Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-24 / 94. szám
FOCITIPP ■ 2018. ÁPRILIS 24. THM fl I FRACASO SIN EXCUSAS a megfelelő taktika kiválasztása választ el a sikertől, mely a játékstíluson és a felálláson nyugszik. A Roma elleni visszavágón a Barcelona mindhárom komponensben csődöt mondott. A spanyol sajtó reakciója „Hogy mi a legrosszabb az egész-A spanyol sajtó szétszedte a Barcát a BL-kiesés után, mondván, ez az elmúlt tíz év legrosszabb csapata iS» » A Barcelona edzőmeccset csinált A futball minden elemében csődöt mondtak a kupadöntőből A 116. Király-kupa döntőjét a Barcelona magabiztos játékkal nyerte meg a Sevilla ellen (5—0), így megvédte kupaelsőségét, sőt, sorozatban negyedszer, összességében pedig 30. alkalommal hódította el a trófeát. A két évvel ezelőtti finálé visszavágójára készültek a csapatok, 2016 májusában a Barcelona 2-0-ra legyőzte a Sevillát a kupadöntőben, a gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbításban Jordi Álba, majd Neymar is betalált. Most azonban a Sevillának kizárólag egy célja volt a döntőben: túlélni. Montella csapata semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy labdát birtokoljon, építkezzen, támadást kezdeményezzen. Valószínűleg ez így is maradt volna az egész meccsen, ha a katalánok nem szereznek korán vezetést. A kinyíló sevillai védelmet aztán már nem volt nehéz lekontráznia a Barcának, amely Suárez (2), Messi, Coutinho és Iniesta góljával 5-0-ra nyert, megszerezve története 30. Király-kupáját. A Barcelonát idén azok a csapatok tudták zavarba hozni, amelyek letámadtak és már a labdakihozatalt is megnehezítették. Di Francesco ugyanezekkel az utasításokkal küldte ki a Romát a visszavágóra. Az ellenfelek 20 perc után rendszeresen belerokkannak ebbe a fociba, de nem a Roma, amely bírta a tempót a teljes meccsen át. Ennek volt köszönhető a három gól, a Barcelona kilátástalan játéka és a csodaszámba menő fordítás. „Már a térfelünkön letámadtak minket, ezért nem tudtuk játszani a saját játékunkat. A párharcokat megnyerték, és a lecsorgó labdákat is mind ők szedték össze. Nekünk maradtak a hosszú passzok” - értékelt a meccs után Valverde. A Barcelonának összesen 65 (!) hosszú passza volt a meccsen, de ebből csak 18 volt sikeres. „Kizárólag az én felelősségem a kiesés - mondta a spanyol edző. - A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy játszanak úgy, mintha 0-0 lenne az eredmény, és győzzenek.” Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében arról ír, hogy a labdarúgás három komponensből áll. 1) Akarat, szív, motiváció. E nélkül fel se menj a pályára, mert a futball alapja a törekvés. Aki nem igyekszik, nem töri magát, alul marad. 2) Az rendben van, hogy akarsz, de kell hozzá fizikum, hiszen e komponens nélkül a törekvés bárgyú szédelgés csupán. 3) Ha akarsz és van fizikumod, már csak Nem volt olyan régen, amikor a Barca teljes kezdőcsapata saját nevelésű volt » 16 év után La Masía-növendék nélkül A 33. fordulóban Valverde ezzel a csapattal állt ki a Celta Vigo elleni bajnokira: Ter Stegen - Semedo, Yerry Mina, Vermaelen, Digne - Paulinho, André Gomes, Denis Suárez - Dembélé, Alcácer, Coutinho. Egyetlen saját nevelésű futballista sem volt a kezdőben. Ilyenre legutóbb 16 éve, 2002. április 6-án volt példa. Akkor a Bilbao ellen így állt ki a csapat: Bonano - Reiziger, Christanval, Abelardo, Coco - Cocu, Rochemback, Luis Enrique - Rivaldo, Overmars, Saviola. A Barcelona jelenlegi 24-es keretéből csak heten La Masía-növendékek, ami igencsak rossz arány ahhoz képest, hogy hat évvel ezelőtt volt olyan meccs, amelyen mind all kezdőjátékos saját nevelésű volt. DEBACLE F.l Barca se deja remontarenun partido lamentable ysequeda, de nuevo, fuera de la Champions encuartos SIN PLAN Valverde planted un partido defensivo y no supo reaccionar a tiempo para evitar la elimináción konkrétabban fogalmazott. „Meglehet, hogy ez volt az utolsó BL- mérkőzésem, ezért is fij különösen az eredmény”. A kupadöntő után már beszélnie sem kellett volna. Az arca mindent elárult, amikor lecserélte őt Valverde a 88. percben, Iniesta elsírta magát. Közben pedig 67 ezer szurkoló éltette őt a stadionban- köztük a sevillaiak is. ,A héten döntök, de szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy hogyan”- mondta a lefújás után. Nincs jövőkép, csak Messi-függőség A kiesés után voltak olyan sajtóértesülések, amelyek szerint Bartomeu elnök azt mondta, Valverde akkor maradhat, ha veredenül lesz bajnok és megnyeri a Spanyol Kupát. Valverde feltehetően így is, úgy is maradni fog. De valamit ki kell találnia a most már hét éve tartó Messi-függőség ellen. O az egyeden, aki bármikor képes n Kizárólag az én felelősségem a kiesés- Emesto Valverde a BL-búcsúról Iniesta életre szóló szerződésében van egy záradék, amely szerint az adott év áprilisáig eldöntheti, a következő szezonban is Barca-játékos akar-e lenni. „Ha megszületik a döntés, nyilvánosságra hozom. Április 30-ig még van időm, át fogom gondolni a dolgokat, és aszerint döntök, hogy mi a legjobb nekem és a klubnak. Két lehetőség van: vagy maradok, vagy megyek Kínába” - nyilatkozta a Chelsea elleni BL-visszavágó után. A negyeddöntős kiesést követően viszont már kihúzni a csapatot a bajból. De nem mindig, mint ßttuk. Valaki kell mellé (lásd Neymar). De ki? Az utánpódásrendszer haldoklik, az eszement költekezésnek pedig semmi látszata: az elmúlt hét évben több mint 700 millió eurót költött a csapat új játékosokra, de ez idő alatt mindössze egy BL-trófeát nyert. Ilyen kiadás mellett pedig a bajnokság és a hazai kupa folyamatos dominálása kevés. Kovács Gábor WA»£HíSIEfiCnV,l-U«a«)0t,2 a ÁRBITRQ EXPUISÓAKtóRQOLA fRASWftiAfiUtGffi. LESAt ELCITYSETOPÓCONMATEU Erre a kudarcra nincs mentség - harsogta a barcelonai Sport címlapja a kiesés után ben? - tette fel a kérdést a Mundo Deportivo a kiesés után. - Az, hogy megérdemelt.” „Nincs kifogás” - írta a Sport, amelynek szerdai címlapja teljesen fekete volt. „Kudarc” - mondta a Marca. Belelapozva az újságokba, még durvább kijelentések jöttek szembe. „Ez a közelmúlt legmegalázóbb veresége”. „Olyan megaláztatás, amelyre évekig fognak emlékezni”. ,A vereség nem mindig egyenlő a kudarccal, de ez most igen - írta Jose Maria Battle a Mundo Deportivóban. - Egy olyan csapat, mint a Barcelona, nem szórakozhat el ilyen előnyt.” A madridi AS szerint, ha nincs Messi, nincs Barcelona sem. Márpedig a Roma elleni visszavágón Messi nem volt ott. „Elszigetelték, ő pedig nem tudott felpörögni”. Iniesta elhagyja a süllyedő hajót? Ernesto Valverde nehéz helyzetben vette át a csapatot, de hiába sikeres, kérdéses a jövője. ÉÉ8