petefészek­­rákot kaptak a vállalat hintő­porától. Az ítélet nem jogerős, a cég közölte, hogy fellebbez. A J&J-nak 9 ezer pere van fo­lyamatban a hintőpora miatt. A perben az ügyvédek úgy ér­veltek, hogy a cég a 70-es évek ményt ért el, ez 41 százalék­kal haladta meg az előző évit. A Euromoney szerint az OTP Csoport stabil tőkeellátottsá­ga és kedvező teljesítmény­mutatói egyedülálló előnyt biztosítottak a kelet-közép­­európai bankszektor elmúlt években zajló átrendeződési folyamatában, mivel lehetővé tették, hogy a bank látványos akvizíciós stratégiát hajtson végre a térségben. Az OTP eredetileg a lakossági szol­gáltatásokra fókuszált, de a cél, hogy minden piacon meghatározó univerzális banki szereplővé váljon. (MTI) hintőpor óta tudta, hintőpora rákkeltő azbeszttel szennyezett. A hin­­: tőporok zsírkövet tartalmaz­nak, ami gyakran azbeszt kör­nyezetében lelhető fel. A cég szerint több tanulmány is arra jutott, hogy az általa felhasz­nált zsírkő biztonságos, rá­­: adásul az amerikai gyógy­­: szerbiztonsági hivatal 2009 és 2010 között számtalan zsír­­kőmintát megvizsgált, és : egyikben sem talált azbesztet. A vád szerint a cég és az ame­rikai hivatal rossz teszteket : használt. (TASR, vg.hu) Správna vol’ba Cervená paprika, spicatá Ikg-40% 2.49 Zemiaky konzumné, skoré 2 kg balenie-38% f'üiiiika lovam plati od 16 7 do 18 7 2018 alebo do vypredama /ásob. Chyby v tlaCi vyhradisiie Ceny síi be/ dekorácie Firma LIDI sí vyhrad/uje právo /mien v balemach a variantoch ponukaiiého tóvárit Odber mo/ny len v obvyklom mnoistve DPI 80453 plati do 22. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom