Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-01 / 26. szám

www.ujszo.com UTAZAS 2018. FEBRUAR 1. TI Tovább erősödött az unió turizmusa 2017-ben Az Európai Unió tagországainak szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma 2017-ben tovább nőtt, meghaladta a 3,2 milliárdot, ami 5,1 szá­zalékos emelkedés 2016-hoz képest - közölte az Eurostat. A másik tagországból érkező turistaforgalom 6,9 százalékkal nőtt, a belföldi turizmus pedig 3,5 százalékkal emelkedett. unió statisz­tikai hivata­lának szerdán közzétett ada­tai szerint az uniós szálláshelyek kihasználtsága 2009 óta, a pénzügyi válságot kö­vetően folyamatosan javul. Az előzetes adatokat összesítő adatok szerint - amely magába foglalja a szabadidős és az üzleti célú utazásokat, valamint a bel­földi turizmust és a külföldi tu­risták látogatását is - a legtöbb, 471 millió vendégéjszakát Spa­nyolországban töltötték el, ami 3,6 százalékos emelkedés az elő­ző évhez képest. Második helyen Franciaország áll, ahol 431 millió éjszakát töltöttek el a turisták ta­valy, 6,6 százalékkal többet, mint 2016-ban, majd Németország következik, ahol 2,7 százalékkal mintegy 400 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma. 79 Második helyen Francia­­ország áll, ahol 431 mil­lió éjszakát töltöttek el a turisták tavaly, majd Né­metország következik 400 midiós vendégéjszakával Hozzátették, a külföldi turisták el­szállásolása terén is Spanyolország vezet, ahol 19 százalékos emelke­dést, mintegy 307 millió vendégéj­szakát regisztráltak a szálláshelyek A beszámoló szerint az összes eltöl­tött vendégéjszaka száma alapján a legnagyobb mértékű, 12 százalé­A legtöbb, 471 millió vendégéjszakát Spanyolországban töltötték el, ami 3,6 százalékos emelkedés az előző évhez képest (Fotó: SITA) kos növekedést Litvániában rög­zítették. Szlovéniában 11,3, Hor­vátországban 10,6, Portugáliában 8, Csehországban 7,7, Cipruson pedig 7,7 százalékos növekedést jegyeztek fel. Az unió tagországai közül egyedül Luxemburgban csökkentek a ven­dégéjszakák mutatói, a nagyher­cegségben az előző évhez képest tavaly egy százalékkal kevesebbet, mintegy 28 ezer vendégéjszakát töltöttek el - közölte az uniós sta­tisztikai hivatal. Az Eurostat ezúttal Szlovákiáról és Magyarországról nem közölt adatokat. (MTI) Az elmúlt években megfigyelt korallfehéredés és egyéb pusztító jelenségek miatt a népszerű szigetek egy részét immár rendszeresen lezárják a turisták elől, hogy megújulhassanak kizsigerelt természeti erőforrásaik (Fotó: Wikipedia) Elpusztítja a korallzátonyokat a tömegturizmus Kritikus szintre süly­­lyedt a korallzá­tonyok állapota Thaiföld népszerű üdülőterületein a turistaforgalom drasztikus növe­kedése miatt - figyelmeztetett egy neves helyi tengerökológus. A bangkoki Kasetsart Egyetem munkatársa, Thon Thamrongna­­wasawat szerint a Thaiföld vizei­ben lévő 238,4 négyzetkilométer­nyi korallzátony immár 77 száza­léka odaveszett, míg egy évtizeddel ezelőtt ez az arány még csak 30 százalék volt. A szakember szerint a korallpusztulás elsődleges oka a part menti szállodákból származó szennyvíz, de más tényezők is köz­rejátszanak, úgy mint a műanyag­­hulladékok bekerülése a tengerbe, valamint a horgonyok okozta fizi­kai károk Az elmúlt években megfigyelt korallfehéredés és egyéb pusztító jelenségek miatt a népszerű szige­tek egy részét immár rendszeresen lezárják a turisták elől, hogy meg­újulhassanak kizsigerelt természeti erőforrásaik A thaiföldi nemzeti parkok hivatala szerint idén első ízben a festői szépségű Maya-öblöt is lezárják június és szeptember kö­zött, a főszezont megelőzően. Ez az öböl volt a Leonardo DiCaprio fő­szereplésével készült, A part című 2000-es film fő helyszíne. „Az ideiglenes lezárás hasznos le­het, de csak egy bizonyos fokig. A legjobb megoldás a végleges lezárás lenne, ami azonban nem lehetséges, mert szükség van a turizmusból származó bevéte­lekre” - mondta Thon. A turiz­musból származó bevételek adják Thaiföld GDP-jének több mint 20 százalékát. A turizmus virág­zásával párhuzamosan azonban - 2016-ban 32 millió, 2017-ben 35 millió, 2018-ban várhatóan 38 millió turista érkezik az or­szágba egyre nő az aggodalom az ágazat fenntarthatósága és az általa okozott környezetvédelmi károk miatt. (MTI) ÁRKÁD www.arkadgyor.hu KALAND VIDÁMSÁG JÁTÉK PLAYMOBIL KIÁLLÍTÁS AZ ARKADBAN 2018. JANUÁR 26. - FEBRUÁR 11. DPI 80073 A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom