Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-10 / 58. szám

www.ujszo.com I 2018. március 10. SPORT 121 EREDMÉNYEK Rossi: „Itt minden pontnak kétszeres az értéke” Legutóbb l:l-es döntetlen született a két csapat dunaszerdahelyi meccsén A lebonyolítási rend A rájátszásban a felsőházban a bajnoki címért, az alsóházban a kiesés ellen harcolnak a csapatok. Az alsóház utolsó helyezettje automatikusan kiesik, az utolsóelőtti pedig osztályozót játszik a II. liga 2. helyezettjével, ha az megfelel az élvonalbeli szereplés felté­teleinek. Ha a kupagyőztes a bajnokság top 3 csapata közül kerül ki, a harmadik EL-selejtezős helyért a 4., az 5., a 6. és a 7. (tehát az alsóházi 1.) helyezett küzd meg. BŐDTITANILLA E hétvégén kezdődik a labda­rúgó Fortuna Liga rájátszása, a bajnoki címért zajló felsőhá­zi küzdelmek 1. fordulójában a DAC a rózsahegyieket fogadja szombat délután (14.00). Mindkét gárda egyaránt kilenc­szer döntetlenezett eddig a bajnok­ságban (a nyitraiakkal együtt ebben csúcstartók), és a két csapat legutób­bi két egymás elleni mérkőzése egy­aránt 1:1-es döntetlennel végződött. „A rózsahegyi talán az egyetlen csapat a mezőnyben, amely akár mérkőzés közben is képes játék­­rendszert változtatni. Három vagy négy védővel is tudnak játszani, egyik ellenfélnek sincs könnyű dol­ga ellenük. Jó mérkőzést várok, de kemény lesz” - mondta lapunknak Marco Rossi, a DAC vezetőedzője. A DAC-nak nélkülöznie kell csa­patkapitányát, Marin Ljubicicot, aki a nagyszombatiak elleni bajnokin begyűjtötte ötödik sárga lapját. „Ljubicic kulcsember számunkra, de remélem, megbirkózunk a hiányá­val” - jegyezte meg a sárga-kékek szakvezetője. Rossi hangsúlyozta, a rájátszás­ban már csak a legjobbakkal talál­kozik a csapata, ezért minden meccsnek különös jelentősége lesz: „Itt is csak három pont jár a győze­lemért, de ezeknek a pontoknak két­szeres az értékük. Nagyon kiegyen­lített találkozókat várok, sok taktikai aspektussal.” A RÁJÁTSZÁS MŰSORA FELSŐHÁZ 1. FORDULÓ - március 10., szombat, 14.00: DAC-Ruzombe­­rok (játékvezető: Král’ovic); 15.00: Trencín-Tmava (Marhefka)v Már­cius 11., vasárnap, 15.20: Zilina- Slovan (D. Sedlák). 2. FORDULÓ - márc. 17., szom­bat, 15.00: Tmava-Zilina; 17.00: Ruzomberok-Trencín. Márc. 18., vasárnap, 15.20: Slovan-DAC. 3. FORDULÓ - márc. 31., szom­bat, 15.00: Zilina-Trencín; 17.00: Slovan-Ruzomberok. Április 1., vasárnap, 15.20: DAC-Tmava. 4. FORDULÓ - április 7., szom­bat, 15.00: Tmava-Slovan; 17.00: LÉGIÓSOK ANGLIA, 29. forduló: Liverpool- Newcastle 2:0, Martin Dúbravka (N) - 90 perc. OLASZORSZÁG, 27. forduló: Napoli-AS Roma 2:4, Marek Hamsík (N) - a 65. perctől. NÉMETORSZÁG, 25. forduló: Schalke-Hertha 1:0, Peter Pekarík (H) - a 79. percig, Ondrej Duda (H) - a 64. perctől; Leipzig-Dortmund 1:1, Gulácsi Péter (L) - 90 perc; A DAC jelenleg a tabella 3. he­lyén áll, s ha ezt sikerülne megtarta­niuk a bajnokság végéig, az európai kupaszereplést érne. Rossi azonban nem szeretné, ha emiatt túl nagy nyomást pakolnának a játékosaira. „A szezon előtt az volt a célunk, hogy Ruzomberok-Zilina. Április 8., va­sárnap, 15.20: Trencín-DAC. 5. FORDULÓ - április 14., szom­bat, 17.00: Tmava-Ruzomberok, Slovan-Trencín, DAC-Zilina. 6. FORDULÓ - április 21., szom­bat, 17.00: Ruzomberok-Tmava, Trencín-Slovan, Zilina-DAC. 7. FORDULÓ - április 28., szom­bat, 17.00: Zilina-Ruzomberok, DAC-Trencín, Slovan-Tmava. 8. FORDULÓ - május 5., szom­bat, 17.00: Ruzomberok-Slovan, Tmava-DAC, Trencín-Zilina. 9. FORDULÓ - május 12., szom­bat, 17.00: Trencín-Ruzomberok, Zilina-Tmava, DAC-Slovan. 10. FORDULÓ - május 19., szom­bat, 17.00: Ruzomberok-DAC, Augsburg-Hoffenheim 0:2, Szalai Ádám (H)-a 72. perctől. SPANYOLORSZÁG, 27. forduló: Vigo-Las Palmas 2:1, Stanislav Lobotka (V) - 90 perc. LENGYELORSZÁG, 26. forduló: Nieciecza-Plock 1:2, Ján Mucha (N) - 90 perc, Samuel Stefánik (N) - 90 perc + gól, Dávid Guba (N) - a 62. percig, Martin Mikovié (N) — a 62. percig, Roman Gergel (N) - a 71. percig; Lubin-Gdansk 0:0, Du­­bomír Guldan (L) - 90 perc, Dusán jussunk be az első hatba. Ezt a célt elértük. A téli átigazolási piacon minden ellenfelünk erősített, mi pe­dig nem lettünk erősebbek. Termé­szetesen mindent meg fogunk tenni azért, hogy megtartsuk a harmadik helyet, de a célt nem lehet a szezon Slovan-Zilina, Tmava-Trencín. ALSÓHÁZ 1. FORDULÓ - március 10., szombat, 14.00: Michalovce- Presov (játékvezető: Vlk), Zlaté Moravce-Podbrezová (Smolák), Senica-Nitra (Ocenás). 2. FORDULÓ - március 16., pén­tek, 17.00: Presov-Senica. Márci­us 17., szombat, 17.00: Nitra-Zlaté Moravce, Podbrezová-Michalovce. 3. FORDULÓ - március 31., szombat, 17.00: Podbrezová-Pre­­sov, Michalovce-Nitra, Zlaté Mo­­ravce-Senica. 4. FORDULÓ - ápr. 7., szombat, 17.00: Presov-Zlaté Moravce, Seni­­ca-Michalovce, Nitra-Podbrezová. 5. FORDULÓ - április 14., szom­bat, 17.00: Nitra-Presov, Podbre-Kuciak (G) - 90 perc; Wroclaw- Nowy Sacz 0:0, Róbert Pich (W) - a 62. percig, Patrik Mráz (NS) - 90 perc, Michal Piter-Bucko (NS) - 90 perc; Cracovia-Gdynia 2:1, Michal Peskovic (C) - 90 perc, Milan Di­­mun (C) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 19. ford.: Bohe­­mians-Dukla Praha 2:0, Frederik Bilovsky (D) - a 87. percig; Jih­­lava-Teplice 3:1, Matej Rakovan (J)-90perc,UrblíkJózsef(J)-a85. percig; Liberec-Karviná 2:2, Patrik Le Giang (K) - 90 perc, Peter INNEN FOLYTATJÁK ■ Felsőház Urnává 22 1 6 2 4 34:16 50 2. Slovan Bratislava 22 11 8 3 45:26 41 3. DAC 22 10 9 3 29:20 39 4. íilina 22 1 2 1 9 42:35 37 5. Treníín 22 10 ' 6 6 54:32 36 6. Ruzomberok 22 8 9 5 31:21 33 ■ Alsóház 1. Nitra 22 7 9 6 19:14 30 2. Zlaté Moravce 22 7 4 11 28:37 25-3. Michalovce 22 6 6 10 18:25 24 4. Podbrezová 22 6 2 1 4 19:37 20 5. Senica 22 3 5 14 17:42 14 6. Presov 22 3 5 14 13:44 14 közben megváltoztatni” - hangsú­lyozta Rossi. A rózsahegyiek az utolsó, hatodik helyen csusszantak be a rájátszásba, ahol csak az alapszakasz utolsó for­dulójában biztosították be a részvé­telüket, miután az epeijesiek ideigle­nes otthonában, Poprádon 0:0-s dön­tetlent játszottak. „Az egész meccsen mi irányítottunk, egy kapura játszot­tunk, csak a befejezésnél mindig hi­ányzott egy kevés” - mondta a klub honlapjának Norbert Hmcár, a rózsa­hegyiek edzője. A dunaszerdahelyi meccsel kapcsolatban megjegyezte: „Tíz nagyon szép mérkőzés vár ránk a bajnokság legjobb csapatai ellen. Ez lesz az első, egy tökéletes stadionban, tökéletes szurkolótábor előtt, úgy­hogy örömmel várom a találkozót.” A vendégcsapatból csak Dominik Kruzliak fog hiányozni, Matej Ko­­chan már a csapattal készül. zová-Senica, Michalovce-Zlaté Moravce. 6. FORDULÓ - április 20., pén­tek, 17.00: Presov-Nitra. Ápr. 21., szombat, 17.00: Senica-Podbre­­zová, Zlaté Moravce-Michalovce. 7. FORDULÓ - ápr. 28., szombat, 17.00: Zlaté Moravce-Presov, Mi­­chalovce-Senica, Podbrezová-Nitra. 8. FORDULÓ - máj. 5., szombat, 17.00: Presov-Podbrezová, Nitra- Michalovce, Senica-Zlaté Moravce. 9. FORDULÓ - május 12., szom­bat, 17.00: Senica-Presov, Zlaté Moravce-Nitra, Michalovce-Pod­­brezová. 10. FORDULÓ - május 19., szom­bat, 17.00: Presov-Michalovce, Podbrezová-Zlaté Moravce, Nitra- Senica. Stepanovsky (K) - a 78. percig, Pe­ter Sulek (K) - a 89. perctől; Zlín-Jablonec 0:4, Róbert Matejov (Z) - 90 perc, Jakub Povazanec (J) - 90 perc; Ml. Boleslav-Slavia 0:3, Martin Polácek (MB) - 90 perc, Lukás Pauschek (MB) - 90 perc, Jakub Hromada (S) - 90 perc, Miroslav Stoch (S) - 90 perc; Spar­ta Praha-Bmo 1:1, Martin Juhar (B) - a 89. percig + gól. MAGYARORSZÁG, 21. forduló: Haladás-Vasas 3:0, Karol Mészá­ros (H) - a 45. percig, Pinte Patrik ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA, nyolcaddöntő, 1. meccsek: AC Milan- Arsenal 0:2, g.: Mhitarjan (15.), Ramsey (45.); Dort­mund-Salzburg 1:2, g.: Schürrle (62.), ill. Berisha (49., 56., az elsőt 11-esből); CSZKA Moszkva-Lyon 0:1, g.: Marcelo (68.): Atléta Madrid-Lokomotiv Moszkva 3:0, g.: S. Niguez (22.), Diego Costa (47.), Koké (90); Sporting-PIzen 2:0, g.: Montéra (45., 49); Marseille- Bilbao 3:1, g.: Ocampos (1., 58), Payet (14), ill. Aduriz (45., 11-esből); Leipzig-Zenil 2:1, g.: Bruma (56), T. Werner (77), ill. Criscito (86); Lazio-Dinamo Kijev 2:2, g.: Immobile (54), Felipe Anderson (62), ill. Cigankov (52), Junior Moraes (79). ■ Jégkorong NHL: Boston-Philadelphia 3:2, Chára (B) 0+2, Colum­­bus-Colorado 5:4 - hosszabbítás után, New Jersey- Winnipeg 2:3, Detroit-Vegas 0:4, Florida-Montreal 5:0, Ottawa-Buffalo 3:4 - rávezetésekkel, Tampa Bay-NY Rangers 5:3, Nashville-Anaheim 4:2, Chicago-Carolina 2:3, Jurco (Ch) 1+0, Edmonton-NY Isländers 2:1 - rá­vezetésekkel, Los Angeles-Washington 3:1, San Jose-St. Louis 2:0. ■ Kosárlabda NBA: Charlotte-Brooklyn 111:125, Miami-Philadelphia 108:99, Minnesota-Boston 109:117, Oklahoma City- Phoenix 115:87, Golden State-San Antonio 110:107 ■ Tenisz INDIAN WELLS-I FÉRFITORNA, 1. forduld: Ousan La­­jovics (szerb)-Lukás Lackó (szlovák) 6:4,6:4. INDIAN WELLS-I NÖI TORNA, páros, 1. torduld: Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 4)-Na­­gyija Kicseno. Anastasia Rodionova (ukrán, ausztrál) 7:6,6:0. SANTIAGÓI FÉRFITORNA, negyeddöntő: Jozel Kővakit (szlovák)-Thomaz Bellucci (brazil, 8) 6:7,7:6,6:3. CSUHAJI NŐI TORNA, negyeddöntő: Marina Zanevska (belga)-Viktória Kuzmová (szlovák, 4.) 4:6,7:6,6:0; Ka­rolina Schmiedlová (szlovák, 8)-Vitalija Oiacsenko (orosz) 6:3,6:3. ■ Kerékpár TIRRENO—AORIATICO, 3. szakasz (Follonica-Trevi, 234 km): 1. Primoz Roglic (szlovén) 6:17:23,2. Adam Yates (brit) +3,3. Tiesj Benoot (belga) +6;... 24, Peter Sagan (szlovák) +34. ■ Alpesi sí VK, Ofterschwang, női driás-mülesiklás: f. Ragnhild Mowinckel (norvég) 2:34,80, 2. Viktoria Rebensburg (német) +0,66,3. Mikaela Shiffrin (amerikai) +0,74;... Petra Vlhová (szlovák) nem fejezte be az 1. futamot. A szakági VK állása: 1 Rebensburg 582,2. Tessa Wor­ley (francia) 490,3. Shiffrin 481... 13. Vlhová 149. Az összetett Vk állása: 1. (és már győztes) Shiffrin 1573 pont, 2. Wendy Holdener (svájci) 970,3. Rebensburg 847;... 5. Vlhová 814,102. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) 22. ■ Biatlon VK, Kontiolahti, férfisprint: 1. Anton Sipulin (orosz) 23:56,1 (0 büntetőkor), 2. Andrejs Rastorgujevs (lett) +5,8 (0), 3. Quentin Fillon-Maillet (francia) +17,3 (0)... 39. Mariin Otíenáé +1:37,6 (1), 53. Matej Kazár +1:54,1 (2), 63. Simon Bartko +2:11,0 (2), 83. Tomás Hasilla (szlovákok)+2:57,7 (3). A szakági Vk állása: 1. Johannes Thingnes Bő (norvég) 301 pont, 2. Mariin Fourcade (francia) 276,3. Sipulin 202.. .. 50. Otőenás 34. Az összetett Vk állása: 1. M. Fourcade 834 pont, 2. J. T. Bő 823,3. Sipulin 520,... 63. Otöenáé 35,71. Kazár 23. ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 3, 6, 7,13,21, 22, 23,28,41, 44, 46,48,50,60,65,67,69,72,75,78. Kenő plusz-szám: 78. Péntek: 2,7,12,16,31,32,33,34,41,43,48,52, 61,62,65,67,69,70,77,80. Kenő Plusz-szám: 34. KENŐ JOKER - csütörtök: 103140. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (5 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (83); 6. díj: 0,50 euró (946). Péntek: 445789. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 150 euró (3); 4. díj: 30 euró (5), 5. díj: 2,50 eu­ró (87),6. díj: 0,50 euró (915). A magyar TOTÚ 10. játékhete 1. fordulójának helyes tipposzlopa a következő: 2, X, 2,2,1,1,1,2,2,1,1,1, X - 2. NYEREMÉNYEK: Telitalálatos és 13 találatos szel­vény nem volt. A12 találatosra 636 180, a 11 találato­­sokra 57 835, a10 talárosokra 9835 forintot fizetnek. GÚLTOTÓ: Hattalálatos és öttalálatos szelvény nem volt. A négyesek 17120 forintot érnek. (H) - a 46. perctől, Lubos Kamenár (V) - 90 perc; Újpest-Mezőkövesd 2:3, Hudák Dávid (M) - 90 perc, Patrik Misák (M) - a 64. perctől. TÖRÖKORSZÁG, 24. forduló: Fe­­nerbahce-Belediyespor 2:3, Martin Skrtel (F) - 90 perc; Trabzonspor- Besiktas 0:2, Tomás Huboéan (T) - 90 perc, Ján Durica (T) - 90 perc, Juraj Kucka (T) - a 65. percig. AUSZTRIA, 25. forduló: Salz­­burg-Rapid Wien 1:0, Szántó Ta­más (RW) - a 80. perctől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom