Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-17 / 88. szám
10 BAJNOKOK LIGÁJA www.ujszo.com Milyen BL-döntőre számíthatunk 2018-ban? A Bajnokok Ligája 1995 óta íródó történetében először fordult elő, hogy a négy legnagyobb európai bajnokság - spanyol, olasz, német, angol - egy-egy képviselője lesz ott az elődöntőben. A Real Madrid, az AS Roma, a Bayern München és a Liverpool sorsa Andrij Sevcsenko kezébe került. A kiváló ukrán csatár pörgette meg a golyókat - ha már Kijevben lesz a döntő -, majd sorsolta ki a párokat. Lássuk, milyen döntőre számíthatunk! A modem futballban csak az Ajax és a Bayern München tudott zsinórban háromszor győzni a BEK-ben, a címvédő Real Madridnak ez most a BL-ben is sikerülhet (Fotó: képarchívum) Real Madrid A Real Madrid BL-szezonja döcögősen indult, Zinedine Zidane csapata a csoportját sem tudta megnyerni, miután csak egy pontot szerzett a Tottenham Spurs ellen, Londonban ráadásul kimondottan sima vereséget szenvedett. A nyolcaddöntők sorsolásakor úgy tűnt, akár véget is érhet a csapat BL-szezonja, hiszen az erőtől duzzadó Paris Saint-Germain került a csapat útjába, a valóság azonban egészen más forgatókönyvet hozott, és a Real kettős győzelemmel lépett túl ellenfelén. A folytatás sima továbbjutást ígért, hiszen tekintélyes előnyt sikerült kiharcolni a Juventus otthonában, végül azonban csak drámai körülmények között, egy utolsó perces tizenegyesgóllal sikerült kiharcolni a legjobb négybe jutás. ► Kulcsjátékos Még mindig Cristiano Ronaldo, természetesen. A gólgép nem kevesebb mint 21 gólt vágott az utolsó 14 mérkőzésén, sőt, az utolsó 11 találkozóján zsinórban eredményes volt, legyen az a La Liga vagy a BL. Tény, Ronaldo a játékból már kevésbé veszi ki a részét, de a kapu előtt halálosabb, mint valaha. ► A legnagyobb gyengeség A 2017/2018-as szezonban úgy tűnik, mintha a Real csapategysége szétesett volna. Ronaldo ugyan bármikor képes gólokat szerezni, és Isco zsenialitására is rendre számíthat a csapat, ugyanakkor a Real sokszor csak tizenegy játékos öszszességének tűnik, és nem igazi csapatnak. Eddig kifizetődött Ronaldo célbalövő versenye - a portugál a PSG elleni első meccsen például 10-szer lőtt kapura 30 labdaérintésből -, de ezáltal sokszor nézővé silányodnak a társai. Ami a védekezést illeti, a Juventus elleni mérkőzés ismét bizonyította, hogy a Real sebezhető a beadásokkal, szélről betett labdákkal, különösen, ha nincs ott a pályán a védelem oszlopa, Sergio Ramos. Ezzel kapcsolatban megnyugodhatnak a csapat szurkolói: Emilio Butragueno, a Real Madrid elöljárója elmondta, a korábbi találgatásokkal ellentétben az UEFA nem tiltja el Sergio Ramost, amiért szabályt szegett a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő viszszavágóján, és eltiltottként lement a pálya szélére. A döntés egyébként igencsak ellentmondásos, hiszen Xabi Alonso 2014-ben hasonló vétségért egymeccses eltiltást kapott. ► Mennyire jó most a csapat? A Real Madrid már öt vereséget szedett össze a La Ligában, és 15 ponttal van lemaradva a listavezető Barcelona mögött. Ahogy azt a Juventus elleni párharc is megmutatta, távol állnak a legyőzhetedenségtől, és ez már kiderült a Tottenham ellen is. Ugyanakkor a csapatot talán még egyszer sem könyvelték el Európa legjobbjaként a mögöttünk álló években, noha a Bajnokok Ligája legutóbbi négy kiírásából hármat megnyert. Zinedine Zidane csapata képes gyengébb játékkal is kicsikarni a számára kedvező eredményt - kérdés, ez elég lesz-e a bosszúvágytól fűtött Bayern München ellen. ► Európai történelem A Real Madrid európai sikeressége páradan, a csapat már 12 alkalommal gyűjtötte be a legrangosabb nemzetközi trófeát. Bayern München A bajorok az Augsburg kiütésével már korábban biztosították zsinórban hatodik Bundesligacímüket. Ezt megelőzően 6-0-ra kiütötték a Borussia Dortmundot, december és február között pedig egy 14 meccses győzelmi szériájuk volt. A Bajnokok Ligájában azonban a Reálhoz hasonlóan csak a második helyen végeztek a csoportban, miután a Paris Saint-Germain súlyos, 3-0-s vereséget mért a csapatra, ami végül Carlo Ancelottí kirúgásához vezetett. A folytatás már simábbra sikerült: a bajorok igen kedvező sorsolásokat kapva, a Besiktas és a Sevilla legyőzésével besétáltak a legjobb négybe. ► Kulcsjátékos Robert Lewandowski botrányoktól és csillogástól mentes módon, ám rendíthetedenül termeli a gólokat, és változadanul a világ legkomplexebb középcsatárának mondható. A szezonban 41 meccsen lépett pályára, és már 36 gólnál jár. ► A legnagyobb gyengeség A Sevilla elleni negyeddöntős párharc első összecsapásának első félideje mutatta meg igazán, hol sebezhető leginkább a Bayern. A tomboló szurkolóitól hajtott Sevilla nekiesett német ellenfelének, villámgyors támadásokat vezetett a védelme ellen, elsősorban az intenzív letámadás után szerzett labdáknak köszönhetően. A nyomás alatt a nagyszerű Mats Hummels is bizonytalannak tűnt, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy 1-0-s hazai vezetésnél Jesus Navas egy öngóllal kiegyenlítette az állást, megfordítva a meccs lélektanát. ► Mennyire jó most a csapat? Mióta Jupp Heynckes átvette a csapatot Carlo Ancelotutól, szinte megái líthatatlanok a bajorok. Igaz, teljesítményük valós megítélését nehézzé teszi, hogy 20 ponttal vezetik a Bundesligát, és a Bajnokok Ligájában is a legkönnyebb úton jutott el az elődöntőig a csapat. Minden csapatrészben található igazi klasszis, sőt, Boateng és Hummels párosa talán a legjobb egész Európában. A középpályán Vidal és Alcantara is extra klasszis, Franck Ribéry és Arjen Robben pedig örök veszélyt jelentenek a széleken, ráadásul vélhetően mindketten utolsó BL-döntőjükért harcolnak majd. A Bayern az elmúlt négy kiírásban zsinórban eljutott az elődöntőig, továbblépni azonban egyszer sem sikerült. Ezúttal revansot vehetnek a Real Madridon, amely a tavalyi kiírásban vitatható körülmények között búcsúztatta a csapatot. Ha tippelni kellene, azt mondanánk: sikerülni is fog. ► Európai történelem A Bayern nehézsúlyú versenyző, öt BEK/BL-győzelemmel a Barcelonával és a Liverpoollal megosztva birtokolják a képzeletbeli dobogó harmadik fokát. AS Roma A rómaiak formája az utóbbi hetekben hanyadani látszott, mert nehezen viselték az európai futballal együtt járó kettős terhelést. Ugyanakkor pazarul kezdték a szezont, hiszen a Bajnokok Ligája egyik legnehezebb csoportját sikerült megnyerniük az Adétíco Madrid és a Chelsea előtt, mielőtt idegenben szerzett több góllal búcsúztatták volna a bárkire veszélyes Sahtar Donyecket. Aztán jött a hab a tortán: bár már idegenben is messze túlzó volt a 4—1, arra szinte senki sem számított, hogy hazai pályán képes lesz a csapat megfordítani a Barca elleni párharcot. Bármennyire meglepő is, így történt, ráadásul teljesen megérdemelten jutott tovább Eusebio Di Francesco csapata. ► Kulcsjátékos Edin Dzeko, Európa egyik leginkább alulértékelt játékosa, akit elsősorban Angliában írtak le, noha jelentős szerepe volt abban, hogy a Manchester City kétszer is bajnokságot tudott nyerni. Ahogy a Barca - és korábban a Chelsea - elleni összecsapás is bizonyította, a bombaformában lévő Dzeko ellen hihetedenül nehéz futballozni. Bivalyerős, otthonosan mozog a földön és a levegőben is, mindkét lábával és fejjel is veszélyes. ► A legnagyobb gyengeség A legnagyobb különbséget egyértelműen a kispad hossza jelend az európai topcsapatokhoz képest. Eusebio Di Francesco elsődleges feladata az, hogy a hátralévő időben jól forgassa, menedzselje a keretét. Emellett meg kell említeni a csapat nemzetközi tapasztaladanságát, nincs a keretben olyan játékos, aki valaha eljutott volna a BL döntőjébe. ► Mennyire jó most a csapat? A Barca és a Chelsea ellen aratott 3-0-s győzelem egyértelművé teszi, hogy hazai pályán bárkire veszélyes lehet a csapat. Alisson kivételes képességű kapus, ha jó napja van, képtelenség bevenni a hálóját. Alekszandar Kolarov sokadvirágzását éli a védelemben, Daniele De Rossi pedig elnyűheteden vezér. Az olaszok képesek a fegyelmezett, zárt védekezésre, és az ilyen típusú csapatok ellen megy legkevésbé a Liverpoolnak. ► Európai történelem Az AS Roma még soha nem nyerte » A Bayern revansot vehet a Reálon, ha tippelni kellene, azt mondanánk, sikerülni fog meg a legrangosabb európai trófeát, döntőbe is csak egyszer került, 1984-ben viszont kikapott a Liverpooltól. Liverpool Jürgen Klopp irányításával nemcsak évről évre előrébb lép a csapat, de eközben egyre több szurkoló szimpátiáját vívja ki a megalkuvás nélküli támadójátékot képviselő Liverpool. Még sokáig a BL- részvétel is erősen kérdéses volt az Anfield Roadon, minden idők talán legerősebb Premier Leaguemezőnyében a második helyért csatázik a Manchester Unitedet szorongató gárda. A Bajnokok Ligáját selejtezővel kezdő csapat úgy lesz egyre erősebb, ahogy közeledik a szezon vége, ez pedig a győztes csapatok sajátja. A döntőbe jutás szinte kötelező, sőt, a végső győzelem sem lenne nagy meglepetés. ► Kulcsjátékos Az egyiptomi csatár, Mohamed Szalah nyolcszor talált be eddig a BL-ben, ebből két gólt a Manchester City elleni negyeddöntőben szerzett, vagyis oroszlánrészt vállalt a Liverpool elődöntőbe jutásából. A Roma és a Liverpool csatáját elsősorban az ő személye teszi különlegessé, és még inkább így lesz, ha esedeg ő dönti el a párharcot. Mint ismert, az előző szezonban még az olasz klubot erősítette, a nyáron azonban az angolok 42 millió euróért szerződtették, akiknél szenzációs idényt fut, talán nem túlzás, hogy világklasszissá érett, és ha netán megnyerné vele együttese a BL-t, alighanem szobrot emelnének neki a városban. ► A legnagyobb gyengeség A Liverpool sebezhetőségét egyértelműen a védelem megingásai jelentik. A kapusposzt évek óta nem megoldott, noha Loris Karius talán egy fokkal jobb teljesítményt nyújt a kapuban, mint Mignolet. A csapatrész stabilitása ennek ellenére sokat javult Virgil van Dijk érkezésével, aki szép lassan igazi vezére lesz a védelemnek, és mellette sokat javult a szélső védők teljesítménye is. ► Mennyire jó most a csapat? A Liverpool Bajnokok Ligájagyőzelme jóval kisebb meglepetés lenne, mint 2005-ben volt. A világklasszis támadótrió és a Liverpool rettentő kellemeden stílusa ellen nagyon nehéz megtalálni az ellenszert. Az idei kiírásban ez eddig senkinek sem sikerült, egyedüli vereden csapatként vannak ott a legjobb négyben. ► Európai történelem A Liverpool az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején szinte uralta az angol és az európai labdarúgást, ennek köszönhetően már ötször hódították el a legrangosabb európai trófeát. Volt Gábor Bajnokok Ligaja, elődöntő, párosítás Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) Liverpool (angol)-AS Roma (olasz) Az elődöntő első mérkőzései: április 24-25. Az elődöntő visszavágói: május 1-2. A döntő: május 26., Kijev, Olimpiai Stadion CHAMPIONS •LEAGUE __________FOCITIPP ■ 2018. ÁPRILIS 17.