Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-09 / 132. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. JUNIUS 9. Ül Crusovszky Dénes Kúszó tuja JÉ déli busz zakatolva, /l krákogva lassított le a temetői út kaf % nyarulatában, aztán L rozsdás csikorgással rpant meg az árokpartí megálló tyhén oldalra dőlő jelzőoszlopa őtt. Az oszlop egészen csupasz )lt, a menetrendet tartó keret rég tűnt róla, és a megállót jelző aluúniumtáblának is jó ideje nyoma szett. Akinek tudnia kellett, hogy íégis ez itt a buszmegálló, annak t a csupasz cső is pontosan elég olt. És a sofőr tudta, persze, úgy Uította meg, szabály szerint, a szutogó Ikarust, hogy az oszlop épp a isszapillantó vonalában legyen. A gyerekek a régi sportpálya ellagyatott, kivert ablakú öltözőépüstének az árnyékából nézték a malővert. Focizni jöttek ki, de egy fél >ra után, a napszúrás határán, mégs inkább behúzódtak a hűvösre, ól látták, ahogy a kétosztatú ajtó cicsapódik, és a férfi berogyasztott érddel leereszkedik a busz magas lépcsőin. A fiúk előbb csak a nyakukat nyújtogatták, aztán feltérdeltek, végül egészen felegyenesedtek, és mint a fbldikutyák, ha betolakodót látnak, felszegett állal bámulták az alakot. A fickó fekete öltönyben volt, és még nyakkendőt is viselt. „Hogy bírja ebben a melegben”, néztek csodálkozva egymásra a fiúk. Aztán, ahogy a busz motorja felbőgött, és a nehéz kerekek az útszéli port felkavarva egyszer csak megmoccantak, és lomhán tovább gördítették a jármű otromba, dobozszerű testét, azt is észrevették, hogy van valami a kezében.- Az meg mi? — kérdezte az egyik, de a többiek csak a vállukat vonogatták hümmögve, és tovább hunyorogtak a férfi felé.- Valami zsák, nem? — szólalt meg egy másik, miközben a tenyerét, mintha ettől élesebben látna, a szemöldöke felé emelte. A férfi úgy álldogált ott a csupasz oszlop mellett még egy darabig, LAPAJÁNLÓ Műút 2018066 A friss számban kábái lóránttól, Antal Balázstól, Kemény Istvántól, Bordás Mátétól, Bíró Józseftől, Horváth Benjitől, Láng Orsolyától, Horváth Esztertől, Bíró Krisztiántól és Szolcsányi Ákostól olvashatunk verseket. Ovidius: Átváltozásokból Csehy Zoltán fordított részleteket, Bertolt Brecht Mandelay Song versét pedig Bíró Zsófia fordította le. A szépírás blokkban Székely Márton és Vonnák Diána jelentkezik prózával. A képzőművészet részben Kishonthy Zsolt kábái lóránt képeiről írt. Beszélgetés olvasható Nagy Boglárkával, a Mészöly-Polczlevelezéskötet szerkesztőjével, Balajthy Ágnes pedig a levelezéskötetről írt kritikát, A hagyományosan erős kritikablokkban: Zsellér Anna Seregi Tamás: Művészet és esztétika könyvről, Radnóti Sándor Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturálisfelszabadítás egy újbarokk korban könyvről, Csehy Zoltán Kulcsár Szabó Ernő - Kulcsár- Szabó Zoltán - Lénárt Tamás Harminc év napsütés: egy csendes kalendárium, kötetről és Urbán Csilla Antal Balázs: Le prózakötetről írt kritikát. A kritikablokkot Márk László A kisfiú és a szellembohóc képregénye zárja. A számot kábái lóránt művei, illetve azok részletei díszítik, (sz) mintha nem tudná, merre induljon, aztán mégis átsétált az út túloldalára, és a szikkadt árokparton a temetői kapu felé tartott.- Az tényleg egy zsák - mondta az első fiú, aki valamivel magasabb volt a többinél, aztán még hozzátette: - Nézzük már meg - és rögtön el is indult a sportpálya kerítése felé. Az út túloldalán a temető szinte izzott a rettenetes napsütésben. Régebben állt odabent, a sírok között néhány fa, egypár tölgy beljebb, és egy sor fekete fenyő a kerítés vonalában, de tavalyelőtt télen váradanul kivágták az összesét. A gyerekek megkapaszkodtak a sportpálya felpöndörödött aljú drótkerítésében, és onnan nézték, ahogy a férfi határozottan lépked a sírok közti szűk csapáson. Mint aki pontosan tudja, merre kell mennie. Valóban egy zsák volt a kezében, egy kopott vászonzsák, aminek összeszorított szájából egy fényes szerszámnyél lógott ki. A férfi hirtelen megállt, körülnézett, majd tett néhány lépést oldalra, és hanyagul ledobta a zsákot az egyik beton sírkőre. Nagyot koppant a csomag, a fiúk pedig egyre izgatottabban figyelték, mire készül ez az alak. A férfi odalépett a szomszéd sírhoz, és egy ideig mozduladanul, félrebillent fejjel nézett maga elé. Már úgy tűnt, mintha állva elaludt volna, a fiúk értetlenül össze is kacsintottak, mintha azt kérdeznék, „hát ezt meg mi lelte”. De aztán mégis megmozdult, egy határozott vállrándítással ledobta magáról a zakót, betömködte a nyakkendőjét két gomb között az inge alá, felgyűrte az ingujját, és egy jó nagyot köpött a tenyerébe. Ezután előhúzta a zsákból a fejszét, és fél lábbal a sír beton peremére térdelve határozott, kemény sújtásokkal nekiesett a síron terpeszkedő kúszó tujának. Előbb a vastagabb oldalágakat vágta le, aztán, egy homloktörlésnyi szünet után a bokor törzsét kezdte ütni. Jó vastag, öreg törzs volt ez, nehezen boldogult vele, több oldalról is próbálkozott, a végén felállt a sír tetejére, és onnan sújtott le rá, egyre dühösebb csapásokkal. A fiúk döbbenten figyelték a sír tetején vadul csapdosó fickót. Egy FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN szerk.: Verskultúrák. A líraelmélet perspektívái tanulmánygyűjteményről, Nemes Z. Márió Kele Fodor Ákos: Echoldlia verseskötetről, B. Kiss Mátyás Tóth Kinga: Holdvilágképúek kötetről, Bihary Gábor Tolvaj Zoltán: Fantomiker kötetről, Gorove Eszter Terék Anna: Halott nők verseskötetről, Lapis József Fehér Renátó: Holtidény verseskötetről, Major Ágnes Grecsó Krisztián: Török gyerek megdobta Evlija Cselebi, a törökvilágutazó hatalmas műve nemcsak a magyarországi török uralom, a hódoltság korára nézve, de az egész Balkán szempontjából felbecsülheteden forrásmű. Szarajevóban olvasva pedig kivált izgalmas. Török uralom helyett ugyan helyesebb volna Ottoman, vagy oszmán uralomról beszélni, hiszen kissé félrevezető a történelemórákon használt megnevezés - épp Cselebi jegyzi meg például, hogy „Buda egész lakossága boszniai bosnyák”, vagy hogy Eger „népe mind bosnyák, de magyarul és németül is beszélnek; nagyon őszinte emberek”. A bosnyák itt tulajdonképpen muszlim délszlávot jelent, és emellett még a kolonizációt illetően a pravoszlávokról (szerbek) is szót kell ejteni - Esztergom belvárosának egyik negyedét például máig Rácvárosként emlegetik. Cselebi az oszmánok kiűzése utáni alapvető átstrukturálódás, az előző rezsim emlékeinek radikális kitörlése miatt is fontos forrás - nehéz ugyanis reális képet alkotni arról, hogyan is nézett ki a hódoltság korának kultúrája, vagy hogy hogyan teltek a hétköznapok. Boszniából nézve azonban - mivel az ottomán kor emlékei, részben a muszlim lakosságnak, részben a történelmi körülményeknek köszönhetően (az 1878-ban az országot okkupáló Monarchia többé-kevésbé kegyesen bánt ezen emlékekkel) máig fennmaradtak- nagyon is könnyű elképzelni, hogy nézhetett ki az ottomán Esztergom, Eger, Torökkoppány. Belgrád kiváló ellenpéldát szolgáltat: az első és a második szerb felkelés után a 19. század folyamán függetlenedő Szerbia a muszlim lakosság kiűzésével (akik Bosznia, a Szandzsák, vagy Sztambul felé vették az irányt) a török kor nyomait is sikeresen eltörölték. Belgrád több mint 30 mecsetéből - melyek között több tekintélyesebb akadt, mint Szarajevóban - például mára egyeden maradt, a Bajraldi dzsámi, jócskán megkurtított minarettel, nehogy magasabbra nyúljon a templomtornyokkal. Bár az igazsághoz hozzátartozik még Belgrád brutális történelme, hiszen még csak összeszámolni is nehéz, hogy Hunyadi János óta a 90-es évek végi bombázásig hányszor változtatták romhalmazzá a várost. Fontos tehát tudatosítani, hogy amikor a gólyát gyógyító magyar gyerek azt énekli, „jönnek a törökök”, aligha értendő ezen törökül beszélő, a mai Törökországból jövő gyerek, aki a gólyát megdobja. Sokkal inkább bosnyák lehetett az a rossz gyerek. Bizonyítja ezt az is, ha Szarajevóban (de akár más boszniai városban) sétálva jobban utánanézünk például a dzsámik történetének. Elég csak a Bascarsijára pillantani: Gázi Huszrev bég, aki Bosznia legnagyobb, központi dzsámiját emelte, háborús hős volt (gázi), Mohácsnál Szulejmán seregének egyik fővezére. Vagy épp kissé távolabb, a kisebb és kecsesebb Ferhadija dzamija, amelyet Huszrev bég apja, Frehat bég emelt, aki szintén a magyarországi hadjá(A szerző felvétele) ratokban jeleskedett. A legtöbb budai begler-bég bosnyák volt, s szolgálatait boszniai szandzsak-bégként kezdte - vagy folytatta. Cselebi mellett a másik fontos forrás esetében, a pécsi történetírónál, Ibrahim Pecsevinél (maga is bosnyák volt), több hasonló példát találunk. Nem véleden, hogy Szarajevót (Saray = udvar + óvási = mező) részben azzal a szándékkal alapították az oszmánok, hogy a hátországban a további hódításokhoz megfelelő bázist biztosítsanak - szállást a katonáknak, kereskedelmi központot stb. Bosznia a terjeszkedés bástyájának számított. S aztán ott vannak például a Budán zsákmányolt hatalmas gyertyatartók, amelyet Cselebi is említ, s amelyek ma is ott állnak idő után úgy tűnt, mintha nem is egyszerűen kivágni akarná a tuját, hanem egyenesen megbüntetni. És nem is csak a növényt, hanem a sírt magát. A gyerekek már azon se lepődtek volna meg, ha mindjárt a márványtáblára és a sír tetején szomorúan megülő műkő galambokra is rátámad a férfi. Ám ahogy egyszer csak egy tompa reccsenéssel megadta magát a tuja törzse, a férfi is abbahagyta a csapkodást. Lihegve, görnyedten, de valahogy mégis diadalittasan bámult a félrefordult növényre a fickó. Néhány pillanattal később le is kászálódott a sír tetejéről, a baltát visszacsúsztatta a zsákba, a tuja darabjait pedig összefogva elvonszolta a zöldhulladékgyűjtő konténerig. A konténer mellett álló kútnál megmosta a kezét, leöblítette az arcát, és a hajára is löttyintett a tenyerével a hideg vízből. A gyerekek nem mozdultak a kerítéstől akkor sem, amikor a fickó, már ismét zakóban, kilépett a temetőkapun, a zsákkal a kezében, és megindult keresztbe, az úttesten át. Talán eszükbe jutott, hogy jobb lenne visszamenni az árnyékba, vagy legalább egy pár lépést hátrálni, mert tényleg úgy tűnt, a férfi feléjük tart, de nem szólalt meg egyikük sem. A fickó végül elfordult az árokparton, és mint aki észre sem vette, hogy ott bámulják a kölykök, beállt a megállót jelző csupasz oszlop mellé. Éppen oda, ahol leszállt a buszról. Csak állt ott, leeresztett vállal és várt. A fiúk pedig képtelenek voltak levenni a szemüket róla. a sztamboli Hagia Sofia mihrábja mellett. A bazilika Jeruzsálemre néz, a mihráb viszont a templomhajóhoz képest kissé ferdén áll, mivel az imafülke Mekka irányát mutatja. Az ottomán birodalom lassú pusztulásával a bosnyák bégek élettere fokozatosan Boszniára szűkült. Ivó Andric regényeiben gyakran említi a frusztrált bégeket, akik kénytelenek voltak otthagyni birtokaikat a zsíros magyar földön, s visszatérni Bosznia és Hercegovina hegyei közé. Bécs sikertelen ostroma után a törökök kiűzése Magyarországról nagyobb csapás volt, mint maga a török uralom. Akár Magyarországon, akár délen a Szávát ádépő, s Macedóniáig meg sem álló Szavoyai Jenő hadainak nyomában: Szarajevó legnagyobb tragédiája, felgyújtása és a barbár pusztítás, melyből a város egy évszázadig alig bírt kikecmeregni épp ennek köszönhető. S aztán ott volt Szerbia függetlenedése, majd a balkáni háborúk, s a muszlim lakosság miatt a Boszniára korlátozódó exottománok, akik végül kénytelenek voltak megbékélni, azzal, hogy a Monarchia kebelébe kerülnek. A magyarországi aranykor emléke azonban az epikus énekekben tovább élt. Az egyik ballada például így kezdődik: „Bajram-bég Budát építi / Kilenc évig Budát építi. / Mivégre Budát felépíti, / Budára egy szikla leesik, / lezuhan az Új csarsijára / s agyonüti a béget, Bajram-béget.” Hogy honnét repült a szikladarab, nem derül ki. Talán egy magyar gyerek dobta meg a szegény Béget? Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
