Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-13 / 160. szám
www.ujszo.com | 2018. július 13. PANORÁMA 123 Japánban és Nepálban is pusztít a természet Japánban a heves esőzések után még mindig több tucat embert tartanak nyilván eltűntként, a mentési munkálatok ezértfolytatódnak (siTA/AP-feivétei) Drágán kelt el egy nyaktiló egy párizsi árverésen Párizs. Egy francia milliomos vásárolt meg egy párizsi aukción 8008 euróért egy guillotine-t, amelynek elárverezése tiltakozást váltott ki Franciaországban. A 150 éves, kicsorbult élű, három méter magas kivégzőszerkezet a Drouot akciósház szerint csupán egy másolat, sohasem oltottak ki vele életet. Egy alkalommal kiállították egy kínzásokat bemutató kiállításon Párizsban. A nyaktiló áruba bocsátása miatt azonban sokan tiltakoztak Franciaországban, ahol 1981-ben eltörölték a halálbüntetést - hangsúlyozta a francia árverésfelügyelet. A felügyelet szóvivője szerint nem kellett volna árverésre bocsátani a guillotine-t. Mint hozzáfűzte: „Az olyan tárgyak, mint a náci haláltáborokba deportáltak ruhái vagy a kínzóeszközök, érzékeny dolgok”. A felügyelet mégsem állította le a 2011-ben szintén Párizsban megrendezett aukciót, amelyen 220 ezer euróért vásároltak meg egy másik guillotine-t, s amelynek licitálói között Lady Gaga is szerepelt. A felügyelet ezúttal már azért sem szólhatott bele az eladásba, mert az egy csődeladás része volt. A 19. század közepén készült nyaktilómásolat két perc alatt elkelt. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Ma* Sai. Múzeummá változtatják azt a thaiföldi barlangot, amelyben több mint két hétre bennrekedt 12 gyerek és az edzőjük - közölte szerdán a mentőakció vezetője. „A barlangból élő múzeum lesz, amely bemutatja, hogyan zajlott a mentés. Felállítunk egy interaktiv adatbázist, a hely Thaiföld egyik idegenforgalmi látványossága lesz” - számolt be a tervekről az északthaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongszak Oszotthanakom, a mentőakció vezetője. A thai illetékesek is megerősítették, hogy miután a fiúk szerencsés megmenekülése és Tokió/Katmandu. Mintegy kétszázra nőtt Japánban a heves esőzések és áradások halálos áldozatainak száma, a Nepálban pusztító monszunesőkben eddig ötvenen vesztették életüket. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára szerint múlt hét óta már 199 áldozata van a heves esőnek a szigetországban. Több tucat embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, .ezért a mentési munkálatok folytatódnak. Jelenleg még mindig több mint tízezren tartózkodtak az evakuációs központokban. Abe Sindzó miniszterelnök felkereste a katasztrófa sújtotta helyszíneket. Csütörtökön segítséget ígért az evakuációs központban elhelyezett embereknek. „Mindent megteszünk azért, hogy az embereknek ne kelljen kényelmetlen helyzetben a szükségszállásokon élniük” -j elentette ki Abe, aki ma is folytatja útját a térségben. A tokiói kabinet kedden négymilliárd dollárt ígért újjáépítési célokra azzal, hogy szükség esetén pótköltségvetést terjeszt be. a nemzetközi mentőakció révén a barlang az érdeklődés központjába került, az a szándékuk, hogy idegenforgalmi célponttá változtassák. Prajuth Csan-Ocsa thai kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: különleges óvintézkedéseket hoznak, hogy a barlang és környéke is biztonságos legyen a turisták számára. A Tham Luang Nang Non, vagyis a „fekvő hölgy barlangja” a legenda szerint egy gyönyörű hercegnőről kapta a nevét. A hercegnő egyszerű származású szerelmével a barlangba menekült apja elől. Az apja azonban katonákat küldött utánuk, hogy megöljék a férfit, s a hercegnő emiatt öngyilkos lett. A környező hegyek pedig felvették testének formáját. (MTI) Ugyancsak eső okozta több tucat ember halálát Nepálban is. A monszunesők okozta áradásokban és földcsuszamlásokban legalább 50 ember vesztette életét és 20 megsérült. A szélsőséges időjárás Nepál 77 körzete közül 36-ot érint - mondta Rám Krisna Szuvédi belügyi szóvivő. Hidak és utak rongálódtak. A MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kínában talált ősi tárgyi leletek szerint az emberek elődei hamarabb hagyhatták el Afrikát, „az emberiség bölcsőjét", mint azt korábban gondolták - erről számol be a Nature szerdai kiadásának egy tanulmánya. New York. A Kínai Tudományos Akadémia tagja, Csaojü Csu professzor által vezetett régészcsoport a korai pleisztocén korból származó számos kőszerszámot talált Sangcsenben, a Kínai Lösz-fennsíkon. A legősibb szerszám 2,12 millió évvel ezelőtti lehet, vagyis 270 ezer évvel régebbről származik, mint azok az 1,85 millió évvel ezelőtti leletek, csontvázmaradványok és kőszerszámok, amelyeket a grúziai Dmanisziban találtak, és amelyeket eddig az Afrikán kívüli emberi élet legkorábbi bizonyítékainak tartottak. „Még várat magára, hogy a kőeszközökkel kapcsolatba hozható homininek fosszíliáit is megtaláljuk Sangcsenben, ezért még nem tisztázott, hogy kik készítették ezeket az eszközöket, de beszélhetünk egy nagyon primitív homininféléről” - mondta a professzor. A hominin az emberelődök hominidae alcsaládjáföldcsuszamlások több autópályán, köztük a fővárost, Katmandut az ország többi részével összekötő országúton okoztak fennakadásokat a forgalomban. A júliustól szeptemberig tartó monszunidőszak évente több száz ember életét követelő földcsuszamlásokat és áradásokat okoz Nepálban. (MTI) ba tartozó törzs, az evolúciós családfa szerint ennek leszármazottja a homo faj. A Kínai Lösz-fennsík 270 ezer négyzetkilométeren terül el. A tanulmány szerint mintegy 80 kőeszközt találtak túlnyomórészt a fosszilizálódott talaj 11 különböző rétegében. A leletek között vannak marokkövek, kőbalták, szilánkok, kaparok, hegyek, fúrók, ősi kőszerszámok bizonyítékai. A 17 különböző réteg és a fosszilis talaj csaknem egymillió év alatt formálódott ki. A leletek arra utalnak, hogy az „A felfedezésünk azt jelenti, hogy újra kell értékelni, hogy mikor hagyták el a korai emberek Afrikát." Robin Dennell professzor emberek elődei különböző klimatikus korszakokban népesítették be a Lösz-fennsíkot az 1,2 millió - 2,12 millió évvel ezelőtti időszakban - állítja a tanulmány. „A felfedezésünk azt jelenti, hogy újra kell értékelni, hogy mikor hagyták el a korai emberek Afrikát” - jelentette ki a kutatásban részt vevő Robin Dennell professzor, az Exeteri Egyetem tudósa. NAPTÁR Július 13 ► NÉVNAP Jenő A Jenő magyar eredetű, a hatodik magyar honfoglaló törzs neve. ► ESEMÉNYEK 170 éve Londonban megnyílt a Waterloo pályaudvar. (1848) 95 éve a Los Angeles fölötti hegyoldalban elhelyezték a hollywoodi álomgyár nevét hirdető feliratot. (1923) 30 éve Romániában megkezdődött az erdélyi magyarságot súlyosan érintő, az aprófa Ivakfelszámolását, lakóik városokba kényszerítését célzó településrendezés végrehajtása. (1988) ► MAI ÉVFORDULÓINK 2118 éve született Julius Caesar római politikus, hadvezér. (Kr. e. 100) 90 éve születettTommaso Buscetta olasz gengsztervezér, a maffia legelső és legfőbb bűnbánója. (1928) 75 éves Harrison Ford amerikai filmszínész, az Indiana Jones-filmek főhőse (1942) 225 éve halt megJean-Paul Marat svájci születésű francia forradalmár, orvos, újságíró. (1793) 30 éve hunyt el Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznő. (1988) ► NAPI VICC Az egérlány viszi a barátját bemutatni a szüleinek. Az anyuka meglepődve mondja:- Kislányom, de hát ez egy denevér! Mire a lány:- Esküszöm azt mondta, hogy pilóta! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Nem várható fronthatás. Az időjárás pozitív hatásai érvényesülnek, növekszik a teljesítőképességünk. Mély, nyugodt, frissítő alvásra számíthatunk. A melegedés hatására az arra érzékenyek fáradékonyabbá, álmosabbá válhatnak. A barlangból kimenekített fiúkat egyelőre karanténban tartják, az orvosok szerint meglepően jó egészségi állapotban vannak (TASR/AP-feivétei) Thaiföldi mentés: a barlangból múzeum lesz Korábban hagyhatták el az ember elődei Afrikát ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluZieb tlaőe, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finanőnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostnych ménéin 2017. ÖSSZEFOGLALÓ