Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-28 / 49. szám
www.ujszo.com | 2018. február 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR A befizetők lázadása Szlovákiának döntenie DUDÁS TAMÁS A Európai Unió fTB' hétéves költségyLS vetési keretének JL összeállítása sosem könnyű dolog, még a legidillikusabb időkben is komoly feszültségek forrása. Márpedig a hangulat ma az unióban minden, csak nem idilli. Nagyon sok érdek feszül egymásnak, és ez rányomja a bélyegét a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetés most kezdődő tárgyalásaira. Bár még csak 2018-at írunk, a frontvonalak már jól láthatóan kezdenek kirajzolódni. Ezekből manapság nincs kevés az unióban, a gazdag országok a szegényebbekkel állnak szemben, a kicsik a nagyokkal, az agrárországok ßz innovációs vezetőkkel, a nettó befizetők a nettó haszonélvezőkkel. A tárgyalásokat külön súlyosbítja Nagy-Britannia kilépése. A britek jelenleg az EU legnagyobb nettó befizetői közé tartoznak, és kilépékell, hova áll az uniós költségvetési csatában sük legalább 10 milliárdos hiányt jelent majd éves szinten. Mivel az uniós költségvetésnek mindig egyensúlyban kell maradnia, a hiány pótlására csak két megoldás van: vagy többet fizetnek be a tagországok a költségvetésbe, vagy bizonyos költségvetési kiadásokat meg kell nyirbálni. Mondani sem kell, hogy a tagországok között egyik megoldás sem örvend töretlen népszerűségnek. Míg egyes országok a befizetések növekedésétől, mások az uniós források elapadásától tartanak. A nettó befizetők lázadását Hollandia vezeti, amely Svédországgal, Dániával és Ausztriával karöltve már bejelentette, hogy rájuk a befizetések emelésénél ne számítsanak. Németország és Franciaország ugyan jelezte, hogy kész emelni a befizetéseit, de van néhány feltételük, amelyek között szerepel például az uniós támogatásoknak a jogállamisághoz való hozzákötése és a migránsok befogadása is. Ez természetesen elfogadhatatlan a Lengyelország és Magyarország köré csoportosult közép-európai tagországoknak, melyek viszont nem szeretnének elesni a mezőgazdasági és regionális politika forrásaitól. A tagországok egy további csoportja pedig egyelőre kivár, a legjobb ajánlatra várva. Szlovákia a költségvetési tárgyalásokon nincs könnyű helyzetben, a kormány két malomkerék között őrlődik. Ahogy azt már Robert Fico sokszor kijelentette, célja az, hogy Szlovákia az EU magjába tartozzon. Ez viszont azt jelenti, hogy az országnak a német látószöget kellene a költségvetési vitában (is) támogatnia. Ezzel szemben a szlovák kormány nem szeretné kockára tenni a szomszédos országokkal ápolt jó kapcsolatokat sem. Szlovákia álláspontja ezért jelenleg képlékeny, Fico kormányfő ugyan támogatja a költségvetési befizetések növelését, de bizonyos feltételek mellett kész volna alacsonyabb uniós forrásokat is elfogadni. Ez a pozíció azonban hosszú távon nem tartható, előbb vagy utóbb Szlovákiának el kell döntenie, melyik oldalra áll. Egy biztos, az uniós tagállamok nehéz hónapoknak néznek elébe, amelyek nemcsak az uniós költségvetés jövőjéről fognak dönteni, de előrevetíthetik azt is, hogy ki fog az EU magjához tartozni. Valami nagy dolog kell -etró magyar slágerekkel búcsúztatta az idei telet hétvégi házában a hétvégén Ervin, a rendezvényre pedig meghívta barátait is. Eljött Kálmán, az angoltanár, Páti, a meglehetősen megbízható biztosítási ügynök, Miso és Boroviőka, a két szimpatikus fehér kutyus, Szörnyeteg Lajos a Négyszögletű Kerek Erdőből, és persze Bandika. Valami nagy dolog kell még... — recsegte az Első Emelet Éretlenek című slágerét a kétkazettás Samsung magnó, amikor Bandika felhívta a társaság figyelmét arra a tavaly szeptemberi esetre, amikor az egyik szlovák rendőrségi főbeosztott Vajkán megnősült, kollégái pedig azzal kedveskedtek neki, hogy az egyik rendőrségi helikopterrel ruccantak le lagzit nézni, és cukorkákat szórtak az ifjú párra az égből. Az esetről akkor a búvársajtó is beszámolt, de senki nem foglalkozott vele, nyilván mindenkit lekötött az iskolakezdés meg a korai szüret. Azóta meg kikérték a rendőrségtől, hogy miként is volt ez a kis látogatás lepapírozva, és mint kiderült, 700 eurót számláztak a kiszállásért, amit afféle cukkermukker, kollegiális ajándéknak tekintettek. De hogy mi alapján állapították meg a 700 eurós árat, arról - helikopter nincs információ. Ahogy arról sem, mióta szokás, hogy bizonyos állami szervek vezető beosztású alkalmazottai szolgálati helikopterekkel végrehajtott mutatványokkal kedveskedjenek egymásnak lakodalmuk szombatján. Ervin elővette a pálinkát, töltött a stampedlikba, majd megköszönte Bandikának, hogy egy aktuálisnak mondható, botrányszagú eset felvillantásával hozzátett egy kavicsot a télbúcsúztató rendezvény kolosszális kőépületéhez. Egyben kifejtette: nem szeretné, ha bárki is párhuzamot vonna a szlovák rendőrségi vezető helikopteres lakodalmas mutatványa és aközött a tavalyelőtti eset között, amikor Rogán Antal, a Fidesz propagandaminisztere családostul egy helikopter segítségével I 7 Orwell vs. gulyáskommunizmus KACSINECZ KRISZTIÁN______________________________ Mintha alapvetően kétféle történelmi emlékezet élne Szlovákiában (és talán Közép-Európában is) a szocializmus évtizedeiről, amit kissé sarkítva nosztalgikusutópikusnak és disztópikusnak nevezhetnénk, bár nyilván sokan vannak, akik egyfajta köztes álláspontot képviselnek, vagy egyszerűen hidegen hagyja őket a kérdés. A Focus ügynökség egy friss közvélemény-kutatásából, melyet a „győzedelmes február”, vagyis a csehszlovák kommunisták 1948-as hatalomátvételének 70. évfordulója kapcsán készítettek, mindenesetre az derül ki, hogy az idősebb korosztály jelentős része továbbra is egyfajta bizarr utópiaként tekint vissza azokra az időkre, amikor - szerintük- olcsóbb és finomabb volt a kenyér, mindenkinek volt munkája, nem voltak kirívó egyenlőtlenségek (értsd: mindenki Trabanttal vagy százas Skodával járt), és bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi stb. stb. A legfurcsább az, amikor olyanok sírják vissza a „szocit”, akiknek most jobban megy, mint akkoriban. Aztán vannak az ifjak, középiskolások, egyetemisták és fiatal értelmiségiek, akiknek közvetlen tapasztalatuk már nincs a régi rendszerrel, ezért jobbára a történelemkönyvekre, egyéb olvasmányokra, filmekre, esetleg a szüleik, nagyszüleik elbeszéléseire, sztorizgatására hagyatkozva raknak össze maguknak egy képet a szocializmusról (ahogy e sorok írója is). Ez a kép általában jóval komorabb, mint az idősebb generációké. Aki olyan olvasmányélményekből kiindulva próbálja meg elképzelni az akkori életet, mint például George Orwell Állatfarmja vagy az 1984, annak teljességgel érthetetlen, hogy a fent említett felmérésben résztvevők közül sokan úgy vélik, akkoriban összetartóbb volt a társadalom, az emberek kevésbé voltak irigyek, és többet segítettek egymásnak. Hogy micsoda?! És a besúgóhálózat, a feljelentgetések, a megfigyelés, az egymás utáni kémkedés? Akkor ez mind csak kamu, egy elszállt angol firkász zavaros képzeletének szüleménye? Nem, nem az, de sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy Orwell regényei fikciók, melyek nem is kizárólagosan a kommunizmusról, hanem egy sohasem létezett (és remélhetőleg soha meg nem valósuló) szömyrezsimről szólnak, amelyben nyilván visszatükröződött az író korát meghatározó hitleri és a sztálini diktatúra jó pár eleme is. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy szüléink a diktatúra „lájtosabb” változatát élték meg a hetvenes, nyolcvanas években, amit Magyarországon gulyáskommunizmusnak becéztek. A vasmarokkal fenntartott személyi kultusz akkor már a múlté volt, és egy bíráló megjegyzésért már nem járt automatikusan több évtizednyi kényszermunka vagy kötél, hanem „csak” némi rendőri zaklatás, rosszabb esetben elbocsájtás. És valóban, volt mindenkinek munkája, az már egy másik kérdés, hogy hányán voltak, akik ténylegesen csináltak is valami értékelhetőt a munkaidejük alatt. Végül nem árt észben tartani azt is, hogy az olcsóbb kenyérért mi mindent kellett feláldozni, a vélemény szabadságától az utazási lehetőségeken át a vallásszabadságig. Vagyis úgy általában a szabadságot. Bár a szocializmus lassan harminc éve megbukott, az említett felmérés is bizonyítja, hogy a szocialista mítoszok makacsul tartják magukat továbbra is, gátat vetve annak, hogy végre lezáruljon a rendszerváltás a társadalomban és a fejekben, az új rendszer pedig ne csak papíron legyen demokratikus. Hogy ezek a mítoszok ne öröklődjenek tovább apáról fiúra, anyáról leányra, mindannyiunk felelőssége, de leginkább talán az oktatásé. A történelemtanárok feladata lenne ugyanis, hogy a túlontúl utópikus vagy éppen disztópikus képzeteket egy objektív, valós korképpel helyettesítsék, melyből ugyanakkor mindenki számára egyértelművé válik, hogy egy diktatórikus rendszer minden, csak nem a létező világok legjobbika. ért oda Szabó Zsófi Nyíregyháza melletti esküvőjére. Ervin hozzátette: ha valaki egy ilyen párhuzam megvonásával próbálna beavatkozni az április elején esedékes • magyar országgyűlési választásba, annak azt ajánlja, hogy inkább alapítson pártot. Kálmán, az angoltanár mosolyogva helyeselt, és miután torkába küldte a párlatot, kifejtette, hogy szerinte felesleges dolog nemzetek közti párhuzamok kártyavárait építgetni, hiszen az emberi népiélek, mint olyan, globális szinten is magában hordozza kérdéseinkre az összes választ. Szerinte ott van a csillagfejű csavarhúzó elásva, hogy az elmúlástól és saját jelentéktelenségének felismerésétől táplált konstans rettegés folyamatosan arra sarkallja az emberi egót, hogy próbálja maradandósága látszatát kelteni, például olyan tettekkel, melyek nagynak, rendkívülinek tűnhetnek.,,Áz ész néha megáll, ha a szívkalapács félretalál. Csak élünk, és nagyokat nézünk, de így szép” - énekelte a magnóval tovább a slágert Bandika, és eszébe jutott az egyik volt emigráns szobafestő osztálytársa, aki jelenleg egy németországi csirkegyárban dolgozik, amikor pedig félévente hazajön, szombat délutánra helikoptert bérel, és azzal viteti magát a szomszéd falu kocsmájába, ahol már váiják a haverok. Bandika, miután jobban belegondolt, beismerte, hogy valószínűleg ő is ezt tenné, ha rendőrfőnök lenne. Vagy propagandaminiszter. Vagy emigráns szobafestő. VERES ISTVÁN
