Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-19 / 90. szám
101 KULTÚRA 2018. április 19. I www.ujszo.com Mégis, kinek a Dubőeke? Az Alexander Dubcekről forgatott első játékfilm moziban meglehetősen soványka élmény LAKATOS KRISZTINA Laco Halama ma a mozikba kerülő Dubőeke az utóbbi években látott sikeres életrajzi filmdrámák alapkápletét alkalmazza: vegyünk egy történelmi jelentőségű személyiséget, sűrítsük a cselekményt néhány sorsfordító napba, és próbáljunk a történelemkönyvek lapjairól ismert kétdimenziós figura helyett egy emberszerű, emberarcú főhőst a középpontba állítani. Ez a séma - hogy csak néhány iránymutató példát említsünk - jól működött Oliver Hirschbiegel német rendező Hitler utolsó napjait feldolgozó drámájában, A bukásban, a Gary Oldmannek Churchillként idén színészi Oscar-díjat hozó A legsötétebb órában vagy (a legalább részben hazai felhozatalból merítve) a Julius Sevcík rendezte, Karel Roden főszereplésével igazán emlékezetessé váló cseh-szlovák Masarykban. Sajnálatos módon Alexander Dubceknek közel sem volt ekkora szerencséje a nevével fémjelzett film alkotóival. A forgatókönyvírók és a rendező levették az alapsémából, amit le lehetett: fogták a prágai tavasz egyik emblematikus vezetőjét, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1968 elején megválasztott első titkárát, megtalálták azokat a bizonyos sorsfordító napokat, az augusztus 20-áról 21-éré virradó éjszakától az egy héttel később elmondott híres rádiós beszédig terjedő időszakot, és eldöntötték, hogy Dubcek személyes portréját rajzolják meg (apró családi helyzetképekkel és a pártvezetői létből fakadó szituációkban is inkább az emberi oldalt kiemelve). Ehhez még egy kerettörténetet is kerekítettek: az idős politikus, akkor már a Szövetségi Tanács elnöke, 1992-ben beül a BMW-be, hogy elinduljon (mi már tudjuk: utolsó) útjára Prágába. Miközben nézi az utcákon járó-kelő, számára már szinte érthetetlen vágyak, értékek által mozgatott embereket, elindul egy belső visszapillantás és némi önreflexió. Nos, itt indulna a tényleges feladat, innen kellene filmet készíteni, egyszerre mesélni (legalább részben, valamit) egy emberről, egy államférfiról, egy rendszerről, egy társadalom szabadságvágyáról és végső soron egy történelmi jelentőségű eseménysorról. Az a tény, hogy két dolog biztosan hiányzik ebből a moziból - a valami felé tartó, vezető helyzetek és az értelmes, hihető párbeszédek -, persze eleve behatárolja a végeredményt. Borzasztóan nehezen talál bele a film a saját fókuszába. Fájdalmas fél óra után kezdjük sejteni, hogy vélhetően ide tartottunk: a „baráti segítségnyújtás” éjszakájától a moszkvai tárgyalások végéig egyfajta tárgyalótermi dráma rajzolódik ki, amelyen belül a feszültséget az jelenti, hogy főhősünk és köre egy asztal fölött szembenéz a rossz arcú Bil’akkal és kompániájával, majd a csehszlovák elvtársak vergődését egy szigorú atya türelmével szemlélő Brezsnyewel és a szovjet pártvezetéssel. A személyes történet az lenne, hogyan töretik meg egy hét alatt egy ember - de a főszereplő mindvégig olyannyira súlytalan (hiába formálja meg Adrian Jastraban tulajdonképpen intelligens, érzékeny visszafogottsággal), olyannyira nem teremtődik meg körülötte/általa a nagyobb tét, hogy sem a személyes, sem a történelmi drámára nem tudunk ráhangolódni. Ha pusztán a látottak alapján akarnánk mérlegre tenni Alexander Dubcek korabeli szerepét, azt kellene mondanunk: a teljességgel alkalmatlan ember volt rossz időben, rossz helyen. Nagy kérdés az is, kinek mondhat bármit is ez az életrajzi-történelmi dráma. Gyanítom, hogy azok, akik legalább fiatal felnőttként megélték a hatvannyolcas eseményeket, fellelhetnek a képkockák között valamiféle személyes emlékeket ébresztő sorvezetőt. Az utánuk jövő nemzedékeknek viszont be kell érniük a korabeli társadalmi mozgásokat szinte egyáltalán nem (ahol mégis, ott irritálóan naiv jelzésekkel) érintő, érzékeltető film szereplőinek soványka közléseivel: „mi emberarcú szocializmust akarunk”, „önök összetörték ennek a nemzetnek a lelkét” stb. Minden filmnek elengedhetetlen része a promóció; a projekt részesei is minden lehetséges fórumon hangsúlyozták, milyen alapos munka áll a mozgókép mögött: mennyire nehéz FILMKOCKA Dubcek ■ Eredeti elme: Dubőek - Krátka jár, dlhá zima ■ Szlovák történelmi dráma, 2018,90 perc ■ Rendező: Laco Halama ■ Forgatókönyvíró: Viliam Klimáéek, Luboá Jurík, Juraj Fábry • Operatőr: Peter KeKSek ■ Szereplők: Adrian Jastraban, Tárta Radeva, Vladimír Hrabal, Jiff Zapletal, Radoslav Soplk, Peter Trnlk, Ivó Novák, Volodimir Necseperenko A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. volt megtalálni a hatvanas évek Csehszlovákiáját megidéző (szinte kizárólag szlovákiai) helyszíneket, honnan szerezték meg a korhoz passzoló tárgyi kellékeket, napi hány órát vett igénybe Jastraban és a többi szereplő maszkjának az elkészítése... Mindent összevetve azt kell mondanunk, a Dubcek moziban meglehetősen soványka élmény. Akkor, amikor eltűnni látszik a különbség tévéfilm és mozifilm között, és nemcsak a nagy nemzetközi tévés produkciók készülnek maximalista igénnyel, hanem a trend a középeurópai filmiparban is jócskán érezteti a hatását, Laco Halama munkája tulajdonképpen egy széles vászonra vetített televíziós formátum, amely stílusában, formájában még innen nézve is jó tíz-húsz éves visszalépést jelent. Mivel a film az RTVS produkciójában készült, várhatóan feltűnik majd a képernyőn is - ott egynek elmegy. Mondjuk, a közelgő évforduló alkalmából várhatóan felbukkanó archív felvételek, dokumentumfilmek mellé, kísérőként. Szlovákok a budapesti könyvfesztiválon Ma kezdődik a Millenárison a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol négy nap alatt több mint 170 program - könyvbemutatók, dedikálások, kerekasztal-beszálgetásek, koncertek várják a látogatókat. Budapest. A fesztivált ma délután Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitja meg, a díszvendég Szerb Köztársaság részéről pedig Vladan Vukosavljevic kulturális miniszter mond köszöntőt. A tavalyi díszvendég Visegrádi Négyek folytatják a könyvek általi kulturális együttműködést: idén közös standot nyitnak, és Olvassuk egymást! címmel szerveznek fesztivált a fesztiválon belül. A szlovák, cseh, lengyel és magyar szakemberek kerekasztal-beszélgetéseken keresik a rokon vonásokat országuk irodalmában, közösen vizsgálják a könyvpiaci trendeket, olvasási szokásokat, és egyéb témák mellett a négy visegrádi ország gyermekirodalmát is összehasonlítják. A holnapi, első V4- es program az 1968-as évről szól, azon belül is a csehszlovákiai forradalomról és a „testvéri” segítségről, amit a Varsói Szerződés katonái nyújtottak annak leverésében. Horváth Viktor Tankom című regényét, amelynek egyébként most készül a szlovák fordítása, Garajszki Margit és Kollai István mutatja be. Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés Magyarországon a szlovák szerzők iránt, ami elsősorban a tavalyelőtti „inváziónak” köszönhető. 2016-ban ugyanis Szlovákia volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, és egyszerre közel 40 szlovák mű jelent meg magyar fordításban, 18 kiadó gondozásában. Idén kissé szerényebb a szlovák kínálat, viszont stabilizálódni látszik az érdeklődés. Négy női szerző kötete jelent meg magyarul, ebből kettő magyarországi, kettő pedig szlovákiai kiadónál. Jana Bodnárová Szinte láthatatlan című regényét (Gondolat) Archleb Gály Tamara fordította. A szöveg a fikció és az. önéletrajz izgalmas határterületén mozog: az írónő visszaemlékezéseit olvashatjuk ugyan, mégis a lehető legtávolabb áll a memoár műfajától. Egy nő tekint vissza életének meghatározó pontjaira, melyek kívülről akár jelentéktelennek is tűnhetnek, de az egyén szempontjából egzisztenciális jelentőségűek. Jana Juránová interjúkötete, a Hét életem (Magvető) egy közép-európai értelmiségi, Agnesa Kalinová életén kalauzol végig, miközben személyes képet is ad a 20. századi Csehszlovákiáról és a kor Európájáról. Kalinová Kassán született Farkas Ágnesként. Elbeszéléséből egy magyar zsidó lány életútja bontakozik ki, amely előbb a kommunista meggyőződéshez, később a szlovák ellenzéki értelmiségi, művészeti élet kellős közepébe vezet. A kötet fordítója Mészáros Tünde. A Svájcban élő, németül író Irena Brezná tizennyolc évesen, 1968-ban hagyta el Csehszlovákiát. Ma hasonló szerepet tölt be a szlovák irodalomban, mint a magyarban Ágota Kristóf, Terézia Móra vagy Ilma Rakusa. Az Anima Társaság önéletrajzi kötetét, a Svájcban díjnyertes Hálátlan idegent jelentette meg Vályi Horváth Erika fordításában. A szerző dolgozott az Amnesty Intemationalnek, írt tudósításokat Csecsenfoldről, levelezett szovjet politikai foglyok ügyében, aztán az emigrációról kezdett írni, saját magán is vizsgálva annak hatásait. Ursula Kovalyk neve ismerősen csenghet a magyar olvasók számára, hiszen három könyve is megjelent magyarul, írásait a Magyar Lettre International is közölte. Szintén az Anima Társaság jóvoltából, szintén Vályi Horváth Erika fordításában vehetik kézbe az olvasók A műlovarnő című regényét, amelynek főhősét rajongva szeretett magyar nagymamája nevelte fel. A könyv egy gyermek szemszögéből mutatja be a kort, amelyben alig kapni valamit, a nyugati termékekhez csak a kiváltságosok juthatnak hozzá, az átlagember szürke panellakásokban lakik és Magyarországról csempészi át az almaillatú szappant meg a FA dezodort. A regény a női lét különböző aspektusait tárja az olvasó elé hol könnyed, hol fájdalmas szövegekben, a születéstől a halálig. Ursul’á Kovalyk ezzel a kötettel elnyerte a Bibliotéka nemzetközi könyvkiállítás fodíját, és felkerült a legrangosabb szlovák irodalmi díjnak számító Anasoft litera szűkített, tízes listájára. íjuk) A címszerepet Adrian Jastraban alakítja (a háttérben a Josef Smrkovskyt megformáló JiríZapletal) (Fotó: Forum film)
