Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-06 / 79. szám
Játsszunk a formákkal! 16. oldal 2018. április 6V péntek, 19. évfolyam, 12. szám „Együtt enni, együtt főzni bizalmi dolog” Milyen is valójában Ugrón Zsolna, a nemesi családból származó írónő? Nem szereti a skatulyákat, így azt sem, ha egy zsánerrel, mondjuk, az erdélyi úrilánnyal azonosítják. Viszont szívesen közlekedik rollerrel, még inkább kerékpárral, és ha kell, karján fonott kosárral indul a piacra. Van, hogy történelmi kutatómunkát végez, de ha úgy adódik, filmet forgat, színpadon szerepel. Mindezek mellett két gyermek édesanyja, aki szívesen áll a tűzhely mellé, és köztudottan remekül főz. Erdélyből származik, gyermekkora nagy részét még a Ceausescu-rendszerben töltötte, amikor köztudottan nem volt bőséges az élelmiszerválaszték. Milyen emlékei maradtak erről az időszakról a főzés és az ételek kapcsán? Hogyan próbáltak akkortájt a semmiből is jó ízű ételt készíteni? Elég válogatós gyerek voltam. Persze, nem volt miből válogatni, így megesett, hogy hetekig lekváros vagy padlizsánkrémes kenyeret ettem. A felnőtteknek nagyon nehéz lehetett, sokszor át kellett szaladni a szomszédba egy tojásért vagy két répáért, mert szinte mindig hiányzott valami. Ilyenek voltak a hétköznapok. Sokszor az ünnepek is. Édesanyám mégis nagyszerűen főzött. Mi az, amit ebben a szűkös időszakban tanult meg, és amiről úgy érzi, ma is érdemes lenne betartani, megszívlelni a konyhában, az ételekhez fűződő viszonyulásban? Gyerekkoromban nem nagyon figyeltem a konyhai praktikákra, arra emlékszem, hogy sok „hamis” recept volt. Hamis majonéz, hamis felfújt. Nagyon sokszor költözött, több helyen is élt. Szeret úton lenni. Mit jelent egy ilyen embernek az otthon íze? Mely ételek, ízek hozzák fel önben az otthon emlékét? Az otthon ízét néhány étel jelenti, anyánk főztje, szerencsés esetben. Az otthon talán leginkább a gyerekkorban van. Nagymamája receptes könyvének - amit 1943-ban kezdett el írni - nagyon komoly szerepe lett az írói pályája elindításában. A receptek kíváncsivá tették, és felkutatott pár családi anekdotát, amelyből később megszületett az első, Űrilányok Erdélyben című könyve. Ezt időnként gasztrofictionnek is titulálják. Mesélne erről egy kicsit? Gyorsan írtam meg a könyvet, és elég kalandosan jutott el a kézirat egy kiadóhoz. Váratlanul, szinte megdöbbentően nagy siker lett. Hónapokig vezette a sikerlistákat, a mai napig az a legismertebb regényem. Több elég humoros történetem van arról, hogy ki kire és melyik helyszínre ismer rá a regényből. Van, aki állította, hogy ide- meg odavalósi, pedig ezek fiktív hely- és személynevek. Ha egy történet működik, a valóságnak annyi. A Hét évszak című szakácskönyve szintén nagy siker volt. A hét menüsor mindegyikében hét-hét ételreceptet találunk, egyediségét pedig a csak itt olvasható gasztronovellák adják. A fő vezérfonala a könyvnek mégis a szezonalitás. Miért tartja a szezonális étkezést, alapanyag-használtot kiemelten fontosnak? Mert természetes. Nem szeretem, hogy távolodunk a természettől. A természeti törvényeket fel sem ismerjük már, nem tudjuk, hol nő a borsó, mikor terem az eper. Ráadásul a friss málna vagy kerti paradicsom íze egészen más, mint a vattában termesztett növényeké, amelyeket februárban is kapni lehet. Nagyon sikeres volt a főzőműsora is, a Kastély a Kárpátokban. Ha szabadon választhatna, akkor milyen főzőműsort készítene? A barátaimmal főznék Európaszerte. Berlintől Montenegróig. Vagy gasztrokaravánnal utaznék a Balaton-felvidéken. Vagy írók, festők híres receptjeit főzném meg. Őrietekkel tele a padlás. De térjünk vissza a könyveihez, amelyeknek középpontjába rendre a történelem erős nőalakjait helyezi. Ha megtehetné, akkor könyveinek melyik főszereplőjét ültetné a legszívesebben az asztalához, és mit főzne neki? Várday Katát, Kisvárda egykori úrnőjét, vagy Széchy Máriát, Murány várának legendás átjátszóját. Nem főznék nekik, megkérnék valakit, hogy főzzön, amíg én beszélgetek. És biztosan nagyon jó borokat hozatnék. Többször nyilatkozta, hogy sok karakteres nőalakot érdemtelenül elfeledtek vagy nem nagyon említenek a történelemkönyvek. Nem érez párhuzamot abban, hogy manapság a legtöbb menő és elismert cukrász, szakács és sztárséf férfi? Miért alakulhatott ez így? Nem ismerem nagyon ezt a világot, de úgy tudom, azért itt is kezdenek változni az arányok. Aki a legjobbak közé akar kerülni, annak vállalnia kell egy nagyon kemény életformát, egy meglehetősen kompetitiv környezetben. Ez rengeteg lemondással járhat. Hisz abban, hogy a gasztronómiát egy nép kultúrájának szerves részeként kellene kezelni? Mi mindent mesél egy étel egy népcsoportól, egy tájegységről? Nem kell szerves részeként kezelni, mert az. Hogy a nyavalyába ne lenne az? A fűszerek, a felhasznált alapanyagok, hogy párolunk vagy sütünk - mindez az életformáról, a tájról, a temperamentumról mesél. A magyar konyhát a legtöbben a gulyással és a pörkölttel azonosítják, az erdélyiből pedig a vinette és a puliszka közismert - pedig ennél mindkettő sokkal gazdagabb. Ha önre bíznák, hogy pár ételen keresztül bemutassa az erdélyi konyhát, akkor milyen ételeket készítene? Az erdélyi konyha legnagyobb szerencséje, hogy Kövi Pál, amikor még lehetett, összegyűjtötte és könyvvé szerkesztette az autentikus receptek egy részét. Az Erdélyi lakoma nagyon megbízható iránytű. Rengeteget utazik, sokfelé megfordult a világban. Ha más országban, földrészen jár, akkor mi a vezérfonal? Mi alapján választja meg, hogy hol és mit kóstol meg? Leginkább azt, amit és ahol a helyiek esznek.
