Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-24 / 46. szám
12 HÍRESSÉGEK PRESSZÓ ■ 2018. FEBRUAR 24. www.ujszo.com Jennifer Lawrence Londonban, a Vörös veréb bemutatója előtt (Fotó: S1TA/AP) Jennifer Lawrence a korrupció ellen akar küzdeni Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak. A világ legjobban fizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent. US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet forgatott. A szervezet a politikai korrupció megszüntetését és korrupcióellenes törvények elfogadását tűzte zászlajára - írta a BBC News. A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Mint mondta: a jövő évben szabadságra megy, és a Represent. US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében. Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktívizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők. Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson. (MTI) Kedvenc ételem... Csinosak, karcsúak és kisportoltak. A legtöbb sztár alakja kifogástalan, azt gondolhatnánk, szegények, biztos egész életükben diétára vannak fogva. Általában így is van. Egészségesen táplálkoznak, keveset esznek, és valóban ellenőrzik, miből mennyit fogyaszthatnak. De zárt ajtók mögött néha „vétkeznek” is. Nézzük, melyik sztár minek nem tud ellenállni. pizzáról van szó, / | bizony nem sokan JL -JL V'V- képesek az önfegyelemre. Nemcsak az ádagemberek kívánják az olasz finomságot, hanem még az alakjukra ügyelő szupermodellek, énekesek és színészek is. Például Khloe Kardashian és Kendall Jenner, Jennifer Lopez, Mariah Carey, Madonna vagy Halle Berry. Miranda Kerr és Scarlett Johansson kedvence a sült csirke, Hugh Jackman, az X-men-filmek sztárja szerint nincs tökéletesebb dolog egy jó bor és sajt párosításnál. Britney Spears, mint sok más nő imádja a csokoládét. Justin Bieber egy tál bolognai spagettiről ábrándozik, Cameron Diaz szintén a dél-európai ételeket szereti, azokat, amelyekben fokhagyma, citrom és olívaolaj És a politikusok? Barack Obama amerikai exelnök a Reuters tudomása szerint a brokkolit kedveli, de még jobban a csilit, amelyet szívesen megfőz maga is. Chicagóban feleségével, Michell-lel gyakran felkeresik kedvenc mexikói éttermüket, hogy válogathassanak a finom csípős mexikói ételek között. Az exelnökkel ellentétben a mostani Kóla és sült krumli? Rajtakapták a fotósok Theresa May brit miniszterelnököt. csilinél is jobban szereti a fagyit elnök, Donald Trump az igazi amerikai ételeket, a street foodot részesíti előnyben, és irtózik a szusitól. Putyin állítólag mindenevő, Angela Merkel szereti a lecsót és a savanyú káposztát. Emmanuel Macron étrendjére felesége, Brigitte felügyel, és nem engedi meg a francia elnöknek, hogy nassoljon. Még csokit sem. Sok gyümölcsöt, zöldséget és halat fogyasztanak, (ug) ► Brad Pitt és Ellen DeGeneres az egyik Oscar-díjkiosztón rendelt pizzát (Fotók: SITA/AP) J Scarlett Johansson nagyon vigyáz a vonalaira, de a fűszeres sült csirkének nem tud ellenállni Vlagyimir Putyin állítólag nem válogatós, reggelire szívesen eszik joghurtot Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a héten Indiában tett látogatást, ahova elkísérte egész családja. Sophie Gregoire Trudeau, az idősebb fiú, Xavier, valamint Ella-Grace és a kis Hadrien hagyományos indiai ruhát viseltek, amikor az Ahmadabadban levő Mahatma Gandhi-ásramot, vagyis Gandhi spirituális menedékhelyét tekintették meg. Az emlékkönyvbe a Trudeau család legfiatalabb tagja, a négyéves Hadrien is beírta a nevét. A másik pillanatban pedig már virágszirmot szórt Gandhi fejére. (siTA/AP-felvételek)