Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-19 / 90. szám

www.ujszo.com I 2018. április 19. KÖZÉLET I 3 D4/R7: a neheze még hátravan A projekt átadásának dátuma nagyrészt azon múlik, mikorra építik meg a legbonyolultabb szakaszokat DEMECS PÉTER Pozsony. Meddig tart az építkezés? Milyen stádium­ban vannak a munkálatok? Miért nem látni jelentősebb előrelépést? Sikerül betartani az építkezés ütemtervét? Egy napot az R7-es gyorsforgalmi út és a D4-SS körgyűrű építkezésén töltöttünk, hogy megválaszoljuk a projekttel összefüggő kérdéseket. Az első megállónk Egyházgelle határában van. Két tartópillér áll előttünk. A pillérek viszont nem az új gyorsforgalmi utat, hanem az Egyházgelléhez közeli Cséfára ve­zető bekötőutat tartják majd. Nem messze innen, az R7 és az I/63-as elsőrendű főút kereszteződésénél egy nagy körforgalmat fognak épí­teni. Ezen a helyen veszi majd kez­detét az ország történetének egyik legnagyobb és legdrágább közleke­dési projektje. 59 kilométernyi gyorsforgalmi út, a fővárost elkerü­lő D4-es körgyűrű és egy új Duna­­híd, amely két kilométeres hosszá­val az ország leghosszabb hídja lesz. Nincs sok látnivaló Első megállónkon a két tartópillé­ren kívül többet nem igazán látni. Itt­­ott egy kanalas markoló, néhol egy teherautó, a leendő gyorsforgalmi út nyomvonala kijelölve, a föld elsimít­va a szakaszon. Kicsivel távolabb már sokkal szélesebb területen van elsi­mítva a szántóföld, itt lesz az R7-es gyorsforgalmi főúton az első pihe­nőhely, parkoló az út mindkét olda­lán. A távolban még látni egy-két tar­tópillért, teherautót, ennyi. Mint megtudtuk, ettől sokkal töb­bet az út befejezése után sem lehet majd látni. Mivel az R7-es ezen sza­kasza teljes egészében síkságon ve­zet, csupán a gyorsforgalmit keresz­tező mellékutakat kell megemelni. Ez pedig jelentősen megkönnyíti az építkezését. Gyakorlatilag elég ki­jelölni a nyomvonalat, lerakni az alapokat, s már aszfaltozhatják is az utat. Felgyorsult az építkezés A helyiek szerint érezhető, hogy az építkezésen az utóbbi hetekben je­lentősen megnőtt a forgalom, több a nehéz munkagép. Ennek ellenére aránylag nagy a nyugalom az épít­kezésen. Tekintettel arra, milyen hatalmas projektről van szó, s hogy két és fél év múlva már át kellene ad­ni a forgalomnak az utat, sokkal na­gyobb nyüzsgést várna az ember. A kivitelező szerint ezekben a napok­ban a teljes projekten csak körülbe­lül 350 ember dolgozik, viszont már befejezték a további 1500 munkás képzését, ők a következő két hétben állnak munkába. Ha az építkezés teljes erőbevetéssel beindul, a pro­jekten körülbelül 2500 emberrel számolnak. Valamivel nagyobb nyüzsgés ta­pasztalható a leendő R7-es Somoija és Uszor közti szakaszán, itt a szenei úton már jelzőlámpákkal irányítják a forgalmat a sok teherautó miatt. Ezen a szakaszon az alapozás több mint felét befejezték, így hamarosan el­kezdődhet az aszfaltréteg lefekteté­se. A kivitelező itt próbálja igazolni, mennyire tartja fontosnak, hogy a környező falvak lakosait a lehető legkisebb mértékben zavarja az AzR7-es nyomvonalán már néhány tartópillért felépítettek Érsek Árpád (Hfd) közlekedési miniszter lát némi előrelépést, ám a munka üteme még elmarad az elvárttól A munkagépek már elérték a Dunát, erre vezet majd az új híd (Somogyi Tibor felvételei) építkezés. Hogy a sáros teherautók ne szennyezzék a közutakat, speci­ális medencéket alakítottak ki, ame­lyeken minden, az építkezésről tá­vozó teherautónak végig kell hajta­nia, hogy letisztítsa á kereket. Arról, hogy a tervek szerint Uszor mellett is lesz egy aszfaltkeverő telep, amely vélhetőleg rontja majd a levegő tisz­taságát, már nem beszélnek. A telep létrehozása ellen a helyiek már aláírásgyűjtést is szerveztek. Fontos szakaszok A projekt talán problémamentes szakasza Egyházgellétől a Slovnaft olajfinomítóig tart. Itt kapcsolódik majd azR7-es gyorsforgalmi út aD4- es körgyűrűvel, ezért többszintes, többsávos kereszteződést kell meg­építeni. Azt viszont nem tudtuk megnézni, hogy milyen stádiumban vannak a munkálatok ezen a helyen. A kivitelező az új Duna-híd építke­zéséhez szállított minket. Itt megle­pően előrehaladott stádiumban van az építkezés még akkor is, ha magá­nak a hídnak a projektje még nincs teljesen befejezve. Állítólag a híd tartópilléreinek első próbafúrásain kezdenek hamarosan dolgozni. Az D4-es körgyűrű ezen a helyen, a vé­dett környezetvédelmi övezet mel­lett fogja átszelni a Dunát, és itt kap­csolódik rá a másik oldalon a Ma­gyarországra és Csehországba ve­zető D2-es sztrádára. Ugyanilyen bonyolult lesz a D4- es körgyűrű és a Nagyszombat irá­nyába haladó Dl-es sztráda talál­kozása Pozsonytól nyugatra. Itt ugyanis meg kell majd emelni a már létező Dl-es sztrádát, mivel a körgyűrű alatta fog elhaladni. Az építkezés idejére vélhetőleg telje­sen lezárják majd a Dl-es sztráda ezen szakaszát, a kerülő utak a régi szenei úton, illetve a másik oldalon Bazin felé vezetnek majd. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdik meg itt az építkezést. Az vi­szont biztos, hogy a projektnek ezek a kulcsfontosságú pontjai, ezen múlik, hogy mikorra adják át az egész útszakaszt. A kivitelezővel aláírt szerződésben a végleges ha­táridő 2020. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter a héten 2021 - re említett reálisabb dátumnak, több közlekedési szakértő viszont in­kább 2022-t tartja valószínűbbnek a projekt teljes befejezését, az R7-et valamivel korábban át tudják majd adni a forgalomnak. „Az egész szakaszon a lehető leg­nagyobb gyorsasággal kell építeni­ük, de mondtam, hogy főleg azokra a részekre összpontosítsanak, ahol a legnagyobb a forgalom, ez pedig az R7-es. Nekem nem elég, hogy meg­épül a keteleci vagy a rovinkai ke­reszteződés és visszakerül a forga­lom egy tölcsérbe. Látni akarom a kereszteződést a pozsony-ruzsinovi Slovnaft benzinkútnál” - mondta Érsek. Ez lesz az egész projekt egyik kulcsfontosságú része, ugyanis itt mutatkozik majd meg, hogy képes lesz-e a Kikötői híd és a Bajkalská utca elnyelni az R7-ről és a D4-ről érkező forgalmat, vagy a forgalmi dugók, amelyeket eddig az 1/63-as útra voltak jellemzőek, áttolódnak-e a város ezen részébe. Számos nehézség A kivitelező szerint elsősorban az állam tehet arról, hogy a munkála­tokkal késésben van, a, szükséges építési engedélyeket ugyanis későn kapta meg, az utolsókat csak tavaly év végén. A minisztérium viszont azzal érvel, hogy ezek nem az ere­deti projekttel kapcsolatos engedé­lyek, hanem olyanok, amelyeket a kivitelező által javasolt módosítások miatt kellett kiadni. Ezt a folyamatot pedig a spanyol Cintra társaság által létrehozott Obchvat nula elnevezésű konzorcium sokkal korábban is megkezdhette volna. Magyarán: az állam azt kifogásolja, hogy a spa­nyolok azt is, amit csinálnak, túl las­san és bonyolultan csinálják. A projekt valóban több változá­son esett át. Valahol szűkebb lesz, máshol módosul az építkezés során használt technológia. A konzorci­ummal aláírt szerződés ilyen módo­sításokra lehetőséget ad. Ennek kö­szönhetően a kivitelőznek nem kell úgy megépítenie az utat, ahogy azt az állam megrajzolta, hanem a kiadá­sok csökkentésének érdekében saját technológiát, megoldásokat is al­kalmazhat. Ilyen átalakítás fázisá­ban van jelenleg a már említett új Duna-híd, amelynek a vizualizáci­ója is kétszer megváltozott az utóbbi hónapokban. A spanyolokra pedig nagy valószínűséggel már a bankok is nyomást gyakorolnak, hiszen mivel az egész építkezés PPP-projekt, te­hát magántőke bevonásával valósul meg, az építkezéssel összefüggő ki­adásokat kölcsönökből fizetik. A bankoknak pedig fontos, hogy mi­előbb elkezdjék törleszteni az összeget, az állam viszont az érvé­nyes szerződés szerint csak azután kezdi meg a törlesztést, miután át­adták a teljes a projektet. Hátráltató beadványok Érsek Árpád szerint arra, mikor sikerül befejezni a D4/R7 projektjét, jelentős hatással lesz az is, hány be­advány vagy panasz érkezik majd a lakosoktól az egyes projektekkel kapcsolatban. Néhány engedélyez­tetési folyamatot ugyanis jelenleg épp a beadványok miatt nem lehet lezárni. „El kell mondani sajnos azt is, hogy ezt a projektet sok ember fé­kezi. Ellenzői gátolják azt, hogy az emberek százezrei használni tudják az utat” - mondta Érsek. A pana­szokról részletesebb tájékoztatást mai sajtótájékoztatóján fog elárulni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom