Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-20 / 141. szám
IV KÖNYVESPOLC 2018. JUNIUS 20. www.ujszo.com Önnek egy új regénye érkezett Arról, hogy az okostelefonunk a legjobb barátunk és a legféltettebb titkaink őrzője, szórakoztatóan mesélt a nagy sikerű Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) olasz filmvígjáték. A sikerfilmnek - a tarolást követően - több nemzet is elkészítette a saját verzióját. Szempontunkból a lényeg: egy hétfős baráti társaság egy közös — borral bőszen locsolt - vacsorán kiteríti a SIM-kártyáit; a szereplők minden hívást kihangosítanak, és minden üzenetet felolvasnak, azaz nyilvánossá teszik a privátot. A mókásnak gondolt játékról kiderül, hogy leállíthatatlan - idővel újrarendezi az asztaltársaság kapcsolatait. Olyan titkokra derül fény, amelyeket egymás elől addig gondosan elzárva tartottak; a mobilokból, mint Pandora szelencéjéből, előtörnek a hazugságok, a bűnök, a személyiség sötét oldala. Az emberek mindennapjait megváltoztató hasznos találmányok listájának az élén nagy valószínűséggel az okostelefon áll. Talán egyeden más eszköz sem volt képes arra, hogy ilyen gyorsan elterjedjen világszerte, és ilyen rapid és radikális módon alakítsa át az életünket. Egyre több funkciót zsúfolnak bele ebbe az egyszerre hasznos, néllcülözheteden és ördögi tárgyba: már nemcsak karóra, fényképezőgép, GPS, televízió, bank stb. helyett használjuk, hanem az elképesztő sebességgel piacra dobott alkalmazások révén az eszköz birtokosai a digitális kor korládan urainak érezhetik magukat, melyben a tér- és időkoordináták is új értelmet nyernek. Az okostelefon egyik legfontosabb funkciója tovább-I*fl HKL'KON 08:12 AM íj) Dmitry Glukhovsky > ra is a kiterjedt kommunikáció, melynek szinte hiánytalan archiválása történik az eszközön. A tárolt chatüzenetek, e-mailek, kép- és videóüzenetek egyszerre mutatják a rendelkezésre álló technológia keretei között működtetett kommunikációs eszköztárat, stílust, valamint a kapcsolati hálót, amelyet ezekkel az üzenetekkel szövünk. A személyiségről és a személyesről egy digitális lenyomat keletkezik: mutasd a telód, megmondom, ki vagy! Dmitry Glukhovsky - a Metrókönyvekkel világszerte ismertté vált - kortárs orosz író új regénye, a Text, pontosan azt a gondolatot bontja ki, hogy az okostelefon kínálta lehetőségeket miként fordíthatják ellenünk, ha a mobilban tárolt életünk, titkaink idegen kézbe kerülnek A főszereplő Ilját hét évre bevarrják drogbirtoklásért, az ártadan fiú letölti a kiszabott börtönbüntetést. A szabadulás után az ő szemével látjuk a megváltozott orosz fővárost. Ez a pár év elég volt ahhoz, hogy az okostelefonok leigázzának bennünket, átvegyék az irányítást az életünk felett. A börtönben csak korlátozott hozzáférés volt, nem vált az eszköz a mindennapi rutin részévé. Ilja megkeresi azt a rendőrt, aki a börtönbe juttatta, és megszerzi az iPhone-ját. Nem elég idegen Moszkva hét év elteltével, még egy idegen életet is élni kezd: a mobilt használva egyre több mindent derít ki a rendőrről. Tanulmányozza, hogyan kommunikált a telefon tulajdonosa a környezetével, s megpróbálja fölvenni a fonalat: üzenetváltásokba kezd a szeretővel, a kollégákkal, a szülőkkel stb. Az így kisajátított élet egy hazugságspirálba rántja, melyből w Hiába villan föl a bünhödés lélektanának gazdag hagyománya, mintha az okostelefonból fóltáruló életek esetében a morális dimenzió eltörpülne. nem leli a kijáratot. Ilja többször felteszi a kérdést, mi a helyes döntés az adott pillanatban, de egyre reménytelenebb helyzetbe kerül, dilemmáinak a tétje egyre kisebb - szenvedéstörténetének sokszor » Dmitry Glukhovsky Rádiós és televíziós műsorvezető, újságíró, tudósító. Moszkvában született 1979-ben, élt, tanult, dolgozott Izraelben, Németországban és Franciaországban is. Metró 2033 című posztapokaliptikus regényével debütált: a könyv előbb részletekben az interneten jelent meg (és gyűjtött népes rajongótábort), majd 2005-ben papíron is megjelen A regény (és folytatása) egy atomháború következményeit írja le: a túlélők a moszkvai metró labirintusában küzdenek az életben maradásért, mintegy két évtizeddel a nukleáris holokauszt után. A mű a sci-fi és a disztópia elemeit használva a mai Oroszország társadalmát elemzi. Glukhovsky világszerte népszerű, sokat fordított szerző. Magyarul korábban megjelent kötetei: ■ Metró 2033 (Európa Könyvkiadó, 2011) ■ Metró 2034 (Európa Könyvkiadó, 2011) ■ Orosz népellenes mesék (Európa Könyvkiadó, 2012) ■ Szürkület (Európa Könyvkiadó, 2012) • FUTURE (Európa Könyvkiadó, 2014) ■ Metró 2035 (Európa Könyvkiadó, 2015) nincs mélysége. És hiába villan föl az orosz irodalomból a bűnhődés lélektanának gazdag hagyománya, mintha az okostelefonból föltáruló életek esetében a morális dimenzió eltörpülne. A privát élet csavarjai mellett hangsúlyos a regényben a megváltozott orosz társadalom egy-egy szeletének bemutatása. A szabadult férfi - részben - „naiv” tekintete, rácsodálkozása a megváltozott Moszkvára lehetővé tesz egy realista ábrázolást. E vonatkozásban erős társadalomkritika is megfogalmazódik a könyvben: Oroszországban az erősek, a hatalmi elit képviselői és az alvilág befolyásos emberei öszszejátszanak, és szinte bármit megtehetnek - az állampolgárok sima statiszták ebben a világban. A regény könyvtárgyként való megjelenése is komoly figyelmet kapott, elsősorban a borító az, ami egészen biztos, hogy szembetűnő a boltok polcain - tulajdonképpen egy okostelefon kijelzője. Tillai Tamás, a Libri Kiadó Csoport vezető grafikusa nyilatkozta a Text borítójáról: „Fontosnak tartottam, hogy a képi világ hiteles legyen, az egyeden nehézséget az okozta, hogy a borítón a vizuális egységet a kötelező elemek - a szerző, a cím és a lógó - ne bontsák meg. így került az író neve a chatablak fölé, a cím egy kiemelt szövegbuborékba és a kiadó lógója a szolgáltatói térerőjelzés mellé. Apróság talán, de a beszélgetés időpont-megjelölései nem az eredeti szöveget követik, azokat a dátumokat és időpontokat tettem rá, amikor épp az adott szövegblokkot készítettem.” Glukhovsky összes könyve olvasható magyarul, a Text a hetedik a sorban. Ebben feltételezhetően óriási szerepe van a fordítónak, M. Nagy Miklósnak, aki ezúttal is kiváló munkát végzett: élvezetes, gördülékeny fordításban olvashatjuk a kortárs orosz irodalom egyik legnagyobb mesélőjének az új regényét. Sánta Szilárd Dmitry Glukhovsky: Text Helikon Kiadó, 2018 443 oldal Te vagy a Nílus? (olvasási ellenjavaslatok) Erősen kezd Kemény István Nílus című könyve. Pontosabban, a kiadói-szerkesztői fülszöveg pár röpke sorában egyáltalán nem spórolnak a jelzőkkel, kétszer is világossá teszik, mekkora életművel állunk szemben: „csodálatos életmű”, „páradan költészet” ez. Mindezen túl is lehetne lépni, de mégiscsak a kultusz (és a bele kapaszkodó marketing) nyelvét beszélik itt, ami engem mindig gyanakvással tölt el. A kultusz külsődleges adottságokat olvas rá szövegre, de nem ez az igazi gond vele. Hanem az, hogy az olvasó alárendelt pozícióból indít, elvárásai ugyan fel vannak keltve rendesen, a kritikai érzékét azonban tompítja ez az előzetes tudás. Már Kemény előző, A királynál (2012) című verseskötetét olvasva felmerült bennem, hogy a poétikai teljesítmény és a kultikus státusz keltette elvárások között hasadék húzódik. A kötet problémamentes kritikai fogadtatása is azt az érzést keltette bennem, hogy nyilván én vagyok a hülye. De volt egy igen fontos kivétel: Radics Viktória Magyar Narancsban megjelent, akár mítoszrombolónak is nevezhető kritikája, mely természetesen visszhangtalan maradt. Radics szerint „rendíthetedenül allegorizáló a kötet poétikája, ami nem lenne baj, ha intellektuálisan izgatónak tekinthetnénk” a képeket, ezek csekély szemantikai mozgalmassága viszont nem kárpótolja az olvasót „a látomás és indulat hiányáért, az eredeti metaforák, szimbólumok elmaradásáén”, „gondolati dúsulás azonban csak a legritkább esetben történik, az allegorizálás ellenben a könnyű rébusz, a példázatszerűség és a magyarázás felé vesz irányt”. A Nílus ott folytatja, ahol az előző kötet abbahagyja. Igaz, a költő áthelyezi a súlypontokat, kikerülünk a családi körben viselt, megélt létszomorúság köréből. A Nílus beszélője általánosabb szinten él és alkot, nagy mesterségbeli tudással vet papírra szép, idézhető sorokat. Cizellált, kerek verseket, gondosan kidolgozott képeket találunk. A kötet időbeli íve reggeltől estig, térbeli íve a Dunától a Nílusig terjed, mintha egy mitizált nap keretében mozognánk. Különben semmi kockázat. A kötetnyitó Rakpartos ballada (a Duna című rész egyeden verse) ősi nyolcasokban meséli el test, lélek és személyiség elkiilönbözését; a Helyszínelők vitájában (az Estig ciklusból) Lucifer és Adám dialógusából bontakozik ki egy kettős képleírás, apokaliptikus felvetésekkel. El tudok képzelni egy olyan értelmezést, mely bravúrosnak is nevezhetné az említett darabokat, s az elsőből ezt emelné ki: „Már féltünk hogy nagyobb a baj / bipoláris tudatzavar II de ez csak egy gyógyítható / egypólusú depresszió!” De olyat is, mely nem lenne elégedett a másodikként említett vers Ádám-Lucifer-képével, ugyanis nem ad hozzá az ismert kulturális toposzhoz. A kommunikáció című darabnak a 2. ciklus (Délig) elején azonban sikerül az egyszerűen megfogalmazható jelentést feldúsítani. A vers a kommunikáció komnkbeli jellegzetességét fogalmazza meg: elsősorban az internetes kommunikáció hatásaként korunk embere olyan tartalmakat szeret olvasni, melyek kiszolgálják előzetes elvárásait. A szakirodalom mediális buborékoknak nevezi az ilyen mediális tereket. „Meghatottan a meghatottaknak, / Ironikusan az ironikusoknak / Felkészülten a felkészülteknek, / Ugyanazt mindig ugyanazoknak" - sorjázza a vers rondóra emlékeztető formában, hogy aztán a végső, apokaliptikus elhallgatás következzék: „Ugyanazt mindig ugyanazoknak, / Mintha ki se nyitnád a szádat. ” Nem akarom erőltetni a párhuzamot, de úgy érzem, Kemény István klasszicizálódott költészetének és olvasójának viszonyára is ráhúzható e képlet - világvége nélkül. Feltédenül dicsérendő, hogy Kemény nem rest kinyitni a nagy témákat: szabadság, igazság, én, a költészet státusza, boldogság. Hol izgalmas válaszokat ad (Esti kérdés R Gy.-hez, Hipnoterápia), hol rutinszerűeket, mint például a címadó versben (a folyó személyiségallegória) . A hátsó föl Kemény Istvánportréja a befutott alkotót ábrázolja. Decens ing, melankolikus-derűs tekintet, jobb kézben borospohár, a száránál tartva, ahogy illik. Vida Gergely Kemény István: Nílus Magvető Kiadó, 2018 86 oldal
