Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-27 / 48. szám

201 RÉGIÓSPORT 2018. február 27. I www.ujszo.com Három siker kell a címvédéshez J. MÉSZÁROS KÁROLY Ismót nagy hétvégéje lehet a dunaszerdahelyi sakknak. Ugyanis péntektől vasárnapig rendezik az extraliga hármas záróforduléját, és a kétszeres bajnok ismét érdekelt az éremcsatában. A hajrá előtt Petényi Tamás nemzetközi mestert, a csallóközi csapat egyik meghatározó játékosát kérdeztem. Az utóbbi kettős forduló után újra kiéleződött a helyzet az ext­raligában. Egyetlen veretlen csa­patként egy ponttal állnak a lista­vezető Slovan Conmmander mö­gött, és a zárótorna nyitányán ta­lálkoznak. Legyőzik a Slovant, és meglesz a harmadik bajnoki cím? Második helyről várjuk a folyta­tást, és mindkét közvetlen riváli­sunk, a Slovan Bratislava és a ne­gyedik Reintej Snina, valamint a se­reghajtó UPJS Kosice elleni mécs­esek döntik el a bajnoki cím és az ér­mesek sorsát. Nehéz összecsapások és nagy harc elé nézünk, a bajnoki cím megvédéséhez valószínűleg há­rom csapatgyőzelemre lesz szükség. Sok jó lépést és kreatív gondolatot kívánunk magunknak a táblákon! Petényi Tamás nemzetközi mester 2451 Élő-ponttal Szlováki­ában az első tízben (9.), világmé­retekben az első ezerben (966.) van a ranglistán. Hány lépésre van a nagymesteri címtől? A nagymesteri cím megszerzésé­hez a 2500 pontos értékszám elérése és három nagymesteri norma telje­sítése szükséges. Ehhez erős ellen­felek ellen is sok pontot kell gyűjteni, és stabilan kell hozni a papírformát a gyengébb sakkozókkal szemben. Esetemben az utóbbi meglehetősen rapszodikus jellegű. Hajlamos va­gyok szebb napjaimon erős nagy­mestereket is legyőzni, máskor pe­dig úgy érzem, mintha csak rossz ter­vekkel lennék képes a vesztébe te­relni a hadseregem, bárki is legyen az ellenfél. Bár valahol mulatságos, hogy mindig képes vagyok meglep­ni önmagam és csapattársaim (hol jó, hol rossz értelemben), néha talán nem ártana kevésbé optimista, táma­dó terveket választanom, hanem egyszerűen a logikus, jó lépésekre koncentrálnom. Igaz, a racionális Petényi Tamás egyszer szeretne nagymester lenni, de a játék öröme, a küzdelem izgalma ás az eszmei ér­ték többet jelent számára az ered­ménynél (Képarchívum) gondolkozás sosem volt az erőssé­gem. Milyen év volt 2017? A duna­szerdahelyi csapat szempontjából nehezen felülmúlható. Bajnoki cím, tizedik hely az Európa-kupán Antalyában... Petényi Tamásnak is ezek jelentették a sakkcsúcsot az elmúlt évben, vagy valami más? 2017 valóban sikeres, nagyszabá­sú éve volt a dunaszerdahelyi sakk­életnek. Mivel egyéni versenyen rit­kán játszom az utóbbi időben, így számomra is a szezon csúcsát az Európa-kupában elért tizedik hely jelentette. Ezzel földrészünkön az abszolút legjobbak közé kerültünk, szlovákiai csapatként első ízben. Hétköznapjaiban milyen teret enged a sakknak? Jogászként végzett, a paragrafusok világában próbál boldogulni, vagy a sakk­ban is vannak még álmai? Jelenleg már második éve Buda­pesten élek, ahol eredetileg a Sem­melweis Egyetemen kezdtem el egy második főiskolai képzést, amit fel­váltott egy teljes idejű jogi szakmán kívül álló munkalehetőség. Sosem terveztem profi sakkozó lenni - egy­részt sok más dologról kellene le­mondanom, másrészt mindig is tar­tottam attól, hogy maga a sakk is el­veszítené a varázsát, ha az eredmé­nyektől függne minden. Természe­tesen szeretnék egyszer nagymester lenni, de ha választanom kellene, a játék öröme és a küzdelem izgalma, valamint az eszmei érték számomra többet jelent az eredménynél. Hatodszor a Bauring City a komáromi trónon ÁBELGÁBOR Három hónapos küzdelemsorozat után véget ért a Komáromi Kispályás Fociliga. Tizenegyedszer rendezték meg, és a tizenegy forduló során tizenegy csapat kapcsolódott be a pontvadászatba. Tavalyhoz hasonlóan idén is a Bauring City labdarúgói nyertek. Soraikban olyan ismert játékosok találhatók, mint Lérant Péter, Mé­száros Ádám, Igor Obert, Eugen Wilson Speck vagy Szórád Csaba. Mindössze a második fordulóban volt egy kis megingásuk, amikor 8:5 arányban alulmaradtak a Sivatagi Roham Csigák ellen. A többi mér­kőzésüket sorra megnyerték. Hosszabbításban dőlt el A döntőben csupán hosszabbítás után tudták legyőzni az örökös el­lenfélnek számító Barracudát. Az első félidőben biztonságos játék Csakegyszer kapott ki a Bauring City (piros mezben) (Karol Scholtz felvétele) folyt a pályán, mindenki elsősorban a másik hibájára várt. A szünet utáni folytatásban Mészáros Ádám juttat­ta vezetéshez csapatát, majd Igor Obert tekerte el a labdát az ellenfél hálóőre mellett. A Barracuda érezve a veszélyt, lehívta Neumann Péter kapust, és öt mezőnyjátékossal pró­bálta kiegyenlíteni a kétgólos hát­rányt. Igyekezetük sikeres volt, hi­szen Gagics és a Gyirmóton szerep­lő Németh Zsolt jóvoltából nemso­kára 2:2-t mutatott az eredményjel­ző tábla. Az ötperces hosszabbítás első pillanataiban Szórád Csaba mértani pontosságú passzát Obert kapásból a léc alá vágta, és gólja tor­nagyőzelmet ért. A Bauring City zsinórban kilencedszer verekedte be magát a döntőbe, és ezúttal hatodik alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Hogyan látta a szervező? „Számomra a legdöbbenetesebb az FC Doki teljesítménye volt, némi csalódást a Főnökök csapata oko­zott. Az Izsa változatlanul érdekes színfoltja a ligának, a Sivatagi Ro­ham Csigák is tud focizni, az Am­forát pedig tizenéves fiatalok alkot­ják, és előttük a jövő. A Black Bull Litovel gárdája a végére igencsak összezsugorodott, így kevésbé tu­dott érdemben beleszólni a történé­sekbe” - értékelte a torna lefolyását Ehrenberger Erik főszervező. Pulyka volt a korelnök Két érdekes esetet is szükséges ki­emelni. A focigála legidősebb játé­kosa az FC Doki színeiben pályára lépett, ötvenkét esztentős Ferenczi József volt. Közismertebb nevén Pulyka, a legtöbb komáromi számá­ra ismert és megbecsült személyi­ség, hiszen nyolcszoros csehszlovák bajnok bokszoló. Harminckét éve­sen akasztotta szögre a kesztyűt, öt­száznegyven mérkőzés és négy­százhetven győzelem után. A város­ban tartott ökölvívó-események szervezésébe is bekapcsolódik. Mészáros, a rakoncátlan A másik eset, hogy Jozef Olejník, a komáromi KFC nemrég kinevezett új edzője megtiltotta védencei sze­replését a teremfoci-mérkőzéseken. A januárban Sered’ről visszatérő Mészáros Ádám megszegte a tréner intelmét, amiért megrovásban ré­szesült. A huszonnégy éves csatár aztán gondolt egyet és dühében (ta­lán elhamarkodva) az érsekújvári FKM-hez igazolt. A döntőt és a 3. helyért vívott küz­delmet (Black Bull Litovel-Blue Diamonds 3:8) több mint ötszáz né­ző tekintette meg. A zárómérkőzések tényei a Hírko­sárban. HÍRKOSÁR ■ Atlétika közép-szlovákiai nyílt fedett pályás bajnok­ság, Pozsony - férfihármasugrás: 1. Tóth Attila (Stav­­bár Nitra) 14,12 m. ■ Sportlövészet LÉGFEGYVERES SZLOVÁK LIGA, záróforduló, Vág­­sellye - 3. Mészáros György és Mészáros Gábor (mind­ketten Royal Komárno). H Para-alpesisí EGÉSZSÉGKORLÁTOZOTTAK VILÁGKUPA-VIADALA, Kimberley, látáskárosultak, női lesiklás: 1. Farkáé Henrietta (irányítója: Natália Subrtová, szlovákiaiak) 1:20,43. A 2011/12-es és a 2016/17-es évad után har­madszor nyerték meg az összetett Világkupát. ■ Labdarúgás KOMAROMI KISPÁLYÁS LIGA - döntő: Bauring City- Barracuda 3:2 (0:0), g.: Obert 2, Mészáros Ádám, ill. Gagics, Németh Zsolt. Mérkőzés a 3. helyért: Black Buli Litovel-Blue Diamonds 3:8 (1:1), g.: Marikovec, Ha­­usleitner, Meleg, ill. Haulitus 2, Vörös 2, Németh 2, Kováé, Taibl. Díjazottak - legjobb kapus: Lukáé Jurcina (Blue Dia­monds), legjobb géllövők: Mészáros Ádám (Bauring City) és Mészáros Mihály (U20), mindketten 23 góllal, legfiatalabb játékos: Beke Zsolt (Bauring City), leg­idősebb játékos: Ferenczi József (FC Doki). A tornagyőztes: Bottyán Attila, Beke Zsolt, Lukás Gere, Halman László, Martin Kováé, Stefan Piskla, Lérant Pé­ter, Méhes Zoltán, Mészáros Ádám, Igor Obert, Peter Pe­­ciar, Martonosi Dominik, Karol Scholtz, Eugen Wilson Speck, Dániel Sykora, Szabó Dominik, Szórád Csaba, Michal Tot, Bombicz Ádám, Goran Matics, Sánta Attila, Lubomír Michalik, Kajtár Nicolas. (áb) A GALANTAI TERÜLETI SZÖVETSÉG XIII. TEREMTOR­NÁJA IDŐSEBB DIAKOK SZAMARA, Galánta (résztve­vők: Abrahám/Hoste, Vefká Maca, Cierna Voda, Veiké Oíany, Trstice, Pusté Sady, Tomáéikovo, Jelka) - kör­mérkőzések: Abrahám/Hoste-Velká Maéa 2:6, Cierna Voda-Vefké Úíany 3:0, Trstice-Pusté Sady 2:1, Tomá­­sikovo-Jelka 1:3, Abrahám/Hoste-C. Voda 2:3, V. Úía­­ny- Trstice 0:3, V. Maéa-Jelka 2:2 - büntetőkkel: 2:3, P. Sady-Tomásikovo 5:3, Trstice-Abrahám/Hoste 9:1, C. Voda-V. Maca 1:3, Jelka-P. Sady 8:3, Tomásikovo-V. Úíany 3:1, C. Voda-Trstice 1:3, V. Maca-P. Sady 3:1, Abrahám/Hoste-TomáSikovo 4:5, V. Úíany-Jelka 0:4, Trstice-V. Maca 2:2 - büntetőkkel: 3:2, Tomáéikovo-C. Voda 4:1, P. Sady-V. Úíany 1:2, Jeika-Abrahám/Hoste 4:2, Trstice-TomáSikovo 3:1, V. Maía-V. Úíany 0:3, C. Voda-Jelka 6:4, Abrahám/Hoste-P. Sady 5:3, TomáSi­­kovo-V. Maéa 3:0, Jelka-Trstice 1:2, P. Sady-C. Voda 1:3, V. Úíany-Abrahám/Hoste 5:1. Végeredmény: 1. Trstice, 2. Jelka, 3. Tomásikovo, 4. Cierna Voda, 5. V. Maéa, 6. V. Úíany, 7. Abrahám/Hoste, 8. P. Sady. A tornagyőztes: Juhos Adrián, Jozef Boca, Bugár Péter, Vígh Krisztián, Orbán Gergő, Kollárik Alex, Kurucz Vil­mos, Cserkó Gergely, Gombos Tibor, Anderko René, Ju­hos Krisztián, Erdélyi Sámuel. Edző: Juhos Tibor, csapatvezető: Cserkó János. Díjazottak - legjobb kapus: Czére László (jókai): leg­jobb mezőnyjátékos: Juhos Krisztián (nádszegi); leg­jobb géllövő: Érsek László (jókai, 15 gól). (ái) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Malá Maca-Dolná Kru­pá 7:1 (4:0), kismácsédi gólok: M. Hrasna 3, E. Varga, M. Vasícek, J. Kaéa, P. Blanárik; Tesedíkovo-H. Saliby (U19) 3:2, peredi gólok: G. Kubovic 2, R. Mikié; Veiké Maca-D. Saliby B 13:0, g.: Szőke Dá. 5, Szőke De. 3, Pintér A. 2, T. Kubovié, Rózsa M„ Lancz Cs.; Hody-Ii­­hárec 3:4, g.: Mécses M. 2, T. Stibrányi, ill. Drinóczi I, Nagy D, Kolozsi M„ P. Benko; Vozokany-Kráfov Brod 1:3 (0:0), királyrévi gólok: Kürtői J., Tánczos Cs., Seré­­di Ä Jatov-DIhá n/V. 5:4 (3:3), g.: M. Kruzlík 2, Varga 2, T. Bene, ill. L. Paulík 2, A. Molnár 2; Cechy-Veíky Kyr 2:7; Moca-Svodín 3:4; Marcelová (U19j-Kmetovo (U19) 9:3, marcelházai gólok: Cséplő 3, Farkas 3, Mol­nár, Szépe, Lakatos; Hurbanovo (U19)-SDM Dominik N. Zámky (U19) 8:1 (2:0), ógyallai gólok. Duráé 2, Mu­­rárik 3, öngól, Farkas, Druga; Kamenicná-Töí 4:3; Pod­­bájska-Trávnica 5:4 (3:2), g.: Kanás 2, Nagy, Sevéík, Kender, ill. Holík 3, Smrecek. Nádszegi tomaelsőség született az idősebb diákoknál ÁGH ISTVÁN Galánta/Nádszeg. Nádszegi Hsőség került a krónikába az idősebb diákok (U15) mezőnyében a Galántai Területi Futballezöveteég elnökének vándoreerlegéért, a terembajnoki címért lezajlott torna tizenharmadik felvonáeán. A tavalyi kiíráshoz hasonlóan idén is nyolc csapat csatázott az elsősé­gért. Az U19-es korosztállyal ellen­tétben az összes résztvevő (Abra­hám/Hoste, Vefká Maca, Cierna Vo­da, Veiké Ul’any, Trstice, Pusté Sady, Tomásikovo, Jelka) a területi bajnok­ságban szerepel. A csapatok körmér­kőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. Tavaly negyedórát tartott egy meccs, idén a találkozók játék­ideje tizenhárom perc volt. A kapus mellett öt mezőnyjátékos tüsténked­hetett a pályán. „A torna színvonalával elégedet­tek voltunk. Az első meccsek után két félre szakadt a mezőny. Az őszi idény után a tabella élvonalában te­lelő kollektívák, a nádszegiek, a jó­­kaiak, a feketenyékiek és a tallósi­­ak játszották a prímet. Közülük, az első párharcot leszámítva, a nád­szegiek domináltak. Megérdemel­ten nyerték a tornát, melyen két íz­ben büntetők döntöttek a győztes­ről - hangzott Milan Hornácek, a területi fütballszövetség sporttech-Két kupa jutott a nádszegi idősebb diákoknak (obfzga-felvétel) nikai bizottsága elnökének gyors­mérlege. „A Pusté Sady elleni nyitómecs­­csünkön nem játszottunk jól, de a folytatásban már azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. Sokat nyo­mott a latban, hogy hat játékosunk 2003-as születésű. Bő kerettel ér­keztünk a tornára. Edzőnk, Juhos Tibor a fiatalabbaknak is elég játék­­lehetőséget kínált. Ennek köszön­hetően pihenhettek meghatározó egyéniségeink, akikre nagy szüksé­günk volt a legjobbak, például a fa­voritok közé sorolt jókaiak és a tal­­lósiak elleni párharcokon. Arra kér­tük védenceinket, hogy ne engedjék kapura rúgni az ellenfél futballistáit. Betartották a taktikai utasításokat. Hét meccsen mindössze hétszer rez­­dült a hálónk. Játékosaink pedig zömmel látványos gólokat rúgtak, szám szerint huszonnégyszer voltak eredményesek” - ecsetelte a siker­hez vezető út legfontosabb ismérve­it Cserkó János, a nádszegiek csa­patvezetője. Megtudtuk, a tomaelső focistái ja­nuár közepe óta heti két edzéssel ké­szülnek a pontvadászat tavaszi foly­tatására. A két tréning egyike a hely­beli alapiskola tornatermében zajlik. „Csapatmunka volt a javából. Az összes játékosunk dicséretet érdemel. Nekünk is voltak meghatározó egyé­niségeink. Jó formában védett Juhos Adrián. Nyolc találattal a legjobb góllövőnknek Kurucz Vilmos bizo­nyult, Anderkó René hétszer volt eredményes, csapatkapitányunkat, Juhos Krisztiánt választották a torna legjobb mezőnyjátékosának”- zárta mondandóját Cserkó János. Tornatények a Hírkosárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom