Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-04 / 102. szám
KULTÚRA 8 I 2018. május 4.1 www.ujszo.com Új Nobel-szabályzat Stockholm. Megváltoztatták az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia szabályzatát, a tagság státusával kapcsolatos új szabályozást XVI. Károly Gusztáv svéd király, az akadémia patrónusa is jóváhagyta - közölte szerdán a királyi udvar. A Svéd Akadémia működési szabályainak felülvizsgálatát az egyik akadémiai tag körüli botrány miatt határozták el. A testületet áprilisban alapjaiban rázta meg, amikor bizonyítást nyert, hogy Katarina Frostenson költő, az akadémia egyik tagja és félje, Jean-Claude Amault súlyos vádakban érintett. A férjről kiderült, hogy hosszú évek óta számos nőt molesztált, és köze van a Nobel-díjazottak nevének idő előtti kiszivárogtatásához, a költőnő pedig eltitkolta, hogy érdekeltsége van egy feladatával összeegyeztethetetlen vállalkozásban. PENGE Érzések sötét struktúrája Habáraz 1968-as születésű erdélyi Vida Gábor új könyve a műfaji megjelölés szerint regény, nem biztos, hogy akkor járunkjól, ha ekként is olvassuk. Gyakorlatilag egy el nem készült családregény „summázatát” kapjuk - ez az alkotói önmeghatározás tűnik most a legpontosabbnak, de akkor sem tévedünk nagyot, ha regényes ön-VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA életírásként olvassuk az Egy dadogás történetét. Amely egyúttal a Ceau?escu-éra szubjektív mentalitástörténete: a társadalom minden rétegére kiterjedő szuggesztív leírásai, a személyközi - elsősorban a családbéli viszonyok— tűpontos és kegyetlen elemzései, az önmegértés makacsul visszatérő kísérletei teszik elsősorban felejthetetlen élménnyé a szöveget. Meg természetesen a lüktető, rendkívül intenzív prózanyelv, melynek hatására az olvasó is a történtek jelenében találja magát. A gondosan kimunkált, s tulajdonképpen konzervatív prózanyelvnek semmi köze nincs ahhoz, amit a dadogásról tudunk, illetve ahhoz, amit a gyermekkorában jelentkező beszédhibájáról az elbeszélő elmond. Sokáig hiányosságnak éreztem, hogy e dadogás csupán téma, s nem válik formává is. Aztán egyszeriben megértettem. A szerző többször is reflektál írás/olvasás és dadogás viszonyára. Miközben dadog az osztályban, a szülői házban stb., addig hosszú passzusokat bír idézni könyvekből akadozás nélkül. Valami ilyesmi van az írással is, mely tulajdonképpen a dadogásban beálló szünet terméke. Az írás a dadogás meghaladása, legyőzése és elfogadása, az írás maga a nem dadogás. A dadogás a félelemhez, a megalázottsághoz, a diktatúrához tartozik, mindenhez, ami racionálisan nem uralható: „ Valóban nem hallom a dadogásomat, azt érzem, hogy nem ott tartok, ahol kellene, A botrány kitörése óta az akadémia nyolc tagja, köztük az elnök, Sara Darius is lemondott. A Svéd Akadémia tagjai mindeddig életük végéig maradtak a testületben. Az új szabályzat lehetővé teszi, hogy az akadémia tagja írásban lemondhasson és elhagyhassa a testületet. Azokat a tagokat, akik két évig nem vesznek részt az akadémia munkájában, ugyancsak lemondottként kezelik. A király a közlemény szerint mély aggodalommal követte az utóbbi időben az akadémia körül kialakult áldatlan állapotot. A királyi udvar közleménye aláhúzta: ,.helyre kell állítani a Svéd Akadémia működőképességét és az iránta való bizalmat”. A svéd rádió közben úgy értesült, az akadémia ma dönt arról, hogy a botrányok fényében egy évvel elhalasztják-e az idei irodalmi Nobel-díj átadását. (MTI) felcserélem a szavak, a mondatok sorrendjét, (...) keresem a könnyebb mondhatóságot, aztán vagy megtalálom, vagy nem... ” Vagy másutt: „ ...csak azt érzem, egyre jobban belegabalyodom egy láthatatlan hálóba (...), megannyi csapda, amit hasztalanul próbálok elkerülni... ” Az írás ellenben az önreflexió és a szabadság terepe - az analógiák sora persze folytatható lenne. A könyv egyes fejezetei egy fél élettörténet (mely a Ceau^escu-éra után pár héttel, 1990januárjában szakad meg) fontosabb periódusait és helyszíneit tárgyalják. Eközben a személyes és a kollektív félelem egyre mélyebb bugyrait járjuk meg. Itt még csak kísérletet sem tehetünk sajnos a kivételes érzékenységgel felrajzolt családi, etnikai, politikai, történelmi, geológiai komponensekből álló motívumhálózat felvázolására. Olvasni kell, hiszen Vida Gábor remeke valami olyasmit fogalmaz, illetve őriz meg, ami leginkább „hajlamos” az emlékezetből kihullani. Raymond Williams meghatározását kölcsönözve, a jelenségek egykori élményszerű tapasztalatáról van szó, melyet „érzések struktúrájának” nevez a kultúratudós. S ennek legigazibb médiuma a művészet. Sajnos, tehetnénk hozzá, ilyen munka szlovákiai magyar térfélen még nem született. Vida Gábor: Egy dadogás története. Magvető Kiadó, 2017. 374 oldal. Értékelés: 9/10 „A magyar nyelv itt nagyobb becsben van tartva, mint nálunk" (Képarchívum) A legj óbb hordozó Tóth Árpád karnagy, zenetanár és zeneszerző az énekelt versekről érik a hangja, a hangszeres zenészek pedig minél régebb óta játszanak együtt, annál inkább összecsiszolódnak. Az idő nagyon fontos faktor a zenecsinálásban, és öröm látni, ahogy lassan előadóművészekké válnak azok a fiatalok, akik kezdetben kissé gyámoltalanul álltak a színpadon. Megfigyeltem, hogy akadnak olyanok, akik az év nagy részében egész más terepen mozognak, de április közeledtével elővesznek pár verset, csak azért, hogy Rimaszombatba mehessenek. Ez vajon jó vagy rossz tendencia? Nem tartom rossznak, mégpedig azért nem, mert ezek a formációk új színeket hoznak a műfajba. Dél- Szlovákiában régi hagyományai vannak a verséneklésnek, elég, ha csak a KOR-ZÁR zenekart említem, amelynek nyomdokain sokan indultak el. Másoknál viszont első blikkre látni, hogy eléggé távol esnek ezektől a hagyományoktól. Rendkívül érdekes, ha egy keményebb banda dolgoz fel verseket, amelyeket aztán besorol a repertoáijába. És bizony előfordulhat, hogy valaki épp egy metálkoncerten kezd érdeklődni egy költő iránt. A zene a vers legjobb hordozója. Mindig is az volt, már Balassi korában „ad nótám”, azaz már meglévő, ismert dallamokra írták a verseket, hogy énekelhetők legyenek. Össze lehet hasonlítani az itteni színvonat a magyarországival? Úgy érzem, a szlovákiai magyarok körében ez sokkal magasabbra taksált műfaj, mint Magyarországon. Az átlagos középiskolás bandák például itt többször nyúlnak versekhez, mint nálunk. Ez lehet akár a Tompa Mihály Országos Verseny érdeme is, de szerintem nekik eleve többet jelent a magyar szó, mint az anyaországiaknak. Nálunk semmilyen hozzáadott értéket nem képvisel az, ha valaki magyarul énekel, itt viszont igen. És ha már magyarul énekelnek, fontos számukra, hogy színvonalas legyen a szöveg, hogy szóljon is valamiről. Szóval nagyobb becsben van tartva, mint nálunk. És ezzel visszajutottunk oda, hogy a költők egész jó szövegírók. És egy fiatal szlovákiai magyar zenész tiszteli annyira az anyanyelvét, hogy könnyebben fordul hozzájuk. JUHÁSZ KATALIN ATompa Mihály Országos Verseny döntőjén már jó ideje a verséneklők kategóriája a legnagyobb közönsógmágnes. Sőt, maguk a szavalók is szomorúak, ha nem jut idejük bekukkantani abba a terembe, ahonnan csuda dolgok hallatszanak ki. A budapesti Tóth Árpád karnagy, aki egyebek mellett a hatalmas sikerű Kórusok Éjszakájának szervezője, évek óta visszajáró zsűritag. Többen kifejezetten azért jelentkeznek erre a megmérettetésre, mert az ő véleményére kíváncsiak. Idén tizenkét formáció és két szólista szerepelt az énekelt versek kategóriájában. Milyen volt a felhozatal? Itt mindig nagy a szórás a résztvevők életkorát, tapasztalatait tekintve, és persze a legkülönbözőbb stílusokban dolgozzák fel a verseket. Tizenkét évestől harminc-negyven éves korig terjed a kor szerinti skála, ami nagyon jó jel, hiszen így ez az egész nem a versengésről szól, és a hangulat is sokkal oldottabb, barátibb, mint más kategóriáknál. Úgy veszem észre, ide senki sem azért jön, mert nyerni akar, hanem azért, hogy megmutassa magát, halljon egy szakmai véleményt, és meghallgassa, mit csinálnak a többiek. Minden évben szervezünk egy kis saját zenés happeninget is a kultúrház előtt, ahol megénekeltetjük a közönséget. Ez az örömzenélés spontán alakult ki, és ma már a hivatalos programban is szerepel. Zsűrizés szempontjából nyilván nehezebb ez a kategória, hiszen itt az előadói képességek mellett hangszeres tudás és kompozíciós képesség is szükségeltetik... Igen, a fellépők maguk írják a zenét, hangszereken játszanak, együtt kell működniük a zenekaron belül, kell tudniuk énekelni. És persze sokféle szempontból elemezniük kell a választott verset, például figyelni kell a prozódiára. Olyan sok szempontból kell egy-egy produkciót megítélnünk, hogy szerintem a teljesen objektív zsűrizés nem is valósulhat meg. Észrevehető, mikor fontos a szöveg, és mikor jelenik meg csupán eszközként a zenei jártasság bemutatására? Az értékelésen is többször szóba került, mekkora alázat kell ahhoz, hogy mindig a szöveg maradjon előtérben. Egy versmegzenésítés attól az, ami, hogy a szöveget nem akárki írta. Egy olyan dal, amelynek mondjuk József Attila a „szövegírója”, megérdemli, hogy minden szava érthető legyen. Ezen a fórumon a tizenéves korosztály dominál, amely nemcsak feszegeti a határokat, hanem lazán át is lépi azokat. Ezért gyakran figyelmeztetjük őket, ha egy-egy ritmikai invenció vagy dallamötlet olyannyira eluralkodik a produkción, hogy többé nem a vers élvez elsőbbséget. Milyen az ideális versfeldolgozás? Ezt nehéz meghatározni, de talán akkor valósul meg, amikor úgy érezzük, amit hallottunk, az több lett, mint a vers önmagában. A szöveget persze érthetővé kell tenni, de meg lehet mutatni egy másik, akár vicces oldalát is azzal, hogy más stílusban dolgozzuk fel, mint amit a hallgató a cím alapján vár. És nem szabad megerőszakolni az alapanyagot: azokat a verseket érdemes megzenésíteni, amelyek alkalmasak erre, amelyek, úgymond, zenéért kiáltanak. Szerencsére a magyar irodalom bővelkedik ilyenekben. Idén is főleg klasszikusokat választottak az előadók, mert ezekre jellemzőbb a zeneiség és a rímes versforma. Tény, hogy a furcsa, hosszú vagy nagyon modem szavakat tartalmazó verseket nehezebb megzenésíteni. De volt például Varró Dániel és Erdős Virág, mindkét kortárs költőre jellemző a rímekkel való játék. Mindig akadnak olyan meglepetések is, hogy az ember csak ámulbámul, és nem hiszi el, mi történik a színpadon! Vannak visszatérő formációk? Igen, az egészben az a legszebb, amikor viszontlátok csapatokat, és figyelhetem, mennyit fejlődtek. A mostani aranysávosok között is akadtak, akik többedjére érkeztek Rimaszombatba, és észrevettük, hogy megfogadták a tanácsainkat. Persze nyilván nélkülünk is fejlődtek volna, egy énekesnek például folyamatosan
