Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-03 / 28. szám
SZALON ■ 2018. FEBRUAR 3. www.ujszo.com TÁRCA A SZALONBAN Fehér Renátó Európaterminál (sötétkék) Eltűnnek majd, el fognak tűnni végképp. Eltűnneka védőgázas tonhalas szendvicsek a reptéri terminálok polcairól. Eltűnnek a kézről kézre járó parfiimteszterek. Eltűnik minden, ami kicsit is duty free. Eltűnnek a foszforeszkáló hűtőmágnesek. Eltűnnek a magvas idézetek a Hallmark-üdvözlőlapokból, aztán eltűntek maguk a Hallmark-üdvözlőlapok is. Eltűnnek a fényes tabloidok és az egyszer olvasott paperbackek. Eltűnnek a kézipoggyászok, az összes görgővel, mind a 360°. Eltűnnek a kapuknál sorakozó, luxust imitáló műbőr kanapék Eltűnnek a felhasználóbarát innovatív applikációk, a fiatalos reptéri transzferek * * * Eltűnik minden városnéző doubledecker. Eltűnik az összes fancyre sminkelt, túlárazott turistacsapda. Eltűnik a vérfoltos euróval házaló utcai pénzváltó. Eltűnnek a bérelhető oldtimerek, hintók és riksák. Eltűnnek az alibi svédasztalok. A Mit olvas? Gálán Angéla riporter Mit olvasok? Már a kérdéstől enyhe nyugtalanság vesz erőt rajtam, magyarázkodhatnékom támad, lehunyom a szemem, és látom a félbehagyott könyveket, a fejemben futó párhuzamos történeteket, és az éjjeliszekrényemen tornyosuló könyvhalmokat. Ha por lepi el őket, az maga a szégyen. Nem szépítem a valóságot, kevés idő jut mostanában olvasni csak úgy, a magam örömére. Az elmúlt évek során rendszertelen lettem, egyszerre több könyvet fogyasztó, némelyiket soha-be-nem-fejező, de mindenképpen hosszadalmasan olvasgató. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy engem nem . csapott meg a digitális demencia szele, a telefonon és egyéb képernyőkön való olvasás mindenképp csökkentette az időt, amit valódi könyvek olvasásával töltök. Pedig olvasós gyerek voltam, az az intenzíven, gyönyörrel olvasós, akiért aggódnak a felnőttek, hogy vajon miért menekül örökké könyvek mögé a valóság elől. Aztán később, az egyetemi évek alatt is, a könyvek segítettek elviselni az élet bizonyos dolgait, a nagyvárosi tömegközlekedést például, az ifjúkori útkeresés hosszan húzódó kínjairól nem is beszélve. A jelenben akkor van hostel portájáról eltűnnek a kihagyhatadan kínzókamrát, bunkert, waxmúzeumot és kocsmatúrát hirdető flyerek. Eltűnnek a széthajtogatható vaktérképek. Eltűnnek a helyijáratos automaták. Eltűnnek a nemzeti konyha sajátosságait mélyhűtő éttermek. Eltűnnek az art deco homlokzatok közé beerőszakolt üvegpaloták. Eltűnnek a nagyvárosias jelleget imitáló lezárások és forgalmi dugók. * * * Eltűnik a fashion streetről a kokainporhó. Eltűnik a névre szóló sütőtökös latte, és eltűnik a szomszédból a herpeszes kilincsű szexshop. Eltűnik a görcsösen autentikus kávézó összes gyógyteája. Eltűnik a kocsmai sportfogadás. Eltűnik a helyi Hard Rock Caféból Jim Morrison összes lenvászon inge, és nyomukban eltűnik a Hard Rock Café is. Eltűnnek a felszabadult egyetemistákkal benépesülő szökőkútkávák, eltűnnek az óriás szappanbuborékok. Eltűnik a masszázsszalonok kirakatából a halpedikűr. esély rá, hogy gyorsan elolvasok egy'könyvet, ha a munkám miatt szükséges, ezekért a gyors és hatékony muszáj-olvasásokért hálás vagyok, így olvastam el Durica Katarina Szlovákul szeretni című könyvét pár hete, és hatódtam meg a csallóköziség és nyolcvanasévekbeliség számtalan ismerős, apró mozzanatán. De mondhatnám Totth Benedek Holtversenyét, egy interjú miatt végeztem ki egy éjszaka alatt, nyers és felkavaró történet. A nem-munka könyvek meg alázattal várják, hogy random időközönként felcsapjam őket, szelíden hevernek a lakás különféle pontjain, néha egészen abszurd helyeken. Szabó T. Anna: Törésteszt, Háy János: Házasságon innen és túl, Popper Péter: Ingovány, Alain de Botton: The Consolations of Philosophy (A filozófia vigasza), Susan Cain: Csend. Éjjelente olvasom őket, pokrócba csavarva, az időről megfeledkezve, aztán szörnyülködve, hogy mindjárt reggel van. 21 Ponyiczki Szilvia: Pro Bono Humani Generis - Az emberiség javáért 19 Eltűnnek a megkoszorúzott emlékművek és eltűnnek a hurkapálcára húzott krepplobogók. Még az utcai gesztenyesütök is eltűnnek végül Eltűnik a honvágy, és eltűnik az expatfólény. Eltűnnek a kreatív falfirkák és a jópofa matricák. * * * Eltűnnek a kolbászos kürtőskalácsok és a lekváros lángosok. Eltűnnek a segwayek és a vespák, és eltűnnek a vesztüket hozó macskakövek. Eltűnnek a társadalmilag folyton elkötelezett művészkollektívák köztéri szobrai. Eltűnik az összes öngyarmatosító koppintás óriáskeréktől Eiffel-toronyig. Eltűnik a bagel és a donut. Eltűnik a félig megásott metrómegálló. Eltűnnek a xenofób törpepártok kartontranszparensei. Eltűnnek a nyárra is kint felejtett adventi girlandok. Eltűnnek a piros betűs közpénz-tűzijátékok. Eltűnnek a megkoszorúzott emlékművek és eltűnnek a hurkapálcára húzott krepplobogók. Még az utcai gesztenyesütők is eltűnnek végül. Eltűnik a honvágy, és eltűnik az expatfölény. Eltűnnek mind, és ott állok majd ebben a szédítő sötétkékben. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Pétervárad I/Erődváros E vő, pogledaj, mislim da je to ovo dvoriste - mondja Sanja, egy elvadult udvarra mutat alattunk. Lenézünk' a sárga városra. Lógatjuk a lábunk az ütött-kopott falak, macskaköves utcák felett, a tetőcserepek a lepkeszárny mozaikberakására emlékeztetnek. Amott a templomtorony, emitt egy nyalatnyi bukkan ki az Újvidéket Belgáddal összekötő forgalmas főútból. Sanja profi, feláldozza a szemspirálját, nem adja oda az üveget, ő tudja, hogyan kell a metadugóhúzóval bánni. Később már a testes vörösbort kortyolgatjuk, amelyet Karlócáról hoztunk magunkkal. Nem bír lemenni a nap. „Crnának hívják, nem is tudom, él-e még, egyszer, tinikoromban jártam nála, a cigánykártya volt a specialitása, napra pontosan megmondta, mikor szakít velem Bóján, de még annak a kis kurvának a hajszínét is. Persze, hol van már a tavalyi hó. Lehet, hogy meghalt azóta. A kilencvenes években jól ment neki, a Kisackán lakott, jó piac volt, akik jöttek.” Mondja miközben a borosüveget szorongatja, elnézek a válla felett, ott terpeszkedik a város, nem tudom kivenni a Kisackát, a három jugó felhőkarcoló, vagyis csinzsák kilóg, de innét fentről mintha a nyári kánikula terpeszkedne rá, szétnyomja a bácskai laposon, amely a horizontig nyúlik, ahol már összemosódnak a patchworkföldek. Tombol az aszály, már most sárga a kukorica, a nap nem bír lemenni. „Azt mondják, Crna beszéli a holtak nyelvét. De ez így nem teljesen igaz. Segítői vannak, afféle tolmácsok, tiszta lelkek, azok súgják a fülébe. Az egyik kuncsaftja azt mondja, harminchármán vannak” Leugrom az erőd faláról, háttal nekitámaszkodom, míg Sanját hallgatom. Előttem az erőd akár a jéghegy csúcsa, a többi, s csak most jövök rá, mind alattam. Maga a város az erőd, csak elfedi, egy erődváros. A domb belsejét alagutak hálózzák be, mint egy ürge- vagy rókavárat, ha ősszel a kősava fúj, állítólag gyakran hallani sikolyszerű hangot, mintha egy fáradt emberé lenne, valahonnét a kazamatákból, a hegy gyomrából. .Állítólag a férje tehet mindenről, ő kényszerítette. A sorozatos elhajtásokat. Kemény ember lehetett, de már rég nem élt, mikor én Crnánál jártam. Nem akart több gyereket, de kufircolni, azt mindig, jebem ti sunce!” A nap még mindig perzsel, álmatag nyomottság lesz úrrá rajtam, korai volt felbontani azt a bort. Fruskagorai bájital, gondolom, míg túlnézek az erőd épületein a Fruska gora dombjai felé. Oda szálltak Id az usztasák az erődből a háború alatt, s ha nem találtak partizánt, hát felgyújtottak legalább egy manastin., melyet még a 16. században építettek, valakinek bűnhődnie kell, ezek rejtegetik őket. Az asszony megfogódzott (így mondták az öregek), s menni kellett, ha akart, ha nem, elvetetni. A rossz nyelvek azt mondják, hogy az a kettő is azért halt meg, isten büntetéséből. Mások meg, akik nem hisznek ilyen babonaságokban, bolondnak tartják Crnát, nem is csoda, mondják, amin keresztül ment. Harminchárom elhajtása volt.” Nézem a folyót, ahogy keresztülfolyik Sanja nyakán, míg beszél, a nyaka tövében apró tetoválás, a lenge ruha szegélye elhajlik, egy szem ábrája rajzolódik ki a bőrön, kékjét a folyó adja. Gyakran volt határ ez a kék sáv a rómaiaktól napjainkig - legutóbb a világháború alatt, amikor a Szerémséget a Független Horvát Államhoz csatolták, Bácska pedig Magyarországhoz került, a túlon terpeszkedő városba pedig bevonult Horthy fehér lován. „Ungvár, újvidék újra a miénk” állott dédöregapám elsős olvasókönyvében a rigmus az U betű alatt. Mire az U betűhöz értek, az utolsó leventéket is behívták. „Jó, jó, de mi köze a te proproátízdnak ahhoz a régi házhoz? - sürgetem Sanját. Hát, hogy ő fejtette meg a titkot. Gyere, mondta, és leugrott, nézzük meg. Nem bír lemenni a nap. De az alattunk lévő kopott utcákban már hoszszúra nyúlnak az árnyak. Szóval az úgy volt, folytatja Sanja... Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. E-mail: szalon@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
