Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-08 / 131. szám
dűanyagszemcsék is vegyszerek íz Antarktiszon Bócs/Antarktisz. Már az Antarktisz távoli vizeiben is kikutatható a műanyag- és vegyi zennyezettség a Greenpeace ermészetvédelmi szervezet szeint. Az év elején vett vízminták zinte mindegyikében találtak nikroműanyagot. A hóban ezen "elül olyan mérgező anyagokra jukkantak, mint a PFA-k (poli;s perfluoralkil anyagok) és a 3FC-vegyületek (polifluoroalcilok, más néven perfluorcarbonok), melyekkel a kültéri 'uhadarabokat vonják be - közölték tegnap a környezetvédők Bécsben. „Még Földünk utolsó, emberi civilizációtól olyan távol eső ökoszisztémái is, mint az Antarktisz, szennyeződnek” - mondta Nunu Kaller, a osztrák Greenpeace szóvivője. Adataik szerint évente akár 13 millió tonna műanyagszemét is bekerülhet a szárazföldről az óceánokba. A víz- és hómintákat egy három hónapos expedíció során gyűjtötték az Antarktisz különböző helyszínein hajóval. (MTI) /ww.ujszo.com I 2018. június 8. PANORÁMA Vodkamúzeum nyílik a jövő héten Varsóban. Egy 19. századi szeszgyár felújított épületében a lengyel vodkafajták több mint 600 éves történetét, előállításuk módját mutatják be. A múzeum öt tematikus tárlatban mutatja be a lengyelországi vodkagyártás hagyományát, a vöd ka kultúrát, az italhoz kapcsolódó szokásokat. A tárlat látogatói megtudhatják, hogy a lengyel vodkaként árult, oltalom alatt álló termékek öt hagyományos, Lengyelországban termelt gabonafajtából - búza, rozs, tritikálé, árpa, zab -, valamint burgonyából készülnek. Lengyel vodkának a termék csak akkor minősül, ha minden gyártási folyamatot Lengyelországban végeztek. A múzeum látogatói felidézhetik többek között azt a mítoszként keringő történetet, melyben a legendás Rolling Stones együttes az 1967-es varsói koncertjeiért egy vagon vodkát kapott honorárium gyanánt, a szállítmányt viszont végül a brit vámosok visszairányították Lengyelországba. (TASR/AP-feivétei) 123 NAPTÁR Június 8 ► NÉVNAP Medárd A Medárd a germán Machthard név latin Medardus formájából ered, jelentése: hatalom + erős, merész. ► MAI ÉVFORDULÓINK 425 éve született I. Rákóczi György erdélyi fejedelem. 250 éve hunyt el Johann Joachim Winckelmann német régész, művészettörténész, szakíró, a tudományos archeológia megalapozója. 175 éve született Széli Kálmán magyar miniszterelnök, pénzügyminiszter, a kiegyezés utáni magyar államháztartás stabilizálója. Sikerült eloltani azt a tüzet, amely szerda délután ütött ki egy londoni luxusszállodában. Az épületet, amelyben csak 36 vendég és a személyzet tagjai tartózkodtak, kiürítették, sérülés nem történt. A tűzoltóság szerint a tűz a belvárosi Knightsbridge negyed Mandarin Oriental nevű elegáns, 12 emeletes szállodájának tetőterében pusztított. A szállodát gyakran látogatják a brit királyi család tagjai és vendégeik. A kimentett vendégek között volt Robbie Williams énekes is. (TASR/AP-feivétei) Menekültek gyilkolták meg a 14 éves lányt Berlin. Egy török és egy iraki férfit gyanúsítanak egy 14 éves lény megerőszakolásával és meggyilkolásával a németországi Wiesbadenben. A Hessen tartományi város ügyészségének és rendőrségének közös tájékoztatóján Oliver Kuhn főügyész a német sajtóban Susanna néven azonosított áldozat ügyéről elmondta, hogy a nyomozás eddigi megállapításai a lányt május 22-én vagy 23-ra virradóra megerőszakolták, majd meggyilkolták, és holttestét elrejtették egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében, Wiesbaden külterületén. Az áldozatot május 22. óta eltűntként tartották nyilván, keresésében több száz rendőr vett részt, holttestét szerdán találták meg. A bűncselekmények elkövetésével egy 35 éves török és egy 20 éves iraki állampolgárt gyanúsítanak. Mindketten menedékkérők. A török férfit őrizetbe vették, az iraki fiatalember szökésben van, nevét és fényképét nyilvánosságra hozták. Az Ali Bassár nevű gyanúsítottról egy 13 éves menekült szolgált a legfontosabb információkkal - emelte ki Stafan Müller, Nyugat-Hessen térség rendőrkapitányságának vezetője. Azonban mire a gyanúsított nyomára bukkantak, már csak azt tudták megállapítani, hogy családjával - szüleivel és öt leánytestvérével - együtt távozott az országból. Az eddig ismert nevüktől eltérő személyazonossággal Düsseldorfból repülővel Isztambulba, onnan pedig az iraki Erbílbe utaztak. A Hessischer Rundfunk közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a tájékoztatón elhangzott, hogy az iraki gyanúsított 2015-ben érkezett Németországba, menedékkérőként. A hatóságok látókörébe az idén februárban került, egy nemi erőszak és egy rablás ügyében. (MTI) 70 éves Gárdos Péter Balázs Béla-díjas magyarfilmrendező. ► NAPI VICC Kovács bemegy az osztályvezető irodájába, és így szól:- Főnök úr, holnap nagytakarítás lesz otthon, és a feleségem azt akarja, hogy rakjak rendet a padláson mega garázsban.- Munkaerőhiányban szenvedünk, Kovács, sajnálom, de nem adhatok szabadnapot.- Köszönöm főnök úr, tudtam, hogy magára számíthatok! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Jelentkezhetnek az ízületi fájdalmak, rosszabbodhat a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők egészségi állapota. Az alacsony vérnyomásúak aktívabbak lehetnek. Zivatarok idején az asztmások számíthatnak problémákra. Down-színdrómá: Etikai dilemmák katolikusként Létek ~ a Í fc^újcJí() Z/áwáfjan / Krízishelyzet, ha beteg a magzat • Hogyan lehet ilyenkor dönteni: megtartsuk-e magzatunkat, vagy sem? Mi alapján dönthetünk, kihez fordulhatunk? • Mi az egyház szerepe ebben a helyzetben? Van egyáltalán? Bemutatkozik a fotóművész Tóth Lehel mint apa, aki nyíltan beszél arról is, hogyan növekedhet a szeretetben egy háromgyermekes család úgy, hogy otthont kínálhasson egy a kórházban sorsára hagyott, Down-szindrómával született negyediknek. Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o.( Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÖO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőélové stredisko preplatitefskych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az Írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finanőnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostnych menőin 2017.