Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-20 / 91. szám

8 I KULTÚRA 2018. április 20. I www.ujszo.com %T a w L to á ä n ^ « május 7. hétfő, 19.00 \ DUNASZERDAHELY ■~0 CSAPLÁR BENEDEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Info: www.elokoncert.sk • +421 905 654 349 • www.ticketportal.sk Ami azonban egyértelműen elvá­lasztja az elsőtől, az a megszólalás eltávolítása, tárgyiassá válása. Fehér Renátó búcsút int az alanyi költészetnek, ami természetesen együtt jár (lírai) én és a világ vi­szonyának megváltozásával. Míg az első kötet alanyi beszélője a világból kifelé beszélt, addig a Holtidényé már eleve kijjebb, tá­volabb van - mozgástere a meg­figyelőé. „Lassan ereszkedik a fürkésző tekintet/ római számot tanul a homlokzatról, / benézne egy tátongó emeleti szobába ” — olvashatjuk a Határsáv (2) című versben, melyet ha összevetünk az „első” Határsávval a Garázs­menetből, világossá válhatnak a súlyponteltolódások: az utóbbi még egyértelműen a saját­nyelvhez való jog dacos megszó­laltatása volt. Sokat elárul a kötet tétjeiről a címadó, Holtidény című darab is, mely Kálnoky László azonos című versének továbbírása (az el­ső 3 sora azonos idézet). Kálnoky meg nem nevezett fürdőhelyét Fehér konkretizálja, a Karlovy Vary-i Császárfürdő lehangoló termeiben járunk. Kálnoky reme­kében a portás bolyong, miközben a múlt szellemei kísértik, de a történéseknek nincs szemtanúja. Fehérnél azonban éppen e szem­tanú lép be, az ő érzékelésében csúszik egybe a hely (és amit jel­képez) múltja és saját bolyongá­sának mostja. Valamiféle áporo­­dott, holt egyidejűségben va­gyunk, „a kúra rutinjának folya­matosjelen idejében”. Ez az idő­szemléletjellemző a kötet égé-PENGE A felejtés és emlékezés terei A kritika kitüntetett figyelemben részesítette Fehér Renátó Ga­rázsmenet (2014) című első ver­seskötetét. Főképpen azért, mert a (szerintem) egy kissé egyhangú, az új-közvetlenség jegyében fo­gant fiatal magyar líra partitúráján egészen egyéni hangot ütött meg. Köszönhető ez elsősorban azon • téma beemelésének, melyet ha­gyományosan a közéletiség fo­galmával szoktunk leírni. A rendszerváltás évében született szerző társadalmi és szociális ér­zékenysége idei, a legjobb helyein, valamint témafelvetésé­ben előremutató Holtidény című, második kötetében is markánsan tetten érhető. VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA szére (amit a már a gondosan megválasztott mottók is előreve­­títnek, az egyik a Godot-ból való, a másik a Varázshegyből, a har­madik T. S. Eliottól). Határozot­tabban fogalmazva: a könyv leg­főbb törekvése a létezés, kivált a közép-kelet-európai létezés muzeológiai-panoptikumi meg­rekedt idejének a megjelenítése. Az időkapszula című vers szerint „ nem a lift klausztrofób / hanem az odaszorult jelen Ennek az állandóságnak mintegy ellenpontjaként a beszélő moz­gásban van: Budapesten, Karlovy Varyban, Prágában, New York­ban és más helyeken járunk. De ez a mozgás sokkal inkább - ahogy arra fentebb utaltam - va­lamiféle szédült bolyongás eze­ken a történelemtől terhes helye­ken. Van egy többször felbukka­nó motívum a kötetben. Bizarr, de egészen eredeti megoldás, hogy a versekben feltűnő alakok olykor egyszerűen gazdatestekként ne­veződnek meg. Még arra is haj­­lanék egyébként, hogy a beszé­­lő(k) megkettőzéseként, akár al­­teregókként is értelmezhetők ezek az alakok. Vajon minek a gazda­testei ők? Külön említést érdemelne a kötet verseinek hivatkozási tartománya. Nemzeti emlékhelyek (Ground Zero), public art alkotások (David Cemy tévétomyos babái), turis­talátványosságok (Orloj) beszél­nek itt az emlékezés és a kollektív amnézia összetett viszonyrend­­szeréről. Az egyenletes, magas színvonalon sajnos gyengébb kompozíciók (Orloj), kiszerkesz­­tetlen közhelyes kifejezések, vagy egy önértéken alig értékelhető öt­letvers (amnézia) ront. Nincs sok belőlük, de azért kár. Fehér Renátó: Holtidény. Magvető Kiadó, Budapest, 2018.48 oldal. Értékelés: 8/10 Kísérletek időtérben Koszorús Rita Hypnotime című kiállítása a pozsonyi Galéria 19-ben (Fotó: Koszorús Rita archívuma) TALLÓSIBÉLA Pozsony. A belvárosi Galéria 19 ad otthont Koszorús Rita Hypnotime című kiállítá­sának. A fiatal képzőművész önálló tárlatán legújabb alkotásaiból mutat be válogatást. A kisebb ás nagyobb méretű festmé­nyeken az alkotó az időt próbálja meg érzékelhetővé tenni az absztrahálás vizuális eszközeivel. Koszorús Rita pontozással, folt­festéssel, satírozó vonalazással, a kozmosz távoli, misztikus fényvil­­lanásainak imitativ leképezésével, abszurd, irreális elemekkel olyan imagináris tereket hoz létre - most kiállított - elmélyült festészeti so­rozatának a vásznain, amelyek egy­fajta esztétikai kísérletek arra, hogy a megfoghatatlan időtérben vala­hogy mégis megpróbáljuk (virtuáli­san) átélni, átérezni, megtapasztalni a pil lanat törékenységét. Egy évvel művészeti tanulmá­nyainak befejezése után, 2015-ben Koszorús Rita a Nyitrai Galériában állította ki Dichotómia című soro­zatának darabjait. Azokon a festmé­nyein az identitás formálódásával foglalkozott. Egy konkrét tájrész, a Duna-part őshonos növényvilágá­nak szimbolikájában lelte meg a ka­paszkodókat saját helye-helyzete, egyben (személyes, kulturális, nem­zeti) identitása meghatározásához. Az identitás elemeit rejtő tájat - amelyben az itt „idegen” kaktusz is megjelenik - erős kontrasztokkal ható expresszív színfolyamok vagy tördelt és (szét)folyatott színhasá­bok révén keltette életre. Most bemutatott alkotásain (sík­képek, videó) Koszorús Rita az idő­tájat keresi és próbálja megfogni a leképezett univerzumban visszafo­gottabb, sejtelmesebb, áttetszőbb eszközökkel, tárgyi ábrázolás nél­kül, az anyagtalan létben lebegés ér­zetét keltve. Erasmus-ösztöndíjas hallgatóként Koszorús Rita a Magyar Képzőmű­vészeti Egyetemen Bukta Imre osz­tályába került. A Munkácsy-díjas magyarországi képzőművész a po­zsonyi kiállítás kurátoraként méltat­ta a közönség elé tárt anyagot. „Ko­szorús Rita festészeti eszköztára nyitottságának köszönhetően szinte végtelen, mert nagyon profi érzék­kel, a »mindent lehet, mindent sza­bad« képalkotási metódussal képes rendkívül izgalmas felületeket, fak­túrákat, térhatást, egyenrangú réteg­ződések alkalmazásával térélményt, az ő szavaival élve: időt, mélységet, űrt, fiktív terek látványát létrehozni, Időtájak a leképezett univerzumban ábrázolni” - fogalmaz Bukta Imre. Hozzáteszi azonban, hogy a Po­zsonyban most prezentált képeken nincsenek lenyomatai „a valamit ábrázolásnak”. „A művek mégis a kép szélén túlra, a végtelenbe szét­­fütó természetábrázolásról szólnak a szó reduktív és absztrakt értelmé­ben, mert a nézőnek - bár semmiféle konkrét kapaszkodója nincs — mégis az érzése az, mintha maga az uni­verzum szippantaná be, mintha a mérhetetlenül hatalmas természet makro- és mikrovilágába lenne be­vonva” - állapítja meg a Munkácsy­­díjas képzőművész. A Hypnotime című kiállítás má­jus 13-ig látható a Galéria 19-ben. RÖVIDEN Lars von Trier visszatérhet Cannes-ba Párizs. Nuri Bilge Ceylan török, Yann Gonzalez francia és Szergej Dvorcevoj kazah rendező filmje is meghívást kapott a hivatalos ver­senyprogramba, így 21-re bővült az Aranypálmáért induló alkotások lis­tája —jelentették be a szervezők teg­nap Párizsban. A török Nuri Bilge Ceylan, aki 2014-ben elnyerte az Aranypálmát Téli álom című filmjé­ért, AJilat Agaci (Vadkörtefa) című alkotásával versenyezhet a födíjért. A másik két rendező az idei meghí­vottak többségéhez hasonlóan újoncnak számít a világ legrango­sabb filmfesztiváljának versenyé­ben, a kazah Szergej Dvorcevoj azonban 2008-ban Tulpan című víg­játékával a mustra második legfon­tosabb válogatásában, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című programban elnyerte a fodíjat. Legújabb filmjének címe Ayka. A szervezők azt is bejelentették, hogy a fesztivál igazgatótanácsa úgy dön­tött, a Hitlert éltető megjegyzései miatt 2011 -ben a fesztiválról kitiltott Lars von Trier dán rendező vissza­térhet a hivatalos programba. A 2000-ben a Táncos a sötétben című filmjével Aranypálmát nyert rendező legújabb filmjét (The House That Jack Built), melynek főszereplői Matt Dillon és Urna Thurmann, ver­senyen kívül mutatják be. (MTI) DPI 80162

Next

/
Oldalképek
Tartalom