Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

www.ujszo.com

SZALON

2018. JUNIUS 16.

32

TÁRCA A SZALONBAN

Csillag Lajos

Húsvét Hongkongban IV.- Próbáljon meg visszaemlékezni valami igazán félelmetesre - mondja a velem szemben ülő nő.- Ez most a hipnózis? - kérdezem, és előredőlök a székben.- Nem, ez most nem az - feleli. - Az teljesen máshogy nézne ki. Most csak arra kérem, hogy próbáljon meg visszaemlékezni valami igazán félelmetesre.

Kiborít a kérése. Már harmadszor vagyok nála, és hiába mondom el neki minden alkalommal, hogy pont az a gondom, hogy az emlékezés az utóbbi időben nem igazán az erősségem, mást se tud kérni tőlem, csak ezt.- Nos? - néz rám. - Próbálja csak.- Hunyjam be a szemem? - kérdezem.- Ahogy gondolja - mondja halkan. - De nyitva is hagyhatja, ha úgy több fény marad odabent.

Nem válaszolok, csak behunyom a szemem, a sötétség pedig pont úgy ereszkedik le bennem, mint egy moziteremben vetítés előtt. És akkor eszembe jut, hogy valamikor tizenöt-tizenhat évesen egy moziban dolgoztam. Nem

sok dolgom volt, azokat kellett leültetnem a helyükre, akik későn érkeztek a vetítésre. A teremben ilyenkor már csakugyan sötétség uralkodott, nekem pedig egy zseblámpával kellett megvilágítanom az utat az éppen érkezőknek. Furcsa

Azt hiszem, ez már rég nem Winnetou, itt tényleg szembe kell nézni a halállal, és a müvér is túlságosan valósághű.

volt, hogy többnyire olyankor nem ezekre az emberekre haragudtak a nézőtéren ülők, hanem rám. Erről hirtelen megfogalmazok egy mondatot, ami valahogy úgy cseng, hogy „Sosem könnyű azoknak, kik a fényt viszik”, és ezt hangosan ki is mondom.

LAPAJANLO

Replika - Társadalomtudományi folyóirat

105-IMAGO

A Replika új száma két nagy blokkból áll: az első a Test, lélek, társadalom: Az orvos-beteg viszony társadalomtudományos szempontból - Pál Eszter szerkesztésében, a második a Változó Székelyföld - Patakfalvi- Czirják Ágnes és Zahorán Csaba szerkesztésében. Az első rész tanulmányai sorrendben: Pál Eszter:

A betegek lázadása: orvosok, páciensek, társadalmak; Simon Katalin: Orvos-beteg viszony Magyarországon a modernizáció előtt (16-19. század); Pál Eszter:

Fájdalom nélkül: a műtéti érzéstelenítés alternatív módjai az 1840-es években Nagy-Britanniában és Magyarországon;

Kovái Melinda: Ahogy önmagunkkal bánunk - avagy mire jó a pszichológiatörténet?: Csoport-pszichoterápia Magyarországon 1945- 1986; Nádasi Eszter:

Orvos-beteg viszonyrendszerek az amerikai kórházsorozatokban. A második rész tanulmányai: Patakfalvi-Czirják Ágnes-Zahorán Csaba: Változó Székelyföld; Egry Gábor: Találkozások a vadonban. Etnicitás és önazonosság Székelyföldön 1918—1940; Patakfalvi- Czirják Ágnes-Zahorán Csaba:

A román nemzet határai - régió és identitás Székelyföldön és a Moldovai Köztársaságban; Bodó Julianna-Biró A. Zoltán: Szimbolikus térhasználat változó szerepben; Patakfalvi-Czirják Ágnes: Nacionalista

szubkultúra és közösségépítés - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben. A lapszámot Hadas Miklós Mi a magyar?: Újratöltve - hetvennyolc év után esszéje zárja, (sz)- Tessék? - kérdez vissza a nő velem szemben. Hallom a hangjában, hogy eléggé unja magát. - Ésedeg mondhatja hangosabban is, hogy mit lát - jegyzi meg.- Sötétséget látok - felelem. - Egy moziteremben ülünk.- Látja, ez jó - mondja a sötétség mögül.- Akkor folytassam? - kérdezem bizonytalanul.- Persze, hogy folytassa. Mondja el, hogy mit lát.- Csak az emberek arcát, ahogy egy zseblámpával megvilágítom őket - válaszolom.- És? Milyenek az emberek? Félelmetesek magának az emberek? — Most veszem csak észre, hogy a hangjában van valami forcsa is. Nem ismerem ezt a nyelvjárást, ha nyelvjárás egyáltalán, amitől az a-t és az á-t kerekebben és mélyebben mondja.- Nem, egyáltalán nem félelmetesek. De dühösek rám. - Erre nem mond semmit, így én sem mondok semmit. Kikapcsolom fejben a zseblámpámat, és nekidőlök a széksorok melletti falnak, ugyanebben pillanatban elkezdődik a vetítés. A filmben éjszaka van, legalább egy tucat fiatal ül egy tábortűz körül, annyi évesek lehetnek, mint én. Aztán egy fiú és egy lány szalad a parton a félhomályban, csak az alakjukat látni. „Mi is a neved.?’’, kérdezi a srác, „Chrissie.”, mondja a lány, „Hova megyünk?”, kérdezi a srác megint, „Úszni!”, kiáltja a lány és kiszalad a vászonról. Arra gondolok, hogy ha ilyen lesz az egész film, halálra fogom unni magam. Teljesen kilépek a fejemből, csak bámulok magam elé, aztán arra eszmélek néhány perc múlva, hogy az egész teremben sikoltoznak, mert a lányt épp lerántja valami a víz alá, ettől a lány pedig szintén sikoltozni kezd. Én is sikoltozni kezdek, de már

nem tudom, hogy a lány a vásznon, vagy az emberek hozzák rám a frászt. Fogalmam sincs, hogy miért, de felkapcsolom a lámpákat és az emberekre világítok, és látom az arcukat, ahogy teljesen kikelve magukból ordítanak és sikítanak.

Kirohanok a teremből, a lámpámat pedig az előcsarnok büféjénél hagyom. A büfés, akit azt hiszem, talán Marikának hívnak, megkérdezi, hogy mi a baj.- Felmondok - válaszolom ziláltan és elsietek. Csak az épület bejárata előtt állok meg, még mindig kapkodva szedem a levegőt és a sikoltozó arcokra gondolok. Az emberek nem láttak még itt ilyesmit, de hát mennyi mindent nem láttak. Azt hiszem, ez már rég nem

FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN

Az Elrendelés Éjszakája

E napon, mikor e sorokat írom, ramazán hónap 27. napja van, a legerősebb mubarek noc (áldott éjszaka), az elrendelés éjszakája, avagy a Lejletul kadr, a kegyes Korán kinyilatkoztatásának ünnepe. Ezen az éjszakán hozta le melek Dzibril (Gábriel angyal) az első koráni verseket a Hirá barlangba Muhammednek, szallalláhu alejhi veszellem, a hetedik égből. (Pontosabban, a hagyomány szerint a Al-Alak, a 96. szúra első 5 ajat)ít - sorát.)

Bűnei megbocsájtást nyernek annak, aki ezt az éjszakát ibadettel tölti (kegyes cselekedetek: ima [namaz, dova], koránolvasás [mukabele], olvasómondás [tespih namaz], vallásos énekek [ilahija, zikr] stb). Az itikaf {a mecsetbe való beköltözés, elvonulás) ilyenkor, de általában a ramazán utolsó tíz napján, különösen ajánlott. Sőt, a kívánságok is meghallgatásra találnak, hiszen, mint az ünneppel azonos című szúra is írja, „Az elrendelés éjszakája jobb mint ezer hónap”, amelyben nincs meg az elrendelés éje. Majd így folytatja: „Az angyalok s a Lélek bocsájtanak le azon minden elrendelést Urunk engedelmével. Békesség az, egészen a hajnal hasadtáig.” (97:3-5)

Ez a bizonyos elrendelés pedig azt jelenti, hogy a következő holdévre vonatkozóan ekkor döntenek odafenn az eljövendőkről: hogy mennyi eső hullik, milyen

lesz a termés, ki házasodik meg, ki hal és születik meg, kinek sikerül teljesítenie a hadzot (a mekkai zarándoklat), ekkor jelölik ki a pénz útját. A hagyományban azonban némi zavar fedezhető fel az éjszaka pontos idejét illetően. Az egyik hadísz így tudósít az elrendelés éjszakájáról:

„Abú-Szaid al-Khudri azt mondta: Egyszer Allah Küldötte az itikafo t teljesítve a ramazán első tíz napjára beköltözött a mecsetbe, s mi is így tettünk vele együtt. Eljött hózzá Gábriel, s azt mondta neki: „amit keresel, az előtted állókban [napokban] van.” így a Próféta a ramazán középső tíz napját is teljesítette, az itikafot, s mi is ott maradtunk vele együtt. Ramazán 20. napjának reggelén a Próféta szónoklatot tartott, s így szólt hozzánk: ,Aki eddig velem töltötte az itikafot, folytassa tovább, mert kinyilatkoztatott számomra a Kadr éjszakája, az idejét azonban elfeledtem, mindazonáltal az utolsó tíz nap egyike az. Almomban sárban és pocsolyában fetrengtem.” Azokban az időkben a mecseteket csak datolyapálma ágaival volt szokás befedni. Egyszer az ég tiszta volt és felhődén, ám hirtelen a semmiből egy felleg jelent meg, s esni kezdett. Imánkban a Próféta vezetett minket, s én sár nyomát vettem észre Allah küldöttének homokán és orrán. S ím ez volt a jele az álom megigazulásának.” (Salih Bukhari, 12, Abu Salama)

A Próféta és tanítványai ezen iftikafjáiól, a mágikus felejtés

(A szerző felvétele)

motívumáról, a harmincnapos ramazán harmadik dekádja, az elrendelés éjszakájának idejéről több hadísz tudósít, néha zavarba ejtő különbséggel. Ezek összehangolásával a hónap utolsó tíz, páradan számú napjára kell esnie. A bosnyák iszlám hagyományban mindig a 27. nap éjszakájáról van szó.

Ügy tartják, ez az éjszaka kellemes és békés, nincs hőség, sem hideg, az ég aszta, a csillagok ragyognak, nem esik eső, s nem fúj a szél, s jobban esik a virrasztás, mint bármikor. A következő hajnalon pedig úgy kel fel a Nap, akár a telihold, nincsenek sugarai, csak fénye. Ezen az éjszakán nyílik meg az ég kapuja, s egyeden csillag sem hull le az égből.

Winnetou, itt tényleg szembe kell nézni a halállal, és a művér is túlságosan valósághű. Erre senki nem számított. Aztán megfordulok, és nekidőlök az épület falának. Ennyivel zárom le magamban a filmet. Lehet, hogy az én gyerekem már nem fog ezeken a filmeken magából kikelve sikítozni, ami megnyugtató, viszont ha arra gondolok, hogy ő is ugyanebbe a moziba fog járni, az egészen félelmetes.

— Ez a legfélelmetesebb emléke? — kérdezi a nő higgadtan.

— Nem hiszem, hogy emlék—válaszolom halkan. - De ha lesz egy lányom, Imolának fogom hívni.

Nem válaszol, csak kissé indulatosan kikapcsolja a tollát és új időpontot egyeztet velem.

E költői hagyomány épp elég volt ahhoz, hogy némi asztronómiai zagyvaságot kotyvasztva hozzá „bizonyítsa” az iszlám igazát az ég kapuját illetően. A Zem a vek-hez hasonló helyi portálokon futótűzként terjedt a „hír”, hogy a földet körülvevő elektromágneses rétegen, a Van Allen sugárzási övön található ez a bizonyos kapu, csak épp a NASA titkolja létezését. Szegény Kamer professzor hiába tiltakozón meglehetősen tudománytalan „felfedezése” ellen - az asztromineralógiával foglalkozó professzor alteregója már a saját életét éli, s épp a Kába fekete kövének égi származását bizonygatja, valamint, hogy az mindenkire emlékszik, aki megérinti vagy megcsókolja. Mindenesetre megérne egy misét (insallah!) alaposabban megvizsgálni a kegyes tradíció hagyományozódásának, valamint a virális dezinformációs portálok hatásmechanizmusai közötti esetleges hasonlóságot.

Este hiába keresem az ég kapuját, éjfélre besűrűsödnek a felhők Szarajevó felen. Nem értem. Talán valamit mégiscsak elszámoltak a bölcs hodzsák? Talán lehet, hogy épp tegnap élőn volt? De hiszen akkor is felhős volt. Vagy a 23. nap volt az? Már egy hete egyfolytában felhős. És a 21. nap? Arra meg már ki emlékszik. Talán holnapután lesz. Nem tudom. Azt hiszem, meg kell kérdeznem Kamer professzort. Ő még a sejtáni Van Állen övön is ádát. Aferiml

Száz Pál

A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com

. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3