Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-04 / 77. szám

201 SPORT 2018. április 4. | www.ujszo.com Két székelyföldi rádiós olimpiai álmai BŐD TITAN ILLA Élő műsort vezettek mozgó buszból, adásba jelentkeztek egy taxiból, aludtak reptóri lócán ás a sajtóközpontok nem túl kónyalmes szókéin, interjúkat készítettek magyarul ás románul. A Marosvásárhelyi Rádiónak két kiküldött szerkesztő­­riportere is volt a pjongcsangi olimpián, Szép Zoltán és Kádár Zoltán. Kisebbségi újságírásról, pjongcsangi élményekről és ötkarikás álmokról is kérdeztük őket. Aki magyarként ott volt a pjongcsangi olimpián, az biztosan soha nem fogja elfelejteni azt a csütörtök estét, amikor a magyar rövid pályás gyorskorcsolyaváltó olimpiai bajnok lett. Hogy élték meg azt a napot? Szép Zoltán: Aznap 11 alkalom­mal váltottunk buszt, egyszer taxiz­tunk és egyszer gyakorlatilag stop­poltunk, hogy eljussunk a döntő fü­­tamra, hisz aznap még sok más hely­színen jártunk, és szokás szerint Ha­tottunk egyik helyről a másikra. Fent voltunk az olimpiai faluban a biat­­lonos Tófalvi Évánál, amikor kide­rült, hogy nem fogunk felfémi a buszra, amivel eljuthatnánk az MPC- hez, azaz a fő sajtóközponthoz. Ek­kor, ha nincs Éva, szerintem nem is érünk oda a döntőre! O könyörgött be minket egy hivatalos autóba, ami el­vitt az úgynevezett Medal Plazára, ahol az éremátadás zajlott, és ott el­értünk egy buszt, amivel lejutottunk Kangnungba. Ott már kétségbeeset­ten próbáltunk taxit fogni, de nem sikerült, így haj szálon múlt ugyan, de egy busszal odaértünk a B döntő kezdetére. Olyan ideges voltam, hogy mondtam is Zolinak, remélem, nyerünk valamit! Erre Zoli mondta, ha lesz egy érem, akkor ő el is felejti mindazt, ami történt velünk, és elég­tétel lesz! Mi járt a fejükben a futam alatt? Kádár Zoltán: Nagyon szurkol­tam a srácoknak, mind nagyon jó fe­jek, akik tudták, hogy világsztárok, de nem szaladt el velük a ló. Mek­kora lehet a nyomás rajtuk? Mennyire izgulhatnak? Csak el ne izgulják a kanyarokat, az előzéseket, a váltásokat, a taktikát, a... Hú, mennyi akadály! S még ott van a má­sik három csapat is... Aztán Dél- Korea kiszállt az éremharcból. Ma­gamban és Zozónak is mondtam: nyugodtan, mert az érem már biztos, de mi lenne, ha??? És akkor megló­dultak a Liu testvérek, pillanatok alatt az első helyen csúsztak, és így is ha­ladtak át a célvonalon. És akkor fel­szakadt a gát! Akkorát üvöltöttem, hogy két napig alig tudtam tudósíta­ni. Valami olyasfajta katarzis állt elő, ami egy életben csak párszor adatik meg az embernek. És ez is egy és megismételhetetlen pillanatává vált az életemnek. Az első magyar téli olimpiai aranyérem! És ennek én is részese voltam, élőben, a helyszínen. Azt hiszem, nem kell szégyellnem, hogy kicsit nedves lett a szemem... Az arany mellett mi volt a leg­különlegesebb élményük Pjong­­csangban? Kádár Zoltán: Nekem egysze­rűen az, hogy ott lehettem az olim­pián. Ez óriási dolog! Szép Zoltán: Egy Csíkszeredái barátom, Kinda Géza hódeszkás­ként pályanyitó volt az olimpián. Találkoztunk kint, megölelgetett, pedig kordon volt köztünk, aztán pedig fogta magát, és felvitt minket egészen a rajtig. Az edzők ott va­­xolták a snowboardokat mellettünk. Bevitt az étkezdébe is, ahol semmi keresnivalónk nem lett volna... Hatalmas élmény volt, hogy láthat­tam őt lecsúszni az olimpiai pályán, még ha nem is hivatalos verseny­zőként, de mégis ő nyitotta meg a versenyt! Mennyi anyagot készítettek Dél- Koreában? Egyszer éppen a Kangnung és Pjongcsang közötti buszról nyomták le az élő sportműsor felét, s hallottam olyat is, amikor románul jelentkeztek be a román rádióba. Szép Zoltán: Elsősorban a romá­niai magyar sportolókat figyeljük, utána a magyar sportolókat, utána pedig a román sportolókat. Ezt kö­vetően jönnek azok az események, ahol nincs magyar vagy román ér­dekeltség, de az emberek követik, mint például a síugrás. Mivel rádió vagyunk, rengetegszer jelentkez­tünk be napközben, de emellett a honlapra is kellett dolgoznunk. Rengeteg hírt raktunk fel a honla­punkra, hanganyagokat töltöttünk fel, készítettünk a román rádiónak is interjúkat románul... Kádár Zoltán: Gyakorlatilag tíz rádiónak dolgoztunk. A román rá­diótársaságnak vannak különböző területi stúdiói, az egyik a Maros­vásárhelyi Rádió, ahol román és ma­gyar nyelven sugároznak, de vannak német és roma nyelvű műsoraink is. Más területi stúdiókban csak román nyelven van adás. Mi a központba küldjük az interjúkat, és onnan to­vábbítják az egyes stúdiókba. Szép Zoltán: Nagyon szerencsé­sek vagyunk, hogy ketten lehettünk kint, mert ugyanezt megcsináltuk Rióban egyedül. Zoli a paralimpián, én az olimpián. így, hogy ketten vol­tunk, könnyebb dolgunk volt, de még így is alig bírtuk. Kádár Zoltán: Az is furcsa volt, hogy magyar sportolót románul is kellett kérdeznünk. Magyarul meg­volt az interjú, aztán jutott eszünk­be, hogy románul elfelejtettük meg­kérdezni. Pedig az is a célunk, hogy a mi magyaljainkat megismertessük a románokkal, hogy tudjanak róla, van itt egy sportoló Erdélyből, Szé­kelyföldről, aki Romániát képviseli, de magyar. Szép Zoltán: Vicces volt, amikor Tófalvi Évát románul is faggattuk. Amikor vége lett, Éva rám nézett: „Azért, hogy én is Csíkszeredái va­gyok, meg te is, és mi ketten egy­mással románul beszéljünk!” Kaca­gott rajta nagyokat. Tófalvi Éván kívül milyen ma­gyar nemzetiségű sportolók voltak még a romániai küldöttségben? Szép Zoltán: Lőrincz Tímea sí­futó, aki szintén román színekben versenyez. De a magyar színeket képviselő Szőcs Emőke sífutó is föl­­dink. Kinda Gézát már említettem a hódeszkásoknál, és volt még egy edző a síugróknál, Magdó Csaba, aki eléggé gyengén beszéli a magyart, de beszéli. S itt van még Márton Si­mon, a biatlonválogatott edzője, Tó­falvi Éva edzője. Évához hasonlóan ő is a hatodik olimpiáján járt. Már ő is rengetegszer abba akarta hagyni, mint Éva, de végül azért Pjong­­csangban is ott volt. Amikor románul kell bejelent­kezniük a román rádióba, nem iz­gulnak, hogy elrontanak valamit? Szép Zoltán: Nem azt mondom, hogy nem aggódom emiatt, de úgy gondolom, hogy az emberek úgyis tudják, hogy magyar vagyok. Bár­mennyire is koncentrálok az akcen­tusra, úgyis tudják, hogy nem va­gyok román. De azt gondolom, az a hiteles, hogy én bejelentkezek az olimpiáról, elmondom az élménye­ket. Kádár Zoltán: Inkább a szakmai tudás a fontos, mint a nyelvhelyes­ség. Ha tökéletes románsággal mon­dom el a blődséget, az sokkal rosszabb. Úgyis tudják rólunk, hogy nem ez az anyanyelvűnk. Marosvá­sárhelyen volt egy román nyelvű sportműsorom is. Nem akartam el­vállalni. Többször tudósítottam már különböző sporteseményekről ro­mánul, mindig elmondták, hogy Ká­dár Zoltán a tudósító, tehát azért a hallgatók tudták, hogy nem egy ro­mán anyanyelvű riporter tudósít. Amikor a tévében felkértek, hogy szerkesszem a román sportműsort, azt válaszoltam: „De hát én nem tu­dok olyan jól románul...” Azt felel­ték: „Nem számít! Értesz a sporthoz, és ez a lényeg!” Szép Zoltán: Én román váloga­tott sítájfutó is vagyok. Úgy képvi­selem versenyeken Romániát, hogy tudják rólam, magyar nemzetiségű versenyző vagyok. Amikor beke­rültem a válogatottba, nem tudtam románul. Pont Szlovákiában, Ba­­zinban voltunk 2008-ban egy ifjú­sági Európa-bajnokságon, ahová úgy mentem el, hogy legfeljebb egy teát tudtam kérni románul. Kádár Zoltán: Soha nem hallot­tam egyetlen negatív visszajelzést sem emiatt. Szép Zoltán: A román kollégáink is annak örültek, hogy ott voltunk az olimpián, nem azon lovagoltak, hogy esetleg valahol helytelenül használ­tuk a nemeket. Ha már említi a sítájfutást, összefoglalná röviden, mi ennek a sportágnak a lényege? Kádár Zoltán: Összefoglalha­tom én? Pincérek tálcával a nyakuk­ban futkároznak az erdőben síléce­ken, és kilötyögtetik az italt! Oké, ez volt az egyik definíció... Szép Zoltán: A sítájfutás gyakor­latilag két sportágból áll, tájékozó­dás és sífutás. Mi is ugyanolyan szinten sífűtunk, mint a sífutók, a kü­lönbséget az jelenti, hogy mi a rajt előtt nem tudjuk, honnan hová kell eljutnunk. A rajt előtt 15 másodperc­cel kapunk egy térképet, amit a mell­kasunk előtt rögzített térképtartóba rakunk - innen a pincéres hasonlat. A rajt és a cél között vannak checkpo­­intok is, amelyeket kötelezően kell érinteni. De az útvonalat te választod meg. Te döntőd el, hogy átmész a he­gyen, vagy megkerülöd a hegyet. Lehet, hogy gyorsabbnak tűnik át­menni rajta, de lehet, hogy az a jobb, ha megkerülöd. A sífutással össze­hasonlítva az is különbség, hogy ná­lunk a pálya 70%-án egy méter szé­les nyomok vannak, így sokszor nem tudunk korcsolyastílusban haladni, hanem sokat párosbotozunk, vagyis klasszikus stílusban sífutunk, vagy pedig féllábas korcsolyázást csiná­lunk: az egyik láb egyenes, a másik­kal oldalrakorcsolyázunk. Vanolyan ellenfelem, finn sítájfutó, aki részt vett a sífutók országos bajnokságán, és nemhogy részt vett, hanem top 10-es versenyző volt! Vagyis a tel­jesítmény színvonala hasonló. Kádár Zoltán: Csak még van közben egy rejtvényfejtés, a térkép­­olvasás. Es amikor egy profi spor­tolónak is elfogy az oxigénje, akkor nem tud már gondolkozni. Szép Zoltán: Kétszázas pulzus­nál jönnek a bakik. Mint a GPS, el­kavarsz. Ez teszi a különbséget, ki­nek a GPS-e nem kavar el annyira. Mert az nyer, aki elsőként ér be a cél­ba. Mennyire reális, hogy bekerül a sítájfutás az olimpiai programba? Az egyik fő követelmény, hogy jól mutasson a tévében... Szép Zoltán: Nagyon jól tud ki­nézni, erre volt bizonyíték a tavaly márciusi sítájfutó-vb Kraszno­­jarszkban, ami az Universiade teszt­­versenye volt. Ott a kameraálláso­kat, a közvetítést is tesztelték. Na­gyon jó minőségű tévéközvetítést tudtak csinálni, úgy, hogy egy kí­vülálló is értse, mi zajlik, viszont nagy befektetés, mert több kamera­­állás kell, mint egy biatlonverse­nyen. Az Universiade sportágai kö­zé már bekerült a sítájfutás, ez az el­ső kapu ahhoz, hogy az olimpiai programba bekerüljön. De tudom, hogy egy nagy biznisz. Ha jól lob­bizol, van rá esély, ám ez a nemzet­közi szövetségtől függ. Valószínű­leg én már sportolóként nem fogom ezt elkapni, de talán egyszer edző­ként eljuthatok olimpiára. A másik Zoltánnak is vannak olimpiai álmai? Kádár Zoltán: A sportszeretetet néhai édesapámtól örököltem, aki 1964-ben tornászként ott volt a to­kiói olimpián. Óriási álmom, hogy a 2020-as tokiói olimpián ott legyek, vagy sportújságíróként, vagy néző­ként, de mindenképpen el szeretnék jutni. A bicepszemre tetováltattam egy fotót, amelyen édesapám a to­kiói tengerparton egykezes kézenál­­lást csinál egy sziklán. Féltem meg­mutatni édesanyámnak a tetoválást, mert édesapám már 1989-ben meg­halt. Azt hittem, ha meglátja, kapok tőle két nagy pofont. Aztán a fiam szalagavatóján véletlenül kilátszott a pólóm alól, ott látta meg édesanyám. Elsírta magát, neki aznap dupla öröm volt. Pofonról szó sem volt. Ha el­jutok Tokióba, meg fogom tanulni az egy kézen állást, és rólam is készül­het egy ilyen fotó. Két Zoltán a Kiapadón Kádár Zoltán Magyarországon végzett matematika-testnevelés szakon. Hazatérve egy teljesen román faluba került tanítóként, s mivel magyarul tanulta a szaknyelvet, nem igazán érezte jól magát, ezért jelentkezett a rádió felhívására, ahol sporthoz értő fiatalokat kerestek. 1994 decembere óta dolgozik a Marosvásárhelyi Rádió­ban, ő vezette be a napi sporthíradót magyar nyelven Romániá­ban, megreformálta a sportműsort, és bevezette az élő sportköz­vetítéseket. Tudósított a 2012-es londoni és a 2016-os riói nyári paralimpiáról, a kerékpáros Novák Károly Eduárdnak, Románia el­ső és eddig egyetlen paralimpiai bajnokának diadaláról. Szép Zoltán az Erdélyi MagyarTelevízióban hírszerkesztőként kezdte újságírói pályafutását. Két hónap után kellett készítenie egy anyagot arról, hogy a marosvásárhelyi sportcsarnok Simon László nevét venné fel. Ezt éppen Kádár Zoltán kezdeményezte, s rögtön az interjú után megkérdezte tőle: „Nincs kedved a rádióban dol­gozni?" Hosszú ideig párhuzamosan dolgozott a rádióban és a té­vében, ma már csak rádiózik. Ott volt a 2016-os riói nyári olimpián. A Marosvásárhelyi Rádió a román közszolgálati rádió egyik terü­leti stúdiója, amely március eleje óta már 24 órán át sugároz. Műsorukban meghatározó szerep jut a sportnak is, a rendszeres sporthírek mellett heti kétszer jelentkezik a Kispadcímű három­negyed órás sportműsor. Élő sportközvetítéseket is kínálnak a hallgatóknak, közvetítettek már jégkorong-, kosárlabda- és kézilabda-mérkőzést is, s legújabban a futball is felkerült a listára. Kádár Zoltán (balról) és Szép Zoltán a kangnungi jégcsarnokban (K z archívuma)

Next

/
Oldalképek
Tartalom