Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-29 / 74. szám
2 I KÖZÉLET 2018. március 29. I www.ujszo.com Hazarendeltük a moszkvai nagykövetet LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Szlovákia hazarendeli moszkvai nagykövetét, jelentette be tegnap Miroslav Lajöák külügyminiszter. Andrej Kiska államfő szerint ez kevés, Andrej Danko, a parlament elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy ez a maximum, amit Szlovákia megtehet. A külügyminiszter szerint komolyan veszik a brit fél felhívását is az orosz diplomaták kiutasítására, berendeltük az orosz nagykövetet, hogy magyarázza meg a helyzetet - magyarázta Lajcák. - A kormány elfogadta javaslatomat, így hazarendeljük a moszkvai nagykövetünket konzultációra, mint egy további lépést. A folyamat nem áll meg.” A miniszter tegnap találkozott a titkosszolgálat (SIS) igazgatójával is, akivel szintén a kialakult helyzetről, feltehetően az orosz nagykövetségen diplomataként dolgozó fedett orosz ügynökökről beszéltek. Lajcák kijelentette azt is, hogy a salisburyi merényletre adott szlovák válasz nem teljesen az ő kompetenciája. „Ezeket a lépéseket nem a külügyminiszteri szinten hozzuk meg, hanem politikai szinten - jelentette ki Lajcák. - A külügyminisztérium feladata, hogy javaslatokat tegyen, ezt meg is tettük.” A külügyminiszter szerint Szlovákia határozottan lépett. „Elítéltük a Novicsok nevű idegméreg alkalmazását civilek ellen, főleg az Eu-Keddig kell az adót bevallani Pozsony. A mai nappal együtt az adózóknak már csak két munkanapjuk maradt a jövedelemadó bevallására és befizetésére, a húsvéti ünnepek miatt a végső határidő ugyanis idén április 3- ára tolódott. Idén is sokan hagyták az utolsó pillanatra a bevallást. „A nagyjából 1,2 millió adóbevallásnak eddig alig valamivel több, mint a fele érkezett meg az adóhivatalokhoz” — nyilatkozta tegnap Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. A várható roham miatt az adóhivatalok ma reggel nyolctól este hatig, április 3-án este hétig tartanak nyitva. Az adóhivatal információs telefonszáma ma reggel nyolctól este hétig, április 3-án pedig éjfélig hívható. Az adóbevallás egyébként három hónappal indoklás nélkül elhalasztható, csak a halasztást be kell jelenteni az adóhivatalban. Akinek külföldről is van bevétele, akár szeptemberig halaszthatja a bevallást. (mi) Miroslav Lajöák külügyminiszter rópai Unió területén - magyarázta Lajcák. - Támogattuk az uniós döntéseket is, például az Európai Tanács döntését, valamint a NATO vezetésében is határozottan állást foglaltunk.” A NATO legutóbb úgy döntött, hogy 7 orosz diplomata akkreditációját vonja vissza. Kis lápás, jó irányba A kormány döntését előrelépésnek tartja Andrej Kiska államfő. „A moszkvai nagykövet hazarendelése, amiről a hírszerzés információi FINTAMÁRK A civil szervezetek működósót szabályozó törvónyek szigorítására kószülhet a koalíció. Robert Fico a civileket vádolja kormánya megbuktatásával, Lubica Laööáková kulturális miniszter szerint „túl sok a pénzük". Bugár Bála szerint elsősorban a pénzügyi elszámoltatásukat szigorítanák, de az általános nyomásgyakorlást kizárta. Tegnap a Híd külföldön tartózkodó elnöke nem pontosította, milyen „futballcsapatok mellett működő nonprofit szervezetekre” gondolt, mikor az ellenőrzésről beszélt. „Ez nem olyan dolog, amit nekem Brüsszelből kellene elmondanom” - mondta. Hozzátette: a civilekkel kapcsolatos elképzeléssel kapcsolatban fél éve nem jutottak előbbre. „Többféle elképzelés van, de erről csak akkor beszélhetünk, ha már papírra kerültek. Azon törjük a fejünket, hogyan lehet egyszerűen átláthatóvá tenni a különféle szervezetek alapján döntöttek, ugyan nem elégséges, de helyes irányba tett lépés, amely részben helyrehozza azokat a károkat, amelyeket a szlovák kormány okozott azzal, hogy nem volt hajlandó támogatni a Szlovák Köztársaság szövetségesét” - jelentette ki Kiska. Elegendő az információ? Teljesen más állásponton van Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke, egyes információk szerint ő akadályozza azt, hogy Szlovákia anyagi támogatását illetve gazdálkodását” - nyilatkozta. Átlátható finanszírozás A szlovákiai civil szervezetek egyébként néhány nappal ezelőtt nyilvánosan tiltakoztak azon kijelentések ellen, melyek szerint finanszírozásuk átláthatatlan lenne, és külföldi befolyás alatt állna a működésük. „A külföldi források aránya a szlovákiai civil szféra finanszírozási hátterének mindössze körülbelül 6 szá(Felvétel: Tony Stefunko/Plus jeden deft) határozottabban reagáljon az ún. Szkripal-ügyre. Tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a moszkvai szlovák nagykövet hazarendelésére vonatkozó kormánydöntést elfogadja, de szerinte ennél többet nem kellene tennie Szlovákiának. „Ahhoz, hogy határozottabb lépéseket kérjenek tőlünk, több információra lenne szükség” - jelentette ki Danko, arra utalva, hogy a brit fél nem támasztotta alá kérését megfelelő bizonyítékokkal a vegyi zalékát teszi ki” - állítja a civilek 30 képviselője, akik a Chceme vérit’ (Bízni akarunk) kezdeményezésben tömörülnek. A külföldi pénzek szerintük elsősorban az Európai Közösségektől, a Norvég Alapokból, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás forrásaiból érkeznek. A kezdeményezés tagjai figyelmeztetnek, hogy minden civil szervezetre érvényesek a szlovák törvények, a jelenlegi szabályozás pedig szigorúan ellenőrzi és szabályozza fegyverrel végrehajtott támadás orosz hátterére vonatkozóan. A házelnök tegnap találkozott a brit és az orosz nagykövettel is, részleteket azonban nem árult el a megbeszélésekről. Tegnap a köztársasági elnök is találkozott a pozsonyi brit nagykövettel, neki azonban nem volt olyan érzése, hogy több információra lenne szüksége. „A nagykövet biztosította az államfőt, hogy Szlovákia ugyanolyan információkkal rendelkezik a nagy-britanniai vegyifegyver-támadásról, mint partnereink az Európai Unióban” - tájékoztatta lapunkat a köztársasági elnök hivatala. Elóg a hazarendelés? A nagykövet hazarendelését komoly diplomáciai lépésnek tartja Petőcz Kálmán volt ENSZ- nagykövet, de szerinte a jelenlegi helyzetben ez kevés. „A nagykövet hazarendelése komoly diplomáciai lépés, de kérdés, hogy ezt hogyan magyarázták az orosz félnek - mondta lapunknak Petőcz. - Ha csak azzal, hogy a nyugati nyomás miatt tettük, akkor ez kevés. Szerintem Szlovákiának el kellene döntenie, hogy komolyan gondoljae az uniós és a NATO-tagságát.” Miroslav Lajcák szerint a nagykövet hazarendelése súlyos lépés. „Az elmúlt 25 évben még sohasem rendeltük haza moszkvai nagykövetünket” - magyarázta Lajcák. A nagykövet meghatározatlan ideig marad Szlovákiában. A brit kémügy nemzetközi visszhangjairól bővebben olvashatnak a 6. oldalon is. őket. Be kell tartaniuk a könyvelés vezetéséről szóló szabályokat, egyes szervezeteknek transzparensen be kell mutatniuk a szponzoroktól származó forrásaikat éves zárszámadásukban. Az alapítványok esetében a zárszámadást független könyvvizsgálók ellenőrzik - jegyzik meg a civilek. Magyar „példa" Magyarországon tavaly csúcsosodott ki a politikai hadjárat a civil szervezetek ellen - elfogadták az izraeli és orosz mintára készült „civiltörvényt”, mely a kormány kommunikációjában „Soros-hálózatként” szerepelő civil szervezeteket kívánja „leleplezni” és szabályozni. A civil szervezeteknek, melyek 7,2 millió forintnál (nagyjából 23 ezer eurónál) több pénzt kapnak külföldről egy éven belül, regisztrálniuk kell, és felkerülnek egy állami listára. Ezen túl pedig minden kiadványukon fel kell tüntetniük, hogy külföldről támogatott szervezetről van szó. Ha a szervezet ezt nem teljesíti, megbírságolhatják, majd meg is szüntethetik. A törvény miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. Szigorúbb fellépés a civilek ellen Bugár vagy Fico akarja a szigorítást? (TASR-felvétel) A cigány lelke is a mennybe megy? ^ „Cigány vagyok, nem bánom, Jézust a szívembe zárom." Isten előtt minden ember egyenlő - gömöri riportunk a református egyház cigánymissziós tevékenységéről. Szombaton az Új Szóban