Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-12 / 108. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. MÁJUS 12. IS Krusovszky Dénes A víz alá Hiába hunyorgott, a ragyogás utat talált a szemhéjai alá. Hanyatt feküdt a forró homokban, és szempillái fésűsorai között a felhődén eget kémlelte. Ahogy a munkaidő lassan véget ért, egyre többen jöttek ki a strandra. A töltés alatt hosszú sorban álltak a kocsik a tűző napon. Elve főne meg, gondolta, miközben feléjük nézett, ha valakit most bezárnának az egyikbe. A holtág barátságos kifliformában húzódott végig abban a mélyedésben, amit kétfelől a töltés és az ártéri erdősor határolt. Az erdősoron túl az élő folyó hömpölygött a maga fenyegető eltökéltségével délre, a messzeségbe, ismereden idegen tájak felé. Ott nem volt szabad fürdeni, ezt mindenki tudta, mégis időről időre valaki megpróbálkozott vele. A hirtelen mélyülő part, az ellenállhatadan sodrás, és a legváradanabb helyeken alattomosan felbukkanó örvények minden évben megkövetelték a maguk áldozatait. Erejüket fitogtató fiatal férfiakat és meggondoladan suhancokat általában. És aki egyszer ott elmerült, nem is mindig került elő aztán. Mintha bizonyos testekhez jobban ragaszkodott volna a folyó. A holtág nem moccant, se örvénnyel, se sodrással, se szakadó parttal nem fenyegetett senkit, csak hevert, elnyúlva, mint egy öregember, a legapróbb széllökéstől is hideglelősen végigborzongó felszínnel. De most még a szél sem fújt, tikkadtan, eg)' helyben remegett a kocsonyás levegő a szabadstrand felett. És a sikolyok, kiáltások, nevetések mind, mintha beletapadtak volna ebbe a kocsonyába, tompa visszhanggal haltak el pár méterrel a föld fölött. Nem lehetett sokáig bírni a parton napernyő nélkül, a fiú érezte, máris leégett a karja, mellkasa, orrnyerge. Mintha tüzes kátránypapírral dörzsölnék a bőrét, pedig csak ő maga húzta végig tenyerét kulcscsontjától a köldökéig. Amíg nem halljuk a jelet, nem mozdulunk, egyeztek meg egy fél órával előbb, amikor az egészet kitervelték. Aztán elhelyezkedtek egymástól nyolc-tíz méterre, egy vonalban, néhány lépésnyire a víztől, hogy a strand egy szélesebb karéján megindíthassák majd a támadást, amikor eljön az ideje. Most mindenki a vezérre várt, mikor tolja végre szája sarkába két kisujját, hogy azzal az összetévesztheteden, elképesztően hangos füttyszóval lendítse mozgásba a csapatot, amire rajta kívül senki más nem képes. Valamiért mégis tétovázott, bizonyára, mert a célpontok még nem mentek be elég mélyen a vízbe, vagy, mert valami idegen zavaróan begyalogolt a képbe. A fiú mindenesetre már alig bírta elviselni a bőrét felszántó vad napsütést. A szája is kiszáradt, fájt a nyelés, hiába gyűjtögette nyelve alatt a nyálat. Aztán mint egy ostorcsapás, mégis végighasított a parton a füttyszó. Még éppen a rosszullét előtt, gondolta a fiú, és hogy végre, azzal felpattant, akár a többiek a két oldalán, és hangos csatakiáltással indult meg vágtatva a víz felé. A vezér füttyszava és a fiúk csatakiáltása után egy újabb hanghullám söpört végig a part felett, ezúttal a víz irányából, a lányok sikolya. Ez is éles volt, de valahogy erődenebb mégis, mint a fütty, és kevésbé vadállatí, mint a csatakiáltás. Inkább nedvesen lüktető, ldismerheteden és végső soron vonzó. Legalábbis a fiú így érezte, miközben bokáig, lábszárközépig, aztán térdig gázolt a vízbe, széles, eseden mozdulatokkal. Odakint a parton felkönyökölve figyelték az emberek, hogy mi lesz ebből. Voltak idősebb férfiak, akik egészen felálltak, és széles vigyorral, biztató kurjantásokat küldtek a fiúk után. Egy-egy aggodalmaskodó nő a szája elé kapta a kezét, és volt, aki egészen rémülten figyelte, mi jön ezután. Mintha rossz emlékeket idézett volna fel bennük ez a hirtelen összecsapás. Mielőtt a fiúk elérték őket, a lányok összekapaszkodtak egy körben, hátha együttes erővel ki tudják állni a rohamot. De nem volt szerencséjük, ahogy elérte őket a vezér, aki az összes rohamozó közül a legügyesebben mozgott, és a legerősebb volt, egyeden határozott mozdulattal kitépte a hozzá legközelebb álló lányt a gyűrűből. És már nyomta is a víz alá. Aztán a következő támadó is odaért, és ő is a víz alá préselt egy fehéren villanó testet. A parton hangos röhögéssel, füttyögéssel és tapssal méltatták a teljesítményüket. A fiú még tisztán hallotta, hiszen le volt maradva a többiektől. így kell ezt, hörögték mögötte, kapjátok el őket. Vadul habzott a zöldesszürke, iszapos víz, ahol a lányok levegőért kapkodva igyekeztek feltörni az inas karok szorításában. Amikor a fiú meglátta a melle előtt összekulcsolt karral, riadtan remegő alakot maga előtt, az futott át rajta, hogy még soha sem ért hozzá egy lány meztelen bőréhez. Hiszen hogyan is mert volna, mikor? Az iskolában? Az utcán? Leheteden volt még csak elképzelni is. És most mégis, gondolta, ahogy a lány tekintete egy pillanatra találkozott az övével. Aztán megragadta a hófehéren ragyogó vállat, és amilyen erővel csak bírta, lerántotta magával a víz alá. LAPAJANLO Műút 2018065 A szépírásblokkot Kiss Tibor Noé verse indítja, ugyancsak verset olvashatunk Norman Jope-tól (Tarcsay Zoltán fordításában), Géczi Jánostól, Vájná Adámtól és Fehér Renátótól; prózával pedig Selyem Zsuzsa, Sopotnik Zoltán és Szvoren Edina jelentkezik. A szépírás- és kritikablokk közé ékelődik Falvai Mátyás írása Fukui Yusuke tusfestményeiről, Váró Kata Anna kritikája a Viszkis című filmről és Dunai Tamás írása Lakatos István Mesék az ágy alól összegyűjtött képregényeiről. A terjedelmes kritíkablokkban Szabó Gábor Bán Zsófia Turul és dtnó könyvéről, Balogh Gergő Szabó Gábor Jelenlét nyomokban. Hazai Attila-olvasó könyvéről, Lapis József Totth Benedek Az utolsó utáni háború és Potozky László Égéstermék regényéről, Szántai Márk Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal novelláskötetéről, Radnóti Sándor Rakovszky Zsuzsa lírájáról, Pataki Viktor Oravecz Imre Héj verseskötetéről, Visy Beatrix Deres Kornélia Bábhasadás verseskötetéről, Kerber Balázs Závada Péter Roncs szélámyékban verseskötetéről, Krupp József Anne Carson Vörös önéletrajza verses regényéről, Ureczky Eszter Lábass Endre Árnyékkereskedő I—III. trilógiájáról ír. A lapot Szöllősi Géza képregényei zárják, (sz) FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN Párizsi éjszaka diákoknak Egyeden kelet-európai diák se essen kétségbe Párizs drágaságától, ha épp a drága Párizsba szeretne kiruccanni. Frusztrált se legyen, mert a diákok csórósága - eltekintve a butzsuj (bourgeois) ivadékoktól - nemzetközi dolog, akárcsak az akadémiai föld szabad(os)sága, immár az első egyetemek megalapítása óta, legyen az bár a Sorbonne vagy az Academia Istropolitana. Mindenre van megoldás! Találkozzunk a République téren, ideális meeting spot, valamelyik metróbejáratnál, a monumentális Marianne (a ff. szabadságszobor: Liberté-Egalité-Beyoncé) friss hajtást tanó jobbja alatt, s lehetőleg vigyázzunk a téren száguldozó skaterekkel. Táskánkban lapuljon egy üveg bor, amelyet már előzőleg megvettünk egy franprix-ben - már 4-5 euróért találni jó asztak bort, a bárokban egy pohár kerül ennyibe. Biztos, ami biztos, jó, ha az éhség ellen is felfegyverezzünk, veszünk sajtot is, s egy boulangerieben baguettet (szigorúan tradicionelletl). Ha minden cimbi összegyűlt, csikkeinket elnyomtuk, irány a me du Faubourg-du-Temple. Elhaladunk a Caserne Verines (egykori Prince Eugene kaszárnya) mellett, itt állt valaha a fényképezés úttörőjének, a daguerrotípia feltalálója, Louis Daguerre dioráma színháza és laboratóriuma (1822-1839). A Rue du Faubourg-du-Temple Párizs egyik legtarkább utcája, s nem csak ma, mindig is az volt. Egymást érik a kambodzsai, arab, török, kínai, japán, olasz, mexikói stb. éttermek. De nem megyünk végig rajta, elég, ha kiérünk a parkhoz, ott már szinte célba értünk. A Canal Saint-Martin itt kezdődik ugyanis. Avagy pontosabban itt tűnik elő északi irányba, s itt tűnik el dél felé a föld alatt, míg a Szajnába nem torkollik. A kanálist az ancien régime egyik legnagyobb párizsi problémáját, a rossz minőségű ivóvizet megoldandó Napóleon építtette, mely a Canal de kOurcq-ra csadakozva biztosította nemcsak a vízellátást, de a városba vezető vízi közlekedést is a 25 m-es szintkülönbséget áthidaló kilenc vízlépcsőjével. Fénykorában persze elég piszkos és veszélyes, noha festői környék volt (Id. Alfred Sisley festményein), melyet aztán Haussmann radikális átalakításai megszüntetettek - a République teret is ő tervezte egyébként. A 60- as évek óta persze már nem használják a kanálist, s a 70-es években majdnem áldozatul esett egy párizsi bekötőút tervének. A parkot átszelő utca egyik északi oldalán Frédérick Lemaitre, a 19. század színészcsillagának mellszobra áll (mögötte tűnik elő a kanális), vele szemben a túloldalon pedig a ledér, szoknyájában virágcsokrokat szorongató, fededen vállú, élveteg mosolyú Grizette-é 1830-ból. (Egykor a könnyűvérű proli munkáslányokat nevezték grisette-nek.) Senkit se tévesszen meg az évszám, nem a forradalomra emlékeztet, csakis a szórakozásra, a kor Párizsának féktelen mulatságára, a század első felében hamvazószerdánként rendezett courtille-i karneválra. Ott volt az egész város: jelmezek, zaj, tömeg, kéjnők, kofák, korhelyek, forgatag, veszekedések és töméntelen alkohol - igazi párizsi búcsú. E negyedre ugyanis nem vonatkozott a bormérésre kivetett adó. Lemaitre mögött, a Canal Saint- Martin mellett felfelé kezdődnek a félkör alakú lépcsős hidak, melyek a partokon átívelnek. Mindjárt az első Amélie-é, aki innét hajigálta a köveket a vízbe (le petit plaisir). (A szerző felvétele) Kissé feljebb pedig az isteni Rue Dieuről nyíló híd. Ne legyenek illúzióink, ilyen koranyári esten már minden megtelt, a hidak lépcsőjén, a part szegélyén segget érnek a seggek, nem könnyű telephelyet találni, s a borosüveg némán koccan hátizsákunkban. Tegyünk még egy sétát a Rue Dieuvel szemben a túlról nyíló Rue Alibertén. A boltok már zárva, s bár az alkoholivás nyílt színen nincs tiltva, a Canal környékén tilos az alkohol árusítása - ezért kell felfegyverkezve érkezni. Persze, némi bolyongás árán a környező utcákban vehetünk feketén, minden rendszer kijátszható - természetesen szemtelenül túlárazva. A sarokra érve szemközt a Szent Lajos kórház, Párizs legrégibb kórháza, itt a bárok csurig telt teraszai érik egymást, a Le Carillon és a Le Petit Cambodge. A kereszteződés 2015 novemberének péntek tizenharmadikáján a közeli Bataclanban kulminálódó merényletsorozat helyszíne volt. A teraszokon 15 ember vesztette életét az „Allahu akbar” kiáltások után. Lassan visszabattyogunk a Saint- Martinhoz, nyelvek sokaságában, flaskák koccanásában telepszünk le egy váradanul felszabadult helyre. Szomszédaink valami latino zenét tolnak, ukránok haladnak el, majd dél-franciák, akik a putain-1 e-végződéssel ejtik a standard nazális -an helyett, szakállas hipszterek és copies hipszerinák a kilencvenes évek bő sustyákiszúpravájában, feketék tarka, afromintás mikinában, facér fiúk feszülős gatyában teniszki fölé gyűrt gatyában „don't trust boys” feliratú tricskóban, egy angyalnak öltözött vörös lány egykor hófehér tüllszoknyában szelfizik. Mögöttünk kacsák úsznak el. Ezegyszer szerencsére dugóhúzót is hoztunk. Érzem, ahogy a távolból Grizette mosolyog rám. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
