Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-22 / 44. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com I 2018. február 22. I 3 Az 50 millió felél Pozsony kapja LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Az állam 50 millió aurával támogatja a következő két évben az egyetemi kollégiumok felújítását, az összeget a Szlovák Rektori Konferencia elosztotta az egyetemek között, a pontos listát azonban nem adják ki. Az egyetemisták számára a kollégiumok még mindig a legolcsóbb szálláslehetőséget nyújtják. A 40-90 eurós havi árak jóval a magánkollégiumok vagy az albérletek árai alatt vannak. Egy új magánkollégiumban 200 eurót is elkérnek egy ágyért egy kétágyas szobában, aki egyedül akar lakni, annak mintegy 400 eurós havi díjjal kell számolnia. Ennek fejében viszont sok esetben alacsony komforttal, többágyas szobákkal, több szoba számára közös zuhanyzóval kell számolniuk. Nem ritka a hulló vakolat vagy a huzatos ablak sem. A Főiskolai Hallgatói Tanács nyomására Robert Fico miniszterelnök 50 millió eurós támogatást hagyott jóvá, ebből 20 millió eurót már idén. 18 egyetem A támogatást a Szlovák Rektori Konferencia (SRK) döntése alapján 18 egyetem között osztották fel. A konferencia a teljes listát nem hozta nyilvánosságra, néhány adatról azonban tájékoztatást kaptunk. „A pénzügyi támogatás elosztásának pontos sémájának nyilvánosságra hozatalára nem hatalmaztak fel - tájékoztatta lapunkat Rudolf Kropil, az SRK elnöke, a Zólyomi Műszaki Egyetem rektora. - A támogatást a szálláshelyek száma és színvonala alapján osztottuk el.” Azt elárulta, hogy az 50 millió eurós támogatás mintegy felét három fővárosi egyetem kapja. „A legtöbbet, 14,2 millió eurót a Komensky Egyetem használhat fel” - válaszolta kérdésünkre a rektor. Az átlagnál több támogatást kapnak a teljes akkreditációval rendelkező egyetemek, Pozsonyba pedig azért jut a támogatás fele, mert ott nem használhatták a felújításra az uniós alapok forrásait. Az egyetemek a nekik megítélt támogatás legalább 40 százalékát használhatják fel ebben az évben, a fennmaradó összeget pedig 2019-ben. Egyes pozsonyi kollégiumokban régóta nem változott semmi... (Fotó: Michai Smreok/Pius jeden deft) Kollégiumfelújítás ► Komensky Egyetem 14,2 millió euró ► Szlovák Műszaki Egyetem 8,6 millió euró ► Kassai Műszaki Egyetem 6,1 millió euró ► Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem 2,99 millió euró ► Konstantin Filozófus Egyetem 1,86 millió euró ► Selye János Egyetem 501 ezer euró Összesen 18 egyetem kap támogatást (Forrás: Új Szó) Lapunk információi szerint a Pozsonyi Műszaki Egyetem kapja a második legnagyobb összeget - 8,5 millió eurót, míg a harmadik 6 millió euróval a Kassai Műszaki Egyetem. A pozsonyi egyetemek közül a legkevesebbet a Közgazdaságtudományi Egyetem kapja, mintegy 2,5 millió eurót használhatnak fel kollégiumaik felújítására. A Komensky Egyetem a támogatás egy részét a Druzba Kollégium felújítására fordítja. „Kritikus állapotban van az elöregedett elektromos hálózat, a vízvezetékrendszer, a vizesblokkok, cserélni kell a nyílászárókat és a bútorokat is” - tájékoztatta lapunkat Ivan Dano, a kollégium igazgatója. Szerinte a kollégium teljes felújítására mintegy 13 millió euró kellene. Várhatóan megújul majd a Malomvölgyi Kollégium egy része, a Stúr Kollégiumot 2019 januárjában teljesen lezárják. Nyitrára közel ötmillió A teljes összeg közel tizedét kapja a két nyitrai egyetem. A Konstantin Filozólirs Egyetemé (UKF) a kisebbik összeg, 1,86 millió euró, a mezőgazdasági egyetem viszont csaknem 3 millió eurót használhat fel. Az UKF a támogatásból 360 új kollégiumi helyt akar létrehozni. „Egy teljesen új kollégiumot akarunk létrehozni abban az épületben, amelyet Nyitra megye hivatalától vásároltunk meg. A teljes költség mintegy 4 millió euró lesz” - tájékoztatta lapunkat Peter Hrobár, az egyetem kollégiumainak igazgatója. A jelenleg is működő két kollégiumukban további 1,44 millió eurós beruházást terveznek. Az egyetem már az elmúlt években is komoly összeget fordított a kollégiumok felújítására. „2012 óta 5,2 millió euró értékű beruházás történt, ebbe beletartozik a már említett új kollégiumi épület megvásárlása, amely 1,6 millió euróba került” - számolt be Hrobár. Emellett megvettek egy másik kollégiumot a mezőgazdasági egyetemtől is, amiért 1,41 millió eurót fizettek. Selye-félmillió A komáromi Selye János Egyetem 501 ezer eurót kap az 50 millióból. „Jelenleg a legszükségesebbnek a Sirály 1-es kollégium nyílászáróinak cseréjét, az épület hőszigetelését, illetve a homlokzat felújítását tartjuk - mondta Petheő Attila, a rektori hivatal munkatársa. - Az előzetes számítások és felmérések alapján az egyetemünkre eső rész elég lehet a legfontosabb munkálatok elvégzésére.” Ok is végeztek felújításokat az elmúlt években. „Az egyetem tulajdonában lévő Sirály 1-es kollégiumot az elmúlt években részben önerőből, részben állami támogatásból tudtuk folyamatosan karbantartani és a belső tereket felújítani” - mondta Petheő. Ezek csak kisebb költségű felújítások voltak, az ágyak cseréjére mintegy 24 ezer eurót, a vizesblokkok cseréjére pedig közel 84 ezret költöttek. Új Ipoly-híd: csak személyautóknak Pozsony. Csak személygépkocsik közlekedhetnek majd a Helemba és Ipolydamásd közé tervezett új Ipoly-hídon, a kormány - közös megegyezés alapján - így módosítaná a híd építéséről szóló szlovák-magyar megállapodást. A hídon legfeljebb 3,5 tonna maximális súlyú gépkocsik hajthatnak majd át, vagyis legfeljebb kisteherautók használhatják majd. „A helembaiak nem akarták, hogy 3,5 tonnánál nehezebb teherautók is átmehessenek a hídon” - magyarázta a módosítást Érsek Árpád közlekedési miniszter. Eredetileg a hidat nemzetközi forgalomra tervezték, 12 tonnás maximális terhelhetőséggel. Ez esetben kamionok is használhatták volna, ám ez ellen tiltakozott a helyi lakosság a határ mindkét oldalán, mivel a hídra vezető közút a falvakon vezet át. A Helemba-Ipolydamásd közti hidat uniós forrásból akarják megépíteni, a beruházó Helemba község, Nyitra megye önkormányzatának a támogatásával. A közlekedésügyi minisztérium csak mint a nemzetközi megállapodás egyik résztvevője szerepel a projektben. A költségeket az új feltételeknek megfelelően Nyitra megyének kell átszámítania. „Biztosan lesznek pénzügyi vonzatai is a teherbírás csökkentésének” - véli Érsek. A módosítást a magyar fél dolgozta ki, és a szövegben már tavaly megegyezett a két ország tárgyalódelegációja. A híd építését már lassan 10 éve tervezik, a projektet lassította Nyitra megy és a magyar fél hozzáállása is. Az első államközi szerződést 2012-ben kötötte meg Szlovákia és Magyarország. Miután a 2007—2013-as uniós költségvetési csomagból nem jutott rá pénz, tavaly porolták le újra a terveket. Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei frakciójának elnöke tavaly azt ígérte, hogy idén ősszel elkezdődhet a híd építése. Az építés akár egy év alatt is befejeződhet, ha a finanszírozás kérdése megoldódik. (TASR, Ipj) KOZTUNK EL Az Új Szó szerkesztősége rajz- és fotópályázatot hirdet „Petőfi köztünk él” címmel A pályázatra olyan rajzokat és fotókat várunk, amelyek szellemes, frappáns és eredeti módon kötődnek egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, március 15. szellemiségéhez. A beérkezett pályázatok közül a szerkesztőség zsűrije választja ki a győzteseket, amelyek készítői értékes nyereményekben részesülnek, alkotásukat pedig a március 15-én megjelenő ünnepi mellékletünkben közöljük. A rajzokat A4-es méretben várjuk a szerkesztőség címére: DUEL - PRESS, s. r. o., Új Szó szerkesztősége, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3, a fotókat pedig .jpg formátumban, 300 dpi felbontásban az ujszo@ujszo.com címre. A borítékon, illetve az e-mail tárgyában, kérjük, tüntessék fel a pályázat címét: „Petőfi köztünk él’ A pályázókat kérjük elérhetőségeik feltüntetésére is.