Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-27 / 48. szám
Adj labdát a portugálnak és garantáltan bajnok lesz 12-13. oldal 2018. február 27., kedd, XIV. évfolyam, 8. szám Az angol Ligakupa döntőjében a nem sokat mutató Arsenal megadta magát a jóval pontosabban játszó, és kevesebbet hibázó Manchester Cityvel szemben, így Pép Guardiola megszerezte első angliai trófeáját, Arséne Wenger pedig továbbra sem tudott még diadalmaskodni ebben a sorozatban. Az angol lapok szerint ellentétes pályán mozog a két edzőfejedelem. ■v gyan az elérhető trófeák közül Ligakupát tartják a legkevesebbre Angliában a bajnoki cím és az FA- kupa mögött, mégis kiemelt téttel bírt a két csapat döntője: Arséne Wenger még sosem tudta elhódítani a trófeát, Pép Guardiola pedig egyenesen semmilyen trófeát nem hódított még el Angliában, így mindkettőjük számára történelmi esélyt kínált a Wembley - különösen, hogy Wenger már két finálét is elveszített. A döntő aztán nem sok nyitott kérdést hagyott: a Manchester City simán vette az akadályt. Paripa jobbról be, gebe balra el A Ligakupa - hivatalosan - Carabao Cup - utolsó percei szimbolikus térré változtatták a Wembleyt. Az egyik oldalon arra készültek a tömött lelátók, hogy pajzsukra emeljék Pép Guardiolát, aki első trófeáját szállítja a csapat számára, és szinte biztosra vehető, hogy egy még csak a kezdet: többre, jobbra is lehet még számítani. Ezzel szemben az Ágyúsoknak fenntartott szektorok kongó ürességgel várták a hármas sípszót, a szurkolók arra sem méltatták a csapatukat és Arséne Wengert, hogy megtapsolják a döntőt érő produkciót. Ahogy Guardiola megérkezett fehér lovon, úgy poroszkált ki a stadionból a túloldalon a megfáradt Rocinante - a különbség nem is lehetett volna szembeödőbb. Pedig a két edző nagyon is hasonlít egymásra: Guardiola tulajdonképpen megtestesíti mindazt, amit Wenger képviselt 1996-ban, amikor az Arsenal élére került - mind gondolkodásában, mind eszközeiben szembe ment az angol futball dogmáival. Jött, látott és győzött. Csakhogy mára - kis túlzással - az A Manchester City ellentmondást nem tűrő játékkal szerezte meg a Ligakupát, Pép Guardiola első angliai trófeáját az Arsenal ellen Angol ligakupa: Pép Guardiola az új Arséne Wenger angol szakírók szerint éppen Arséne Wenger lett az, ami, aki leváltásra szorul. Optimista helyzetértékelései, a jövőt célzó ígéretei egyre távolabb kerülnek a valóságtól, amelyben az Arsenal lemarad a Bajnokok Ligája-szereplésről, és idén is meszsze leszakadva, csak a 6. helyen áll a Premier League-ben. Persze a francia menedzsert még így is hatalmas elismerés illetti, hiszen éppen a saját munkássága az, ami igen magasra tette a lécet a klub számára, de az is igaz, hogy a négy év alatt elért három FA-kupa-győzelem nem tudja feledtetni a tényt, hogy az Arsenal egyre inkább az elit mögé szorul, és olyan sorozatokban vitézkedik, melyek csak másodlagosak a nagyok számára. Eközben Guardiola megszerezte első, kézzel fogható jelét annak, hogy új éra elé néz az angol bajnokság. A Manchester City még úgy is 13 ponttal vezeti a bajnokságot, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, miközben a Bajnokok Ligájában úgy jutott a legjobb nyolc közé a csapat, hogy a Basel elleni visszavágóra kis túlzással az ificsapat is kiállhatna az idegenben megszerzett négygólos előny tudatában. A ManCity azt a látszatot - és nem illúziót - kelti, hogy a csapat lehetőségei végtelenek, nem bajnoki címről, hanem rögtön triplázásról lehet beszélni, miközben a bajnokság szinte zsebben van. Abban az angol bajnokságban, amely évtizedes gőggel nézi le a La Liga vagy a Bundesliga előre lefutott küzdelmeit, mondván, hogy Angliában mindenki legyőzhet mindenkit. Csak valahogy a Cityt senkinek nem akaródzik - ezek szerint. Eközben az Arsenalnál? A St. Totteringhams E>ay a mindenkori angol élvonalbeli bajnoki szezon azon napja, amelyen matematikailag is biztossá válik, hogy az Arsenal az ősi városi rivális Tottenham előtt végez a tabellán. Az Arsenal szimpatizánsai 2002 óta tartják nyilván a jeles napot, a nemzetközi média 2010 Wengernek nem sikerült a Grand Slam Wenger lehetett volna a nyolcadik menedzser, aki „Grand Slamet" nyer, azaz a bajnoki cím mellett a FA-Kupát és a Ligakupát is begyűjti. Eddig hét szakember: Don Revie, Joe Mercer, Bill Nicholson, George Graham, Sir Alex Ferguson, Kenny Dalglish és Jose Mourinho emelhette fel mindhárom kupát. Összességében a legtöbbet a nagy rivális Ferguson nyerte, 22 trófeát nyert az MU élén Angliában. Arséne Wenger fantasztikus klubot épített az Arsenalból, de a szellemi utód mindent még jobban tud (Fotók: SITA/AP) ANGOL LIGAKUPA, DÖNTŐ Manchester City-Arsenal 3-0 (1-0) London, Wembley Stadion, 85 671 néző. V: Pawson Gólszerző: 18. Agüero, 58. Kompany, 65. D. Silva Arsenal: Ospina - Koscielny, Mustafi, Chambers (Weibeck, 67.) - Bellerin, G. Xhaka, Ramsey (Iwobi, 73.), Monreal (Kolasinac, 26.) - Wilshere, Özil - Aubameyang. Menedzser: Arséne Wenger Manchester City: Bravo - K. Walker, Kompany, Otamendi, Danilo - Gündogan, Fernandinho (B. Silva, 52.) - De Bruyne, D. Silva, L. Sané (G. Jesus, 77.) - Agüero (Foden, 89.). Menedzser: Pep Guardiola óta foglalkozik vele, de az igazán elhivatott fanatikusok már az 1910-es évek óta nyilvántartják az adatokat. 2018 februárjában úgy áll a helyzet, hogy a Tottenham gyakorlatilag esélyt sem hagyott ellenfelének a londoni derbin - még ha a különbség az eredményben nem is mutatkozott meg túlságosan -, ráadásul Wenger csapata tízpontos hátrányban csak a Spurs hátát nézheti a tabellán. Mindez azt is jelenti, hogy az Agyúsok egyre közelebb vannak ahhoz, hogy ismét lemaradjanak a Bajnokok Ligája-szereplésről, hiszen már csak 10 (számukra 11) forduló van hátra a bajnokságból. Ügy tűnik, a csapat számára a legjobb esélyt — a tavalyi Manchester Unitedhez hasonlóan - az Európa Liga kínálja, hogy ismét a legjobbakhoz csadakozzon a csapat, ám még a nem túl acélos AC Milan ellen sem mehet biztosra a gárda, és még hol van a sorozat vége? A szezon kezdetén Wenger kétéves szerződést írt alá, miközben Stan Kroenke vezetésével az igazgatóság biztosította, hogy támogatják, élvezi a bizalmat. Ugyanez már nem mondható el a szurkolókról, akik évek óta szisztematikusan tüntetnek a francia mester ellen. Egy újabb kimaradó BL-szezon nemcsak a klub pénztárosát tenné igencsak szomorúvá, de a drukkereket is. Hol a csapatunk? Azokat a drukkereket, akik az évek óta csökkenő teljesítmény ellenére évek óta a Premier League legmagasabb bérlet és jegyárait fizetik azért, hogy láthassák a csapatukat. Amikor David Silva a 65. percben belőtte a harmadikat, nem is tartóztatták tovább egymást - ami sok, az sok, gondolta az Arsenal-drukkerek jelentős része, mielőtt elindult volna haza a stadionból. Ki vádolhatta volna őket bármivel is? Az utóbbi időben hozzászokhattak a hasonló jelenetekhez, és ezúttal nem is a bármire képes Liverpoolvédelemmel álltak szemben, amely bizakodásra és újabb feltámadásra adhatott volna okot, mint a 3-3-as összecsapás esetén. Hanem a szinte hiba nélkül, és ami még fontosabb: csak erős félgőzzel játszó City volt az ellenfél, amely úgy uralta a mécsesét, hogy ezt látva a lelátón sírva fakadt a tizenéves Arsenal-drukker, az idősebb, cinikusabb generáció pedig csak azért maradt Silva gólja után is a Wembley-ben, hogy ollózzon a City-passzok sorát látva — és persze passzív-agresszív módon tüntessen Wenger ellen. A szerződéshosszabbítását heti 350ezer fontos álomfizetésért aláíró Mesut Özil ismét csak megszeppent ministránsfiúnak tűnt a City középpályásai mellett, miközben hiába szóltak a hírek Jack Wilshere feltámadásáról, csak nem akar működni a Wengerféle 3-4-2-1-es szisztéma, amit az idei szezonra talált ki a maestro, és aminek alkalmasnak kellene lennie, hogy helyet biztosítson a csapatban mind Özilnek, mind az Alexis Sánchezért cserébe érkezett Henrih Mhi tárj annak. De valahogy ez sem működik. Nemhogy egy tízes, de kettő Nem működik, miközben Pép Guardiola nemcsak hogy megugorja ugyanezt a magasságot, de stadioncsúcsra emelteti a lécet azzal, hogy két született irányítót, Kevin De Bruynét és David Silvát teszi a pálya közepére, miközben nem is gondol arra, hogy verőemberekkel kellene felszerelnie a csapatot. Valaha Arséne Wenger is ugyanígy gondolkodott a futballról, a labdatartásról, a játék öröméről, a gólokról és a trófeákról. Még a veretlenségről is: a 2003/2004-es bajnokságot vereség nélkül húzta be az Arsenal- ahogy a ManCity is egyelőre veredenül menetel a PL-ben. Ugyanakkor Arséne Wenger a legnagyobb sikereit annak köszönhette, hogy egy bitang erősre duzzasztott középpálya előtt villoghatott a támadósora. Olyan gerincre volt szüksége, mint Patrick Vieira, Emmanuel Petit vagy Gilberto Silva. Klasszikus védekező középpályások, akik uralni tudják a pálya közepét. Amikor azonban Wenger feladta ezt a csapatépítő elvét, elmaradtak az eredmények is, és azóta sem jöttek vissza. Eközben Pép Guardiola nemcsak hogy uralja a Premier League-t, de pont úgy, ahogy anno Wenger tette: igazi víziókkal, két lépéssel a többiek előtt járva. Hol van mégis az evolúció? Az evolúció maga az eszköz: amíg a legtöbb csapat - így az Arsenal sem, nem beszélve az MU-tól vagy a Chelsea-ről - nem képes egy irányítót, egy klasszikus playmakert se beépíteni hatékonyan a csapatba, sőt tagadja is annak lehetőségét, Guardiola rögtön kettővel büntet. A baj sosem jár egyedül. Hegedűs Henrik
