Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-26 / 71. szám

www.ujszo.com I 2018. március 26. PANORÁMA 123 Kigyulladt egy orosz pláza Moszkva. Három gyerek és egy nő meghalt, amikor tűz ütött ki a dél-oroszországi Kemerovo egyik bevásárlóközpontjában. Orvosi ellátásra 26-an szorultak, többeket közülük kórházba kel­lett szállítani a Zimnyaja Visnya elnevezésű központból, ahol a lángok 1500 négyzetméteren harapóztak el. Az égő épületből száz embert menekítettek ki, de néhányat még kerestek. Két mo­ziterem födémje beomlott. Az épület emeletén lévő simogatós állatkertből kétszáz állatot nem sikerült kimenteni. (MTI) NAPTÁR Március 26 ► NÉVNAP Emánuel, Larissza Az Emánuel a héber eredetű bibliai Immánuél névből szár­mazik. Jelentése: Velünk az Isten. A Larissza görög eredetű név, jelentése: Larisza városából való. 49 napon át evezett az Atlanti-óceánon London. A nők körében világ­rekordot jelentő 49 nap alatt evezte át egyedül, segítség nélkül az Atlanti-óceánt egy brit nő, alig 8 hónappal azután, hogy agy­műtétet hajtottak végre rajta. A 36 éves Kiko Matthews a spanyol Gran Canaria szigetéről indult út­nak és 3 ezer tengeri mérföld megtétele után ért célba Barba­­doson. Matthews napi 16 órányi evezéssel teljesítette 49 nap alatt a távot, egy héttel lekörözve a ko­rábbi rekordot. Matthewsnál 2009-ben Cushing-szindrómát (a mellékvesekéreg fokozott hor­montermelése) diagnosztizáltak. A ritka kór tumort, emlékezet­vesztést, elmezavart, csontritku­lást és izomvesztést okozhat. Matthews agyából 2017 augusz­tusában távolítottak el egy daga­natot, amikor ő már a transzat­lanti kihívásra edzett. „A gondo­lat, hogy 8 hónapja a kórházban feküdtem és az agyamat műtötték, most pedig áteveztem az Atlanti­óceánt, büszkeséggel tölt el” - mondta Matthews, aki a 6,5 m hosszú Soma of Essex nevű ha­jójával teljesítette a távot. (MTI) Csupán öt cetet tudtak megmenteni Perth. A nyugat-ausztráliai Hamelin-öbölben partra vetett több mint 150 cet közül csak ötöt sikerült megmenteni. Eeinte hat tengeri emlőst sikerült darukkal egy másik partszakaszra, s onnan a mélyvízbe visszaemelni. Csak­hogy a cetek egyike ismét kive­tődött a strandra, s el kellett al­tatni. A Perthtől 300 km-re délre fekvő partszakaszon pénteken leltek rá halászok a partra vetett tengeri emlősökre, amelyek többsége rövidszámyú gömbölyű fejű delfin volt. A segítők a még életben lévő állatokat igyekeztek visszatolni a vízbe, erőfeszítéseik azonban többnyire nem jártak si­kerrel. Szakértők most DNS mintákat vesznek a cetektől, hogy tisztázhassák, mi késztette őket a partra kiúszni. A Hamelin­­öbölben 2009-ben is több mint 80 cet vetődött partra és múlt ki. (MTI) A Föld órája: kihunytak a fények New York/London. A sydney-i operaház, a hongkongi felhő­karcolók, a moszkvai Kreml és a párizsi Eiffel-torony után az amerikai kontinensen is kihunytak a fények all. Föld órája eseményen, amellyel az általános éghajlatváltozás ellen és a természet védelme mellett kívánnak mozgósítani. Ausztrália, ahol a kezdeményezés 2007-ben megszületett, mint min­den évben, most is a sydney-i ope­raház és a Harbour Bridge híd dísz­­kivilágításának lekapcsolásával in­dította el az eseményt szombaton. Az idősávoknak megfelelően a hong­kongi és szingapúri felhőkarcolók­ban, a Kuala Lumpur-i Petronas ikertornyokban és a dubaji Burdzs Kalifa toronyban, a párizsi Eiffel­­toronyban, az athéni Akropoliszon, a római Szent Péter bazilikában, a berlini Brandenburg kapunál, a lon­doni Tower-hídon, a Big Benben, a Buckingham-palotában és a London Eye óriáskeréken hunytak ki a fé­nyek. A kezdeményezésbe Pozsony és Budapest is bekapcsolódott. Moszkvában a Kreml és a Vörös tér borult sötétbe, míg a Nemzetközi Űrállomás (ISS) orosz részén csök­kentették a világítást - közölte a Roszkozmosz orosz űrügynökség. Latin-Amerika nagyvárosai szintén részt vettek a kezdeményezésben. Mexikóvárosban A függetlenség angyala emlékmű, a turisták által kedvelt Paseo de la Reforma és Zo­­calo tér sötétült el. Caliban, Kolum­bia harmadik legnagyobb városában számos gyertyából formálták meg a 60+ jelet, utalásként a Föld órájára. New Yorkban helyi idő szerint este fél kilenckor az Empire State Buil­ding fényei halványan pislákoltak. „A bolygó lakossága nyomás alatt ► ESEMÉNYEK 1921-ben IV. Károly Habsburg uralkodó sikertelen kísérletet tett a magyar királyi trón visszaszerzésére. (97 éve) 2012-ben James Cameron kanadai filmrendező, a Titanic és az Avatar rendezője, le­ereszkedett a Csendes­óceánban található Mariana­­árokaljára.(6éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 125 éve született Palmiro Togliatti olasz jogász, publi­cista, az Olasz Kommunista Párt vezetője. (1893) 105 éve született Erdős Pál Kossuth-, Wolf- és állami díjas matematikus, akadémikus, a 20. század egyik legkiemelke­dőbb matematikusa. (1913) 100 éve született Basilides Zoltán színész, a Tenkes kapi­tánya című nagy sikerű TV- sorozat Bruckenbacker kapi­tánya. (1918) 70 éves Steven Tyler Gram­­my-díjas amerikai rockénekes, szövegíró, az Aerosmith együttes énekese. (1948) 95 éve hunyt el Sarah Bern­hardt francia színésznő. (1923) ► NAPI VICC Mi volta rövidlátó turista utol­só mondata egy, a Kárpátok rengetegében tett túrán? „Mondja, maga mindig bun­dában szedi a málnát?" ► ORVOSMETEOROLÓGIA A mozgásszervi betegségekben szenvedők ne­hézségekre számíthatnak. Gyakrabban fordul elő fejfá­jás, a hidegre érzékenyek ide­gesek és depressziósak le­hetnek. Hátgerincfájdalmak léphetnek fel, és rosszabbod­hat az ekcémások állapota. Sikerült fellőnie magát saját készítésű rakétájával az amerikai Mike Hughes-nak, aki arra keres bizonyítékot, hogy a Föld lapos, „őrült" Mike-nak 1875 lábnyi (571,5 méter) magasra sikerült a levegőbe emelkednie szombaton a Mojave­­sivatagban. A 61 éves gépkocsivezető egy mobil házat alakított át kilövőállássá, és az Indítás szögét úgy módosítot­ta, hogy ne közterületen érjen földet. Gőzmeghajtású rakétáját hónapokon át szerelte a garázsában, rakétájának vég­sebességét 563 kilométer/órára becsülték. Visszatérése után elmondta, hogy hátfájáson kívül jól érzi magát a Los Angelestől több mint 300 kilométerre fekvő sivatagi város közelében történt kísérlet után. (Sita/ap) Az indiai Újdelhiben elsötétült az India-kapu. Az építmény azokra az indiai ka­tonákra emlékeztet, akik az első világháborúban vesztették életüket. (Tasr/ap) van. Az éghajlatváltozás gyorsabb nálunk. Aggasztó következményei a fejünk felett függenek” - írta a Föld órája alkalmából Twitter-üzene­­tében António Guterres ENSZ-fo­­titkár, miután az elmúlt három év­ben rekordmeleget mértek. Idén a Föld órája a felmelegedés problémáján túl a természet védel­mére is kívánt mozgósítani, miután A Biodiverzitás és Ökoszisztéma­szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) a héten figyelmeztette az emberiséget, hogy veszélybe sodor­ja magát a bolygó állat- és növény­világának elszegényítésével. „Az állati, illetve növényi fajok több mint felét veszélyezteti kihalás a legna­gyobb biodiverzitású régiókban, ha így folytatjuk” - figyelmeztetett Dermot O'Gorman, a Föld óráját vi­lágszerte összehangoló Vadvédelmi Világalap (WWF) civil szervezet munkatársa. (MTI) ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÓO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellá­tott írások terjesztésének jogát, és a szérzói jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finanőnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostnych menőin 2017. 171 ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓM C3 _____ yj ETIKAI KÓDEXET fß |

Next

/
Oldalképek
Tartalom