Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-16 / 63. szám

NAGYÍTÁS 10| 2018. március 16. www.ujszo.com Huszárvágás hatvannyolcban Visszapillantás egy emlékezetes Csemadok-dokumentumra, amely higgadt hangon kezdeményezett és követelt MIKLÓSI PÉTER Pontosan ötven esztendeje, 1968. március 15-én az Uj Szó kiemelt helyen, a lap első oldalán közölte a Csemadok Központi Bizottságának a prágai tavasz adta politikai enyhülés szellemében szüle­tett március 12-ei állásfogla­lását és javaslatait a nemze­tiségi kérdés megoldására Csehszlovákiában. A beavatottak közül Varga Sándorral beszélgettünk. Hatvannyolc szeptember 1-jén, közvetlenül az ország katonai megszállása után lettél a Csema­dok egyik központi titkára. Mi­lyen légkör fogadott a szervezet apparátusának székházában? A katonai inváziót követő első he­tekben az országban mindenütt, így a Csemadok pozsonyi központjában is eléggé nagy volt a zűrzavar. Ez a té­tova helyzet a leendő szövetségi ál­lamforma és a nemzetiségi kérdés új alkotmányjogi rendezésének vitáit is háttérbe szorította. Szeptember dere­kára azonban kialakult a realitások­hoz igazodó folyamatos munkarend. Folytatódhattak a kommunista párt áprilisi akcióprogramjának szelle­mében zajló, még júniusban kezdő­dött s elsősorban a cseh és szlovák ál­lamjogi viszony rendezésére vonat­kozó, de a nemzeti kisebbségek jog­állását szintén alapvetően érintő tár­gyalások. Ez a munka egy főbizott­ságban és több albizottságban folyt. Alkotmányjogászként és a Csema­dok főtitkáraként Szabó Rezső is az egyik bizottság tagja volt. A Csema­dok újonnan hivatalba lépett titkára­ként úgy tapasztaltam, hogy ez a fon­tos, a (cseh)szlovákiai magyarságot létében érintő márciusi állásfoglalása kifejezően összegezte mind a már ko­rábban fölvetődött, mind az 1968-as demokratizálódási légkörben meg­fogalmazódott újabb kisebbségi kö­veteléseket. Alexander Dubceknak a CSKP első titkárává választása, a hatvanas évek derekának óvatos nyi­tási kísérletei után, az ország politikai és társadalmi életében mélyreható re­formokat ígért. Pár hét alatt fellazult a pártállami diktatúra vaskalapossá­­ga, a szellemi élet centralizált vissza­fogottsága, eltűnt az előzetes cenzú­ra. A Csemadok dokumentuma eb­ben a gyökeresen megváltozott bel­politikai szituációban — igaz, még a marxi-lenini alapokra és elvtársi lég­körben kialakított nézetekre hivat­kozva - korábban nem tapasztalt őszinteséggel tekintette át a szlová­kiai magyarság helyzetét és a kisebb­ségi létforma hiányosságait. Melyek voltak e szókimondó ál­lásfoglalás főbb indítványai? Hogy a szövetségi államforma ki­alakításával egy időben rendezzék az országban élő nemzetiségek jogál­lását is. A KB-határozat egy nem­zetiségi alkotmánytörvény kidolgo­zását; a nemzetiségek arányszámá­nak megfelelően a többszintű kép­viselet szavatolását, az állami vég­rehajtó orgánumok mellett nemze­tiségi tanácsadó szerveket és bizott­ságokat, továbbá a kormány nemze­tiségi titkárságának létrehozását ja­vasolta. Sőt, az akkori megbízotti testületben önálló megbízotti hivatal kialakítását is. A fontosabb állam­jogi és közigazgatási indítványok mellett az előterjesztés kitért a nem­zetiségi oktatásügy autonómiájára, továbbá az 1945 utáni magyarelle­nes és diszkriminatív jogszabályok felülvizsgálatának, a kollektív bű­nösség elve megszüntetésének fon­tosságára. A Csemadok járási szervei és helyi szervezetei is véleményez­hették ezt a központi hangütésnek szánt anyagot? Igen, és a régiókból számos kiegé­szítő felvetés érkezett. Sok esetben a Csemadok legfelső döntéshozó szerve által elfogadott követelések­nél is merészebb elvárásokkal. Pél­dául a párthatározatokban ugyan ga­rantált, a gyakorlatban azonban nem érvényesülő kétnyelvűséggel, az összevont igazgatású magyar-szlo­vák iskolák szétválasztásának kívá­nalmával vagy a háború után elszlo­­vákosított helységnevek visszaállí­tásával kapcsolatban. Több régió kérte az 1960-as közigazgatási re­form, tehát a kis járások akkor vég­rehajtott összevonásának átértéke­lését. A legerélyesebb replika már­cius 30-ai dátummal Losoncról, két nappal korábbi keltezéssel pedig Galántáról érkezett. Ez utóbbi járás­ban határozott követelésként leszö­gezték a kassai kormányprogram nemzetiségeket érintő pontjainak, a reszlovakizációnak, a csehországi deportálásoknak és a lakosságcseré­nek a felülvizsgálatát, az akkor meg­hurcoltak rehabilitálását és a jog­fosztó akciók szervezőinek felelős­ségre vonását. A dokumentum általános vissz­hangja a szlovákiai magyar lakos­ság széles rétegeiben is ilyen élénk, helyenként számonkérő volt? A sajtóban március 15-én nyilvá­nosságra hozott állásfoglalás a hazai magyarság körében érdeklődésre és beleegyezésre talált, de az első na­pokban még nem vert különösebben nagy hullámokat. Viszont figye­lemre méltó olvasói rezonanciája lett Gyönyör József Mi lesz velünk ma­gyarokkal? című, az Új Szó március 19-ei számában megjelent cikkének, amelyben a jogtörténész és kitűnő közíró - a Csemadok száraz szak­mai szövegével szemben - az egy­szerű ember nyelvén vetette föl az it­teni magyarság megoldásra váró gondjait. A Csemadok 1968-as márciusi követelései mennyiben befolyásol­ták a szlovák-magyar viszonyt? A szlovákokat váratlanul érte a fel­vidéki magyarok kiérlelt jogkövete­lése. Lényegében az első „hivatalos” reakció a dél-szlovákiai szlovákok 3 8 tagú képviseletének március 30-án Bazinban tartott összejövetele és az ott született célzatosan elfogult nyi­latkozata volt. De egyre inkább ba­rátságtalan hangon polemizált a ha­zai magyar lapokkal az előítéletes szlovák sajtó. Hasábjain az ország déli tájain élő szlovák lakosság el­­nemzetlenítésének és elnyomásának vádja is fölmerült. A Matica sloven­­ská főként a magyarlakta települé­seken alakuló helyi klubjait és szer­vezeteit a folyamatos gyűlölködés jellemezte. Az általános hangulat így egyre inkább magyarellenes lett, kü­lönösen a városokban izzott a fe­szültség az ott élő szlovákok és ma­gyarok között. Komáromban szemé­lyesen is tapasztaltam ilyen szituá­ciókat. Például, amikor a város egy­kori színháztermében a Szlovák Nemzeti Tanács újonnan, már de­mokratikusan megválasztott elnöke, Ondrej Klokoc és a vele érkező Sza­bó Rezső lakossági fórumon vett részt. A közönség soraiból nem is (Somogyi Tibor felvétele) egyszer elhangzott a, .Mad’ari za Du­­naj!” felhördülés. Abban az ötven évvel ezelőtti, a társadalom valamennyi rétegét megmozgató politikai erjedésben miként nyilvánult meg a szlovákiai magyarság két emblematikus egyénisége: a kommunista párt legmagasabb szintű prágai és po­zsonyi vezetőinek körébe tartozó s akkor már tizenkilenc éve a Cse­madok országos elnökének tisztét betöltő Lőrincz Gyula, valamint Fábry Zoltán, az itteni magyar kö­zösség szellemi lelkiismerete? Ez nem egyszerű felvetés. Fél év­század múltán is érdemes tudni, hogy a Csemadok központi bizottságában Lőrincz Gyula terjesztette elő a már­cius 12-én elfogadott állásfoglalást a hozzá tartozó javaslatokkal. Ez vilá­gosan jelzi, hogy teljes mértékben azonosult a dokumentummal és ki­állt mellette. Néhány nappal később ebben a szellemben adott inteijút az Új Szónak, amelyben elítélően nyi­latkozott a magyar kisebbség máso­dik világháborút követő üldözéséről, de szóba hozta 1918-at is. Megálla­pítását, a szöveghűség kedvéért, ér­demes precízen idézni: „Minket 1918-ban senki sem kérdezett meg, hogy hova akarunk csatlakozni, mi nem önként csatlakoztunk a Cseh­szlovák Köztársasághoz, minket ide csatoltak.” E kijelentés után a szlo­vák sajtóban heves támadás indult Lőrincz személye ellen, noha csak egy ténymegállapítást tett, és nem mondott semmi valótlant. Később a Pravda szintén közölt vele egy hosszabb beszélgetést. Az az interjú május 24-én jelent meg, és a lap késlekedve ugyan, de egyúttal a Csemadok márciusi ja­vaslatait is közölte. Ebben a beszél­getésben Lőrincz már tompítani pró­bálta a vele szemben ellenséges köz­hangulatot, és a Csemadok kívánal­mai közül többet túlzónak minősí­tett. Megkérdőjelezte például az 1960 előtti kis járások visszaállítá­sának fontosságát, és a kétnyelvűség következetes betartásáról már szin­tén csiszoltabban fogalmazott. Ez a meghátrálás viszont a szlovákiai magyar körökben keltett visszatet­szést... Lőrincz Gyula lavírozott? Személye emberként is, politikus­ként is ellentmondásos képet mutat. Bár magát a korszakot is látni kell, amely szintén ellentmondásos volt. Az egypárti diktatúrában tulajdon­képpen ő volt egyedül a hazai ma­gyarság legmagasabb szintű képvi­selője. Bizonyosan átlátta a rendszer visszásságait is, azért talán lélekben sem tudott azonosulni mindazzal, ami körülötte zajlott. Aki abban az érában funkcióban volt, általában tudta, hogy meddig engedi a gyeplő. Az akkori idők politikai örvény léseit mutatja, hogy Lőrincz Gyula az őt szlovák részről 1968-ban ért kirohanások mi­att április 9-én fölajánlotta lemondá­sát Szlovákia Kommunista Pártjá­nak elnökségi tagságáról. Ezt a gesz­tust azonban a párt nem fogadta el, mi több, másnap kinevezték őt az Új Szó főszerkesztőjévé. De akár az is jól jellemzi ezt a felemás időszakot, hogy Lőrincz Gyula a Csemadok Központi Bizottságának május 10-én címzett levelében lemondott orszá­gos elnöki posztjáról - de erről, sze­rintem, egyedül Szabó Rezső tudott, aki viszont ezt a leköszönést csak jú­nius 8-án, a KB soros ülésén ismer­tette először! És Fábry Zoltán? Az ő személye mennyire volt meghatározó hat­vannyolcban? Egész életpályáját, gerincességét, emberi kiállását és írói magatartását a Csemadok nagyra értékelte. 1968. április 27-28-án megjelent, A ma­gyar kisebbség nyomorúsága és nagysága című kétrészes publicisz­tikájában felhívja a figyelmet arra, hogy a szlovákiai magyarsággal szembeni viszony a szlovák nép er­kölcsi próbatétele. Hatvannyolc kora őszétől jelent/jelenhetett meg először és teljes terjedelmében A vádlott megszólal című, még 1946- ban írt döbbenetes erejű munkája is. Az augusztus 21-e után írt, az or­szág katonai megszállását elítélő és a hazai magyarságot féltő szövege pedig akkoriban csak kéziratban terjedt. Magyar szemszögből nézve, egy további kiemelt mozzanata 1968 tavaszának a 2000 szó című felhí­vás. Annak magyar nyelvű fordí­tását, egyedüli hazai magyar lap­ként, az Új Ifjúság közölte, amely­nek főszerkesztője a Csemadok elnökségi tagja, Szőke József volt. Ludvík Vaculíknak a tényleges demokráciát sürgető szövegét még a központi pártvezetés reformszámya is elítélte, ez viszont már fél évszá­zada rámutatott, hogy az egypárti kommunista diktatúra zsákutca. NÉVJEGY Varga Sándor (1942, Komárom). Az alapiskolát Hetényben vé­gezte, a komáromi magyar gimnáziumban érettségizett; egyetemi diplomáttörténész-levéltáros szakon a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1966-ban szerzett. 1975- ben doktorált. 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség elnökévé választják. 1971-től 1989-ig a pozsonyi Központi Levéltár munka­társa, 1989 decemberétől 1990 júniusáig a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese. 1995-től 2005-ig a budapesti Illyés Közalapítvány szlovákiai ügyvivője,

Next

/
Oldalképek
Tartalom