Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-10 / 58. szám
www.ujszo.com | 2018. március 10. RÉGIÓ I 5 TILTAKOZÓ MEGMOZDULÁSOKAT SZERVEZTEK AZ ORSZÁG TÖBB VÁROSÁBAN Érsekújvárban senki nem vette a kezébe a tiltakozó megmozdulás szervezését, ennek ellenére mintegy százötven ember gyűlt össze és gyújtott gyertyát a Szentháromságszobor közelében. (Fotó: Facebook) Rimaszombatban kb. 300 ember gyűlt össze a Fő téren. Néhányan transzparenseket is hoztak: Tisztességes Szlovákiát akarunk! Ne legyünk közömbösek! Egy pizzásdobozból készült transzparensen az állt: „Fico, takarodj!" A tüntetés végén a jelenlévők a főszervezővel együtt elénekelték a Modlitba pre Martu című dalt. (BődTitanilla felvétele) Anagymihályi tüntetésen körülbelül ötszáz ember vett részt. Avárosháza előtt gyülekeztek a tiltakozók, onnan átvonultak a járási hivatalhoz, út közben gyertyát gyújtottak a meggyilkolt újságíró és menyasszonya emlékére. Kormányellenes jelszavakat skandált a tömeg. A rendezvény végén a résztvevők közösen elénekelték a himnuszt. (Leczo Zoltán felvétele) Vágsellyén, a kommunizmus áldozatainak emlékére emelt emlékműnél mintegy kétszázötven ember tiltakozott, sokan gyertyát gyújtottak Ján Kuciak és menyasszonya fényképénél. Csillag András vágsellyei szobrászművész elmondta, plakátokat hoztak magukkal, amelyre a lakosok ráírhatják gondolataikat, érzéseiket, mondanivalójukat. (Száz Ildikó felvétele) Komárom is csatlakozott az országos tiltakozó megmozduláshoz, több mint négyszázan gyűltek össze a Klapka téren, hogy követeljék, független, nemzetközi nyomozócsoport bevonásával vizsgálják ki Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kuéníróvá meggyilkolásának ügyét, továbbá olyan tisztességes kormányt, amelynek tagjaival szemben nem merül fel a korrupció és bűnszövetkezetekkel való kapcsolat gyanúja. A rendezvényt a komáromi születésű, Pozsonyban élő Zuzana Tokárová magánszemélyként szervezte. Felolvasták Ján Kuciak bátyja, Jozef, valamint egyik újságíró kollégája levelét. Szólt az egybegyűltekhez Daniela Kapitáfiová író. Szabó Viktor színművész, Kiss Réka és Tárnok Magdolna civil aktivista és a Tandem csapatának képviselői. A tüntetés végén a kulcsaikat csörgették a tiltakozók. (V Krasznica Melitta felvételei) Ingyen szállítják el a zöldhulladékot Ha valaki nem a megadott időpontban helyezi ki a hulladékot a közterületre, komoly pénzbírságra számíthat (Képarchívum) Megtisztítanák a falfirkáktól a fővárost LECZO ZOLTÁN Ingyen szállítják el a közterület-fenntartó vállalat munkatársai a lakóházak elől a tavaszi munkálatok során keletkezett zöldhulladákot. Az akció március 26-ig tart, ebben a hónapban egy előre meghatározott időpontban a veszélyes hulladékot is átveszik a cég telephelyén. A városi hivatal tájékoztatása szerint az utcákból az előre kihirdetett ütemterv szerint viszik el a zöldhulladékot. Ennek részleteiről a város weboldalán és a hamarosan megjelenő önkormányzati közlönyben is tájékoztatják a polgárokat. Az akció meghirdetésekor arra is felhívták a helyiek figyelmét, hogy akik az utcára az ütemtervtől eltérő időpontban tesznek ki szemetet, pénzbírságra számíthatnak. A helyszíni bírság 33 euró, szabálysértési eljárás keretében pedig 1500 euró lehet. A szabálysértőnek meg kell fizetnie az elszállítás költségeit is. Március 12-ig a közterületfenntartó Dobrai úti telephelyén átveszik az elektromos hulladékot -; televíziókat, számítógépeket, por; szívókat, rádiókat, hűtő- és mosógé; pékét - valamint a bútorokat is. Előzetes egyeztetés után a feleslegessé vált gépeket és bútorokat a cég munkatársai március 20-án ingyen el is szállítják a lakások elől. A veszélyes hulladék, egyebek mellett az akku: mulátorok, a festékek, az oldószerek, a kenő- és motorolajok, a vegy; szerek, az izzók és a szárazelemek i gyűjtése március 22-én 8-tól 15 óráig tart. Ezek leadásakor a polgárok- I nak fel kell mutatniuk a személyi igazolványukat. A használt sütőolajat és zsírt a lakosok zárt műanyag flakonokban egész évben leadhatják a közterület-fenntartó telephelyén, munkanapokon 8-tól 15 óráig. Hasonló akciókat minden évben szerveznek a városban, egyesek mégis illegális lerakatokon helyezik el a szemetet. Ezek felszámolására 2015-ben és 2016-ban a város 47 ezer, illetve 57 ezer eurót kapott, a tavaly kért 52 ezer eurós hozzájárulást azonban nem kapta meg a település. Idén is folytatódik a falfirkák eltávolítására kiírt támogatások folyósítása a fővárosban. A városi költségvetésben idén összesen 150 ezer eurót különítettek el erre a célra, az épületek tulajdonosai és kezelői havonta pályázhatnak a támogatásra. POZSONY Pozsony számos pontján rontják a városképet falfirkák. Az épületek falát, a hirdetőtáblák hátulját, a kerítéseket is csúfítják a graffitik. Az eltávolításuk gyakran hiábavaló munka, mert a letisztított felületeken napokon belül újabb falfirkák jelennek meg. Tavaly összesen 64 kérvényező pályázott sikeresen a támogatásra. Ivó Nesrovnal főpolgármester kijelentette, folytatják a város megtisztítását a falfirkáktól és az illegális hirdetőtábláktól. Az illetékes bizottság minden hónap végén tárgyal a kérvényekről, februárban tizenketten kértek támogatást. Kilenc beadvány volt sikeres, közel 27 ezer eurót kaptak. Egy kérvényező legfeljebb 3 ezer eurót kaphat. A havonta igényelhető támogatásra a városi hivatal közterületfenntartó osztályán kell leadni a kérvényt. Szeptemberig minden hónapban lehet pályázni. (béva) Afőváros számos épületén és műemlékén éktelenkednek falfirkák (A szerző felvétele)