Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-19 / 90. szám

www.ujszo.com | 2018. április 19. RÉGIÓ 5 Lehangoló beiratkozási eredmények az Érsekújvári járásban A zsitvabesenyői magyar kisiskola tanulóinak mesenapot tartottak, amelyre meghívták a szímői gyerekeket (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Az érsekújvári járásbeli Fürön idén esek egy ikerpárt írattak be a helyi magyar kisiskolába, az előrejelzések alapján pedig jövőre egy elsősük sem lesz. A rá következő évben is csak egy iskolaköteles gyerek érkezik az intézménybe, az igazgatónő kisfia. Zsitvabesenyőn és Szímőn is évek éta küzdenek a gyerekhiánnyal. Fürön 2011-ben huszonnégy ta­nuló volt, 2016-ban tizenkét gyerek látogatta a helyi kisiskolát. A jelen­legi nyolc tanuló közül egy elsős, ketten tanulnak a második, hárman a harmadik, és ketten a negyedik év­folyamban. Horváth Andrea, az alap­iskola megbízott igazgatója és egyetlen pedagógusa elmondta, szeptemberben két szülő viszi el a gyerekét a kisiskolából. A második évfolyamban nem lesz tanuló, a har­madikban is csak egy, a negyedik év­folyamban talán három. A családok rendszerint a kürti magyar, vagy a csúzi szlovák alapiskolát választják, mert elégedetlenek azzal, hogy csak egy pedagógus van az iskolában, és nincs napközi otthon. Zsitvabese­nyőn a szülők 1996-tól 2006-ig vár­tak arra, hogy megépüljön az új is­kola, ám addigra annyira megcsap­pant a gyerekek száma a faluban, hogy a tágas épület átadását követő­en a felső tagozat Udvardra, a Majt­­hényi Adolf Alapiskolába került át. Komzsík Eszter, a négy évfolyamos magyar alapiskola igazgatója el­mondta, idén négy gyereket írattak be a magyar alapiskolába, jelenleg hat elsősük van, a második évfolyamban nincs gyerek. Az idei tanév végén három gyerektől vesznek búcsút. Jö­vőre két-három leendő elsősre szá­míthatnak az óvodából. A helyi szlo­vák alapiskolába öt gyereket írattak be idén, közülük négy magyar. Ko­rábban a közeli Lótról is ide hozták beíratni a magyar elsősöket, miután ott megszűnt a kisiskola. Bár az is­kolában kevés a gyerek, komoly munka folyik, és más iskolák tanu­lóit is meghívják a rendezvényeikre. Szímőn a Jedlik Ányos Alapiskolá­ba tizenkét gyereket írattak be, négy­nek kértek évhalasztást a szülők, az iskolából tizenegy gyerek ballag el az év végén. Lóthi Blanka iskolaigaz­gató elmondta, a beíratott gyerekek fele nem járt óvodába, a jelenlegi ta­nulóik többsége hátrányos helyzetű családból való. A szímői szülők nemegyszer azért viszik át a szlovák alapiskolába, vagy a munkahelyük­höz közeli érsekújvári, vagy komá­romi óvodába és alapiskolába a gye­rekeiket, mert attól tartanak, hogy a tanuló nem lesz eléggé motivált a rosszabb tanulmányi előmenetelű gyerekek között. Lóthi Blanka, a szímői magyar alapiskola igazgatója ezzel kapcso­latban elmondta, korszerűen felsze­relt iskolájuk van, szakképzett pe­dagógusaik. Az alacsony osztály­létszám miatt jut idő minden gye­rekkel a képességéhez mérten fog­lalkozni. Nem lesznek erőművek a Duna régi medrében Nem tervezik dunai vízerőművek építését - állítja a minisztérium. POZSONY Érsek Árpád, a tárca vezetője el­mondta, csupán egy belső hasz­náltra szánt tanulmányt készítettek arról, hogyan lehetne szükség ese­tén duzzasztókkal megemelni a Duna régi medrének vízszintjét, például ha valamilyen okból nem lehetne használni a bősi zsilipka­pukat. Érsek hangsúlyozta, nem is új tanulmányról van szó, egy ko­rábbit egészítettek ki. Ez lehet az oka, hogy híresztelések kaptak láb­ra az új dunai vízerőművekkel kap­csolatban. Vízügyi szakértők, kör­nyezetvédők és néhány helyi poli­tikus arra alapozva állította, hogy erő-müvek épülnek az említett sza­kaszon, hogy a part mentén az utóbbi időben fákat vágtak ki. A terv ellen petíciót indítottak, melyet már 3600 lakos alá is írt. Stanislav Fia­lík, a Bős-Nagymaros vízerőmű­­rendszer építéséért és működte­téséért felelős kormánymegbízott elhamarkodott lépésnek nevezte a tiltakozást. Állítása szerint a Duna régi medrében építendő vízerő­művekre vonatkozó tervezet nem létezik, ezért „nincs mit megállíta­ni”. Hozzátette, alaptalanok azok az aggodalmak, melyek szerint csendben készítették elő a terveze­tet, és már megkezdték a megvaló­sítását is. Fialík hozzátette: a ma­gyar féllel közösen keresnek opti­mális, komplex megoldást a Duna régi medrével összefüggésben, de ilyen egyelőre nem létezik. Hang­súlyozta: a megoldás összhangban lesz az összes érvényes nemzetközi egyezménnyel és szerződéssel, be­leértve az európai vízügyi keret­­irányelvet is. A fák árvízvédelem­mel összefüggő kivágása a Duna partján nem az ő hatáskörébe tar­tozik - fűzte hozzá a kormánymeg­bízott. (TASR, ú) RENDŐRSÉGI NAPLÓ 14 évesen, részegen a volán mögött Szanica (Sanica). Gyanúsan lassan haladó autót állítottak meg a rendőrök: egy részeg 14 éves szállt ki belőle. A rendőrök fi­gyelmét az keltette fel, hogy az RÖVIDEN Petíció a közlekedési problémák miatt Érsekújvár. Folytatják az aláírás­­gyűjtést a járási székhelyen ural­kodó közlekedési problémák miatt az érsekújvári lakosok. Gabriel Ka­tona városi és megyei képviselő arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a megyei ülésen megtudta, nem készül átfogó megoldás az Érsek­autó gyanúsan lassan haladt és a sofőr szinte alig látszott. Amikor megállították a kocsit, egy 14 éves alapiskolás szállt ki belőle. A rendőrök azonnal megkeresték a szüleit, majd kihallgatták a fiút. Azt mondta, egy sört ivott. Senki nem sérült meg, az ügyben eljárás indul. (SITA) újvárt is érintő I/64-es út kapcsán. Á járási székhely testületé a közel­múltban elutasította azt a megol­dást, hogy a Kapisztóry Ferenc ut­cában szélesítsék az utat és zajszű­rő falat építsenek. Ezzel a hídon és a Kauflandhoz közeli körforga­lomnál továbbra sem oldódna meg a közlekedési káosz. A város veze­tése az illetékes minisztérium szakembereivel szeretne tárgyalni a lehetséges megoldásról. (száz) Az ÚJ SZÓ A hetes mágikus szám, szinte minden mesében szerepel - de a hetvenhét kétszeresen is az! A sár­kánynak sokszor van hét feje (ebben a könyvben is szerepel egy sárkány, de ne ijedjetek meg, ő nem hétfejű, inkább százlábú). Illyés Gyula sem véletlenül fűzött egybe 77 magyar népmesét: el akarta varázsolni olvasóit. Ennek a könyvnek is ez a célja: a varázslat, csak épp Beke Mari módra. És ó hogyan csinálja, talán boszorkány? Vagy va­rázsló? Egyik sem! Nem a semmiből kapkodja elő a csodákat (füled mögül a tojást vagy a nyuszit cilinderből), hanem lelkes gyereksegédei dol­goznak a keze alá, ő pedig vezényel: így készül el a murisán riasztó busó maszktól a lebegő szal­maangyalon át az agyag tűzoltózenekarig vagy a karcolt tök?dudáig rengeteg játék. Mindegyik technikája még abból a messzi-messzi korból származik, amikor a szülők és csemetéik nem a boltban vagy az interneten vették meg a játékokat, hanem ők maguk csinálták. Beke Mari és a sok, a könyvben szereplő 6-14 éves gyerek mind azt szeretné, hogy te is csatlakozz hozzájuk, és fedezd fel, milyen fantasztikus dolog a két kezünkkel alkotni, hiszen már az is játék! Kalandra fel! Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2018. április 30-ig tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom