Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-26 / 120. szám
www.ujszo.com | 2018. május 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Már nem kell az irodalom? Az írók, költők lassan már arcról ismerik az olvasóikat JUHÁSZ KATALIN fogalmazódott meg bennem a minap, tulajdonképpen nem is kérdésként, hanem amolyan összegzésként, személyes élmények hatására. A kérdőjel a címben pusztán arra szolgál, hogy (csalfa, vak) reményt adjon még egy kis ideig. Persze a reménytelenség érzése nem egyenlő magával a reménytelenséggel, a helyzet felmérése egyetlen személy szemszögéből még nem tekinthető ténynek, mint ahogy néhány ütemből sem lehet tudni, tetszik-e majd egy zeneszám, vagy nem. Ügy esett, hogy az utóbbi nyolc napban öt irodalmi rendezvényen (író-olvasó találkozó, könyvbemutató) volt alkalmam részt venni különböző városokban, nem csak Szlovákiában. Ebből négy helyen meglehetősen családiasra sikeredett a dolog, 7-8 érdeklődő érkezett, legtöbben maguk is irodalmárok. Az ötödik egy iskolában zajlott, ahol beterelték a gyerekeket a nagyterembe, hogy megcsodálják az író bácsikat, de gyanítom, hogy nem kaptak előzetes tájékoztatást róluk, sőt, talán aznap reggel tudták meg, mi vár rájuk matekóra helyett (ellenkező esetben nyilván senki sem készült volna a matekórára, ami megengedhetetlen). A suliban nem ellenőriztem, de a négy másik helyszínen egészen biztosan nem bukkantak fel magyar szakos tanárok, egyetemisták, könyvtárosok, azaz olyan emberek, akikről joggal (és némi optimizmussal) feltételezhetnénk, hogy érdeklődnek a kortárs irodalom iránt, kíváncsiak arra, kik írnak manapság verseket, novellákat, regényeket, és mi készteti őket erre. Mielőtt még zúgolódni kezdene az olvasók tömege, hogy ennyicske kudarcból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, jelzem, hogy két évtizede számolgatom már a közönséget, és az utóbbi négy-öt évben nálunk tíz főnél kezdődik a „tömeg” egy-egy irodalmi rendezvényen, ha pedig harmincán összegyűlnek, már nemcsak a szerző elégedett, hanem a kiadó is. Szintén fontos, hogy nem a ponyváról beszélek, hanem a nívós irodalomról, arról, amit a kritikusok is dicsérnek, nem csak a fülszövegírók. A Facebook-korszakban percek alatt százakhoz eljuttatott meghívók ellenére jó, ha a szerző rokonai befutnak az eseményre - bár ők otthon a nappaliban, vagy a kertben is beszélgethetnek vele munkásságáról. És minden városban mindig ugyanaz a pár ember érdeklődik, akik természetesen jó ismerősként köszöntik egymást, sőt lassan az írók már arcról ismerik az olvasóikat. Pedig nem lila ködös, érthetetlen dolgokat írnak ők, hanem friss, aktuális képet kínálnak arról a világról, amelyben mindannyian élünk. Ha nem vagyunk kíváncsiak rájuk, a világ sem érdekel minket? (Ezt a kérdőjelet se vegyék túl komolyan). Ki fél jobban Kiskátéi? MÓZESSZABOLCS K ezdjük egy találós kérdéssel: hogyan lehet elérni az előrehozott választások kiírását? Tízezres tüntetésekkel? Nem jött össze. Aláírásgyűjtéssel, referendummal? Nem, ugyanis nem lenne meg az 50%-os részvétel, így érvénytelen lenne a népszavazás. De van egy egyszerű megoldás: elég, ha Andrej Kiska bejelenti, hogy államfői mandátumának lejárta után belép a pártpolitikába, s mindjárt minden lehetségessé válik. E poénos felütésben az a vicc, hogy komoly valósággá válhat. De kezdjük az alapvető tényekkel. Kiska évek óta a legnépszerűbb hazai politikus - amit nem is annyira személyi kvalitásainak, mint inkább funkciójának, illetve a többi politikus gyenge teljesítményének köszönhet. Ha pedig egy ilyen fajsúlyos szereplő bejelenti, hogy nem távozik a közéletből, de segíteni akarja a kormányváltást, akkor mindenki felkapja a fejét. Az ellenfelek és a konkurencia pedig megijed. Joggal. Első körben a jobboldali pártoknak van mitől tartaniuk, azon belül is azoknak, akik a liberálisabb szavazókat szólítják meg. Az új pártocskák (progresszívek, Spolu) mellett elsősorban az SaS tábora gyengülhet, ám a kormányoldalról ide tartozik a Híd is, amelynek maradék szlovák bázisát egy majdani Kiska-párt eredményesen szólíthatná meg. Nem lehetnek nyugodtak a fából vaskarika protestpártok sem, amelyek a politika nélküli és politikaellenes politikával kampányolnak. Énnek a definíciónak vígan megfelel a vállalkozói szférából érkező független jelölt, pártot eddig sosem látott Kiska is. Ezeknek a szereplőknek Kiska tökéletes államfőjelölt lett volna, ám ha belép a pártpolitikai térbe, már vetélytárs. Ugyanakkor az előrehozott választások kiírása félreállíthatja őt. Ebben az esetben kivételesen az előrehozott voksolás lehet a Smer érdeke is - és ezzel visszatérünk a kommentár elején feltett találós kérdéshez. Tény, hogy az SNS és Kotlebáék mellett Ficóék táborát érintené a legkevésbé egy esetleges Kiska-párt zászlóbontása, ám mindemellett egy erős jobboldali szereplő megjelenése alapvetően rajzolná át a terepasztalt. Növelheti az ellenzéki blokk erejét úgy, hogy közben redukálhatja is a mostani sokszínű tábor szereplőinek számát. Ficónak emellett a legkevésbé sem hiányzik egy népszerű ellenfél, akit a jobboldali választók többsége el tud képzelni kormányfőként - azok is, akik Sulíkot vagy Matovicot nem. Arról nem is beszélve, hogy a 20 százalék környékére zuhanó Smert már egy további aprócska szavazói elszivárgás is a Kiska-párt felé újabb lélektani határ alá lökné, a tizenvalahány százalékos pártok közé. Kiska azt ígérte, hogy a novemberi önkormányzati választások után pontosítja elképzeléseit. A Smer számára ezután jön egy párhetes „kegyelmi időszak”, amikor kéjes élvezettel tépheti cafatokra Kiska rövid- és középtávú politikai terveit. Ha ugyanis 2019 elején a parlament döntene az előrehozott választások kiírásáról, és azokat a nyár elejére írná ki, a júniusig államfői mandátumát töltő Kiskának nem lenne alkalma és ideje saját pártot alapítani. És a „bosszú” része lenne, hogy már az elnökválasztáson sem indulhatna, mivel addigra lekésné a nevezési határidőt. Ebben az esetben találkozhat a Smer és az ellenzék érdeke, Ficóék pedig rúghatnak egyet a „házi konkurensbe” is, az SNS-be, visszaszerezve tőle pár tízezer szavazót. A tavalyi Plavéan-ügyet, az oktatási tárca uniós pénzek pályáztatásával kapcsolatos botrányát megidézve a kormánykoalíciót megbontó „casus belli”, vagyis az előrehozott választás indoka majd egy SNS-es botrány lehet. Gabriela Mateéná miniszter és az agrártárca rothadó földügyei, valamint a védelmi minisztérium közbeszerzései tálcán kínálják magukat bármikor. Novemberig még sok víz lefolyik a Dunán, ám már most látszik, hogy Kiska döntése - amely még meg sem született - még izgalmasabbá tette a szlovák belpolitikai mátrixot. Kína miatt marad el Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Donald Trump amerikai alnök és Kim Dzsong Un észak-koroai vezető csúcstalálkozójának terve azárt omlott össze, mert Kína kihátrált mögUle. James Stavridis, az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott admirálisa állította ezt egy tévéinteijúban. A tengernagy korábban a NATO szövetséges fegyveres erőinek európai főparancsnoka volt, jelenleg pedig a Tufts egyetem dékánja. Úgy véli: Kína.bátorította arra Észak-Koreát, hogy lépjen vissza a tárgyalásoktól, ezért nem reagált Phenjan az elmúlt napokban az ismételt amerikai kapcsolatfelvételi kísérletekre. Stavridis admirális szerint Kína nyilvánvalóan irányító szerepet akar betölteni ebben a folyamatban. A tengernagy emlékeztetett, hogy a csúcstalálkozó szervezése nagyon olajozottan haladt, a világ amerikai-észak-koreai csúcsról beszélt, amelyben szerepet kapott Dél-Korea is, de Kína szerepe nem domborodott ki eléggé, és ezt Hszi Csin-ping kínai elnök elfogadhatatlannak találta. A nyugalmazott tengernagy hangsúlyozta, hogy Phenjan magatartásában Kim Dzsong Un május elején tett, második pekingi látogatása után állt be változás. Pókerjátákos Korábban Donald Trump elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartott sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy Kim Dzsong Un álláspontja Hszi Csin-ping találkozója után változott meg. Az amerikai elnök „világszínvonalú pókeijátékosnak” nevezte a kínai elnököt. Kína ferde szemmel nézte Elemzők szerint Kína meg akarja megakadályozni, hogy a térség erőviszonyai jelentősen átalakuljanak, méghozzá az ő komoly beleszólása nélkül. Ez játszhatott közre abban, hogy miután tervbe vették Kim Dzsong Un találkozóját Donald Trumppal, Kim titokban Pekingbe látogatott. Az észak-koreai vezető beiktatása óta első alkalommal utazott külföldre, és látogatását csak távozása után jelentették be. Elemzők szerint a Hszi Csin-pinggel tartott találkozó célja az volt, hogy aláhúzzák a két ország közti szoros kapcsolat helyreálltát, valamint, hogy azt az üzenetet közvetítsék az Egyesült Államoknak: az Észak-Koreával kapcsolatos lépéseikkel nem kerülhetik meg a kínai elnököt. A Korea-közi csúcs után Kína további lépéseket tett, hogy megerősítse szerepét a diplomáciai folyamatokban, illetve, hogy helyet kapjon a Koreai-félsziget jövőjét meghatározó nemzetközi tárgyalásokon. Az NBC elemzése szerint Kína egyre jobban aggódhat a két Korea esetleges egyesítése miatt is. A csatorna emlékeztetett arra, hogy Kína az elmúlt napokban provokálta az Egyesült Államokat, mert stratégiai bombázót landoltatott a Dél-kínaitenger egyik vitatott hovatartozású szigetén. Érre válaszként a Pentagon visszavonta Kína meghívását a Csendes-óceáni térségben tartandó közös hadgyakorlatról. A döntést a Washingtonban tárgyaló Vang Ji kínai külügyminiszter negatívnak, „nem konstruktívnak” minősítette. Trump azt hiszi, üzletei Az amerikai sajtóban többféle értékelés jelent meg Donald Trump csúcstalálkozó lemondására vonatkozó döntéséről. A Politico című lap például úgy vélekedett: meglehet, hogy az elnök ugyanazt a tárgyalási stratégiát alkalmazta most a politikában, amelyet korábban bevallottan az üzleti életben szokott. Vagyis lélektani nyomást próbál gyakorolni tárgyalópartnerére azzal, hogy szinte a megállapodás előtti utolsó pillanatban feláll a tárgyalóasztaltól, arra késztetve ezzel a másik felet, hogy mindent próbáljon megtenni a tárgyalások folytatása érdekében. (MTI)
