Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-09 / 57. szám
KÜLFÖLD 6 I RÖVIDEN Amerikai dróncsapás végzett tálibokkal Pasavar. Feltételezett amerikai dróncsapás végzett legalább 20 pakisztáni tálib lázadóval Afganisztán keleti részén, Kunár tartományban. Pakisztáni hírszerzési tisztségviselők azt mondták, hogy a találat egy kiképzőtábort ért, és a Tehrik-i-Talibán Pakisztán (TTP) nevű csoport tagjai haltak meg, köztük legalább két parancsnok, valamint még valaki, aki valószínűleg öngyilkos merénylők kiképzője volt. Az USA tavaly növelte légicsapásait Afganisztánban a tálibok, illetve az Iszlám Állam terroristái ellen. Az amerikai hadsereg mintegy 2000 légitámadást hajtott végre 2017-ben, ami majdnem duplája a 2016-os adatoknak. (MTI) Felgyújtotta magát egy tibeti férfi Peking. Felgyújtotta magát egy tibeti férfi a kelet-tibeti Ngabában, tiltakozva a kínai elnyomás ellen; a 40-es éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe - közölte a Nemzeti Kampány Tibetért amerikai központú szervezet. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy az idei első önégetés közvetlenül a Kína elleni 2008-as lázadás és az 1959-es függetlenségi felkelés évfordulója előtt történt, a békés imafesztiválok miatti erős katonai jelenlét és megfélemlítő hadgyakorlatok közepette. 2009 óta 153 tibeti áldozta fel magát hasonlóképpen. (MTI) Kivógzik al-Bagdadi lánytestvérét Bagdad. Halálra ítélte egy bagdadi bíróság az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének lánytestvérét terrorizmus miatt - közölte az iraki legfelsőbb bíróság szóvivője. Abdulszattar Bajrkdar azt mondta, hogy Abu Bakr al-Bagdadi testvére logisztikai támogatást és segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez az Iszlám Állam fegyvereseinek. Korábban halálra ítélték a nő férjét is, aki a szervezet vezetőségének egyik tagja volt. Az Iszlám Állam vezetőjéről, Al-Bagdadi hollétéről nincs információ. (MTI) Beiktatták MiloS Zeman államfőt Prága. Beiktatták hivatalába Milos Zeman cseh államfőt, aki az előző ciklusban is ezt a tisztséget töltötte be. Az ünnepélyes beiktatásra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh parlament két házának együttes ülésén, számos vendég jelenlétében került sor. Zeman beszédében hangsúlyosan szólt a gazdasági bűnözésről. Emellett bírálta a cseh média egy részét is, amely szerinte egyáltalán nem objektív és félretájékoztatja a közvéleményt. Konkrétan a közszolgálati Cseh Televíziót is bírálta, amely szerinte gyakran az ellenzéki TOP 09 párt érdekeit szolgálja. Ezt követően a jobboldali pártok több képviselője elhagyta az üléstermet. (MTI) Florida végre szigorított A floridai törvényhozás megszavazott egy olyan törvényt, amely korlátozza a katonai jellegű fegyverek viselésének jogét, de lehetővé teszi, hogy egyes tanárokat és iskolai alkalmazottakat felfegyverezzenek. Miami. A floridai képviselőház tagjai nem párthovatartozás szerint szavaztak. A javaslatot 10 demokrata és 57 republikánus párti politikus szavazta meg, a nem szavazatokat pedig 19 republikánus és 31 demokrata politikus adta le. A voksolásra és a törvényjavaslat benyújtására annak hatására került sor, hogy február közepén a Fort Lauderdale-hez közeli Parkland város gimnáziumában a 19 éves Nikolas Cruz 17 embert — diákokat és három tanárt - agyonlőtt. Az ámokfűtó ellen szerdán vádat emeltek 17 rendbeli gyilkosság miatt. A megszavazott törvény 18 évről 21-re emeli a fegyvervásárláshoz kötelezően előírt korhatárt - legyen szó bármilyen típusú fegyverről -, betiltja azokat a rugós válltámaszokat, amelyekkel a félautomata karabélyok gyakorlatilag automatává alakíthatóak, és megemeli a pszichológiai kezelésekre szánt állami finanszírozás összegét. Emellett lehetővé teszi, hogy egyes tanárok és alkalmazottak az oktatási intézményekben fegyvert viselhessenek, de csakis miután speciális kiképzést kaptak. Kimaradt viszont a javaslatból a februári tömeggyilkosság túlélőinek legfontosabb követelése, hogy tiltsák be a gépkarabélyhoz hasonló félautomata puskákat. Floridában is jelentős befolyással bír az amerikai fegyverlobbi, a Nemzeti Fegyverszövetség. Az USA-ban a floridai ámokfutás óta nagyon felerősödtek a fegyvervásárlásról és -tartásról szóló viták. Ennek hatására több mint 20 szövetségi államban betiltották a kézifegyvereket sorozatlövésre alkalmassá tévő berendezések használatát. (MTI) 2018. március 9. | www.ujszo.com Menekülő kurdok. A török haderő és a szövetséges arab milícia megtisztította a kurd fegyveresektől az északnyugat-szíriai Dzsinderesz községet, az eddigi legnagyobb települést, amelyet a január 20-án Afrín körzetben indított török hadművelet érintett. Afrín városa 8 km-re fekszik a frontvonalaktól. Ankara azért indított műveletet Afrínban a kurd Népvédelmi Egységekellen,mertAnkaraterrorszervezetnektartja. (sita/ap) Különleges idegméreg Nem szaringáz vagy VX idegméreg okozta az orosz kém vesztét MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. A brit belügyminiszter szerint nagyon ritka idegméreg okozta a Salisburyben történt mérgezést, amely egy volt orosz hírszerző ellen irányult. Amber Rudd tegnap elmondta, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőr, akit szintén súlyos mérgezéses tünetekkel szállítottak a helyi kórházba, már kommunikál a környezetével, de állapota még mindig súlyos. Amber Rudd belügyminiszter az eddigi hivatalos nyilatkozatoknak megfelelően továbbra sem volt hajlandó felfedni, hogy pontosan milyen hatóanyaggal követték el a mérgezéses támadást, amelynek két célpontja egyöntetű brit sajtóértesülések szerint a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010- ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, és 33 éves lánya, Julija Szkripal. A belügyminiszter ugyanakkor annyit elárult, hogy „nagyon ritka” idegméreg-hatóanyagról van szó. A BBC szakértői forrásokból származó értesülése szerint nem szaringázról van szó - ilyen anyagot tartalmazóvegyi fegyvereket vetettek be emberi jogi szervezetek gyanúja szerint a kormányhű erők az elmúlt években a szíriai polgárháborúban, és ezt használták a tokiói metróban 1995-ben elkövetett vegyi támadás végrehajtói is -, és nem is VX idegméregről, amellyel a vizsgálat szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérét tavaly Malajziában meggyilkolták. A BBC forrásai szerint e hatóanyagoknál is ritkább, nehezebben hozzáférhető idegmérget használtak a Salisbury városában vasárnap elkövetett gyilkossági kísérlet végrehajtói. Arra a kérdésre, hogy ha bizonyítékok merülnek fel Oroszország felelősségére, a brit kormány készen állna-e intézkedésekre Moszkva ellen, a brit belügyminiszter csak annyit mondott: ha a brit hatóságok összegyűjtöttek minden bizonyítékot arról, hogy „egyáltalán mi történt”, akkor majd „megneveznek valakit” az incidens felelőseként,„ha ezt helyénvalónak találj ák”. Amber Rudd hangsúlyozta: ebben az ügyben hideg fejjel kell eljárni, „híresztelések helyett tényekre támaszkodva”. Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának parancsnoka jelentette be hivatalosan, hogy a rendőrség idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletként kezeli az incidenst. Rowley elmondta: a két sértett továbbra is válságos állapotban van, a szintén mérgezést szenvedett rendőr állapota súlyos. A terrorellenes szolgálat vezetője kijelentette azt is, hogy a szakértők azonosították a hatóanyagot, de annak pontos mibenlétéről - azon túl, hogy idegméregről van szó - ő sem adott további tájékoztatást. A rendőr állapotáról Rudd azt mondta: a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályától azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendőr nem szorul intenzív ellátásra, kapcsolatban van és beszél a környezetében lévő emberekkel. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy állapota ne lenne súlyos, továbbra is súlyos állapotban kezelik, az egész helyzet súlyos” - fogalmazott a brit belügyminiszter. Vegyi támadás nyomaira leltek Damaszkusz. Légzési nehézségei vannak legalább 30 embernek a kormányerők által ostromlott, lázadók kezén lévő szíriai Kelet-Gútában, miután tegnap újabb szíriai és feltehetőleg orosz légitámadás érte a területet - jelentette két civil szervezet, hozzátéve, az orvosok vegyi támadásra gyanakodnak. A légicsapások Szakba és Hammuríje városokat érték. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) aktivistahálózat szerint orosz gépek is támadtak, bár Oroszország tagadja, hogy eddig bármikor beavatkozott volna Kelet-Gútában. Az AFP francia hírügynökség tudósítója Hammuríjében látta, amint többtucatnyian kijönnek egy föld alatti óvóhelyről, és felmennek háztetőkre annak reményében, hogy ott jobban tudnak lélegezni. Több gyerek szüntelenül köhögött, ami miatt szüleik megfürdették őket, hogy lemossák bőrükről az esetleges mérgező gázt. A szíriai kormányerők mindig tagadták, hogy bármikor vegyi fegyvert vetettek volna be a háborúban. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága közölte, tegnap se ment be segélykonvoj a Damaszkusz közeli Kelet-Gútába. (MTI) Sigmar Gabriel német külügyminiszter nem lesz tagja az új konzervatívszociáldemokrata nagykoalíció kormányának. Gabriel tegnap közölte, hogy Andrea Nahles és Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetői tudatták vele, nem fog részt venni az új kormányban. Az egykori SPD-elnök továbbra is a törvényhozás tagja marad, de a Merkel-kabinet volt gazdasági majd külügyminisztere vezető politikai feladatokat nem lát el többé. Állítólag Heiko Maas igazságügyi miniszter veszi át a külügyi tárca irányítását, (tasr/ap) Bécs dühöng Lázár miatt Bécs. Sebastian Kurz osztrák kancellár visszafogottan reagált arra a videofilmre, amelyet Lázár János, az Orbán Viktor miniszterelnökségét vezető miniszter bécsi útján szerzett tapasztalatairól tett fel a Facebookra. Az Ausztriában nagy visszhangot kiváltott videón a miniszter arról beszélt, hogy Bécs Favoriten városrészében, ahol 20 éve még nem voltak bevándorlók, az osztrák lakosságból már csak nyugdíjasok maradtak. Szólt a kerületben uralkodó állapotokról, a piszokról, rendetlenségről és arról is, hogy sok bécsi iskolában már nincsenek fehér gyermekek, csak muzulmánok és közel-keletiek. Kurzcal szemben éles bírálattal illette a videót Renate Brauner, a bécsi városi tanács szociáldemokrata (SPÖ) gazdasági tanácsosa. Mint írta, büszke bécsiként „a legélesebben tiltakozik” szülővárosának ilyetén bemutatása ellen. „Megrémített bennünket, hogy egy politikus ilyen módon becsmérli a szomszédos ország fővárosát. Csak azt tudom kívánni a magyaroknak, hogy nekik is olyan városaik legyenek, mint Bécs” - tette hozzá. Az osztrák Der Standard szerint a bécsi városvezetés egyöntetűen felháborodott Lázár János „drámai zenével manipulált videóján”. A Die Tageszeitung német napilap azt írta, az Ausztriát és Bécset ismerő magyarok körében visszatetszést keltett a felvétel, amely a benne elhangzó állításokat semmi bizonyítékkal nem támasztja alá. A lap azt javasolja Lázárnak, Bécs helyett érdemes lenne Budapest X. kerületébe, Kőbányára ellátogatnia. (MTI)