Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-26 / 146. szám
www.ujszo.com | 2018. június 26. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) A tempója egyáltalán nem lankad a sok munka hatására sem. Viszont attól óvakodjon, hogy olyan munkát vállaljon, amelyről már első pillanatban úgy érzi, nem önnek való, mert felülmúlja a képességeit, adottságait. Bika (IV. 21.-V. 21.) Remek ízlése van minden tekintetben, sőt megértő, ugyanakkor szörnyen féltékeny tud lenni, ami miatt már sikerült tönkretennie néhány kapcsolatát. Ha azt szeretné, hogy a mostani is úgy végződjön, csak folytassa, amit elkezdett. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Hosszú ideig tartó érzelmi hullámzásai után végre rendeződni látszik szerelmi élete, és a jövő már jóval kecsegtetőbb. Legyen türelmes és megértő, ugyanis nem mindig minden az, aminek látszik. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Hamarosan olyan kapcsolatban lehet része, mely felveheti a versenyt akár egy önismereti tanulmánnyal is. Most fog csak elképedni igazán, mert rájön, hogy olyan dolgokra is képes szerelméért, melyekről eddig azt sem tudta, hogy képes rájuk. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Arra mindenképpen ügyeljen, hogy érzelmi életét semmi esetre se keverje össze anyagi helyzetével, mert annak legtöbbször harag vagy szakítás lehet a vége. Szerelem területén később meglepetésekben lehet része. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Anyagiak terén nincs szüksége tanácsra, mert tökéletesen tudja forgatni a pénzét, sőt igyekszik minden kínálkozó alkalmat és lehetőséget kihasználni. Eddig félszegnek tűnt de a jó anyagi helyzete magabiztosabbá tette. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Annak ellenére, hogy zajlik az élet ön körül, nagy szüksége van a nyugodt kiegyensúlyozott életre, és ilyen emberek vegyék körül úgy otthon, mint a munkahelyén. Ön nem kezdeményez konfliktust, kollégáitól is ezt várja el. Skorpió (X. 24.-XI.22.) Szinte állandóan borotvaélen táncol, és nehezen viseli el a lomha, élhetetlen embereket maga körül. Sőt igyekszik mielőbb megszabadulni tőlük, hogy még a közelében se legyenek. Pedig nem ártana néha önnek is pihennie. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Szereti a luxuséletet s gyakran érzi és érezheti is magát szerencsésnek, mert igyekszik mindent megtenni azért hogy megteremtse hozzá a feltételeket szerettei és önmaga számára. A legjobb úton halad, hogy ezt az álmát is valóra váltsa. Bak (XII. 22.-1.20.) Remek pénzügyi érzékkel rendelkezik, a munkavágya határtalan, és nagy az akaratereje. Legfontosabb feladatának a család anyagi biztonságát tartja, amiért hajlandó bármire, csakhogy biztosítani tudja. Szerettei, mint eddig még soha, most sem csalódnak önben. Vízöntő (1.21.—II. 19.) Kellemes meglepetésekre és érdekes, kivételes fordulatokkal teli időszakra számíthat. Alkalma lesz bemutatni képességeit, s bebizonyítani tehetségét és tudását, melyeknek a későbbiekben anyagi jutalmát is élvezheti. Halak (II. 20.-III. 20.) A megtalált boldogságot nem elég megszerezni, de meg is kell tudni tartani. Talán ezért kellene sokkal figyelmesebbnek lennie, hogy a mérhetetlen öröm és szeretet mindkettőjük számára ugyanazt jelentse: a felhőtlen és örök boldogságot. PIHENŐ Irina Shayk, a gyönyörű orosz modell három esztendővel ezelőtt rabolta el az amerikai filmsztár, Bradley Cooper szivét. Tavaly jött világra a kislányuk, aki a Lea De Seine nevet kapta. Irina pár héttel a szülés után már olyan karcsú volt, mint a terhessége előtt. Elárulta, hogy koplalnia sem nagyon kellett ahhoz, hogy visszanyerje régi alakját: „Nem hiszek a diétákban. Ha hamburgerre vagy pizzára van gusztusunk, együk azt. A rejtély kulcsa máshol van. Élvezni kell az életet, és tudatosítani, hogy az egyedüli dolog, ami segít, az étkezés és a mozgás egyensúlyban tartása." (siTA/AP-feivétei) 27 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Szóvatázs: KÖZBEN LÓMUNKA MARADÉKA NYEKERGÉS NYIRADÉKOS OLTÁRON SOROMPÓKON SZERZETESEK SZOMBATRA TÉPÉS VÁLTOZATOS VASÁRNAPON VAZALLUSOK Előző feladványunk megfejtése: Katar. Mai receptünk Cukkinis tészta Hozzávalók (5 adag): 50 dkg tészta 2 közepes db cukkini 2 gerezd fokhagyma (pár) 4 szelet bacon (vagy császárszalonna ízlés szerint) 20 dkg zöldborsó 20 dkg tömlős krémsajt só ízlés szerint bors ízlés szerint, bazsalikom ízlés szerint (további fűszerek ízlés szerint) Elkészítés: A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük. Közben felszeleteljük a császárszalonnák a cukkinit, a fokhagymát pedig apró darabokra vágjuk. Egy nagyobb edénybe az apróra vágott szalonnát elkezdjük pirítani a fokhagymával, majd pár perccel később hozzáadjuk a cukkinit és a borsót. Hozzákevetjük a tésztát és a sajtkrémet, megfűszerezzük, pár percig pirítjuk, és már tálalhatjuk is. Gyorsan elkészíthető és finom. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Mai időjárás Változóan felhős égbolt, helyenként eső várható. A nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul. EPERJES 21 »C POPRÁD 16 °C LOSONC 23 °C Nappali hőmérséklet 16 °C 24 #C Szélirány: Északi szél. Éjszakai hőmérséklet 12 °C 6°C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása Moszkva Helsinki 26 °C Oslo 22 “C 22 “C-" Vaisó 2Ö^ Berlin 20 °C 22 °C Párizs 24 °CMadrid 32 °C Budapest 24 °C ír-Rón» Athén 26 °e-Kedd Szerda Gyűgy____________24 °C Rozsnyó________ 20 °C -g 25 *C 7 °C Dunaszerdahely 24 °C Szene__________° 24 °C Túlnyomórészt felhős égbolt, Komárom__________24 °C Csorbató_______«g 10 °C helyenként záporral.________ ÓgyaHa 24 °C Párkány_________ 23 °C Pozsony________w 22 °C Léva _________ 24 °C Nagyszombat______24 °C Érsekújvár________ 22 °C Nagymihály______ 24 °C Losonc_________. 23 °C Losonc_________-g 20 °C Nagyrőce - 20 °C Tőketerebes . 24 °C Kassa__________—- 22 °C Csütörtök Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken .»ár 26 *C 13 »C Mallorca__________. 25 °C Isztria __________ 25 °C Erősen felhős égbolt zápor, Ibiza___________ 25 °C Dubrovnik_______Se. 19 °C elszórtan zivatar várható. Törők Riviéra_______26 °C Várna_____________yé 25 °C Pozsony________sic 22 °C Kréta ___________. 26 °C Zadar___________• 24 °C Érsekújvár______sg 24 °C Rodosz___________- 27 °C Kairó_____________. 32 °C Losonc________«g 23 °C Ciprus____________ 28 °C Malaga_____________28 °C Kassa «g 23 °C Szicília 26 °C Tunisz 28 °C