Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-02 / 27. szám

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2018. február 2. I 7 Bond. James Bond Gyorsan elfelejtünk olyan dolgokat, amiket átéltünk Januárban került a kezembe egy mű, amelynek cselek­ménye novemberrel kez­dődik, mégpedig 1989 novemberével. A vaskos kötetet ismert szlovák politológusok írták, némi cseh beütéssel, s az egyik cseh beütés Oskar Krejcí. írásának a Ti­tokzatos november címet adta. 1989. november 17-ének tanul­mányozása nemcsak arról szól, hogy hogyan zaj lottak le az ese­mények és kik voltak a főszereplők, írja, hanem arról is, hogy mindez kinek az érdeme, vagyis ki/mi volt a háttérben. Ezzel kapcsolatban három magyarázat létezik: a hősök legendája, az összeesküvés-elmélet és a törvényszerű változások el­mélete. A hősök legendája szerint a ma­roknyi disszidens által vezetett di­ákok voltak azok, akik szembe­szálltak a vérszomjas estébésekkel és kommunistákkal. Krejcí azon­ban úgy látja, hogy a két ellentábor közötti barikád novemberben már rég nem létezett. Az összeesküvés­elmélet szerint az események hát­terében a titkosszolgálatok álltak, de Krejcí úgy gondolja, a nyolcva­nas években a titkosszolgálat nem lett volna képes ilyen nagy erejű, stratégiai jellegű műveletre, meg a társadalomfejlődés tanulmányo­zása egyébként sem helyettesíthető kémregények olvasásával. Márpe­dig 1989 novembere épp a társa­dalmi fejlődés törvényszerű válto­zásának a kicsúcsosodása. 1988 alkonya már nem arról szólt, hogy megtartható-e a szocializmus, ha­nem arról, hogy mily módon kerül le a színpadról: véresen vagy tár­gyalással. Tehát nem hősök van­nak, hanem kedvező körülmények, foglalja össze elmélkedését a szer­ző. S ő kicsoda? Állítólag a szocialista érában beépített ügynök volt, ám nem sokkal a bársonyos után már ott van Havel környezetében. Amikor évekkel később Szlovákiában ka­pott egyetemi állást, az egyik is­mert szlovák napilap megírta, hogy azért jön ide, mert odahaza nem al­kalmazzák az átvilágítási törvény miatt. Érdekes ellentmondás. Erről jut eszembe egy másik il­lető, akit talpig becsületesnek tar­tott a környezete, majd kiderült ró­la, hogy besúgó volt, s nemrég mégis emléktáblát állítottak neki. Amikor megkérdeztem egy em­bertől, akit valaha szintén megfi­gyeltek, hogy szerinte helyénvaló­­e ez, azt válaszolta, hogy a besú­gók, legalábbis némelyek, a körül­mények áldozatai voltak. Azért ez érdekes vélemény. Mint ahogyan az is érdekes, hogy úgy tűnik, ma már nem érdekes, hogy annak ide­jén hány ember, hány család élete ment tönkre, mert volt valaki, nem ritkán akár barátnak tartott illető, aki ezt-azt besúgott róluk. Gyorsan felejtünk. Olyan dolgokat, amiket átéltünk. Aztán csodálkozunk, hogy a fiatalok elfelejtenek vagy nem hisznek el olyan dolgokat, amik akkor történtek, amikor ők még nem is éltek. Érdekes ellentmondások. (Lubomír Kotrha karikatúrája) Andrej Kiska MINDJÁRT FEL ÖT, ES KÁLINAK MA MÉS NEM BESZELT A REPÜLŐUTAKÉRT KIÁLLÍTOTT SZÁMLÁKRÓL... Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Érdekek és értékek Mostanában gyakran gondolok Václav Havelre, aki a cseh és a szlová­kiai lapok főszerkesztőivel tartott eszmecseréi során sokszor emlegette a politizálás erkölcsi dimenzióját. Duray Miklós más fórumokon szintén az érdekérvényesítés és az értékközpontú elvek megőrzésére figyelmeztetett. Napjainkban egyre több olyan párt tüsténkedik a hazai politikai porondon, amelyeket a hagyományos értékrend alapján (konzervatív, szocdem, libe­rális) nehéz valahova besorolni, leginkább a populista jelző illik rájuk. Ilyen körülmények között politikai szövetségeket sem egyszerű kötni, amivel a Híd is szembesült, legújabban pedig az MKP Nyitra megyei ve­zetősége. Bugár Béla többször kifejtette dilemmáit és érveit arról, hogy pártja miért lépett koalícióra jelenlegi partnereivel. A megkötött egyezség olykor kényszerpályára sodorják őket, viszont eddigi eredményeik - főleg a nemzetiségi iskolák megmentése, a normatív támogatás növelése, a vas­úti kétnyelvűség, a kisvállalkozók adóterheinek csökkentése - az aggályok ellenére a kompromisszum értelmét igazolják. A Nyitra megyei háttéral­kuval ingoványos talajra léptek Farkas Ivánék is, de kivajúdtak egy olyan modus vivendit, amely esélyt kínál arra, hogy az ország egyik legszebb tá­ja, különösen a párkányi régió végre ne legyen mostohagyerek. Országos viszonylatban legkésőbb 2020-ban állítják majd ki a választópolgárok a Híd bizonyítványát. Az MKP regionális szintű döntéshozóiról pedig öt év múlva derülhet ki, vajon érdekérvényesitő erőfeszítéseik során megőrizték-e a párt értékrendjét. Kampányricsaj Magyarországon Javában dúl a magyarországi országgyűlési választások előtti kampány. Az indulatos megnyilvánulások és a csúsztatások tűréshatára ilyenkor na­gyobb, de bizonyos elvárások vannak. Például az, hogy a kormánypártiak és ellenzékiek saját programjukkal is kampányolnak, a pártvezetők pedig tévévitákban mérik össze érveik súlyát. Magyarországon szó sincs ilyes­miről: a lakájmédia ezerrel sorosozik, még az M4 sportcsatorna egyperces híradóiban is. Az ellenzékiek harmatgyengék, ráadásul egymást akarják lebirkózni, nem igazi vetélytársukat. Neves értelmiségiek összefogásra kérik őket, ami nyilván pusztába kiáltott szó. Mindezzel nem a migránsügy égető időszerűségét, de még a magyar kormány és a visegrádi országok korlátlan bevándorlást elutasító álláspontjának jogosultságát sem vitatom. Indokolt az Orbán-kabinetnek az a szándéka is, hogy ha az ENSZ nem változtat a korlátlan bevándorlást célzó tervezetén, akkor Magyarország kilép a tárgyalássorozatból. Ám e nagy horderejű ügyeken kívül a polgá­rok életminőségét, egyéni és közösségi boldogulását befolyásoló elképze­lésekről sem kellene megfeledkezni. Ugyanis a voksolások egyetlen tétje szerintem az, hogy milyen arányban győznek a kormánypártok, tehát a társadalmi felelősség továbbra is főleg az övék marad. Orbán Viktor Bócsben A magyar kormányfő kedden Bécsben tárgyalt az új osztrák kormány vezetőivel. Méghozzá barátságos légkörben, mert a vendéglátók állás­pontja migránsügyben, továbbá a külső schengeni határok védelmének fontosságában immár csaknem teljesen egyezik a budapesti kabinet állás­pontjával. Vita a paksi atomerőmű bővítése és az osztrák családtámogatási jogszabály tervezett megváltoztatása miatt van. Az osztrákok azt tervezik, hogy a vendégmunkások esetében - akiknek a gyermekeik odahaza élnek - nem lesz egységes az Ausztriában törvényesen igényelt családi pótlék. Összegét ezentúl az adott országban érvényes megélhetési költségek hatá­roznák meg. Ausztria tavaly családtámogatásra 273 millió eurót fordított, a tervezett módosítással legalább 114 milliót szeretne lefaragni. Ez 38 895 magyarországi és 30 589 szlovákiai kiskorút és a szüleiket érintené hátrá­nyosan. Orbán Viktor ezért partnerének, Sebastian Kurznak kifejtette, hogy tervük megkülönböztető, ezért sérti az uniós jogszabályokat. Ugyanis a vendégmunkások ugyanannyi adót és járulékot fizetnek, mint az osztrákok, ezért ugyanolyan jóléti támogatások illetik meg őket is. Az osztrák kancellár másként vélekedik, ezért nyilván kemény jogi csörte várható Brüsszelben. Ehhez a visegrádi négyek, továbbá a szintén érintett romániai és szlovéniai polgárok nevében Orbán adta meg az alaphangot. Harang- és jövőmentés HANGÁCSI ISTVÁN A közösség megmaradása és fejlődése szempont­jából elemi fontosságú, hogy vezetői előrelátóák és aktívak legyenek. Szútor község az intő példa, e nélkül hogyan hullhat darabjaira egy közösség alig egy év­század alatt. Két hete részt vettem a Gomba­szögi Nyári Tábor aktivistái által szervezett szútori harangmentő ak­ción. Az értékmentés mellett B. Ko­vács István gömörológus rövid elő­­adásajelentette a nagy élményt, aki éppen a közösséget vezető szemé­lyiségek fontosságát emelte ki. Az előadás központi alakja Simon Sá­muel 19. századi szútori református lelkipásztor volt. Neve valószínűleg keveseknek ismerős, ám korának aktív személyisége volt. Sokat kö­szönhettek neki a szútori reformátu­sok, felkutatta és rendszerezte a gyülekezet történetét, ugyanis az írásos feljegyzések javarészt meg­semmisültek az 1825.évi nagy tűzvészben. A mintegy 28 évnyi (1852-1880) lelkipásztori tevé­kenysége mellett a helyiekkel együtt megalapította a kiemelkedően fontos magtárat, könyvtárat és iskolát, hoz­zájárult azok fenntartásához, nem utolsósorban tanított is. Az általa működtetett helyi iskola diákja volt az a Skultéti József, aki később je­lentős személyisége lett a Matica slovenskának. Simon Sámuel idején Szútor sze­gény település volt, a helyiek nehe­zen tudták önerőből előteremteni az iskola vagy a templom felújításához szükséges forrásokat. Szegénységük bizonyságaként alakult ki a mondás: közös, mint a szútori nadrág. A falu ma is szegény. Am míg a 19. szá­zadban volt egy maroknyi tettrekész és előrelátó helybeli, addig 160 évvel később a jelentősen átalakult vallási és etnikai viszonyok miatt a szútori­­ak megváltoztak. E közösség törté­nete akár a szlovákiai magyarság egyik negatív jövőképe is lehet. Elő­relátó és aktív vezetők, régiókon át­nyúló együttműködés, belső és külső erőforrásokon alapuló fejlődés hiá­nyában aligha éljük meg közössé­günk kialakulásának 200. évfordu­lóját. S eközben nemcsak önma­gunkkal, hanem végre a magyar anyanyelvű cigánysággal is foglal­koznunk kellene. A 2011 -es nép­számlálási adatok és a demográfiai trendek alapján nélkülük arányaiban kevesebben lennénk. Nem világ­­megváltó stratégiákra van szükség, hanem lépésről lépésre, helyi szinten és közösen megvalósítható együtt­működésre az oktatás, közösségépí­tés és munkahelyteremtés terén. Van még esély a negatív trendek megváltoztatásra? Esély mindig lesz, csak legyenek hozzá tettrekész em­berek. Ezt az esélyt csak erősítheti, ha sikerül a Nemzeti Kisebbségvé- • delmi Kezdeményezés (Minority Safepack) EU-s szintű megvalósítása és a helyi érvényesítése. Ez komo­lyabb eredmény lehet, mint bármely eddigi nemzetközi kisebbségvédelmi egyezmény. Azt azonban ne feled­jük: a szútori jövőkép közelebb van hozzánk, mint azt gondolnánk, és ezen csak mi tudunk változtatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom