Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-10 / 58. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com I 2018. március 10. I 3 Ciznár: Spirko fellépése kerti parti volt (SITA-felvétel) IBOS EMESE DEMECS PÉTER VasiíSpirko speciális ügyészt nem bocsátották el, továbbra is az ügyészségen dolgozik. Főnöke, DuSan Kováíik még nem találkozott vele, ezárt nem hallott magyarázatot arra, csütörtökön miért állt az újságírók elé és vádolta meg súlyos bűncselekmények elkövetésével Robert Kaliflák (Smer) belügyminisztert, Ján Poöiatek volt pénzügyminisztert, valamint a rendőrség csúcsvezetését. Vasi! Spirko 2010-ben vette fel Eubos Varga vallomását, melyben a férfi részletesen leírta, hogyan sikerült Kalmáknak és Pociateknek legalizálnia állami megrendelésekből származó több százezer eurós kenőpénzt. Varga szerint a két miniszter mintegy 200 millió eurót moshatott tisztára a belügy közbeszerzési eljárásaiból. A pénz a gyanú szerint a FoRest nevű közös cégükbe vándorolt. Spirko felügyelte a B.A. Hausügyet is, melyben szintén Robert Kalinák belügyminiszter és az adócsalás gyanújába keveredett Ladislav Bastemák volt érintett. Spirko azt állítja, hogy Varga vallomásának felvételét követően Kalinák utasítására próbálták meg lejáratni. Mindkét ügyet elvették tőle. Előbbi Tibor Gáspár (Smer-jelölt) országos rendőrfőkapitány utasítására a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupciós részlegéhez került indokolatlanul. Spirko szerint ugyanis köztisztviselők korrupciós ügyeiben ez az osztály nem járhat el. A nyomozást négy éve képtelen lezárni a NAKA. Hiteltelenné tennék Spirko ellen fegyelmi eljárásokat kezdeményeztek azzal a váddal, hogy Varga vallomását nem az előírásoknak megfelelően rögzítette, a jegyzőkönyvben szereplő aláírások némelyikét meghamisította, s hogy a tartalmába is belenyúlt. Kalinák JaromírCi2nár főügyész szerint ezért is lehet megkérdőjelezni Spirko szavahihetőségét. A két éve húzódó fegyelmi eljárás minden vád alól felmentette Spirkót. A bizottság megállapítása alapján nyilvánvaló, hogy Varga vallomást akart tenni, mert a jegyzőkönyvben szereplő információkhoz Spirko nem juthatott másképpen. Ráadásul a többórás vallomástétel során többször - s erre írásos bizonyítékok is vannak - aprólékosan leírta és elmagyarázta a pénzmosás menetét. A bizottság szerint nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy Varga nem volt tisztában azzal, hogy az ügyésszel folytatott informális beszélgetés eredménye büntetőfeljelentés lesz. A testület szerint egy minimális intelligenciájú ember nem hiheti, hogy ha egy speciális ügyésznek órákon át beszél egy bűncselekményről, akkor arról nem születik j egy zőkönyv. Nem volt tanú Spirkót azzal is megvádolták, hogy nem az előírásoknak megfelelően vette fel ajegyzőkönyvet, vagyis nem volt jelen sem a jegyzőkönyvíró, sem pedig a büntetés-végrehajtási testület képviselője. A fegyelmi bizottság elfogadta Spirko érvelését, aki azért vette fel Varga vallomását egyedül, mert rendkívül érzékeny információkról, két kormánytag korrupciós ügyéről volt szó, s attól tartott, kiszivároghatnak az információk és meghiúsulhat a nyomozás. A jegyzőkönyvet három példányban készítette el, s bár nem volt köteles, a speciális ügyész Varga ügyvédjének is adott egyjréldányt. Vasif Spirko a jegyzőkönyv minden oldalát aláíratta egy jegyzőkönyvíróval azért, hogy Eubos Varga biztos lehessen abban, hogy nem változtat a tartalmán. A fegyelmi bizottság ugyan megjegyzi, hogy ez nem nevezhető standard eljárásnak, ugyanakkor nem minősül törvénysértésnek sem. Hamis aláírás Ugyanakkor abban a^ jegyzőkönyvben, melyet Vasif Spirko átadott felettesének, valóban meghamisítottak néhány aláírást. Dusán Kovácik speciális ügyész asztalára a jegyzőkönyv munkaverziója került, melyet Varga nem írt alá. Ezt Kovácik is megerősitette. Az eljárás során nem derült ki, mikor kerültek a jegyzőkönyvre a hamis aláírások, mint ahogy az sem, kitől származnak. A bizottság arra is rámutat, hogy három, tartalmilag azonos jegyzőkönyv készült, s csak azon van hamis aláírás, mely a Főügyészségre került. A bizottság szerint logikátlan lenne azért megbüntetni Vasif Spirkót, mert a három jegyzőkönyv egyikén hamis aláírások vannak, miközben a tartalmába nem nyúltak bele. Öi2nár: kerti parti A csütörtökön kitálalt ügyészt két kollégája, Jozef Kandera, a Főügyészségügyésze és Ján Hrivnák, a Speciális Ügyészség ügyésze is védelmébe vette. Utóbbi felháborítónak tartja, hogy pusztán azért fenyegetnek egy ügyészt, mert a munkáját végzi. Kandera szerint Spirkót nem fogják megbüntetni azért, mert a nyilvánosság elé állt. Egyrészt mert leállították a fegyelmi eljárást ellene, másrészt pedig mint polgár, és nem mint ügyész nyilatkozott a sajtónak. A főügyész ez utóbbi állítással nem ért egyet, s hangsúlyozta, egy ügyész a nap 24 órájában ügyész, az pedig, ahogy bejelentette feljelentését, inkább egy kerti partira emlékeztette. „Elég szokatlan módszerét választotta a bejelentésnek. Fia olyan nemzeti hős, miért várt mostanáig, miért épp egy nappal a tüntetés előtt s abban az időben tartott sajtótájékoztatót, amikor az országban tartózkodott az Európai Parlament bizottsága, amely az újságíró és barátnőjének meggyilkolása kapcsán érkezett Szlovákiába?” - kérdezte Ciznár. Meggyőződése, hogy Spirko a sajtótájékoztatón több előírást és szabályt is megsértett, ugyanis olyan ügyekről beszélt, amelyeket még nem zártak le, számos olyan információt elárult, amelyeket nem kellett volna. Azt, hogy megbüntetie emiatt a speciális ügyészt, viszont nem árulta el. „Ha valamelyik ügyész önszántából sajtótájékoztatót hív össze, s a feletteseinek vagy a szóvivőnek sem szól, megsérti a főügyész által kiadott rendeletet, melyben egyértelműen el van magyarázva, hogyan kommunikálhat egy ügyész a nyilvánossággal” - fűzte hozzá Dusán Kovácik speciális ügyész. Spirkót csütörtöki sajtótájékoztatója óta nem látta. Az újságírókkal való találkozó után állítólag engedély nélkül elment munkából, tegnap reggel, amikor találkozni akart vele, pedig még nem volt munkában. Kovácik és Ciznár sem kérdőjelezték meg Spirko jogát a bűnvádi feljelentésre, ám nem értik, miért nem tett mindeddig feljelentést. „Kiáll és bejelenti, hogy feljelentést tesz, de a valóságban még mindig nem tette meg, ez engem politikusokra emlékeztet” - zárta le Ciznár. Összeáll a külföldi nyomozócsoport RÖVIDEN DEMECS PÉTER Elismerte tegnap Jaromír Óiinár főügyész, hogy a meggyilkoltján Kuciak oknyomozó újságíró utolsó cikke alapján összesen 11 személyt ás hat céget azonosítottak be, majd összesen 73 hozzájuk köthető bűncselekményt találtak. Pozsony.,,Az összes kerületből és járásból lekértem ezeket az aktákat, áttanulmányozzuk őket és ha kiderül, az ügyészség bármilyen mulasztást elkövetett, garantáltan sor kerül leváltásokra, ezt ígérhetem” - mondta Ciznár. S nem az alacsonyabb szintű ügyészségek az egyetlenek, amelyek munkáját Ciznár megvizsgálja. Kikérte ugyanis a Szlovák Információs Szolgálattól (SIS), hogy mikor, milyen formában és kit tájékoztattak az olasz állampolgárok gyanús szlovákiai tevékenységéről. Andrej Kiska államfő mondta a héten, hogy az SIS főnökétől kapott információ alapján egyértelmű, hogy a titkosszolgálat évekkel ezelőtt figyelmeztette a kormányt és a rendőrséget az olaszokra, ám előrelépés ez ügyben nem történt, figyelmen kívül hagyták ezeket az értesüléseket. „Ha megkapjuk a kért információkat, akkor egyiket a másik után megvizsgáljuk, mert érdekel, milyen mértékben foglalkoztak velük a hatóságok, s hogy egyáltalán léptek-e ez ügyben. En nem akarok senkinek rosszat, de akkor is megnézem ezeket az eseteket” - mondta Ciznár. Külföldi segítség A főügyész szerint a nyomozásban elkerülhetetlen a külföldi segítség, ezért állítanak fel két nemzetközi nyomozócsoportot. Ez azért fontos, mert így felgyorsulhat az információcsere az olasz és szlovák hatóságok között. A nyomozásba nagy valószínűséggel egy következő ország rendőrsége is bekapcsolódik, a szlovák rendőrségnek ugyanis Ciznár szerint nem állnak rendelkezésére olyan berendezések, amelyekkel bizonyos bizonyítékokat elemezni tudnának. Részleteket nem árult el, csupánjelezte, hogy bizonyos technológiai berendezésekből való információk letöltésről van szó, amelyek jelentős előrelépést hozhatnának az ügyben. A nemzetközi nyomozócsoportjövő hét végére összeállhat. „Ha ez sikerül, akkor rekordidőről beszélhetünk, ugyanis hasonló csoportok összeállításáról hónapokon át szoktak egyeztetni a hatóságok” - állítja Ciznár. Sok a kérdőjel A hatóságok számos információt titokban tartanak, az sem nyilvánvaló, mikor került sor a gyilkosságra, vannak-e már gyanúsítottak és megtalálták-e legalább a gyilkos fegyvert. Az újságíró és barátnője holttestét február 25-én találták meg a galántai járásbeli Nagymácsédon, családi házukban. Lapértesülések szerint Martinát a konyhában végezték ki, míg Ján holtteste a garázsba vezető lépcsőkön feküdt. Nem kizárt, a gyilkos ismerte áldozatait, ugyanis az ajtón nem találtak erőszakos behatolásra utaló jeleket, a konyhaasztalon pedig állítólag három kávéscsésze volt félig kiivott kávéval. Katonai megbízatás egy maffiózó párjának Pozsony. Igor Matovic, az OEaNO elnöke tegnap kijelentette, a Smer korábbi védelmi minisztere, Martin Glvác valamennyi katonai objektum biztonsági rendszerét a szlovák alvilág egyik jelentős tagjának, a 2010-ben Nagytapolcsányban meggyilkolt Jozef Miüenkának volt élettársára, Katarina B.-re bízta. A rendszer fö feladata a katonai bázisok védelme volt, konkrétan riasztók és kamerarendszerek irányítása, belépési jogok kiadása. Matovic szerint az összes szerződést titkosították, mégis kiderült, minden egyes szerződés Tibor Gáspár országos rendőrfőkapitány sógorának cégéhez köthető, a nyitrai SBS Bonulhoz. Matovic választ követel Robert Ficótól, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen emberre bízták ezt a felelősségteljes feladatot, illetve a jelenlegi védelmi minisztertől, Peter Gajdostól szeretné hallani, Katarina B. jelenleg milyen posztot tölt be a bázisok biztonsági rendszerén belül, (mm) Tüzetes nyomozást követel az EP Pozsony. Két nap után távozott Szlovákiából az Európai Parlament (EP) ellenőrző bizottsága, amely Ján Kuciak és barátnőj e, Martina Kusnírová meggyilkolása kapcsán érkezett Szlovákiába. „Abban bízunk, hogy a szlovák hatóságok aprólékosan kivizsgálják ezt a kettős gyilkosságot” - közölte a delegáció alelnöke, Ingeborg Grässle (EPP, DE). Az EP- képviselők szerint a látogatás során sem sikerült szertefoszlatni azon kételyeket, melyek szerint a maffiához köthető vállalkozók könnyedén lenyúlják az uniós alapok egy részét. A további fejleményeket a továbbiakban is figyelni fogják. „Védeni kell az újságírókat, az oknyomozó újságírás ugyanis rendkívül fontos szerepet játszik a bűncselekmények leleplezésében” - pontosított Grässle. A delegáció a látogatás során újságírókkal, nonprofit szervezetekkel, de a kormányfővel és az államfővel is tárgyalt. (dp)