Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-05 / 78. szám

www.ujszo.com | 2018. április 5. KÖZÉLET I 3 D4/R7: Már a tárca is a kivitelezőt bírálja Az illetékesek abban bíznak, hogy a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi is hozzájárul ahhoz, hogy a fővárosban kevesebb lesz a forgalmi dugó, egyelőre senki nem tudja, mikorra fejezik be az utakat (Felvétel: Martin Domok/Pius 7 dní) Hiányos marad a D4-es körgyűrű A pozsonyi körgyűrűt és rá kapcsolódó gyorsforgalmi út első szaka­szát magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-projekt keretében építi a spanyol Cintra társaság vezette konzorcium. A magántársa­ság az utat megépíti, s az üzemeltetést is vállalja a következő 30 év­ben. Az állam mindezért 30 éven át fogja törleszteni az építkezés és az üzemeltetés árát. Évente 52,8 millió euróról van szó, az összesen 59 kilométernyi út ára így 30 év alatt eléri az 1,76 milliárd eurót. Egyébként a projekt befejezése után sem lesz igazi körgyűrűje Po­zsonynak, a D4-es ugyanis a város északkeleti részén véget ér, a Kárpátok alatti alagutat, amely összekötné a körgyűrűt a Csehor­szág irányába vezető D2-es sztrádával, nem építik meg. DEMECS PÉTER Pozsony. A közlekedési minisztérium reakciójából is egyértelmű, hogy a pozsonyi D4-es körgyűrű, valamint az R7-es gyorsforgalmi út fővárosi szakaszának projektjável komoly gondok vannak. Míg korábban a konzorciummal való kommunikációt intenzív tárgyalásoknak nevezte a tárca, tegnap közölte, folytatni kell a nyomásgyakorlást. Hosszú hetek után adott ki nyilat­kozatot a D4-es és az R7-es meg­építéséért felelős konzorcium a pro­jekt állásáról. Korábban felmerült, hogy az építkezés a hiányzó építési engedélyek miatt késlekedik, illetve azért, mert a spanyol Cintra társaság köré tömörülő konzorcium képtelen volt eddig olyan nagy beszállítókat, építő vállalatokat szerződtetni, amelyek garantálnák a projekt mi­előbbi befejezését. Ki a felelős? A konzorcium tegnapi reakciójá­ban az államot vádolja azzal, hogy késik az építési engedélyek kiadá­sa. A minisztérium szerint viszont a spanyoloknak ezekkel a nehézsé­gekkel számolniuk kellett volna, hiszen ilyen nagy projekteknél gyakran előfordul, hogy menet közben módosítani kell néhány technikai részletet, ami miatt aztán új engedélyek kiadására van szük­ség. A késlekedés másik okát a mi­nisztérium abban látja, hogy a kon­zorcium lassan dolgozott az utak projektdokumentációján, s a kör­nyezetvédelmi minisztériumtól a le­hetségesnél jóval később kérte ki a szükséges engedélyeket. További nehézségeket okoz, hogy egy sza­kasz esetében külön-külön nyújtják be a technikai változások miatt el­kerülhetetlen módosítások engedé­lyeztetését, ez pedig nehezíti a hi­vatalok munkáját, a kérvények el­bírálását. „Ezért aggodalommal fi­gyeljük a konzorcium azon kijelen­téseit, amelyekkel csak saját késle­kedését próbálja mentegetni” - ál­lítja a minisztérium. A tárca a spanyolok azon állítá­sával sem ért egyet, mely szerint míg nem kapják meg az összes enge­délyt, képtelenek teljes erőbevetés­sel beindítani az építkezést. „Ismé­telten felszólítjuk a kivitelezőt, hogy a már érvényes engedélyek alapján haladéktalanul indítsa el az építke­zést a lehető maximális mértékben, hogy minimalizálja a lehetséges késlekedést” - közölte lapunkkal a minisztérium. Mi történt eddig? A konzorcium állítja, már a pro­jekt minden szakaszán megkezdték a munkálatokat, a tényleges építke­zés viszont még nem kezdődött el, nagyrészt előkészítő munkálatok­ról, a munkagépeknek szolgáló be­kötőutak építéséről, fakivágásról, villanyvezetékek átszereléséről van szó. Például a D4-es körgyűrű ré­szét képező új Duna-híd projektdo­kumentációját még nem is fejezték be. Az R7-es projektje valamivel jobb állapotban van, a konzorcium szerint Egyházgellénél már épül az R7-es, lerakták a leendő gyorsfor­galmi út alapjait, s az útszakaszra tervezett néhány híd tartópillérei­nek alapozása is kezdetét vette. A konzorcium viszont a projekt minden egyes szakaszával kapcso­latban hangsúlyozta, hogy a mun­kálatokat nem tudják felgyorsítani, amíg nem kapják meg a módosított építési engedélyeket, nem dolgoz­hatnak tovább. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy mindeddig egyet­len nagyobb beszállítóval vagy építő vállalattal sem írtak alá szer­ződést. „Tudatosítjuk, hogy a be­szállítók közt is zajlik a konkuren­ciaharc, aminek következtében számos álhír jelent meg a sajtóban. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy el­sősorban a szlovák építő vállala­tokkal akarunk együttműködni - kisebb és közepes társaságoknak szeretnénk lehetőséget adni, támo­gatva ezáltal a hazai építőipart. Úgy tűnhet, hogy eljárásunk eltér attól, amit eddig Szlovákiában megszok­tak, ám meggyőződésünk, hogy nemzetközi tapasztalataink pozitív eredményeket hoznak” - magya­rázta a már szinte szemmel látható késlekedést a konzorcium. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter belátható időn belül a konzorcium képviselőinek részvé­telével ellenőrző napot tart az épít­kezésen, ennek időpontját később fogják közzétenni. Kampányol a teljes „Fidesz-média LAJOS P. JÁNOS Az idei magyarországi választási kampányra a négy ówel ezelőttinél is jobban rányomta bályegát a Fidesz-, illetve kormánypárti módia működóss. A Fidesz kampányából kivette rószót a közmódia mellett az elmúlt óvekben Fidesz-közeli oligarchák kezóbe került TV2 ás a Mészáros Lőrinc kezábe került regionális laphálázat is. Nemcsak az ellenzék, hanem a Nemzeti Választási Bizottság, a ma­gyar igazságszolgáltatás és az Alkot­mánybíróság szerint is olyan mérték­ben részrehajló a magyar közszolgá­lati média, hogy az már büntetést ér­demel. Nem feladat Az Alkotmánybíróság tegnap nyilvánosságra hozott ítéletében el­utasította a magyar közmédia bead­ványát, amelyben a választási bi­zottság határozata és az azt megerő­sítő bírósági ítélet ellen fellebbez­tek. Ugyan az NVB által az Ml „Ma reggel” című műsorának kiegyen­súlyozatlansága miatt kiszabott egymillió forintos bírságot nem kell kifizetnie a közmédiának, az Alkot-DU l i a dunaújvárosi r» ' La hirportál Lakókra gyújtotta a házat a migráns yhífl Töretlenül a polgári Magyarország a Fidesz célja CMWKM K*U / » ÓRÁJA Csáky Csongor: Brüsszelnek rendeznie kell az őshonos kisebbségek jogait !»'íbo)'o-a" ú í" C © .wwí&aor-Jut £r •” AfMclt ★ SaokTMft:« fj Mic'awft Off** Ha; \ Pasit,0'*« l'tfíMt 0 Archú* 2ö'-G > BAON ; KEMMA E“— megyei hirportál SZÁNDÉKOS AUSZTÍTÁS / S ÓRÁJA ; Lakókra gyújtotta a házat a migráns B Töretlenül a polgári Magyarország a Fidesz célja JOG! GARANCIA KEU. / 8 ÓRÁJA ; < i nr; trwsmHwn» - Cunlípi SíO. x • ' * <r C .•--.v,.oeoi.no * ! £ < Aplilukí« *• Joi+crrj'iu f§ Mie'0»ftC*ce He- V »rt!p<«í [Mr»<*c Q Ni»« Arc*-* 2010 » 4 E BEOL ÄT-* Q ‘ . 5ZÁMOÉKOS PUSZTÍTÁS / 5 ÓRÁJA j Lakókra gyújtotta a házat a migráns H NtWZrn ÖNAZONOSSÁG __ ' Töretlenül a polgári » Magyarország a Fidesz célja R j : ' { JOGI GARANCIA «U/* ÓRÁJA (Internet-fotó) j BáCs-Kiskun megyei hirportál SZÁNDÉKOS PUSZTÍTÁS / 5 ÓRÁJA Lakókra gyújtotta a házat a migráns NEMZETI ÖNAZONOSSÁG Töretlenül a polgári M amracnvcván a Cirlac? rólla Négy regionális honlap, azonos hírek mánybíróság által is helybenhagyott ítélet kimondja a törvénysértést. A „Ma reggel” című műsort azért pa­naszolták be, mivel egy kéthetes ciklusban, február 28. és március 13. között, vagyis a jelenlegi kampány során csak kormánypárti politiku­sok kaptak meghívást. Akkor sem kérdeztek meg ellenzékieket, ami­kor az ellenzéket érintő témákról volt szó. Az NVB döntése ellen az Ml azzal az indoklással fellebbezett, hogy a döntés sérti a sajtószabadsá­got, és „nem várható el a médiaszol­gáltatótól, hogy egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező ál­láspontot felderítsen”. TV2 - hatmilliós bírság Az NVB elmarasztalta az Andy Vájná fideszes kormánybiztos kezé­ben lévő TV2 kereskedelmi csator­nát is. A csatorna ugyancsak a reg­geli műsorában, a Mokkában vétett a kiegyensúlyozott tájékoztatás köve­telménye ellen. A Mokkában február 19. és március 20. között „nem si­került” ellenzéki politikust megszó­laltatni, az ellenzéki témákról itt is vagy kormánypárti politikust vagy 55 kormánypárti „szakértőt” kérdeztek. A bizottság 6 millió forintos bírságot szabott ki. Tarol a Mediaworks A Magyarországon jelentős olva­sottsággal rendelkező regionális la­pokat és honlapokat tavaly szerezte meg a Mészáros Lőrinc kezében lé­vő Mediaworks. A cég kezébe 15 nyomtatott megyei és helyi sajtóter­mék - mint például a Somogyi Hír­lap, Tolnai Népújság stb. -, vala­mint 14 regionális honlap került. Ez utóbbiak általában szintén egy-egy megyét fednek le Magyarországon. A regionális média megszerzése után az első feladatuk a hírszolgálat központosítása volt. Míg korábban az egyes szerkesztőségek dönthették el, hogy honnét merítenek, milyen hí­rekkel szolgálják ki olvasóikat, addig ma - lapunk információi szerint - már szinte mindent „fentről” kapnak. Ezt bizonyítja illusztrációs képünk is, amely a tegnapi aktuális híreket áb­rázolja négy ilyen honlapon: gyakor­latilag szinte minden politikai­közéleti hír megegyezett a dunaújvá­rosi, a Komárom-Esztergom megyei, a Békés megyei és a Bács-Kiskun megyei hírportálokon. A helyi szer­kesztőségek gyakorlatilag csak a he­lyi eseményekről, szalagátvágások­ról, kulturális eseményekről adhat­nak hírt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom