Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-12 / 108. szám
www.ujszo.com I 2018. május 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A szabadság pillanata Talán volt, aki észre sem vette, hogy a rohanó buszban nincs sofőr E gyszer írtam egy gondolkodó villamosról, azaz Viliről, akinek az volt a vágya, hogy sínfutásban induljon az olimpián. Olvasók közt járva kiderült, hogy szeretik Vilit, sőt, az egyik kedves vendéglátó elmesélte, milyen emlékeket ébresztett benne a történet. Brünnben járt egyetemre. Egyik este, valamelyik kiskocsmából hazafelé indulva felszálltak a fiúk a villamosra. Jókedvükben hangosan dalolgattak. Aztán az egyik gondolt egyet, és beült a hátsó, üres vezetőfülkébe, s mindig, amikor az elülső fülkében ülő villamosvezető gyorsított, akkor ő fékezett. Ezt többször is megcsinálta, fokozva a srácok egyébként is remek hangulatát. Aztán egyszercsak megállt a villamos, méghozzá olyan helyen, ahol nincs is megálló. Kinyílt az ajtó és rendőrök szálltak fel. Ez még a szocializmus idején történt, akkoriban a felbukkanásuk még nagy ijedelmet tudott kelteni. A srácok is megszeppentek. Mi történik itten, kérdezte a rend őre. Semmi, semmi, dadogták a fiúk, aztán egy idősebb cseh útitárs mentette meg őket. Nem történik itt semmi, mondta, csak a „ho§i” egy kicsit dalolgattak. Hát ehhez vajon mit szólt volna a Vili, kuncogott még annyi év elteltével is a történet mesélője. Csakhogy az élet, mint oly sokszor, most is felülkerekedett a képzeleten. Úgy látszik, ma már némely buszok is gondolkodnak. Sőt, az én Vilimtől eltérően szabad akaratuk van, ugyanis egy hete a lakóhelyemen, Pozsonyhidegkúton, a hajnali órákban egy pihenő busz fogta magát és elindult. Ment árkon-bokron keresztül, robogott ellenirányban, aztán áttépetett az amúgy forgalmas útkereszteződésen (ahol egyébként a Vili is közlekedik a maga méltóságteljes, sínreszabott döcögésével), elvágtatott a piac mellett, és 350 méternyi felszabadult (vagy őrült?) rohanás után a park zöld füvén parkolt le, mint aki legelni akar. A közlekedési vállalat feliratokkal ellátott fotókon dokumentálta az önjelölt vágtázó nyomait. Például: „A sofőr nélküli busz okozta rendetlenség az utcán”. Olyan jópofán hangzik, mint amikor egy gyermek engedetlenkedik. Ott a busz is, az egyik képen szégyenlősen elrejtve arcát a lombok közé, a másikon meg csak a háta van, de hiába akar elbújni, mindenki látja, hogy ő a nyolcvanhármas. Persze könnyű nekünk kedélyeskedni, nekünk, akik szabad akarattal születtünk. A mi kormányunkat a saját kezünk fogja, ezzel együtt sokszor rohanunk a vesztünkbe. Ebbe most a busz is belekóstolt. De szerencséje volt. Meg nekünk is, akik itt lakunk, hiszen senkinek semmi baja nem történt, s maga a busz is megúszta egy-két karcolással. Aránylag okosan választotta meg a szabadság pillanatát. Aki fél hatkor kikukkantott az ablakon, s látott egy rohanó buszt, észre sem vette, hogy nincs benne sofőr. Aki meg igen, azt hihette, hogy még mindig álmodik. Alaposan megkésett főügyészi látlelet MÓZES SZABOLCS M ár nemcsak az elemzők és szakértők, illetve az ellenzék, hanem a főügyész szerint is romlott a rendszer. Jaromír Ciznár felébredt. Beteg rendszer, amely a gazdák tönkretételét szolgálja. Amiről tudniuk kell a működtetőknek, hiszen éveken keresztül épült ki, nem egyik napról a másikra. Nagyjából így foglalható össze a főügyész hét közepén tartott expozéja, amely során erős szavakkal írta le, mennyire bűzlik az agrárdotációs rendszer. Jaromír Ciznár tette ezt a bejelentést az után, hogy Kelet-Szlovákiában személyesen találkozott a megkárosított gazdákkal. Olyan is van köztük, akinek a rendőrök korábban csak annyit mondtak: ha már tízszer egymás után sikertelenül tett feljelentést, tegye meg tizenegyedszer is! Ha ezeket a vádakat egy ellenzéki politikus fogalmazná meg - akinek gyakorlatilag munkaköri kötelessége kritizálni a kormányt -, vagy egy kommentátor, elemző, a kormánypárti politikusok szokás szerint legyintenének. Ám ezúttal a Smer által 2013-ban megválasztott Ciznár mondott lesújtó kritikát. Ezek után senki sem tehet úgy a kormányoldalon, mintha semmi sem történt volna, csak pár elégedetlen hőbörgő panaszkodik. Ennek ellenére ne legyenek illúzióink, Gabriela Mateöná ugyanúgy marad a helyén, mint az összes sáros miniszter. Pedig a földművelésügyi tárcavezető felelőssége hatványozott. Nemcsak azért kellene távoznia, mivel politikai értelemben 2016 óta felelősséget visel az ágazatért, hanem azért is, mert a főügyész által betegnek nevezett rendszer kialakításában korábban a Szlovák Földalap igazgatójaként aktívan részt vállalt. Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni az ellenzékhez, amely több héttel a mezőgazdaságban elhatalmasodó visszaéléseket feltáró riportok után kezdte el gyűjteni az aláírásokat a Matecná leváltását megcélzó parlamenti ülés összehívására. Egy ilyen ülést már régen össze kellett volna hívni, Ciznár kritikája a sokadik szög a miniszter politikai koporsójába. Míg az elmúlt években az oppozíció szinte táboron belül versengett abban, melyik minisztert hányszor akarja leváltani - nem ritkán a nyilvánosság számára értelmezhetetlen okokból -, az utóbbi két hónapban elaludt. Robert Kalinák parlamenti leváltását akkor kezdeményezték, amikor már tárgytalanná vált, Robert Fico menesztését szintén, most pedig Matecnával vártak túl sokáig. Az odáig rendben van, hogy az ellenzék nem akarta lenyúlni a tüntetéseket, nem tolakodott a pódiumokra. Ám a „parlamenti munkát” ettől még el kellett volna végeznie, akkor is, ha egy-egy bizalmatlansági indítvány borítékolhatóan kudarcba fullad. Végezetül érdemes elgondolkodni a bilit kiborító főügyész indítékain. Ciznár ötödik éve vezeti az ügyészséget, az agrártámogatások lenyúlásában, a visszaélésekben, a gazdák megfélemlítéseiben erősen benne voltak a bűnüldöző szervek is, közte a helyi ügyészségek. Az ügyészek kinevezéséért és munkájáért pedig Ciznár a felelős. Ez az az ország, ahol a számtalan korrupciós botrány ellenére emberemlékezet óta nem ítéltek el vezető politikust vagy oligarchát, a főügyész pedig az ezért felelős hatalmi ág egyik intézményét vezeti sokadik éve. Szép, hogy most rávilágít a problémák egy részére, ám ő sem tehet úgy, mint akit most teleportáltak ide a Marsról. Ahhoz, hogy felbuzdulása hiteles legyen, neki és az általa vezetett ügyészségnek is ki kell vennie a részét a munkából. Különben üres duma, alibizmus és porhintés az egész. Kinek fontos még itt Maiina Hedvig? VRABEC MÁRIA Augusztusban lesz tizenkét éve, hogy Maiina Hedviget Nyitrán megtámadták. A napokban, május 14-én pedig tizenegy éve, hogy a szlovák rendőrség eljárást kezdett ellene hamis tanúzás miatt. Hét és fél évig tartó hatósági zaklatás után 2013-ban döntött úgy, hogy felveszi a magyar állampolgárságot és családjával Győrbe költözik. További három év telt el bizonytalanságban, mert 2011 áprilisában a szlovák Főügyészség vádat emelt ellene, és a bíróság 2015 szeptemberére már a tárgyalás időpontját is kitűzte. Hedvig kérelme alapján 2017 januárjában Magyarország átvette az ügyet, ő pedig azt remélte, hogy végre lezárhatja életének ezt a hosszú, keserves fejezetét. És most ott van, ahol a part szakad. A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség másfél éve fordítja szlovákról magyarra az aktákat és négy hónapos intervallumokban halogatja a döntést. Állítólag komoly nyomozati munka is folyik, de hogy mit tudnak tizenkét éve után kinyomozni, az talány. A lényeg azonban nem is ez, hanem, hogy egyáltalán minek? Kinek fontos még ennyi idő után, egy másik országban annyira ez az ügy, hogy nem lehet ajózan észre hallgatva azt mondani, lezárjuk, úgysem tudunk már kideríteni semmit. A nyitrai helyszint rég beépítették, egy tanú meghalt azóta, az ügyön dolgozó szlovákiai nyomozók közül többen távoztak már a rendőrségtől. Még a Hedvig meghurcolását presztízskérdésként kezelő szlovákiai politikusok - Robert Fico volt kormányfő, Robert Kalinák volt belügyminiszter, Dobroslav Trnka volt főügyész - csillaga is leáldozott, ebben a helyzetben pont Magyarországon kell újabb évekkel meghosszabbítani ezt a vesszőfutást? Valóban akkora horderejű egy állítógos hamis tanúzás - még ha megtörtént volna is —, hogy érdemes rá ennyi energiát és időt fecsérelni? És egyáltalán, fontos itt még valakinek Hedvig annyira, hogy az embert lássa az aktahalmok mögött? Persze, mondhatja bárki, törvényszerű eljárás folyik, az igazságszolgáltatás teszi, amit tennie kell, Maiina Hedvig pedig közben éli az életét, hiszen Magyarországon nem kopogtatnak az ajtaján rendőrök, nem akarják bezárni a pszichiátriára, nem nevezik őt a sajtóban megrögzött hazudozónak, az állam ellenségének. Ez mind igaz, de csak az igazság egy része. A másik része az, hogy milyen teherrel kénytelen élni ő és a családja. Nem tudom, belegondoltak-e azok, akik dönthetnek a sorsáról, milyen nehéz örökös vádlottként létezni, eltűrni a megjegyzéseket, úgy tenni, mintha nem látná a gyanakvó tekinteteteket, nem hallaná, ahogy összesúgnak a háta mögött. Munkát keresni, amikor az ember nem tudja, mikor, milyen kihallgatásra, tárgyalásra idézik be, és megóvni mindettől a borzalomtól a gyerekeit. Akik egyre nagyobbak és lassan szembesülni fognak édesanyjuk „múltjával”, mert az emberek nem mindig tapintatosak, sőt, gyakran kifejezetten rosszmájúak - igen, Magyarországon is. Itt, Szlovákiában sokan szeretnék úgy látni és sokan hangoztatják is, hogy az anyaország, amely állampolgárságot adott Hedvignek, ügyestől-bajostól befogadta, keblére ölelte, majd igazságot is szolgáltat neki; Csakhogy egy tizenkét éve húzódó ügyben már nem lehet igazságot szolgáltami, sőt, minden további halogatás csak az igazságtalanságot tetézi. Hedvig nem azért költözött Magyarországra, mert előnyöket akart. Önerőből teremtett új otthont magának, nem fogadott el semmit, hogy senkinek ne legyen az adósa és lekötelezettje. Azt sem remélte, hogy ott felelősségre vonják azokat, akik itt pokollá tették az életét. Csupán annyit akart, hogy végre fellélegezhessen, hogy az életét beárnyékoló ügy nem létezik többé, vége. Éz volna olyan nehéz, amikor csak annyit kellene mondani, hogy mivel bőven eltelt a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, a bűncselekmény elévült? Csupán egy kis emberi belátás és együttérzés kellene, na meg politikai akarat. Vagy pont ez hiányozna, mert a V4-ek összeborulása és a migránsellenes együttműködés fontosabb, mint egy ártatlanul meghurcolt ember nyugalma? tlmUifcW» mwwwmm■*» tm* 'A sofőr nélküli busz okozta rendetlenség" (Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat) LAMPL ZSUZSANNA
