Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-13 / 85. szám

RÉGIÓ A Szólásszabadság Múzeumát rendeznék be Ján Kuciak házában Művészek és közéleti személyiségek emlékházat alakítanának ki Nagymácsédon a megye támogatásával BARTALOS ÉVA Múzeumot nyitna a Nagy­szombat megyei önkormány­zat abban a családi házban, ahol február vágón meggyil­kolták Ján Kuciak újságírót ás jegye-sét, Martina Kuánír­­ovát. Jozef Viskupiő megyeel­nök tárgya-lásokat kezdemé­nyezett a Szólásszabadság Múzeumának kialakításáról. Lancz István, Nagymácséd pol­gármestere lapunknak elmondta, a meggyilkolt fiatalok szülei néhány hete Nagymácsédon jártak. „Meg­köszönték a lakosok segítségét, és annak az embernek is köszönetét mondtak, aki március elején „A sze­retet erősebb a gonosz hatalomnál” feliratot felfestette a kapura” - nyi­latkozta Lancz. A polgármesternek nem volt pontos információja arról, mi lesz a házzal, de leszögezte, a fa­lu kész segíteni a munkában. A mé­diában megjelent hírek szerint Peter Kalmus képző-művész ötlete alap­ján művészek és közéleti személyi­ségek emlékházat és közösségi köz­pontot nyitnának a házban. Patrik Velsic, a megyei önkormányzat szóvivője közölte, a megye tanácsa szerdán tárgyalt a projektről és megbízták a megyeelnököt, tár­gyaljon az ügyben érintett szemé­lyekkel és hivatalokkal. Viskupic leszögezte, a múzeum kialakításá­ban együttműködnek az áldozatok hozzátartozóival, Ján Kuciak mun­katársaival, művé-szekkel, a kultu­rális élet képviselőivel, valamint a falu önkormányzatával. A megye­elnök már találkozott Michal Kascákkal, a Pohoda zenei fesztivál szervezőjével, az emlékház kialakí­tását kezdeményező társaság egyik képviselőjével. A Szólásszabadság Múzeuma nemcsak emlékhely lenne, hanem kiállításokat, találkozókat, vagy szakmai és művészeti workshopo­­kat is szerveznének a házban. A megyei hivatalban jelenleg keresik a megoldást arra, miként járulhat­nak hozzá a projekt megvalósításá­hoz és az emlékhely működteté­séhez. A szeretet erősebb a gonosz hatalomnál - emlékhellyé alakítanák a családi házat, ahol február végén meggyilkolták Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kuánírovát (A szerző felvétele) Bérpótlék a konyhai dolgozóknak V. KRASZNICA MELITTA Harmincezer eurót hagyott jóvá a képviselő-testület az iskolakonyhák alkalmazotta­inak bérpótlékára az idei évre. A konyhai dolgozók először az áprilisi fizetésükkel kapják meg a jutalékot. límMAiblíik A konyhavezetők még tavaly ok­tóberben fordultak a városvezetés­hez azzal a kéréssel, hogy éves szin­ten személyenként 200 eurós bérpót­lékot hagyjanak jóvá az 52 konyhai alkalmazott számára. A városi hiva­tal ennek alapján dolgozta ki javas­latát, 10 ezer euró megszavazását kérve a testülettől erre a célra. Az anyag a márciusi ülésen került a kép­viselők elé. Andruskó Imre képvise­lőjavaslatára az összeget 30 ezer eu­­róra emelte a testület, a forrást pedig a részesedési adóból várható maga­sabb bevételből fedezik. Ez azt je­lenti, hogy év végéig a konyhai al­kalmazottak átlagosan havi 40 euró­­val többet vihetnek haza. „Havi nettó 360-370 euró a dol­gozók alapbére, miközben kemény fizikai munkát végeznek - mondta lapunknak az egyik iskolakonyha igazgatója. - Nehéz új munkaerőt ta­lálni, a fiatalok ennyi pénzért nem jönnek ide dolgozni, hiszen egy nagyáruházban árufeltőtőként többet keresnek.” A konyhavezető megje­gyezte azt is, hogy országos problé­máról van szó, a konyhai alkalma­zottak alacsony bérkategóriába van­nak besorolva, ezért rendszerszintű megoldásra lenne szükség. Az ön­­kormányzat által jóváhagyott juta­lomkeret némileg enyhít a kedvezőt­len helyzeten, de hosszú távon az alapbérek emelésére lenne szükség. Ilyen lesz a Nagyszombati vám aluljárója. A magisztrátus magánbefektetővel együttműködve újítja fel a forgalmas cso­mópontot, ahol új üzleteket és büféket nyitnak, akadálymentesítik a villamosmegállókat és 21. századi nagyvárosnak megfelelő közösségi térré alakítják át a barátságtalan csomópontot. Az átépítés miatt korlátozásokra kell számítani­uk a gyalogosoknak, de ha minden a terv szerint halad, őszre átadják az aluljárót. Továbbra sincs döntés a verekedő ügyében SOMOGYI KATALIN Ismét elnapolta a nagyudvarnoki verekedő ügyét a járásbíróság. PUNASZERDAHELY Az ügy 2015 februárja óta hú­zódik, amikor B. Jánost egy haj­nalban, a saját háza előtt egy vas­rúddal brutálisan összeverték. Hiába ismerte fel a támadóját, a tettes a mai napig szabadlábon, van, és a bírósági tárgyalásokon rendszeresen nem jelenik meg. ítélet a mostani tárgyaláson sem született. A kihallgatott tanúk kö­zött volt az az orvosnő, aki a vád­lottat megvizsgálta, mert sérv­problémákra és magas vérnyo­másra panaszkodott, és azt állí­totta, beteg ember, nem is lenne képes megverni senkit. Az orvos­nő kijelentette, sem a sérv, sem a magas vérnyomás nem korlátozza az embert abban, hogy vasrúddal ütlegeljen valakit. A következő tanú egy rendőr volt, akinek val­lomását titoktartási kötelezettsé­ge miatt nem vették figyelembe. A vádlott barátja pedig eskü alatt vallotta, hogy a nagyudvarnoki verekedés éjszakáján, hajnali két órakor Eperjesen látta a vádlottat. Állítása szerint, éppen a méhész­barátjának segített, aki a vádlott szüleinek közvetlen szomszédja, és látta, amint a vádlott kiszállt az autójából és a kocsi reflektorának fényénél kinyitja a kaput. Arra a kérdésre, miért csak most jelent meg tanúként a bíróságon, azt vá­laszolta, eddig senki nem kereste ez ügyben, magától döntött úgy, hogy segítabarátjának. Bár az eset több mint három évvel ezelőtt tör­tént, a vádlott öltözékéről is pon­tos leírást adott. A bíró április 30- ra napolta el az ügyet. Környezetvédők hete Somorján SOMORJA Az önkormányzat és az AVE SK hulladékgazdálkodási cég közös projektje arra tanítja a gye­rekeket, hogyan kell szelektálni a hulladékot, és főleg arra, mennyire fontos ez. Filmeket ve­títenek nekik, rövid, érdekes elő­adásokat szerveznek, ezeket ver­seny követi. Az egyik feladat az, hogy a háztartási hulladékokat kell a megfelelő kukákba dobni. Van olyan szülő, aki a gyereke hatására kezdi el a szelektált hulladékgyűjtést. Ez a rendez­vény is része a Somorja - a Meg­előzés Városa projektnek, hason­lóan, mint a víz világnapja alkal­mából rendezett képzőművészeti pályázat. Az erre a pályázatra be­érkezett alkotásokat a városháza előtti téren lehet megtekinteni és szavazni rájuk. A rendezvények április 22-ig, a Föld napjáig folytatódnak a vá­rosban. (sk) 15 www.ujszo.com I 2018. április 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom