Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-29 / 149. szám

ÍGY KÉSZÍTS koszorút levendulából Ha június, akkor levendula, felhasználása a lakásban nem­csak szárított csokrok és illato­sítópárnák formájában hasznos, hnem dekorációs elemek is készülhetnek belőle. Ezúttal a levendulakoszorú elkészíté­sének módját mutatjuk be. A frissen le­vágott le­vendulát nem kell megszárítani, frissen használjuk. Az alap lehet többféle, virágpi­acokon és virágboltban kapható koszorúalap. A levendulát kisebb csok­rokba kötjük, és még frissen használjuk fel. A koszorúhoz rögzíthetjük kenderzsinórral, vékony dróttal. Ügyeljünk arra, hogy tartani tudjuk a kerek formát. Ilyenkor még könnyen tudunk dolgozni a csokrokkal, miután megszáradnak, már hullani fognak a virágai. A kis bokréták készítésénél figyeljünk rá, hogy jó szorosra kössük, ha megszárad, kicsit zsugorodik, és nem lehet majd feszes­re igazítani. Inkább időigényes, mint nehéz, kezdők is könnyen belevághatnak hasonló koszorú készítésébe, a vidéki stílus kedvelőinek pedig egyenesen köte­lező dekorációs elem az otthonukban. www. tető alatt, blogspot. com 9 * Tiszta, rendezett környezet • Friss termálvíz • Tágas napozó felületek • Fák alatti hüsölés • Ezernyi élmény • 6 modern medence £ Csúszdavilág - a régió legmagasabb csúszdáival várja a kedves látogatókat Belépődíj felnőtteknek ó€, gyermekeknek 12 éves korig 3C (Az egész napos jegy árában a Csúszdavilág korlátlan használata már benne vanl) Parkolás: Ingyenes! Nyitvafartás szeptemberig naponta 7:30-tól 20:00-ig PATINCEKUPALISKO.SK I KUPELE@BONAPARTE.SK | 0902 179079 NŐI SZEMMEL 2018 . június OT HIRDETÉS ■ DP180466 UJSZO.COM ■ UJSZO<®UJSZO.COM

Next

/
Oldalképek
Tartalom