Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-13 / 36. szám
www.ujszo.com I 2018. február 13. SPORT Már nem veszik félvállról a csapatversenyt a műkorcsolyázók A kanadai koricsapat kitörő öröme a dobogón (SUA/AP-feivétei) BŐDTITANILLA „Elképesztő érzés megtapasztalni a csapatszellemet egy olyan sportágban, ahol általában rettenetesen egyedül vagyunk" - mondta már csapatban is olimpiai bajnokként a jégtáncos Scott Moir. A műkorcsolyázók csapatversenyét Kanada biztosan nyerte az oroszok és az USA előtt. Szocsiban móg új volt S Négy éve Szocsiban, ahol a csapatverseny először szerepelt az olimpiai programban, az első két helyen fordított volt a sorrend. „Talán akkor kicsit félvállról vettük a csapatversenyt - ismerte be Pjongcsangban Scott Moir. - Erre az eredményhirdetésen jöttünk rá. Akkor hasított belénk a felismerés, hogy talán nem tettünk meg mindent egy lehetséges olimpiai aranyért.” Ez nem azt jelenti, hogy a kanadaiak nem lettek volna elég felelősségteljes sportolók. Négy éve még mindnekinek újdonság volt a csapatverseny. Bár a formátum nem ismeretlen a korcsolyázók előtt, hiszen kétévente a szezon végén Japánban megrendezik a World Team Trophyt, olimpiai környezetben nem tudtak mit kezdeni ezzel a koncepcióval. Amikor bejelentették, hogy a csapatverseny is bekerül az olimpia műsorába, sokan automatikusnak tartották, hogy a játékok végén, az individuális versenyek után kerül majd rá sor. Amikor kiderült, hogy épp ebben a számban osztanak először érmeket a műkorcsolyázóknak, az ászok közül többen inkább kihagyták a csapatversenyt, nehogy megsérüljenek vagy túl hamar ellőjék a patronjaikat. Érvek és ellenérvek Azóta eltelt 4 év, és a csapatverseny megítélése is megváltozott. A legtöbb korcsolyázó nagyszerű lehetőségnek tartja még a saját egyéni versenye előtt kipróbálni az olimpia jegét, ráadásul a bíróktól is kaphat A csapatversenyben azok a korcsolyázók is megmutathatják, mi lakozik bennük, akiknek a saját kategóriájukban soha nem lenne esélyük olimpiai éremért küzdeni. visszajelzést a programjára. Ez főleg jégtáncban fontos, de a többi szakág versenyzőinek is hasznos lehet. Négy éve az is elhangzott ellenérvként a csapatversennyel kapcsolatban, hogy olyan korcsolyázók is érmet kaphatnak, akik teljesítménye jóval elmarad a legjobbakétól. Azóta kiderült, hogy egyrészt ez nem teljesen igaz (bár a most ezüstérmes orosz csapatból Mikhail Koljada a rövidprogramot nagyon elrontotta), mert az éremhez kiegyensúlyozott teljesítmény kell minden szakágban, nagy kilengések, rontások nem fémek bele. Másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez lehet éppen a csapatverseny egyik vonzereje: azok a korcsolyázók is megmutathatják, mi lakozik bennük, akiknek a saját kategóriájukban soha nem lenne esélyük olimpiai éremért küzdeni. Az olaszok nagy pillanata Valentina Marchei és Ondrej Hotárek legjobb közös eredménye egy Eb-4. hely. Az olimpia párosversenyében biztosan nem lesznek érmesek. A csapatverseny kűrjében azonban káprázatos programot futottak, idei legjobbjukat hat ponttal megjavítva szegmensükben másodikok lettek, és Olaszország számára hirtelen felcsillant egy aprócska reménysugár a bronzéremre. A csapatboxban őrjöngtek a többiek, Ondrej Hotárek később úgy fogalmazott: ,JEz életem legszebb napja.” A férfikűrben pedig Matteo Rizzo, akinek a technikája nincs azon a szinten, mint a többi csapat sztájjáé, a kihívásnak maximálisan megfelelve szintén hibátlanul lefutotta a programját - és a végén boldogan borult a jégre. Az ilyen pillanatok miatt van értelme a csapatversenynek - hogy egy Matteo Rizzónak is legyen esélye megmutatni, hogyan kell harcolni az érmekért. Nagasu tripla axelje A bronzérem végül nem az olaszoké, hanem az amerikaiaké lett, annak is köszönhetően, hogy a nők között Mirai Nagasu szintén elképesztő kürt futott. Tripla axellel nyitott, ezzel ő lett az első amerikai, és összességében a harmadik nő, aki tripla axelt ugrott az olimpián. „Amikor befejezte a kűrjét, és ordított a boldogságtól, no akkor éreztem azt, de jó, hogy vízálló sminket raktam fel”- nyilatkozta a párosozó Alexa Scimeca Knierim csapattársa teljesítményéről. Az oroszok csapatboxában nem volt akkora ováció a programok alatt, az első versenynapon Mikhail Koljadával nem is ültek csapattársak, csak sportvezetők, s mivel Koljada nem remekelt, úgy nézett ki a lihegő, mintha a búsuló Koljada egy sereg morcos nagybácsival ült volna össze egy bizarr családi fotóra. „Nem tudtuk a boxból biztatni Mikhailt, mivel a legtöbben éppen akkor utaztunk Japánból, az edzőtáborunkból Koreába, akik pedig már az olimpia helyszínén voltak, azoknak edzésük volt”- magyarázta Jekatyerina Bobrova. A tapasztalt jégtáncos ügyesen kikerülte a kérdéseket, amelyek azt firtatták, milyen érzés volt úgy versenyezni, hogy a saját zászlójukat nem lobogtathatták, s arról beszélt, nagyra tartj ák ezt az ezüstérmet. Négyéves terv: teljesítve! A kanadaiak már az utolsó szegmens, a jégtánc előtt bebiztosították az aranyérmüket. „A mi teljesítményünkön már nem múlt semmi - jegyezte meg Tessa Virtue, aki Scott Moirral az oldalán ismét fantasztikusát alkotott. - De mi is ki akartuk venni a részünket a diadalból.” Moulin Rouge-kűijük rabul ejtette a nézőket, még a többi csapat tagjaitól is állótapsot kaptak. „A szocsi eredményhirdetés után kitűztünk egy tervet. Négyéves tervet. A cél az volt, hogy itt, Pjongcsangban nyeljünk - magyarázta Scott Moir. -Négy éve az volt a gond, hogy nem voltunk elég őszinték egymással, nem mondtunk ki mindent, amit ki kellett volna. Nem akartam újból ebbe a hibába esni, úgyhogy most végig nagyon nyílt voltam mindenkivel.” Meglett az eredménye. A Patrick Chan, Kaetlyn Osmond, Gábriellé Daleman, Meagan Duhamel, Eric Radford, Tessa Virtue és Scott Moir összetételű csapat Kanada első aranyérmét szerezte Pjongcsangban. A TÉLI OLIMPIA MŰSORA 7.00 hódeszka férfiak, félcső, selejtező _ _ _ __M4 SPORT, EUROSPORT1 8.40 jégkorong, nők Kanada-Finnország ___ STV 2, EUROSPORT 2 ______ 9.30 sífutás férfi- és női sprint, Peter Mlynár, Alena M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 _____________selejtező______________Procházková, Kónya Ádám___________________________________ 11.00 shorttrack női 500 m, férfi 1000 m Jászapáti Petra, Keszler Andrea, M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 selejtező, férfi 5000 m-es Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, váltó selejtező Magyarország __ 11.30 szánkó női együléses, 3-4. kör Katarina Simonáková_________M4 SPORT, STV 2, EUROSPORT 1_________ 12.00 sífutás női sprint, férfisprint Alena Procházková? M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 Peter Mlynár? __ 12.00 gyorskorcsolya férfi 1500 m Nagy Konrád M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 12.05 curling, Kanada-Svájc döntő EUROSPORT 1, vegyes páros M4 SPORT (felvételről: 15.30) 13.10 jégkorong, nők Egyesült Államok-OAR___________________________EUROSPORT 2______________________ 1.05 curling_______férfiak, alapszakasz______________________________________________________________ 2.00 műkorcsolya páros rövidprogram Myslivecková Lucie, M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 Lukás Csölley (mind 4.00-tól) 2.15 alpesi sí női műlesiklás, 1. futam Petra Vlhová, Veronika Velez- M4 SPORT, STV 2, CT SPORT Zuzulová, Hozmann Szonja, Maróty Mariann_____________________________________________ 2.30 hódeszka férfiak, félcső CT SPORT, EUROSPORT 1 __ 4.10 jégkorong, nők Svédország-Svájc . _____EUROSPORT 2___________________________ 5.45 alpesi sí női műlesiklás, Petra Vlhová?, M4 SPORT, STV 2, CT SPORT, EUROSPORT 1 2. futam _ Veronika Vetez-Zuzulová? __ 6.05 curling nők, alapszakasz_______________________________EUROSPORT 1______________________ 119 A NAP HŐSE I. Anastasia Kuzmina A 33 éves szlovákiai sflövő negyedik olimpiai érmét szerezte meg. Címvédőként csak 13. lett a szombati sprintben, de nem omlott össze, az üldözéses versenyben másodikként végzett, és felszabadultan ünnepelt. Hát még ha 15 km-en vagy a tömegrajtos versenyben összejön valami... A NAP HŐSE II. IraanWUst Pályafutása ötödik olimpiai aranyérmét nyerte Ireen Wüst holland gyorskorcsolyázó: a 31 éves sportoló 1500 méteren diadalmaskodott. Tizedik olimpiai érmével a német Claudia Pechsteint megelőzve 6 lett minden idők legeredményesebb gyorskorcsolyázója a nők között. A NAP MONDATA „A versenyző majdnem mindig úgy érzi, ő nem csinált semmit.’’ A rövidpályás gyorskorcsolya versenyein bíróként dolgozó Kövér Balázs a munkájáról. ÉREMTÁBLÁZAT A J*' é * é 1. Németország 4 12 2. Hollandia 3 2 2 3. Norvégia 2 4 3 4. Kanada 2 4 1 5. USA 2 11 6. Franciaország 2 0 1 7. Svédország 1 1 0 8. Ausztria 10 0 Koreai Köztársaság 10 0 10. Japán 0 12 11. Csehország 0 11 OAR 011 13. Ausztrália 0 10 Szlovákia 0 10 15. Finnország 0 0 2 16. Kazahsztán 0 0 1 Olaszország 0 0 1 Szlovák érem Ezüst: Anastasia Kuzmina (biatlon, 10 km)