Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

www.ujszo.com I 2018. június 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink III. Akit egy ország imádott egykor, az ne senyvedjen Sorozatunk újabb része egy nagyon is konkrét veszte­séget taglal. Pedig megfo­gadtam, hogy nekrológok itt nem lesznek, azok a Kultúra ro­vatba valók, fotóval, gyászkeretben. Paudits Béla halála azonban egy aggasztó jelenségre hívja fel a fi­gyelmünket, néma felkiáltójelként. Senki ne mondja nekem, hogy meglepte a hír. Régóta lehetett tud­ni, milyen állapotban és milyen kö­rülmények között tengődik Ma­gyarország egyik legeredetibb, leg­sokoldalúbb, sugárzó tehetségű színésze (70 ezer forintos nyugdíj­ból, egy lepukkant garzonban, be­tegen). A bulvársajtó időről időre élvezettel elcsámcsogott ezen. Az első megrendítő riport után azt hit­tem, „valakik” nyilván felkapják a fejüket, elszégyellik magukat és segítenek rajta. A színészszakszer­vezet, a kulturális vagy szociális minisztérium, tehetős vállalkozók, akiket anno szórakoztatott a szín­padon, az együttérző tévénézők, mit tudom én... (Persze nincs jogom számon kérni másokon a humánum anyagi jellegű megnyilvánulását, hiszen én sem küldtem pénzt neki.) Paudits Béla színpadon 2005-ben, 56 évesen, filmben pedig 2006-ban szerepelt utoljára. Nem csodálkoz­nék, ha fiatalabb olvasóink már nem is ismernék a nevét. Korábban több lábon állt, szülei tanácsára elvégezte a vendéglátóipari főiskolát is a színművészeti diploma mellé, aztán jól menő bárt nyitott, egy időben a Fészek Klubot is ő vezette. De per­sze nem tett félre, amit keresett, azt felélte, szétosztogatta. Amikor meghaltak a szülei, ösz­­szeomlott. Nem tudta feldolgozni ezt a veszteséget. Depressziós lett, megbízhatatlan. Elbocsátották a Madách Színházból. Gyomorfe­kéllyel műtöt-ték, ami után fertő­zést, majd bélcsavarodást kapott. És innen már nem tudott visszaka­paszkodni. Senkinek sem hiányzott, senki sem kérdezte, mi van vele, hi­szenjöttek az újak, a fiatalok, az egészségesek, és tudjuk: The Show Must Go On. Nagy kedvencem volt, talán épp fura, formabontó, antihősalkata miatt. Először a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban, And­rew Lloyd Webber musicaljének főszerepében láttam őt színpadon, ha jól emlékszem 1991-ben. Imád­tam a Madách Színház előadását, egyes jelenetek még mindig eleve­nen élnek bennem. (Teljes egészé­ben fent van a YouTube-on, érde­mes megnézni). A Kabaré konfe­­ransziéjaként egészen zseniális volt. Tíz évvel később a kassai Tháliában vendégszerepeit önálló estjével, egy lebetegedett híres énekesnő helyett ugrott be, hogy ne kelljen visszafi­zetni ajegyek árát a közönségnek. Jellemző, hogy már nem emlék­szem, melyik énekesnő szerepelt volna (Zalatnay? Kovács Kati? Kassai olvasók, írják meg nekem, ha tudj ák!) Paudits kuplékat éne­kelt, és tíz perc alatt mindenkit az ujja köré csavart. Élveztük ezt a vá­ratlan ajándékot, olyan volt, mintha a megrendelt ebédmenü helyett va­lami sokkal ízletesebbet hoztak volna ki nekünk. Megidézte a szá­zadelő kabaréját, időutazásra vitt minket egy soha vissza nem térő korszakba, amelyből mintha idő­géppel érkezett volna közénk. A következő napokban nyilván sokan megírják, milyen nehéz helyzetben van egy csomó egykori sztár, akik elherdálták a keresetüket, nem törődtek a nyugdíjalappal, ki­folyt a pénz a kezük közül. A legna­gyobb bohémek azonban még a mostaninál kevésbé fejlett korban is élvezték a társadalom védelmét, vagy mecénások gondoskodtak ró­luk. Akit egy ország imádott egy­kor, az ne senyvedjen már tizenkét éven át nélkülözve, betegen, a megváltó halálra várva. Paudits Béla sorsa szégyen Magyarországra nézve. Szégyen, hogy így kellett meghalnia. Ha nincs igazam, ves­senek a mókusok elé. A Híd jövője: RMDSZ vagy SZDSZ? KOLLAI ISTVÁN Olyan etnikai rétegpárt szerepét próbálja felvenni a Híd, mint amilyen Romániában az RMDSZ, amely az „ügy” érdekében bárkivel hajlandó koalícióra lépni. Eközben ott leselkedik a hiteltelenségi spirálba kerülés veszélye, ami az SZDSZ sorsa volt Magyarországon. Az erdélyi magyar politikát évtizedek óta dominálja az RMDSZ. Ha valaki Magyarországról vagy Szlovákiából fél szemmel figyeli az erdélyi és a bukaresti politikai életet, az rajzolódik ki számára, hogy ez a párt rendkívül szélesre nyitotta a manőverezési lehetőségeit: teljesen ellentétes politikai erőkkel is koalíciót tud kötni. Ez nem elsősorban a pártvezetés ügyességének köszönhető, hanem annak tudható be, hogy az erdélyi ma­gyar választók erre lettek kondicionálva: „fogadjátok el, hogy egy román párttal fekszünk, és egy másikkal kelünk, ez a ti érdeketek”, ezt sugallja az RMDSZ a sajátjainak. A fiira, képlékeny romániai koalíciókba való folya­matos becsatlakozás biztosítja az iskolákat és az önkormányzati jogokat az erdélyi magyaroknak, és ha nagy előrelépést nem is sikerült elérni, a status quót legalább sikerül biztosítani - nagyjából így gondolkozik az RMDSZ vezetősége, és nagyjából el is fogadja ezt a romániai magyar választó. A Híd, amióta a korábbi ősellenséggel, Robert Ficóval koalícióra lépett, ebbe az irányba próbálja terelni saját szavazóit is. Nincs olyan, hogy ősel­lenség, nincs barát sem; csak zavaros politikai viszonyok vannak, amelyek közt jobb híján úgy lehet helytállni, ha minél tovább vagyunk kormány­­koalícióban, bármilyen formában is. A kormányképesség valamiféle poli­tikai macsóságnak a jele, a mindenkivel való szót értés, a tárgyalóképesség és a rugalmasság eredménye; és mindez a Csallóköz és Gömör érdekeit szolgálja. Ez lenne a Híd részéről a saját választóinak szóló üzenet. Eközben a Híd-kommunikáció egy másik pártra is nagyon emlékeztet, ez pedig a magyarországi SZDSZ. A liberálisokat képviselő SZDSZ úgy volt sokáig kormányon a magyar baloldallal, hogy folyamatosan kika­csintott a választóira: tudjátok, mi sem szeretjük ezeket a maguk hasznát leső posztkommunistákat, de hát most ezt dobta a gép. Egy ideig elfogad­ták a párt választói ezt a magyarázatot, de idővel - az egyre több korrupci­ós üggyel, a koalíciós pártok közötti összefonódások erősödésével - vala­hogy lassan émelyítővé vált ez a hozzáállás. Ez az émelyítő érzés veszé­lyezteti a Hidat is, amikor politikusai a Facebookon napi szinten kacsinta­nak ki a választóikra, szólnak be áttételesen saját koalíciós partnereiknek; amikor a hidas államtitkár Facebook-posztban utalgat arra, hogy lenézi és nála butábbnak tartja a miniszterét; amikor a szatellitszervezetek Smer­­ellenes tematikában szerveznek beszélgetéseket. Ez egy ideig vagányság, egy idő után - ha a szavak már nagyon elválnak a tettektől - hiteltelenség. Már nem kikacsintás, hanem tikkelés. A magyar baloldal süllyedése a mélybe rántotta az SZDSZ-t, amely végső soron nagyobb árat fizetett az MSZP korrupciós és egyéb vétkeiért, mint maga a baloldali párt, amely sosem akart többnek látszani egy töké­letlen posztkommunista tömegpártnál. A választók emiatt talán jobban el­nézték neki a hibáit, mint az SZDSZ-nek. A párhuzamok ezzel véget ér­nek. Nem is párhuzamok ezek, hanem egy olyan magyarországi szcenárió, amely veszélyezteti a Híd jövőjét, és egy olyan erdélyi forgatókönyv, amelyet nyilván sokan a pártvezetésben ideálisnak és kényelmesnek tarta­nak. A végeredmény nagyban múlik az általános politikai környezeten: a Híd legnagyobb esélye sajnos az, hogy a szlovák politikai élet lassan olyan zavarossá és bizáncivá válik, mint a bukaresti politika; a szavazók pedig elfogadják, hogy Bizáncban bizánci politikai stílusra van szükség. FIGYELŐ Új karikatúraverseny Mohamed prófétáról A Geert Wilders vezette beván­dorlásellenes holland Szabadság­­párt (PW) karikatúraversenyt hirdetett Mohamed prófétáról, a párt szerint a terrorizmusellenes ügynökség jóváhagyásával. A pártelnök nyílt iszlámellenes­­sége miatt folyamatosan kapja a halálos fenyegetéseket, már 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll. Mohamed-karikatúrák miatt kö­vettek el mészárlást a francia Charlie Hebdo hetilap szerkesz­tőségében 2015-ben, nyolc embert öltek meg szélsőséges merénylők. Ezt megelőzően, 2005-ben szá­mos muzulmán országban tüntet­tek, mert Mohamed-karikatúrák jelentek meg egy dán lapban. (MTI) Trump: Működik a kémia, megadtam a mobilszámom Kimnek Az amerikai elnök tegnap azt nyilatkozta, „működik a kémia" közte és Kim Dzsong Un között. Megadta neki a mobiltelefonja számát is, hogy az észak-koreai vezető bármikor elérhesse. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház kertjében szokásától el­térően hosszasan elbeszélgetett az újságírókkal. Meglátása szerint amikor Kim Dzsong Un beszél, a népe figyel rá. „Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye” - tette hozzá. Amikor azonban pár perccel később az egyik riporter rákérdezett, hogyan is gondolja ezt, Trump azt mondta: „csak vicceltem, nem érti a szarkazmust”. Azt is közölte: a hét végén telefonon beszél Kimmel. Az egyik újságíró azt firtatta, ho­gyan gyászolja Otto Warmbier ame­rikai diákot, aki az észak-koreai bör­tönből történt hazaszállitása után meghalt, miközben Kim Dzsong Unt védi, Trump azt válaszolta: „nem akarom, hogy atomfegyver pusztítsa el önt és a családját”. Kifejtette, azért nem feszegeti Kimnél az emberi jo­gokat, mert „nem akar nukleáris há­borút”. Néhány napja a Fox televízióban, amikor a riporter arra emlékeztette, hogy Kim Dzsong Un embereket végeztetett ki, Trump azt válaszolta: „kemény pasas”. És még hozzátette, hogy Kim Dzsong Un „nincs ezzel egyedül, sok más ember is művel ré­mes dolgokat”. Trump azt is mondta: elődje, Ba­rack Obama készen állt arra, hogy háborúba sodródjon Észak-Koreá­­val. Kitért a Krím félsziget bekebe­lezésére is, s azt hangoztatta, hogy azt Obama tette lehetővé. „Csak hogy megértsék: Obama vesztette el a Krímet. Ez az ő hibája. Mert Pu­tyin nem tisztelte Obama elnököt. Obama azért veszítette el a Krímet, mert Putyin nem tisztelte őt, nem tisztelte országunkat és nem tisztelte Ukrajnát” - mondta. Hozzátette: el­képzelhető, hogy ősszel találkozik Vlagyimir Putyinnal. A sajtóbeszélgetés után Trump gyorsan kiadott egy Twitter­­bej egy zést, amelyben nyugtázta, hogy - mint írta - „ez volt a legné­zettebb reggeli műsor”. (MTI) Donald Trump importvámot vezet be Kínával szemben, összesen 50 milliárd dollárnyi termékre (Lubomir Kotrha karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom