Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-16 / 138. szám
www.ujszo.com I 2018. június 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink III. Akit egy ország imádott egykor, az ne senyvedjen Sorozatunk újabb része egy nagyon is konkrét veszteséget taglal. Pedig megfogadtam, hogy nekrológok itt nem lesznek, azok a Kultúra rovatba valók, fotóval, gyászkeretben. Paudits Béla halála azonban egy aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmünket, néma felkiáltójelként. Senki ne mondja nekem, hogy meglepte a hír. Régóta lehetett tudni, milyen állapotban és milyen körülmények között tengődik Magyarország egyik legeredetibb, legsokoldalúbb, sugárzó tehetségű színésze (70 ezer forintos nyugdíjból, egy lepukkant garzonban, betegen). A bulvársajtó időről időre élvezettel elcsámcsogott ezen. Az első megrendítő riport után azt hittem, „valakik” nyilván felkapják a fejüket, elszégyellik magukat és segítenek rajta. A színészszakszervezet, a kulturális vagy szociális minisztérium, tehetős vállalkozók, akiket anno szórakoztatott a színpadon, az együttérző tévénézők, mit tudom én... (Persze nincs jogom számon kérni másokon a humánum anyagi jellegű megnyilvánulását, hiszen én sem küldtem pénzt neki.) Paudits Béla színpadon 2005-ben, 56 évesen, filmben pedig 2006-ban szerepelt utoljára. Nem csodálkoznék, ha fiatalabb olvasóink már nem is ismernék a nevét. Korábban több lábon állt, szülei tanácsára elvégezte a vendéglátóipari főiskolát is a színművészeti diploma mellé, aztán jól menő bárt nyitott, egy időben a Fészek Klubot is ő vezette. De persze nem tett félre, amit keresett, azt felélte, szétosztogatta. Amikor meghaltak a szülei, öszszeomlott. Nem tudta feldolgozni ezt a veszteséget. Depressziós lett, megbízhatatlan. Elbocsátották a Madách Színházból. Gyomorfekéllyel műtöt-ték, ami után fertőzést, majd bélcsavarodást kapott. És innen már nem tudott visszakapaszkodni. Senkinek sem hiányzott, senki sem kérdezte, mi van vele, hiszenjöttek az újak, a fiatalok, az egészségesek, és tudjuk: The Show Must Go On. Nagy kedvencem volt, talán épp fura, formabontó, antihősalkata miatt. Először a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban, Andrew Lloyd Webber musicaljének főszerepében láttam őt színpadon, ha jól emlékszem 1991-ben. Imádtam a Madách Színház előadását, egyes jelenetek még mindig elevenen élnek bennem. (Teljes egészében fent van a YouTube-on, érdemes megnézni). A Kabaré konferansziéjaként egészen zseniális volt. Tíz évvel később a kassai Tháliában vendégszerepeit önálló estjével, egy lebetegedett híres énekesnő helyett ugrott be, hogy ne kelljen visszafizetni ajegyek árát a közönségnek. Jellemző, hogy már nem emlékszem, melyik énekesnő szerepelt volna (Zalatnay? Kovács Kati? Kassai olvasók, írják meg nekem, ha tudj ák!) Paudits kuplékat énekelt, és tíz perc alatt mindenkit az ujja köré csavart. Élveztük ezt a váratlan ajándékot, olyan volt, mintha a megrendelt ebédmenü helyett valami sokkal ízletesebbet hoztak volna ki nekünk. Megidézte a századelő kabaréját, időutazásra vitt minket egy soha vissza nem térő korszakba, amelyből mintha időgéppel érkezett volna közénk. A következő napokban nyilván sokan megírják, milyen nehéz helyzetben van egy csomó egykori sztár, akik elherdálták a keresetüket, nem törődtek a nyugdíjalappal, kifolyt a pénz a kezük közül. A legnagyobb bohémek azonban még a mostaninál kevésbé fejlett korban is élvezték a társadalom védelmét, vagy mecénások gondoskodtak róluk. Akit egy ország imádott egykor, az ne senyvedjen már tizenkét éven át nélkülözve, betegen, a megváltó halálra várva. Paudits Béla sorsa szégyen Magyarországra nézve. Szégyen, hogy így kellett meghalnia. Ha nincs igazam, vessenek a mókusok elé. A Híd jövője: RMDSZ vagy SZDSZ? KOLLAI ISTVÁN Olyan etnikai rétegpárt szerepét próbálja felvenni a Híd, mint amilyen Romániában az RMDSZ, amely az „ügy” érdekében bárkivel hajlandó koalícióra lépni. Eközben ott leselkedik a hiteltelenségi spirálba kerülés veszélye, ami az SZDSZ sorsa volt Magyarországon. Az erdélyi magyar politikát évtizedek óta dominálja az RMDSZ. Ha valaki Magyarországról vagy Szlovákiából fél szemmel figyeli az erdélyi és a bukaresti politikai életet, az rajzolódik ki számára, hogy ez a párt rendkívül szélesre nyitotta a manőverezési lehetőségeit: teljesen ellentétes politikai erőkkel is koalíciót tud kötni. Ez nem elsősorban a pártvezetés ügyességének köszönhető, hanem annak tudható be, hogy az erdélyi magyar választók erre lettek kondicionálva: „fogadjátok el, hogy egy román párttal fekszünk, és egy másikkal kelünk, ez a ti érdeketek”, ezt sugallja az RMDSZ a sajátjainak. A fiira, képlékeny romániai koalíciókba való folyamatos becsatlakozás biztosítja az iskolákat és az önkormányzati jogokat az erdélyi magyaroknak, és ha nagy előrelépést nem is sikerült elérni, a status quót legalább sikerül biztosítani - nagyjából így gondolkozik az RMDSZ vezetősége, és nagyjából el is fogadja ezt a romániai magyar választó. A Híd, amióta a korábbi ősellenséggel, Robert Ficóval koalícióra lépett, ebbe az irányba próbálja terelni saját szavazóit is. Nincs olyan, hogy ősellenség, nincs barát sem; csak zavaros politikai viszonyok vannak, amelyek közt jobb híján úgy lehet helytállni, ha minél tovább vagyunk kormánykoalícióban, bármilyen formában is. A kormányképesség valamiféle politikai macsóságnak a jele, a mindenkivel való szót értés, a tárgyalóképesség és a rugalmasság eredménye; és mindez a Csallóköz és Gömör érdekeit szolgálja. Ez lenne a Híd részéről a saját választóinak szóló üzenet. Eközben a Híd-kommunikáció egy másik pártra is nagyon emlékeztet, ez pedig a magyarországi SZDSZ. A liberálisokat képviselő SZDSZ úgy volt sokáig kormányon a magyar baloldallal, hogy folyamatosan kikacsintott a választóira: tudjátok, mi sem szeretjük ezeket a maguk hasznát leső posztkommunistákat, de hát most ezt dobta a gép. Egy ideig elfogadták a párt választói ezt a magyarázatot, de idővel - az egyre több korrupciós üggyel, a koalíciós pártok közötti összefonódások erősödésével - valahogy lassan émelyítővé vált ez a hozzáállás. Ez az émelyítő érzés veszélyezteti a Hidat is, amikor politikusai a Facebookon napi szinten kacsintanak ki a választóikra, szólnak be áttételesen saját koalíciós partnereiknek; amikor a hidas államtitkár Facebook-posztban utalgat arra, hogy lenézi és nála butábbnak tartja a miniszterét; amikor a szatellitszervezetek Smerellenes tematikában szerveznek beszélgetéseket. Ez egy ideig vagányság, egy idő után - ha a szavak már nagyon elválnak a tettektől - hiteltelenség. Már nem kikacsintás, hanem tikkelés. A magyar baloldal süllyedése a mélybe rántotta az SZDSZ-t, amely végső soron nagyobb árat fizetett az MSZP korrupciós és egyéb vétkeiért, mint maga a baloldali párt, amely sosem akart többnek látszani egy tökéletlen posztkommunista tömegpártnál. A választók emiatt talán jobban elnézték neki a hibáit, mint az SZDSZ-nek. A párhuzamok ezzel véget érnek. Nem is párhuzamok ezek, hanem egy olyan magyarországi szcenárió, amely veszélyezteti a Híd jövőjét, és egy olyan erdélyi forgatókönyv, amelyet nyilván sokan a pártvezetésben ideálisnak és kényelmesnek tartanak. A végeredmény nagyban múlik az általános politikai környezeten: a Híd legnagyobb esélye sajnos az, hogy a szlovák politikai élet lassan olyan zavarossá és bizáncivá válik, mint a bukaresti politika; a szavazók pedig elfogadják, hogy Bizáncban bizánci politikai stílusra van szükség. FIGYELŐ Új karikatúraverseny Mohamed prófétáról A Geert Wilders vezette bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PW) karikatúraversenyt hirdetett Mohamed prófétáról, a párt szerint a terrorizmusellenes ügynökség jóváhagyásával. A pártelnök nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan kapja a halálos fenyegetéseket, már 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll. Mohamed-karikatúrák miatt követtek el mészárlást a francia Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségében 2015-ben, nyolc embert öltek meg szélsőséges merénylők. Ezt megelőzően, 2005-ben számos muzulmán országban tüntettek, mert Mohamed-karikatúrák jelentek meg egy dán lapban. (MTI) Trump: Működik a kémia, megadtam a mobilszámom Kimnek Az amerikai elnök tegnap azt nyilatkozta, „működik a kémia" közte és Kim Dzsong Un között. Megadta neki a mobiltelefonja számát is, hogy az észak-koreai vezető bármikor elérhesse. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház kertjében szokásától eltérően hosszasan elbeszélgetett az újságírókkal. Meglátása szerint amikor Kim Dzsong Un beszél, a népe figyel rá. „Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye” - tette hozzá. Amikor azonban pár perccel később az egyik riporter rákérdezett, hogyan is gondolja ezt, Trump azt mondta: „csak vicceltem, nem érti a szarkazmust”. Azt is közölte: a hét végén telefonon beszél Kimmel. Az egyik újságíró azt firtatta, hogyan gyászolja Otto Warmbier amerikai diákot, aki az észak-koreai börtönből történt hazaszállitása után meghalt, miközben Kim Dzsong Unt védi, Trump azt válaszolta: „nem akarom, hogy atomfegyver pusztítsa el önt és a családját”. Kifejtette, azért nem feszegeti Kimnél az emberi jogokat, mert „nem akar nukleáris háborút”. Néhány napja a Fox televízióban, amikor a riporter arra emlékeztette, hogy Kim Dzsong Un embereket végeztetett ki, Trump azt válaszolta: „kemény pasas”. És még hozzátette, hogy Kim Dzsong Un „nincs ezzel egyedül, sok más ember is művel rémes dolgokat”. Trump azt is mondta: elődje, Barack Obama készen állt arra, hogy háborúba sodródjon Észak-Koreával. Kitért a Krím félsziget bekebelezésére is, s azt hangoztatta, hogy azt Obama tette lehetővé. „Csak hogy megértsék: Obama vesztette el a Krímet. Ez az ő hibája. Mert Putyin nem tisztelte Obama elnököt. Obama azért veszítette el a Krímet, mert Putyin nem tisztelte őt, nem tisztelte országunkat és nem tisztelte Ukrajnát” - mondta. Hozzátette: elképzelhető, hogy ősszel találkozik Vlagyimir Putyinnal. A sajtóbeszélgetés után Trump gyorsan kiadott egy Twitterbej egy zést, amelyben nyugtázta, hogy - mint írta - „ez volt a legnézettebb reggeli műsor”. (MTI) Donald Trump importvámot vezet be Kínával szemben, összesen 50 milliárd dollárnyi termékre (Lubomir Kotrha karikatúrája)
