Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-12 / 84. szám
www.ujszo.com UTAZAS 2018. ÁPRILIS 12. Az elemzésben szereplők közül a legolcsóbb város Krakkó, itt 189 euróból meg lehet úszni egy hosszú hétvégét (Fotó: Shutterstock) Sokat drágult Budapest Továbbra is az egyik legolcsóbb utazási célpont Európában Budapest - derül ki a Post Office Travel Money elemzéséből. A tizedik alkalommal elkészített felmérésben ezúttal 36 városban vizsgálták meg, mennyibe kerül egy kétéj szakás kiruccanás, és a magyar fővárosnál csak négy olcsóbb helyet találtak. A legolcsóbb most a lengyelországi Krakkó városa. Budapest kifejezetten sokat drágult az elmúlt egy évben. A kémapos túrát tavaly még ki lehetett hozni 180 euróból, most azonban ugyanez már 210 euróba kerül. Az elemzésben szereplők közül a legolcsóbb város egyébként Krakkó, itt 189 euróból meg lehet úszni egy hosszú hétvégét, de csak egy hajszállal marad el ettől Vilnius is. A másik véglet 613 euróval Amszterdam, de nem jön ki egy kétnapos út 500 euró alatt Oslóban, Reykjavíkban és Koppenhágában sem. Stockholm ugyanakkor kikerült ebből a körből, mivel egy év alatt 15 százalékkal olcsóbb lett. Nem a svéd főváros az egyetlen, ahova az idén kevesebb pénzből lehet eljutni, mint tavaly: az utazás költségei minden ötödik-városban estek. A felmérés készítői egyébként 12 különböző termék árát vizsgálták az egyes városokban. Ezek alapján Budapesten kifejezetten olcsó a kávé és a sör, de nem kell sokat fizetni nemzetközi összevetésben a múzeumi belépőkért és a reptéri transzferért sem. A számok alapján azonban úgy fest, hogy a BKV szereti lehúzni a rövid időre érkezőket. A több mint 14 eurót kóstáló kémapos jegy kiugróan drága Kelet-Európá-A LEGOLCSÓBB ÉS LEGDRÁGÁBB EURÓPAI VÁROSOK 20. Palma 324,83 € 21. Belfast 361,45 € 22. Bécs _ _ 362,19 € 23. Párizs_____ 366,27 € 24. Barcelona 400,84 € 25. London 402,53 € 26. Bruges 403,40 € 27. Genf______ 403,46 € 28. Madrid_______ 423,14 € 29. Stockholm 443,35 € 30. Helsinki 443,91 € 31. ^Dublin 444,84 € 32. Velence 484,79 € 33. Koppenhága 539,31 € 34. Reykjavik~ 584,05 € 35. Osjo 585,00 € 36. Amszterdam 612,55 € I. Krakkó 188,86 € Vilnius 189,70 6 3. Riga J 197,31 € 4. J/arsó 206,89 € 5. Budapest 210,30 € 6. Moszkva 228,79 € 7. Prága______ 229,04 € 8. Athén______ 229,68 € 9. Lisszabon 239,34 € 10. Tille 239,46 € II. Valletta 243,40 € 12. Edinburgh 251,32 € 13. Dubrovnik 257,55 € 14. Strasbourg 269,28 € 15. Nice _ 281,42 € 16. Tallinn 289,01 € 17. München __ 314,13 € 18. Róma 323,01 € ban, de még a nyugati országokban is több olyan város van, ahol ennél sokkal olcsóbban meg lehet úszni a tömegközlekedést. Ha valaki olcsón szeretne múzeumokat látogatni, akkor Vilnius vagy Riga a legolcsóbb úti cél, míg annak, aki sörtúrára vágyik valószínűleg Prága a legjobb választás. A szállást is Kelet-Európábán lehet a legolcsóbban megúszni, a legtöbbet pedig Amszterdamban kell a hotelért fizetni, igaz, néha akciós árakon a holland fővárosban is találunk 100 euró alatt minőségi szállást. (MTI, szí) 15 Szántalpas hálószobából nézheti az északi fényt A finnek bírják a hideget, de szerencsére tisztában vannak azzal, hogy a turisták nem feltédenül vannak így. Egy kalandtúrákat szervező vállalkozás nekik találta ki ezt a fejlesztést, hogy hálószobájuk nyugalmából és melegéből csodálhassák az északi fényt. És ez még mind semmi, mert ha az Aurora Borealis nem jönne házhoz, akkor a hálószoba megy hozzá - írja a CNN információira hivatkozva a Travelo. A szobát ugyanis szántalpakra tették, hogy követni tudja a népszerű természeti jelenséget, és mindig a legjobb pozícióból láthassák a benne pihenők. A megoldás talán kevésbé sikerült szépre, mint a fűtött buborék, amiről 2017-ben adtunk hírt, de a feladatát bizonyára maximálisa ellátja ez is, sőt, kényelmi szempontból valószínűleg veri is, hiszen nagyobb. Az Off The Map utazási iroda megoldásában ugyanis a franciaágyon túl teakonyha, asztal és mosdó is található. Főzni gázégőn lehet. A megérkezést követően az idegenvezető egy helyi finomságot grillez vacsorára a vendégeknek, majd magukra hagyja őket a vadonban - szerencsére nem teljesen, ugyanis a kabin műholdas telefonnal is felszerelt. A dolog szépségét tehát a természetben töltött elhagyatott órák jelenük, bár alapból a legközelebbi falu mindössze hat kilométerre van. Ha a vendégek szívesen mozognának egy kicsit, sífútólécek és fakutyák is rendelkezésre állnak a kabinban. A kabinok 2,5 méter szélesek, 4,5 méter hosszúak és 2 méter magasak. Jelenleg a finnországi Kilpisjárvi térségben találhatók, mely a beszámolók szerűit a létező legjobb hely az északi fény megcsodálására. Ami az árakat illeti: egy hatnapos program, melyből három éjszakát a kabinban, két éjszakát egy rönkkunyhóban, egy éjszakát az Aurora Vadon Kempingben töltenek a vendégek, közel 2000 eurót kóstál két felnőtt részére, teljes ellátással. Ebben a repülőjegy nincs benne, viszont a privát transzfer Tromso repteréről igen. (travelo) A szobát szántalpakra tették, hogy követni tudja a népszerű természeti jelenséget, és mindig a legjobb pozícióból láthassák a benne pihenők (Fotó: Facebook) Alvókabinok lesznek a repülőgépek rakterében A repülőgépek fedélzetének padlószintje alatti raktérben elhelyezhető hálókabin-modulok fejlesztéséről és piaci bevezetéséről állapodott meg az Airbus és a Zodiac Aerospace - írja az Airportal.hu légügyi magazin. A két gyártó közlése szerint a repülőgépek rakterébe beszerelhető hálómodulok új lehetőségeket nyitnak meg az üzemeltetők számára, hogy hozzáadott értékű szolgáltatásokat kínáljanak az utasaik számára a hosszú távú járataikon. Az új modulokat úgy tervezik meg, hogy azok könnyen és egyszerűen behelyezhetek legyenek az áruszállító konténerek helyére, akár egy tipikus fordulóidő alatt. A repülőgépek rakterének speciális padlózatát, valamint a be- és kirakodásra szolgáló rendszert nem kell módosítani a modulok elhelyezéséhez. A Zodiac Aerospace közlése szerint a koncepció számos légitársaság részéről pozitív fogadtatásban részesült az első mock-upok alapján. A gyártó szerint az új termék hatalmas lépés lehet az utaskomfort és utazási élmény területén. A gyártók 2020-tól szeretnék kínálni az akkorra már hatóságilag tanúsított modulokat a vásárlóknak a megállapodás szerint. Az új alvókabinok elsőként az új gyártású A330-as típusú repülőgépekhez lesznek választhatók, de az üzemeltetők kérhetik majd akár utólag is a már forgalomban lévő gépeikhez. A gyártók tanulmányozzák, hogy az alvómodulokat az A jövőben akár ilyen helyet is foglalhatnak az utasok (Fotó: Airbus/Zodiac Aerospace) A350 XWB típusokon is alkalmazni lehessen. Az új, innovatív termék tervezése során az Airbus és a Zodiac Aerospace az alsó fedélzeten elhelyezett személyzeti pihenőmodulok (CRC - crew rest compartment) kialakítása során megszerzett tapasztalatait használja fel. A Qantas vezérigazgatója, Alan Joyce április elején adott nyilatkozatában már beszélt arról, hogy a „Project Sunrise” elnevezésű programja keretében a légitársaság igyekszik javítani az utasok kényelmét az ultrahosszú járatokon. Ennek részeként a repülőgépek rakterének egy részében olyan tereket alakítanának ki, ahol az utasok mozoghatnának repülés közben, de szó van arról is, hogy a vonatokhoz hasonló alvókabinokat is alkalmaznának. (Airportal) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Uj Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3