Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-26 / 96. szám

6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. április 26. | www.ujszo.com A parlamenti választások előtti pénzszórást jövőre az államkassza is megérzi Hogy egész pontosan mi is lesz a kormány tervezett szociális csomagjában, azt egyelőre a pénzügyminiszter, Peter KaZimír sem tudja, azt azonban már igen, hogy az erre elköltött százmilliók miatt a hiány nagyobb lesz a terve­zettnél (TASR-felvétel) Pozsony. A kormány eredetileg azt ígérte, hogy az általa java­solt, nagyjából 600 millió eu­­rós szociális csomag nem lesz hatással az ország gazdálko­dására. Mára azonban a pénz­ügyminisztérium is elismerte, hogy jövőre nagyobb lyuk ke­letkezik a költségvetésben, mint azt eredetileg tervezték, miközben épp most lenne itt az ideje annak, hogy felkészül­jünk a nehezebb időkre. „A kormány által tervezett szoci­ális csomag költségeit az állam ed­digi jó gazdálkodásának köszönhe­tően felhalmozott megtakarítások­ból fedezhetjük” - állította Andrej Danko, az SNS elnöke. „A csomag nem lesz hatással az állam gazdál­kodására, az államháztartási hiány bruttó hazai termékhez (GDP) vi­szonyított aránya a tavalyi 1,04-ről idén 0,83, jövőre pedig 0,1 száza­lékra csökken. 2020-ra már ki­egyenlített költségvetéssel számo­lunk” - nyilatkozta még a hétvégén Peter Pellegrini kormányfő. E héten a pénzügyminisztérium azonban már elküldte Brüsszelnek véleménye­zésre a 2018 és 2021 közötti idő­szakra kidolgozott stabilitási prog­ramot, amely jövőre a vártnál na­gyobb hiánnyal számol. A pénzügy­minisztérium ugyan ebben is azt ígé­ri, hogy 2020-ra kiegyenlített lehet a költségvetésünk, jövőre, vagyis a választás előtti évben azonban már nem 0,1, hanem 0,32 százalékos de­ficittel számol. Csak emlékeztetőül: a szociális csomag intézkedéseinek a nagy részét jövőre hajtják végre. Szándókosan növelt hiány A kormányfő korábban határo­zottan visszautasította azokat az elemzői véleményeket, hogy a szo­ciális csomag pusztán a kormány­pártok népszerűségének a növelésé­re szolgál a választások előtt, vagyis hogy mindez önző pénzszórás lenne a kormány részéről. Peter Kazimir pénzügyminiszter azonban elismer­te, hogy ha a kormány semmilyen intézkedést nem hozna, az állam­kassza már jövőre 0,6 százalékos többlettel zárna, ami az elkövetkező két évben 0,88 és 1,07 százalékra nőne. Magyarul: csak a kormány számlájára írható, hogy még jövőre is hiánnyal zár a költségvetés. Elmulasztott lehetőségek Kazimir a hétvégén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) washingtoni ülé­sén ugyanakkor még azt hangoztat­ta, hogy a gazdaság jelenlegi dina­mikus növekedését olyan reformok bevezetésére kellene felhasználni, amelyek a későbbiekben átsegíthe­tik az országot a várható nehezebb időszakokon. „A kormány szociális csomagja a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető ilyen reformnak, hi­szen például a kormány által jelzett minimálbér-emelésen is elsősorban az állam nyer, és nem az alkalma­zottak” - nyilatkozta Eduard Heger, az OEaNO parlamenti képviselője. Szerinte a minimálbér tavalyi 30 eu­­rós emelése például 47 euróval nö­velte a munkáltatók minimálbérért dolgozókra fordított kiadásait, ami­ből a dolgozók 19 eurót kaptak, míg a fennmaradó 28 eurót az állam adók formájában fölözte le. Bajban a vállalkozók Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a vállalkozók egyre elégedetlenebbek. „A vállalkozók­ra egyre nagyobb teher hárul, csak az adminisztratív terhek évente 400 millió eurót tesznek ki” - nyilat­kozta Miroslav Kiral’varga, a Mun­káltatók Országos Szövetségének (RÚZ) az elnöke, aki szerint a kor­mánynak ezen sürgősen változtat­nia kellene. A kormány épp tegnap vitatta meg a szlovák vállalkozói környezettel kapcsolatos problé­mákat. Peter Ziga gazdasági mi­niszter is elismeri, hogy Szlovákia az elmúlt időszakban visszaesett a Világbank Doing Business ver­senyképességi toplistáján, a Világ­­gazdasági Fórum (WEF) verseny­képességi rangsorában pedig a hat legversenyképtelenebb uniós tag­ország közé tartozunk. „Ha javítani szeretnénk a vállalkozók életén, az eddigieknél határozottabb lépé­sekre lesz szükség” - vallja a tár­cavezető. (mi, TASR, SITA) Angol font 0,8738 H Lengyel zloty 4,2241 Cseh korona 25,466 KJ Magyar forint 313,20 Horvátkuna 7,4185 Qj Román lej 4,6453 Japán jen 133,03 KJ Svájci frank 1,1986 Kanadai dollár 1,5704 KJ USA-dollár 1,2185 _________ VÉTEL - ELADÁS BANK I DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Prtvatbanka 1,25-1,19 26,08-24,81 OTP Bank 1,28-1,17 26,57-24,33 326,39-298,88 Postabank 1,26-1,19 26,19-24,67 324,88-299,88 Szí. Takarékpénztár 1,27-1,18 26,08-24,68 326,56-298,43 Tatra banka 1,26-1,18 26,24-24,61 325,35-299,43 ŐSOB 1,25-1,19 26,09-24,79 |HNM| Általános Hítalbank 1,26-1,18 26,20-24,67 326,51-298,39 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Európát elárasztja az amerikai olaj Az olaj világpiaci árának a nö­­vekedóse felfuttatta az ameri­kai palaolaj-kitermelóst, ami­nek köszönhetően csúcsra jár az amerikai kivitel. Ebből már Európának is jut bőven, ami az oroszoknak hatalmas érvá­gást jelent. London. A Kőolaj-exportáló Or­szágok Szervezetének (OPEC) a tagállamai tavaly megegyeztek Oroszországgal arról, hogy napi 1,8 millió tonna hordóval visszafogják a termelést. A cél a túlkínálat meg­szüntetése, az olajár növelése volt. Ez sikerült is: akkor 40-50 dollár körül volt az ár, most feljött 70 fölé. Csakhogy a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kő­olajtípus árának az emelkedése ma­gával húzza az amerikai olajtípusok árát is, így viszont újra megéri a pa­laolaj kitermelése, annyira, hogy az amerikai teljes napi olajkitermelés 10,7 millió hordóval megközelítette az oroszt és a szaúdit, a világ legna­gyobbjait. Áprilisban az Európába szállított olaj mennyisége vélhetően eléri a napi 550 ezer hordót (2,2 mil­lió tonna), ami soha nem látott mennyiség ezen a piacon. Január és április között az egy évvel korábbi adathoz képest négyszeresére, 6,8 millió tonnára ugrott a mennyiség. Tavaly az európai import 7 százalé­ka származott Amerikából, idén már várhatóan 12. A legfőbb európai im­portőrök Nagy-Britannia, Hollandia és Olaszország. Más finomítók is tesztelik már az amerikai olajat, mint a lengyel PKN Orlen, a Lotos, és többen tervezik ugyanezt. Az ame­rikai olaj exportkorlátozásait 2015- ben oldották fel. (tasr, sita, mti) 140 predajní & e-shop PIA-NE 27.-29.4. stovkv proouktov ZŰXVA v HODNOTE DPI 80285 a woró by lovar ^^^'te^ÍorostVivosf s^SiBIgBBillS

Next

/
Oldalképek
Tartalom