Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-07 / 130. szám
www.ujszo.com | 2018. június 7. KULTÚRA I 9 Ezt hozza az 55. Jókai Napok 11 társulat szerepel a versenyprogramban az amatőr színjátszók jövő héten kezdődő országos fesztiválján Egy kép a tavalyi fesztiválról - a nívódíjas füleki Apropó előadásából LAKATOS KRISZTINA Komárom. Állandó szereplőkkel, visszatérőkkel és új csapatokkal, átalakuló szakmai értékeléssel jövő héten várja az érdeklődőket az 55. Jókai Napok, az amatőr felnőtt és diák színjátszók országos fesztiválja. 11 társulat szerepel a versenyben, és a kísérőprogram is izgalmasnak ígérkezik. A lassan veszélyeztetettnek minősülő fajt - vagyis a hazai magyar felnőtt amatőr színjátszót - három produkcióban láthatjuk. A június 6-ai, keddi fesztiválnyitó előadás Kassáról érkezik - a hosszú szünet után újjáalakult Pinceszínház Csehov Leánykérés című egyfelvonásosát játssza a Komáromi Városi Művelődési Központ színpadán, Havasi Péter rendezésében. Jó néhány év távolmaradás után szerepel újra a Jókai Napokon a Nánai Színjátszó Csoport; Lengyelfalusy Juhász Mária a Svérák- Smoljak szerzőpáros A látnok című színművét állította színpadra; az előadást novemberben a Szepsiben és Buzitán megrendezett XIX. Egressy Béni Országos Színjátszó Találkozón az újszerű színpadi hangütésért díjazták. A losonci Kármán József Színház a tavalyi fesztivált kihagyta, most viszont újra eljön Komáromba, és a Bingó című zenés komédiát hozza, amely Michel Tremblay kanadai szerző Sógornők című darabja nyomán készült Máté Krisztián rendezésében. Bár a diák színjátszók idei mezőnyéből több, az utóbbi években Komáromba friss színeket hozó csoport hiányzik - nem lesz ott az 55. Jókai Napokon a tavalyi fődíjas, a pozsonyi DunArts Diákszínpad és a komáromi Marianum csapata sem -, az mindenképpen jó hír, hogy ezen a fesztiválon is bemutatkozik új szereplő. N. Tóth Anikó csoportja a szerző-rendező saját szövegeire készült szerkesztett játékokkal az utóbbi években sorra gyűjtötte az elismeréseket a Duna Menti Tavaszon; aztán a gyerekek diákkorba értek, a mag az ipolysági Szondy György Gimnáziumban folytatja a tanulmányait, és megszületett a SzondySokk. A Jókai Napokon bemutatandó előadásuk címe Bizalom, műfaji megjelölése: etűdök emberi kapcsolatokra. A fesztiválnak otthont adó várost idén két csoport képviseli a versenyprogramban. A VTSZTA, vagyis a Vidám Iparisták Színjátszó Társulata MoliereTartuffe-jével készül Parti Nagy Lajos átiratában, Kiss Péntek i József rendezésében. A GIMISZ Diákszínpad Ecce Homo címmel Weöres Sándor versei nyomán készített színpadi játékot (rendező: : Bajkai Csengd Mónika). Két csapat : érkezik Dunaszerdahelyről is, a Fó: kusz Diákszínpad Shakespeare-rel és A makrancos hölggyel játszik, Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin ; rendezésében. A Novus Ortus Diák; színpadot Orwell ihlette meg, az Al; latfarm nyomán született, Állati : színház avagy Színészfarm című já; tékot Takács Tímea állította színpadra. (Kádek Péter felvétele) A kassai KGSzT Diákszínpad Volt egyszer egy popfesztivál címmel musicalt mutat be (rendező: Bodon Andrea). A füleki Apropó Kisszínpaddal Szvorák Zsuzsa idén görög klasszikuson dolgozott: a tavalyi fesztivál (egyik) nívódíjasa Arisztophanész Lüszisztratéját hozza Komáromba. A királyhelmeci Sycorax Diákszínpad Pekárovics Marianna vezetésével Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszi színre. Minden napra jut előadás az off programból is. „A kísérőprogramban látható vendégelőadások válogatásánál az volt a legfontosabb szempont, hogy érdekesek legyenek a fesztiválozók számára: művészileg izgalmasak, tanulhatnak belőlük, de egyszersmind szórakoztatók is - emelte ki Bajkai Csengd Mónika, a fesztivál szervezője. - Annak köszönhetően, hogy idén nagyobb támogatást kaptunk, hosszú évek után ismét meg tudtunk hívni szlovák hivatásos társulatot. Ez most egy nyitrai magán bábszínház, az Ivan Gontko által alapított Tyjátr, amely egy Don Juan-átirattal érkezik a fesztiválra. Már másodszor lesz a vendégünk a budapesti Nézőművészeti Kft., Tasnádi Istvántól A fajok eredetét hozza. Két Soóky Lászlóbemutató is lesz a Jókai Napokon: Lajos András a Papa különböző hangszereken hegedül című mesélőszínházzal tulajdonképpen A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönddel és az Egy disznótor pontos leírásával megkezdett trilógiát folytatja, az ÉS?! Színház pedig Az önmagát mosdató szerecsent mutatja be. Ez az előadás az örsújfalui kultúrházban lesz látható, ahova buszokkal visszük ki a nézőket.” A hagyományokhoz híven a fesztiválhangulatnak idén is termékeny talaja a Révben működő Fesztiválklub, ahol a Csavar Színház improvizációs műsora, slam poetry est, táncház várja a résztvevőket. Bajkai Csengd Mónika azt is elmondta, a jubileumi, 55. Jókai Napok alkalmából némiképpen módosították a szakmai értékelések rendjét. Ezek idén ténylegesen szakmai beszélgetések lesznek, amelyeket Varga Emese dramaturg koordinál. A zsűri összetétele is változik: a folytonosságot Hizsnyan Géza színházi szakember képviseli, mellette Németh Ervin drámatanár, Perényi Balázs színikritikus, rendező, Michac Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, valamint Czulka Ottó színművész véleményezi a produkciókat. Könywillamossal a Könyvhétre Több mint háromszáz új kötet jelenik meg a ma kezdődő 89. Ünnepi Könyvhétre; a standokon több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata szerepel. Budapest. Ha valaki az összes újdonságot meg szeretné vásárolni, 960 ezer forintot kellene a Vörösmarty téren hagynia. Az új könyvek átlagára mintegy 3100 forint. A legtöbb új kiadvánnyal, összesen 14 könyvvel a Magvető Kiadó érkezik a Könyvhétre. Új kötettel jelentkezett mások mellett Mamo János, Háy János, Tornai József, Térey János, Takács Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa, Döbrentei Kornél, Végh Attila, Bán Zsófia, Bartók Imre, Kontra Ferenc, Garaczi László, Kálmán Gábor, Szörényi László, Gergely Ágnes, Krusovszky Dénes, Szilasi László, Darvasi László, Tolnai Ottó, Alexa Károly, Heller Ágnes és Mezey Katalin. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvteijesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke szerint a Könyvhét kínálatából látszódik, hogy újra divatos műfaj lett a vers, és a gyerekkönyvek népszerűsége is töretlen. sommelierek” - Nyáry Krisztián és Török András - adnak személyes könyvválasztási tanácsokat az MKKE standjánál, ahol az érdeklődők a könyvekhez illő borok kiválasztásában is segítséget kaphatnak. A külföldieket idegen nyelvű színpaddal váiják, ahol a magyar irodalom fordításaival ismerkedhetnek. Új program a 47-es és 49-es vonalán közlekedő könyvvillamos is, amelyen szombaton és vasárnap délután írókkal, költőkkel lehet találkozni. A Könyvhét idén szeremé külön megszólítani az olvasási nehézségekkel küzdő közönséget is. Diszlexiás, gyere ki! címmel állandó installáció lesz látható a Vörösmarty téren, valamint a nagyszínpadon beszélgetést rendeznek Dragomán György és a téma szakértői részvételével. A Könyvhét alatt rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol vasárnapig 65 program váija az érdeklődőket. A Könyvhét kísérőrendezvényeként június 15-én az MKKE és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közösen emlékezik meg a Kossuth Lajos utca 16. számnál arról, hogy 1944- ben az akkori Könyvnapon 120 zsidó származású magyar és 130 külföldi szerző művét zúzták be. (MTI, k) Elkészült a Hallgatni Aranyt! Budapest. Elkészült az Arany János 131 versét és 70 levelét tartalmazó online hangoskönyv. A hetven kiváló színész tolmácsolásában elhangzó szövegeket bárki elérheti a Hallgatni Aranyt! kezdeményezés internetes oldalán (www.hallgatniaranyt.hu ). Az oktatási segédanyagként is használható oldalra a hanganyagok és szövegek mellett irodalomtudományi elemzések, valamint a színészekkel készített werkfilmek is felkerültek. A tervek szerint a honlap anyaga a jövőben is bővülni fog. A felvételek rögzítése ősszel kezdődött, a hetven résztvevő színész között volt Béres Ilona, Bodrogi Gyula, Császár Angela, Csuja Imre, Haumann Péter, Jordán Tamás, Máté Gábor, Mécs Károly, Molnár Piroska, Oberfrank Pál, Ráckevei Anna, Schell Judit, Tenki Réka, Vecsei H. Miklós, Gál Tamás és Bogdán Zsolt is. A projekt ötletgazdája Rátóti Zoltán színművész volt. A szövegek kiválasztásában és előkészítésében neves Arany-kutatók, Szörényi László, Korompay H. János és Kulin Ferenc működtek közre. (MTI) A gyerekkönyvek népszerűsége töretlen A gyerek- és ifjúsági irodalom elismerését jelenti az is, hogy az idei rendezvényt Berg Judit nyitja meg. A vidéki eseményeket Szekszárdon Szemere Gabriella, az MKKE alelnöke nyitja meg Grendel Lajossal és (Képarchívum) Totth Benedekkel közösen. Budapesten, a Vörösmarty téren a dedikálások mellett könyvbemutatók, beszélgetések és zenés programok is várják az olvasókat a hétfői zárásig. A Könyvhét minden napján „könyv-