Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-09 / 132. szám
www.ujszo.com i 2018. június 9. SZOMBATI VENDÉG I 9 Húszéves a Stukker Pozsonyban Görgey Gábor: „Én már az anyaszínházamnak tekintem az Astorkát, ahol ez az ot kiváló színész játszik..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Magyar színpadon ötven évvel ezelőtt, 1968-ban, a Kazimir Károly vezette Thália Színházban mutatták be Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című drámáját. Három évtizeddel később, 1998-ban a pozsonyi színművészeti főiskola növendékei vizsgaelőadást készítettek a darabbél, amelyet azóta is folyamatosan játszanak. Magyar szerző ekkora sikert ritkán mondhat a magáénak. Bár a darabot a budapesti bemutató óta külföldön is több helyen színre vitték, húsz éven át sehol nem szerepelt műsoron. Még magyar társulat sem játszotta ennyi ideig. A Peter Mankovecky rendezte előadás Marián Miezga, Vladimír Kobielsky, Juraj Kemka, Jakab Róbert és Lukás Latinák főszereplésével az Astorka Színház falai között éli páratlan életét, s a bemutató 20. évfordulóját a szerző személyes jelenléte is fémjelezte. Bár a darab 1966-ban, a lágyuló munkás-paraszt diktatúra idején íródott, nem a hatvanas évekről szól, történetének ívét az egész 20. század és most már a jelen is átszövi. Cuki, a sötét alvilági alak, Méltóságos, az ódon eleganciájú úr, K. Müller, a szolgalelkű, hajlékony gerincű kispolgár, Kiss, a született entellektüel és Márton, a vidéki nép egyszerű fia ma is itt jár köztünk, hús-vér alak mind az öt, ismerős karakterek. A kézről kézre körbejáró pisztoly mint a hatalom jelképe pedig egyáltalán nem szorul magyarázatra. „Ifjúságom édes madara - hja a szerző a darabbal kapcsolatban. - így szoktam nevezni az idősb amerikai kolléga nagyszerű színdarabjának címe nyomán a Komámasszony, hol a stukker? című komédiát. Az ember írás közben természetesen sosem tudja, mi lesz a sorsa annak, amit ír, de azt legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy évtizedeken át itthon és külföldön folyamatosan játszani fogják. Röhögésbe fúló dühömben írtam, az akkori harminchat évemmel megélt világ és a hatalomért mindig mindenre képes politika láttán, és beletrafáltam valamibe, ami azóta sem vesztette aktualitását, s jelenleg sincs sok kilátás arra, hogy elvesztené. Ráadásul kiderült - pedig erre végképp nem számítottam -, hogy nem csupán honi állapotaink és beidegződéseink komédiája, hanem a világ legkülönbözőbb tájain is érvényes.” Igazi színházi örömünnep volt a Stukker 382. előadása. A bemutatón akkori közéleti elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen, de látta a 200. és a 300. előadást. Erre a mostanira milyen érzésekkel utazott Pozsonyba? Természetesen nagy örömmel, hiszen ez az öt kiváló színész megfogadta, hogy amíg élnek, játszani fogják ezt az előadást. Ez pedig nemcsak azért esik jól, mert ad egy csipetnyit a halhatatlanságból, hanem azért is, mert újra megtapasztalhatom, hogy milyen más, ha egy állandó csapat viszi tovább a darabomat. Az írónak ugyanis fontos, hogy legyen egy társulat, ahol otthon érezheti magát, és váiják az újabb darabját. Nekem mindig volt anyaszínházam. Nem kellett házalnom a műveimmel, jöttek és kérdezték, hogy mikor leszek kész vele. Ez az ihlet egy része. A Stukker tekintetében nem panaszkodhatom, hiszen ma is három helyen játsszák Magyarországon, de a színházi élet, mint olyan, már változóban van. Megszűnőben vannak a társulatok, a színházak nem otthonosak, a színészek sok helyen nem tagként, hanem vendégként játszanak, tehát nincs meg az a családi jelleg, ami régen megvolt. Ezt a hosszú bevezetőt csak azért mondtam el, mert ezt a pozsonyi színházat, az Astorkát, ahol ez az öt remek színész játssza a Stukkert, az anyaszínházamnak nevezem ki. Ez az utódja annak a színháztípusnak, amely Magyarországon már kihalófélben van. A darab 1966-ban született, és a 68-as bemutató óta folyamatosan amerikai bemutató is. Az egyik Tennessee-ben, a másik, bármilyen furcsán hangzik is, Las Vegasban volt, ahol nagyon jó egyetem működik, amelynek színháza is van. Ott nem showbiznisz zajlik, hanem komoly művészet. Meghívtak, láttam az előadást, workshopot is tartottam az egyetemen. Nemcsak a nézők, a színészek is imádták a darabot. Márton, a díszparaszt náluk egy buta cowboy volt. Cukit pedig, aki az alvilág monstruóz szörnyetege, egy ijedt kis mókus játszotta, aki összerezzent, ha megszólították. De hogy hol játszották a legtovább a darabot, azt tényleg nem tudom megmondani. Húsz évig azonban még csak megközelítően hosszan sem futott sehol, az biztos. Nem egy helyen az is érdekessé tehette az előadást, hogy maga a szerző rendezte. című darabomat is megrendeztem és a Mikszáth különös házasságait, ami két évig ment a Madách Színházban. Mindig csak a saját müveim színrevitelére vállalkoztam. És amire nagyon büszke vagyok ezzel kapcsolatosan: a súgótól kezdve a főszereplőig mindig mindenkitől azt hallottam, csodálatosan érezte magát a próbákon, és hogy milyen jó rendező vagyok. Mindenki arra a sikerére a legbüszkébb, amit nem a szakmájában ér el. A pozsonyi Stukkert mi teszi igazán különlegessé és értékessé? Nem tudom elsorolni mindazt, amit szívem szerint erre a kérdésre válaszolnék. De ami a legmarkánsabb számomra: ennél a darabnál borzasztóan fontos két dolog. Az egyik: óraműpontossággal zajlanak a dialógusok. Ha nem így van, akkor sem a poénok, sem az ijesztő, sőt Beletrafáltam valamibe, ami azóta sem vesztette aktualitását. (Szkárossy Zsuzsa felvétele) műsoron van Magyarországon és külhoni társulatok repertoárján is. Számomra az Astorka előadása a fix pont. Azt imádom. A 300. előadásnál, amikor pezsgőt és kis pálinkát hoztam a fiúknak, a névjegyem hátlapjára mindenkinek azt írtam: „A túlvilágon is szeretni foglak benneteket.” Magyar színpadon hol játszották leghosszabb ideig a Stukkert? Elsorolni sem tudom, hol mindenütt mutatták be. Amire emlékszem: a Thália Színházban óriási szereposztás volt. Sajnos már csak a K. Müllert alakító Kautzky József él a színészek közül. Aztán volt egy előadás a Játékszínben, ahol Mensáros László formálta meg a Méltóságost és Verebes István volt fantasztikus K. Müller, aki a vacsorajelenetnél, amikor felragyog előtte a szabadság, spiccen balettozott. Isteni' előadás volt. Nagyszerűen sikerült a két Először 1980-ban, a németországi Erlangenben. Nem ismertem a színészeket, amikor meghívtak. Úgy érkeztem meg, hogy még nem is láttam őket, de nemhogy játszani, még életben sem. Nem tudtam szerepet osztani, ezért az első próbán arra kértem a színészeket, hogy mindenki olvassa fel mind az öt szerepet. Aztán szünetet tartottam, és tudtam, hogy most dől el az életem. Hajói választok, nyert csatám van, ha rosszul, akkor bármit csinálok, megbuktam. És elkezdtem sorolni, hogy kinek melyik szerepet szánom. A végén óriási hurrában törtek ki, és azt mondták, ők is pont így gondolták. Az volt a győzelem pillanata. A próbafolyamat pedig egyszerűen gyönyörű volt. Később itthon is többször színpadra vittem a darabot. Könnyű volt Görgeynek Görgeyt rendezni? Nem rokkantam bele. A Bulvár dermesztő pillanatok, sem a mulatságos momentumok nem jönnek létre, nem születnek meg. A másik fon; tos dolog: az indítás. Ennél az előadásnál félelmetesen sokatmondó, ; ahogy Cuki, aki éppen a hatalom bir- 4 tokosa, mert az ő kezében a fegyver, : ezekkel a kemény, ronda bolseviknáci léptekkel köröz búrkabátban a i delikvensek körül. Ez annyira ön: magáért beszél, ahogy kibontja a : kezdő szituációt, s aztán egyértel: műén következnie kell valaminek, ; ami ezt a rút hatalmi túlsúlyt és ag; resszivitást különböző nyelven, különböző stílusban képviseli. Mert például a Méltóságos úr, az arisztok; rata finoman gyilkol, vagy szeretne gyilkolni. Ez az indítás nagyszerű a : pozsonyi fiúknál. A rendezés, Peter Mankovecky munkája tele van jobbnál jobb ötletekkel. Érzett valami olyat, miután letette a tollat a darab megírását követően, hogy Úristen, ez nagyot fog durranni? Másutt éreztem, korábban. A Stukker esetében azért nem, mert előtte csak egyfelvonásosokat írtam, kettőt vagy hármat, de ez volt az első egész estés darabom. Hála istennek kirobbanó siker volt a bemutató. Azóta viszont folyamatosan érzem a siker szagát. Egészen különös élmény volt, amikor elkezdtem rendezni a darabot. Egyébként egyáltalán nem ambicionáltam a rendezést. Kapacitáltak, és engedtem a csábításnak. Nagyon érdekes volt a saját szövegemet rendezni, mert megvalósíthattam azt, amit én magam eredetileg gondoltam a darabról, és bármilyen jó előadást láttam is másvalaki rendezése révén, valamit mégiscsak hiányoltam az előadásból. Másrészt megéreztem azt a kapcsolatot, amit a színésszel létre kell hoznia a rendezőnek, mert a szerzőnek már eleve, de a rendezőnek is. Ez a segítő affinitás. Én nem hiszek az ordítozó rendezőben, hanem abban, aki jókat tud mondani a színészeknek. Egy jó észrevétel, egy telibe talált instrukció sokkal többet ér, mint a vég nélküli ordítozás. A pozsonyi előadással kapcsolatosan van valamiféle hiányérzete? Nem akarok hízelegni, de semmilyen. Ha értenék szlovákul, bár a darabot értem így is, minden szó visszhangzik bennem, ám ha valóban értenék szlovákul, lenne egy vagy két kifogásom, de miért legyen? Imádom ezt az előadást. Zseniálisak a színészek, és Isten nyugosztalja ezt a csodás Peter Mankoveckyt, aki korán elment a mennyekbe rendezni. Most, nyolcvannyolc évesen színművet ír vagy regényt? Ez most éppen olyan periódusa az életemnek, amikor több tervem vár megvalósításra. Mindegyikbe bele is kezdtem. Igen, párhuzamosan is szoktam írni különböző dolgokat. De a legaktuálisabb munkám most az, hogy miután Görgey Artúr dédnagybátyám születésének 200. évfordulója közeledik, óriási kiállítás lesz a Nemzeti Színházban. Rehabilitálják őt, aminek a legfőbb ideje, már régen megy a folyamat. 2012-ben írtam egy róla szóló darabot. Dráfi Mátyás játssza nagy sikerrel szlovákiai és külföldi pódiumokon. Egerben volt a darab bemutatója. Dráfi Mátyás nagyon ügyes trükkel megoldotta, hogy ne kelljen nagy történetet mozgatnia. Mindkét előadás remekül sikerült. E köré a darab köré gyűjtöttem össze különböző nyilatkozataimat, írásaimat, pamfletjeimet, vitáimat még az átkos rendszerből, amelyben bevett sablon volt, hogy Görgey a gaz áruló és Kossuth a hős. Ezt a rossz beidegződést kellett feloldanom. Volt egy nagy sajtóvitám ez ügyben... beszéltem Görgeyről, relikviáim vannak tőle, ezt mind összegyűjtöttem a darab köré, és nyár végén vagy ősszel meg is jelenik majd a könyv. És lesz a kiállítás. Ez most a pillanatnyi munkám. Egyébként szobrot is avattak a jelenlétemben, Visegrádon egy új szobrot, mert a száműzetéséből hazatérve ott élt Görgey Artúr. Szóval sok minden történt most ez ügyben, ami nekem nagy feladat és nagy öröm.
