Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-30 / 99. szám
www.ujszo.com I 2018. április 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Bérpótlék: emelés vagy kommunikációs trükk? Még ellenfél is lett, akitől megvéd hette a kormány az embereket olnaptól magasabb fizetésre számíthatnak azok, akik éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapon dolgoznak. Bár a törvény elfogadása viszonylag nagy felháborodást váltott ki egyes munkavállalói körökben, most, amikor az első intézkedések életbe lépnek, már nincs akkora tiltakozás. Ennek egyik oka, hogy az ünnepnapi munka kivételével viszonylag alacsony minimális pótlékot vezet be a törvény. A minimálbérből számított díjak óránként 70 centes, vasárnap 1,40 eurós összeget jelentenek, amit sok helyen már most is kénytelen kifizetni a munkaadó, ha alkalmazottat akár találni. Ugyan bizonyos ágazatokban ez komolyabb költséget jelent - a pékségek 24 milliós költségnövekedésről beszélnek -, de a csökkenő munkanélküliség miatt is emelkednek a bérek, így előbb-utóbb úgyis emelni kellene. Éppen a pékségek esete mutatja ezt, amelyek már bejelentették - legalábbis a nagyobb cégeket tömörítő szervezetük -, hogy nem élnek a törvényben nekik hagyott kiskapuval, nem akarnak ideiglenesen enyhébb feltételeket. Biztosan lesznek olyan kisebb cégek, amelyeknek gondot fog okozni ez a viszonylag alacsony béremelés is, de nekik a munkaerőhiánnyal is meg kell küzdeniük. Valószínűleg a kiflisütésből nehéz lesz megélni, olyan termékeket is fel kell venni a kínálatba, amelyeket drágábban el tudnak adni. A bérpótlék kötelező az állami és a közszférában - így az állami kórházakban is -, de éppen az mutatja viszonylag alacsony mértékét, hogy a legtöbb esetben nem jelent bérnövekedést még a folyamatosan béremelést követelő egészségügyi nővérek esetében sem. Az ő pótlékaik az éjszakai és a hétvégi ügyeletekért magasabbak annál, mint amit a törvény bevezet, így az ő fizetésük nem emelkedik. Viszonylag alacsony költséggel jár a bérpótlék emelése az államvasutak esetében is. Ebből a szempontból tehát a pótlékok emelése csak ügyes kommunikációs trükk volt a Smer részéről, mutathatta, hogy harcol az emberekért. A cégek egy része rá is állt erre a játékra, és ez beleillett a kormánypárt stratégiájába: megvolt az ellenfél, akitől meg lehetett védeni az embereket. A pótlék emelése inkább csak azokban az ágazatokban fog megmutatkozni, ahol papíron a minimálbérért alkalmazzák a dolgozókat, mint például a vendéglátóiparban. A pincérek fizetése még Pozsonyban is alacsony - legalábbis papíron emellett azonban viszonylag magas borravalóval számolhatnak. Ennek egy részét ezután várhatóan hivatalosan, bér formájában fogják megkapni. A tényleges hatást talán majd az infláción lehet lemérni, azok a cégek, amelyeket valóban nehéz helyzetbe hoznak a holnap életbe lépő intézkedések, kénytelenek lesznek a költséget beépíteni a termékek árába. A másik hatás a kereskedelemben jelentkezhet, egyes boltok, elsősorban a kisebb településeken, már eddig sem nyitottak ki vasárnap, ezután lehet, hogy még rövidebb ideig tartanak nyitva, vagy ki sem nyitnak. II (Lubomír Kotrha karikatúrája) v ÉS HAZA NE GYERE NEKEM ADÓIG, AMÍG NEM JELÖLNEK TÉGED IS LEGALÁBB BELÜGYMINISZTERNEK! Dinamikus kormánypárti számmágia MOLNÁR IVÁN A kormánypártok vezető politikusai által gyakran hangoztatott érv, hogy az országban ugyan vannak kisebb-nagyobb problémák, azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy Szlovákia gazdasági teljesítménye kiváló, az állam gazdálkodása pedig egyenesen tökéletes. Aki ezt kétségbe meri vonni, az az ország ellensége. Legutóbb éppen Peter Kazimir pénzügyminisztert sértette vérig az egyébként rendkívül visszafogottan fogalmazó Ivan Sramko. A szlovák államkassza őrének számító Költségvetési Tanács elnöke azt merészelte mondani, hogy a kormány nem használja ki eléggé a szlovák gazdaság dinamikus növekedését az ország pénzügyeinek rendbetételére. Az egyébként szintén nem a hevességéről ismert Kazimir azonnal visszavágott: borúlátó brüsszeli statisztikai adatok felhasználásával és közvetve a józanság hiányával vádolva meg a Költségvetési Tanács elemzőit. Közben újra azokat a számokat húzta elő a kalapból, amelyek azt a képzetet kelthetik a gyanútlan választóban, hogy ennél fantasztikusabb kormányt el sem lehet képzelni. Az igazság azonban az, hogy ha a pénzügyminiszter számmisztikái mutatványaiból felocsúdva alaposabban utánanézünk a gazdasági mutatóknak, a helyzet korántsem olyan rózsás. Már a szédületes gazdasági növekedésről szóló propaganda is hamis. Szlovákia gazdasági teljesítménye tavaly 3,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami ugyan nagyobb az uniós átlagnál, ahhoz azonban, hogy objektív képet kapjunk, a szomszédos országokkal kell összehasonlítanunk magunkat. Márpedig az uniós statisztikai hivatal szerint Csehországban tavaly 4,4, Magyarországon 4, Lengyelországban 4,6, Szlovéniában 5, Romániában pedig több mint 6 százalékos növekedést mértek. Ráadásul még ez a környező országokhoz képest visszafogottabb gazdasági növekedés sem a politikusoknak köszönhető, hiszen a legtöbb nemzetközi összehasonlítás szerint a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy keresztbe tegyen a vállalkozóknak, a vállalkozói környezetet mérő mutatók így már hosszabb ideje zuhannak. Nem jobb a helyzet azonban az állam gazdálkodásával sem. Erre a kormány ugyan különösen büszke, általában azonban csak semmitmondó részadatokkal ámítja a lakosságot. Mi a valóság? Szlovákiának az egy évvel korábbi 51,8-ról az elmúlt év végére 50,9 százalékra sikerült csökkentenie a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államadósságot, ami 0,9 százalékpontos csökkenésnek felel meg. Csehország ugyanebben az időszakban 2,2, Magyarország 2,4, Lengyelország pedig 3,6 százalékponttal csökkentette a GDP-arányos adóssághegyét. Ha valakik valóban büszkék lehetnének erre a mutatóra, akkor azok a csehek, akiknél a GDP-arányos államadósság a szlovák 50,9-cel szemben csupán 34,6 százalék. Időközben azonban leköröztek bennünket már a lengyelek is. A helyzet tehát az, hogy az egyáltalán nem kirívóan jó gazdasági növekedésünket sem a kormánynak köszönhetjük, épp ellenkezőleg: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy keresztbe tegyen a vállalkozóknak. Emellett a kormány nem élharcosa az adósságcsökkentésnek sem. Ne legyünk azonban igazságtalanok! Az adóbehajtás hatékonyságának növelésében és az így behajtott pénzösszeg felelőtlen elherdálásában a szlovák kormány valóban dobogós helyezéseket ér el, és a lakosság nagy részével ellentétben a kormánypárti politikusok erre is rendkívül büszkék. Tanmese a társadalmi bizalom természetéről MOLNÁR KRISZTA V áltozó vagy inkább a változás szelét hordozó időket élünk. A hazai demokrácia állóképességét vagy éppen megújulásra való képességét kérdőjelezik meg, provokálják a körülöttünk zajló folyamatok. Egy ország társadalmi stabilitásának egyik jellemzőjeként a bizalom szintjét szokták emlegetni, amelyet olyan tényezőkkel tesznek mérhetővé a tudósok, mint például bizonyos társadalmi intézményekbe vetett hit mértéke a lakosság körében. Történetünk egy kis helyi közösségben játszódik, a megkérdőjelezés alatt álló társadalmi intézmény pedig a rendőrség, amelyben a legutóbbi felmérések alapján az állampolgárok több, mint fele inkább, nem bízik (és az eredmények romló tendenciát mutatnak). Kisvárosunk egyik jobb környékén, egymást viszonylag ismerő szomszédságban, belvárosi téglalakásokból álló lakótömbben, az alagsori biciklitárolóban tartja a család a kerékpárjait. Egyik nap a feleségnek feltűnik, hogy a férj biciklije nincs a helyén. Elsőre nem is furcsállja, hiszen volt már rá példa, hogy ott felejtette a vasútállomáson, vagy tervezetten hagyta ott a munkahelyén. Mégis megemlíti egy félmondattal vészjósló felismerését, miután a férj egy ötnapos utazásból hazatér. Ekkor a szokott módon érkeznek meg a gyász fázisai: keresgélés, töprengés, tagadás, düh, fájdalom, lemondás. A biciklit ellopták, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az ablakpárkányra elhelyezett lakat, amely egyébként a kormányon szokott lógni, amikor épp nincs lezárva. Nincs mit tenni, mondja a feleség. Feljelentést fogok tenni, mondja a férj. Kihívja a rendőrséget, elmondja az esetet, felveszik a jegyzőkönyvet, tájékoztatnak az ügymenetről, adminisztrálnak. A félj még itt sem áll meg. Plakátol. Kiírja az esetet egy A4-es lapon, kiragasztja a folyosóra és a „kocsikáreny” ajtajára. Tájékoztatja a lakóközösséget az eltűnésről, a bejelentésről és a nyomozásról. Hogy ne menjünk el az ilyen esetek mellett szó nélkül - mondja. Ha nem teszek semmit, azt üzenem, hogy ez így rendben van. A feleség szkeptikus. A férj hiteles. Az eltűnt kerékpárról már rég lemondtak mindketten. Pár nap múlva kopogtatnak egy zöldségleves-föző, gyerekkel játszós délelőttön. Két rendőr áll az ajtóban, kérdezik, hogy innen lopták-e el a kék biciklit. És főleg, hogy tudják-e, hogy megkerült. Egyáltalán nem került meg, állítja a feleség, és különben is, milyen céllal jöttek most ide. Szolgálunk és védünk, hangzik a válasz, majd mindannyian lesétálnak az alagsorba, hogy megbizonyosodjanak az eltűnt bringa hűlt helyéről. Amely, láss csodát, visszatért az ismeretlen helyről, ahol eddig tartózkodott. Úgy is mondhatnánk, hazatért, mint Lassie. Vagy még inkább: visszalopták. Az ügyet ezennel lezártnak tekintjük, mondják a rend őrei távozóban. Hogy milyen hatással van mindez a társadalmi intézményekbe vetett bizalomra? Vagy az ország egészének a kultúrájára? Nem, ezt valóban nem lehet mérhetővé tenni, hiszen alapjában véve egy kedves kis sztoriról van szó, amely bármelyikünkkel megtörténhetett volna. Mégis azt mutatja ennek a történetnek a kimenetele, hogy ha főszereplőnk nem azonosul a bizalmatlansággal és nemcsak legyint lemondóan, hanem megy előre, felelősséget vállal, cselekszik és kommunikál, talán még a visszafordíthatatlannak látszó veszteség is visszanyerhető.
