Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-12 / 108. szám
www.ujszo.com 12018. május 12. SZOMBATI VENDÉG I 9 Hat évig élt együtt Formánnál Vera Kfesadlová: „Azután, hogy elváltak az útjaink, négyszer találkoztunk. Amerikában kétszer jártam nála..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem azzal a filmmel írta be a nevét a hatvanas évek cseh új hullámának nagykönyvébe, amelyet későbbi férjével, Milos Formánnál forgatott, Vára Kfesadlová mégis híres színésznő lett. Egyetlen filmmel. Azt pedig Ivan Passerrel forgatta Intim megvilágításban címmel. Vera Kfesadlová papíron harmincöt évig volt az Oscar-díjas rendező felesége, valójában azonban csak hat évig éltek együtt. Ikerfiaik, Petr és Matéj ötvenkét évesek, gyerekszínészként a Homolka családról készült filmtrilógia népszerű főszereplői voltak, később színházi társulatot alapítottak, és egyetlen alkalommal, a prágai Nemzetiben bemutatott Jól fizetett sétában az édesapjukkal is együtt dolgoztak. Milos Forman két filmjéért (Száll a kakukk fészkére, Amadeus) kapott Oscar-díjat, élete végéig szerette Csehországot, de szerette az Egyesült Államokat is, tisztelt mindenkit, aki a munkáját becsülettel végezte, elítélt mindenféle hatalmi rendszert, a filmkészítés mellett a teniszt és a golfot szerette, az asztaláról nem hiányozhatott a magyar szalámi és a pilseni sör, de hogy milyen ember volt azokban az éveiben, amelyeket még Prágában töltött a második felesége oldalán, arról Véra Kresadlovát kérdezem, aki lélekben sosem szakadt el két nagyfia apjától. Egy sikeres beatzenekar iparművészeti szakközépiskolába járó énekesnője volt 1961-ben, amikor Milos Forman kinézte magának. Igen, szó szerint ez történt. De nem várt meg a koncert után, megszerezte valakitől az otthoni telefonszámunkat, felhívott és elmondta, hogy amíg énekeltem, egész idő alatt csak engem nézett, annyira tetszettem neki. És megkérdezte, volna-e kedvem filmben szerepelni. Akkor készült ugyanis a Meghallgatásra. Egy érettségi előtt álló csinos lányra rámosolyog a szerencse. Nem szálltam el az örömtől. Tizennyolc éves voltam, elővigyázatos. Engem a szüleim rendes lánynak neveltek. Fellépések után mentem haza, nem maradtam ki késő estig. Elénekeltem a számokat, és már ott sem voltam. Az iskolából sosem lógtam, a tanulást nem mulasztottam el. Milosnak azt mondtam, beszéljük meg, mi lesz a dolgom a filmben. Nem adtam könnyen magam. Egy kávézóban találkoztunk, de bármennyire rokonszenves volt is, elkábítani a szövegével sem tudott. Azzal a feltétellel fogadtam el az ajánlatát, hogy a filmben a zenekarunk is ott lehet, én pedig a trió tagjaként fogok énekelni. Mindenkit beprotezsáltam az együttesből. A felvételek a hatvanas évek híres prágai zenés színházában, a Semaforban zajlottak, ahol a történet szerint meghallgatásra, vagyis válogatásra hívtak énekelni tudó, fiatal lányokat azzal az ígérettel, hogy a legjobbak aztán bekerülnek a színház társulatába. A résztvevők azonban nem tudták, hogy játék az egész, minden csak a film kedvéért történik, valójában szó sincs tagfelvételről. Annak rendje és módja szerint le is forgattuk a filmet, engem pedig az a szerencse ért, hogy szerződtettek a társulathoz. Csinos voltam, jól énekeltem, tehetségesnek találtak, s bizonyára szükségük volt egy új arcra - és engem választottak. Milos pedig elkezdett udvarolni nekem. Nem volt könnyű dolga. O mesélte nagyon régen: az első ebédmeghívását vissza is utasította. Féltem tőle. Tudtam, hogy a filmesek nagyon rámenősek. Volt már némi tapasztalatom. Mivel az osztályunkban sok szép lány volt, gyakran jöttek hozzánk fiatal rendezők statisztákat válogatni. A Meghallgatás előtt játszottam is már egy kisebb szerepet egy tudományos-fantasztikus filmben. Űrhajós lány voltam, és nagyon élveztem a helyzetet. De hiába ostromoltak a filmesek, forgatás után időben otthon kellett lennem. Semmi szórakozás, kimaradás. Ilyesmi eszembe sem juthatott, az édesanyám szigorú elvek szerint nevelt, én pedig szófogadó, rendes lány voltam. Ebéddel ő várt otthon, ezért mertem Milosnak azt füllenteni, hogy a kedvenc kacsasültemről még az ő kedvéért sem fogok lemondani. De ő sem mondott le rólam. így sétáltam be aztán a csapdájába. Pár nappal később ugyanis már magához hívott meg, abba az irodahelyiségből kialakított szobába, ahol az első feleségével, Jana Brejchovával lakott. Nagy izgalommal mentem fel hozzá, mert attól féltem, hogy meg fog erőszakolni. Már a szoba is nagyon furcsa volt. Középen az ágy, távolabb egy asztal és egy szék, rezsó a földön, szanaszét könyvek, szörnyű rendetlenség. O meg mintha tesztelt, vizsgáztatott volna, a lehető legkülönbözőbb kérdéseket tette fel. A Meghallgatás első vetítésekor már én is szerelmes voltam. Milosnak hosszú távon nem lehetett ellenállni. Mivel tudta meghódítani? Értett a nők nyelvén. Okosan udvarolt. Céltudatosan. Hogyan képzeljem el az első házasságát már lezárt, újra szerelmes Milos Formant? Leste minden óhaját? Fura volt nagyon. Zavarában folyton a kezét tördelte. Az érzelmeit nem igazán mutatta ki. Legalábbis mellettem nem. Senkit nem engedett igazán közel a szívéhez. Nem volt ő érzéketlen, csak... annyira mély nyomot hagyott benne, hogy még gyerek volt, amikor elvesztette a szüleit, hogy ebből nem tudott „kigyógyulni”. Amikor bejelentettem otthon, hogy összeházasodunk, anyám úgy tartotta illőnek, hogy meghívja őt ebédre. Eljött hozzánk, de egész idő alatt feszengett. Képtelen volt feloldódni. Nem is akarta, hogy a szüleim ott legyenek a házasságkötésünkön. Azt mondta, nem szereti a felesleges ceremóniát. Véra Chytilová kinyomozta, hol és mikor kelünk egybe, hozta a stábját, és felvette az egészet, ott volt az egyik barátnőm is a családjával, a tanúink pedig Milos forgatókönyvíró társai, Jaroslav Papousek és Ivan Passer voltak. Ön már akkor áldott állapotban volt. Később rájöttem, Milos csak ezért vett feleségül. Nem mintha nem szerettük volna egymást. Csak egy rosszul végződött házasság után nem akart újraházasodni. Amikor bejelentettem neki, hogy terhes vagyok, döbbenten nézett rám. „A szakramentumát! - kapott a fejéhez. - És most mi lesz?” Mi lenne? Szülni fogok, mondtam. Arról, hogy mi egyszer összeházasodunk, addig szó sem esett köztünk. A gyerekről azonban nem akartam lemondani. Az meg sem fordult a fejemben. Mint ahogy az sem, hogy ikreink lesznek. Pedig ahogy később a férje mesélte, hatalmasra nőtt a pocakja. Emlékszem az orvos szavaira. „Vagy egy óriás bébit fog szülni, vagy ikrei lesznek.” A röntgenfelvétel mindent kimutatott volna. Nem kértem. Legyen, aminek lennie kell, gondoltam. És jöttek az ikrek, Petr és Matéj. Láttam egy képet a családi albumból: egymás mellett ülve, cumisüvegből etetik a két csöppséget. Példás férj, példás apa, gondolhatja bárki, aki ezt a fotót látja. Amíg velünk volt Milos, tényleg mindenben számíthattunk rá. Csak a szülésnél nem volt jelen. Azokban az években még nem is volt divat, hogy az apa ott álljon a szülő felesége mellett. Milos is baráti társaságban várta a hírt, hogy apa lett. Iszogattak. Egy régi cseh szokás szerint főtt lencsébe ütött tojást kellett ennie. A lencse a pénzt szimbolizálta, a tányért pedig tisztára kellett nyalnia, hogy a család semmiben se szenvedjen hiányt. Mindenki elképedt, amikor a lencsére ráütötték a tojást. Két sárgája volt ugyanis. Ezután tudta meg Milos, hogy ikrei születtek. Méghozzá páratlanul nagyok. Petr 3 kiló 55, Matéj 2 kiló 95 deka volt. Hat és fél kilóval lettem könnyebb a szülés után. Négyévesek voltak az ikrek, amikor 1968 nyarán mind a négyen Franciaországba utaztak. Húszéves voltam, amikor a gyerekek születtek. Milos csak az első hónapokban tudott segíteni, a munkája aztán fokozatosan elsodorta mellőlünk. A szüleim végig ott álltak mellettem, fájt is nekik nagyon, amikor Párizsba mentünk. Augusztus 18-án jöttünk haza, rövid kint tar-, tózkodás után, augusztus 21-én pedig már bedübörögtek Prágába a szovjet tankok. A megszállás el is sodort bennünket egymástól. Milos amilyen gyorsan csak tudott, intéz-kedett. Kocsit küldött értünk sofőrrel Párizsból. Francia kollégája jött értünk, hogy azonnal induljunk. Összeszedtem pár dolgot, és már ültünk is be a kocsiba, amikor a szüleim megjelentek a házunk előtt. Sírva búcsúzkodtunk, mert semmi biztosat nem tudtam mondani nekik. Sejtésem sem volt arról, hogy mi lesz velünk, és hogy mikor jövünk haza. Három hónapig maradtunk Párizsban, Milos közben elutazott Amerikába, és semmijeiét nem adta annak, hogy mi ott hiányzunk neki, amin nem is csodálkozhattam, hiszen pénze sem volt, még a szállodaköltségeit sem tudta állni. Ilyen helyzetben csak a terhére lettünk volna. Két gyerekkel a karomban, egyedül mit csináltam volna Párizsban? Nem is beszéltem franciául, angolul is csak annyit tudtam, amennyit a külföldi dalok révén megtanultam. Az Ivan Passerrel forgatott Intim megvilágításban nagy sikerrel ment a mozikban, ennek köszönhetően Jirí Suchy hívott a Semaforba, s így vissza is jöttem a gyerekekkel Prágába. Jirí Menzellel két filmet forgatott: Bűntény a lányiskolában, Pacsirták cérnaszálon, Jaromil ürestől A tréfában, Jan Svéráktól az Akkumulátor 1-ben, Jan Hrebejktől a Plüssmaciban kapott szerepet. Milos Formánnál a Meghallgatás után több filmben nem dolgozott. Hat évig éltünk együtt, ő aztán kint maradt Amerikában, de csak azután váltunk el hivatalosan, amikor ő már együtt élt Martinával, akit később feleségül vett. Azt követően, hogy Párizsban elváltak az útjaik, hányszor találkoztak? Négyszer. Kétszer Prágában, egyszer New Yorkban, egyszer Connecticutben. De amikor megkapta az első Oscar-díját, az volt a kívánsága, hogy a fiai ott legyenek vele a gálán. Milos élete végéig szoros kapcsolatban volt a fiaival, sőt még a harmadik fiammal is, akit a következő páromtól szültem. Ezen a téren példamutatóan viselkedett. Mi sem váltunk el haraggal. Az életnél nincs nagyobb rendező. Ő is párra talált, és én sem maradtam egyedül, de a kapcsolatunkban még csak hullámvölgyek sem voltak. Tulajdonképpen azt is neki köszönhetem, hogy elkezdtem Tiffany-lámpákat készíteni. Több mint húsz éve már, hogy ezzel foglalkozom. Amikor kilátogattam Miloshoz New Yorkba, akkor fedeztem fel ezeket az ólomüvegből készült lámpákat, és ott, helyben el is határoztam, hogy én is belevágok. Azóta ez jelenti számomra a biztos anyagi forrást. Hol, milyen helyzetben érte Milos Forman halálhíre? Reggel, a hírekből tudtam meg. Tavaly ősszel jártam nála Connecticutben. Már akkor sem érezte jól magát. A kinti ikerfiaival, Jimmyvel és Andyvel is alig beszélt már. Ä látása már korábban meggyengült, közlekedni is csak járókával tudott, de még szivarozott. Szép, gazdag életet élt. Óriási művész volt. „Milos is párra talált, és én sem maradtam egyedül..." (Képarchívum)
