Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-10 / 34. szám

www.ujszo.com I 2018. február 10. RÉGIÓSPORT 119 Bennmaradnának a nagyölvediek AZ NB ll-es váciak ellen is játszottak előkészületi mérkőzést a nagyölvediek (www.fcvac.com-feivétei) ÁBELGÁBOR Nemrég tértek haza az alacsony-tátrai edzőtáborból, ahol kondiztak, sokat futottak, hogy erőre kapjanak, és fejlesszék állóképességüket. Szükség is lesz a tökéletes erőnlétre, hiszen a nagyölvediek tavasszal a tizennyolc tagú nyugat-szlovákiai III. liga mezőnyében a kiesés elkerüléséért fognak nagy csatát vívni. „Nem emlékszem ilyen borzal­mas őszi teljesítményre. Hazai kör­nyezetben tizenhárom pontot elkó­­tyavetéltünk, idegenbeli meccseink közül pedig nyolcat elveszítettünk. Összességében mindössze négy győzelmet arattunk, és kétszer dön­­tetleneztünk, a többi bajnokit sorra elbuktuk. Csatáraink sem jelesked­tek a góllövéssel, hiszen csak hu­­szonkétszer találtunk be az ellenfe­lek kapujába. Közvetlenül a bajnoki nyitány előtt váratlanul távozott tő­lünk két kulcsjátékosunk, Lukás Flídr és Michal Kubala, balszeren­csénkre pedig súlyos sérülést szen­vedett a jó képességű Jakub Svirík és Tóth Tamás” - tájékoztatott Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser. A Lévai járás mindössze ezerhat­­száz lakosú településének alakula­tába sebtében öt-hat fiatal labdarú­gót kellett bevetni, akik nem tudták a rutint pótolni, és nem voltak képe­sek hozni a kötelezőt. A gondokat csak tetézte, hogy a meghatározott egyénnek számító, tapasztalt Matús Predajniansky magatartásával és hozzáállásával nem várt bonyodal­makat okozott. A szakmai stáb egyedül a csapatkapitányi posztot is betöltő, harminchárom esztendős hálóőr, Benkó Dániel teljesítmé­nyével volt maradéktalanul elége­dett. „A múltat nagyjából lezártuk, és hozzáláttunk az új kihívások végre­hajtásához. Január 8-án Duhony Jó­zsef edző irányításával megkezdtük a téli alapozást. Előkészületi mérkő­zések sorát játsszuk. Február köze­pén ötnapos edzőtáborba utazunk Telkibe. A téli holt idényben meg­váltunk Cingel Rolandtól, Matús Predajnianskytól, Stranák Dávidtól, Dominik Pajducáktól és Vadkerti Denisztől. Velünk edz viszont már Ondrej Ctvrtnícek, aki Skalicáról, Kele Kevin és Michal Podlucky, akik a komáromi KFC-ből, Mészáros Bence, aki Rimaszombatból, Michal Kolcár, aki Verebélyről, Kojo Matic és Martin Letko, akik az érsekújvári FKM-ből érkeztek, valamint a cseh Vít Valenta, aki a PSV Eindhoven, a Cercle Brugge és az FC Volendam csapatában is megfordult” - egészí­tette ki mondanivalóját a klubmene­dzser. Fociberkekben az a hír terjedt, hogy a nagymegyeriek és a komá­romiak egykori mecénása, Strasser László netán szerepet vállal Nagy­­ölveden. „Igaz, hogy találkoztunk, ám behatóan nem tárgyaltunk az es­hetőségről. Nekünk a labdarúgásról gyakorlatilag saját, önálló elképze­léseink vannak. Pillanatnyilag a bennmaradás köti le figyelmünket” - mondta mendemondák kapcsán Urbán Ferenc. HÍRKOSÁR ■ Futsal BALEX TRADE LIGA Fülek, 14. forduló: FC Thorma- Starvys 5:0 - játék nélkül: Mimel-Keram 5:0 - játék nél­kül: Galaxy-Energy Team 5:0 - játék nélkül: Mladé pus­­ky-Belex Trade Team 7:10 - a góllövőket nem tették közzé. Végeredmény: 1. FC Thorma 14 11 0 3 99:67 22 2. Mímel 14 10 0 4 101:72 20 3. Balex Trade 14 10 0 4 123:100 20 4. Mladé pusky 14 7 0 7 123:116 14 5. Galaxy 14 6 1 7 90:87 13 6. Energy Team 14 4 2 8 99:127 10 7. Starvys 14 3 2 9 90:120 6 8. Keram 14 1 3 10 89:123 5 ■ Kézilabda KEZDŐ LÁNYOK TORNÁJA, Érsekújvár: Nővé Zámky- Stúrovo 5:11, Stúrovo-Svodín 14:7, Surany-Lehnice 14:8, Nővé Zámky-Svodín 4:1, Stúrovo-Surany 3:13, Svodín-Lehnice 3:7, Surany-Nové Zámky 12:8, Lehni­­ce-Stúrovo 9:16, Nővé Zámky-Lehnice 4:7, Svodín- Surany 8:14. Végeredmény: 1. Surany, 2. Stúrovo, 3. Lehnice, 4. Nővé Zámky, 5. Svodln. ■ Labdarúgás WINTERLIGA, Galánta, 7. forduló: Santos FC-Javorinka 3:7 (2:2), g.: Mudroch, Lénárt, Lassú, III. Mécses 3, Bar­­czi 2, Wledermann, Sesták; Paris-Liverpool 4:1 (3:1), g.: Maglocky, Nagy, Kelecsényi, Plavy, ill. Szendrei; Arsenal-Bon Team 15:1 (7:1), g.: Szarka 3, Grell 3, Lő­­rincz 2, Lax 2, Adamko 2, Novota, Marcinké, Klacan, ill. Szala: Kon-Truss-Hurikán 0:3-játék nélkül. Elhalasztva: Blue Stars-Raf Team. Az állás: 1. Javorinka 7 6 0 1 53:16 18 2. RafTeam 6 5 1 0 43:17 16 3. Hurikén 7 5 0 2 20:8 15 4. Paris 7 4 0 3 30:22 12 5. Santos FC 7 4 0 3 28:31 12 6. Arsenal 7 3 1 3 29:20 10 7. Liverpool 7 2 2 3 25:24 8 8. Blue Stars 6 2 0 4 26:29 6 9. Kon-Truss 7 1 0 6 16:50 3 10. Bon Team 7 0 0 7 9:62 ' 0 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Kolárovo-Nové Zámky (U19) 2:0 (0:0), g.: Bende, Vanek: Neded-Betonáris Saia 7:2 (2:0), g.: Kalmár 2, Szöcs 2, Nikolic, Obassi, Chalány, ill. R. Hadza, M. Drahos: Neded-Vrbové 3:5 (3:2), negyedi gólok: Nikoliö 2, Obassi: Váhovce-Bese­­nov 4:1 (2:1), vágai gólok: Bozeník 2, T. Holub, L. Já­vor: Marcelová-Aleksince 6:5 (2:2), g.: Hegedűs 3, V. Kosfukevic 2, Vörös, ill. M. Hreblk 3, M. Puska, L. Trnka; H. Saliby-Zvoncín 3:1 (2:1), felsöszeli gólok: Czinege Zs., Szabó G., J. Cirik; Ivanka-Sládkovicovo 3:1 (1:0), g.: T. Cico, M. Blazi, J. Blazi, ill. M. Maglocky: N. Zivot- Pezinok 4:0 (2:0), g.: I. Havlík, L. Marló, Miklós Z„ ön­gól: Jelka-Samorín B 2:2, jókai gólok: Tonkó D., Nagy E.: 0, Brod-Jelka 2:2, g.: De. Wittemberger, Mikus Cs., ill. Nagy E„ Farkas Z.; Trstice-VIcany 3:6 (0:3), gJu­hos N. 2, Negyedi Z., ill. Fehér L. 2, Takács Cs. 2, D. Hrin, Morvái D; Klasov-Nevidzany (U19) 0:0 (3:0), g.: T. Bakó 4, S. Mikié 3, J. Vasaráb: Veca—Mojmírovce 4:3 (1:2), g.: Lackó 2, Pospis (11-esből), Prílepok, ill. S. Slaténi, Varga, Studeny. ■OMMOOOOHOOHOOOOOOOOHOOOOOOOOOOOHOHBMiHBHH^^BHOHHH HÉTVÉGI FOCIMENETREND Csonka forduló maradt a végére, ezúttal az FC Thorma a bajnok J. MÉSZÁROS KÁROLY Várakozással és egyetlen lejátszott mérkőzéssel zárult a Balex Trade Futsal Liga Füleken, amely ilyen néven kilenc éve fut a nógrádi városban. Ezúttal az FC Thorma csapata végzett az élen, a liga teremtomás változatában immár harmadszor. Stanislav Villányi szervező vála­szolt kérdéseimre. Mi történt az utolsó fordulóban, amikor négyből három mérkőzés elmaradt? A bajnokság előtt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy akár tizennégy csapatot is befogadhattunk volna, de éppen azért döntöttünk a nyolcas létszám mellett, mert a kétfordulós lebonyolításban nem fértünk volna bele a téli holt idénybe. Ligánk tör­ténetében a legkorábban, február harmadikán zárult, mégis akadt há­rom csapat - Starvys, Energy Team és Keram -, amely képtelen volt ki­állni a záró fordulóra. Ismert, hogy az együtteseket aktív, nagypályás fo­cisták alkotják, s nekik már elkez­dődött a felkészülés, a mérkőzések sora. Az bántott, hogy 13-15 fős ke­rettel neveztek valamennyien, és a végére már öt embert sem tudtak összeszedni. Múlt szombaton három mérkőzés idejét végigvártuk, s vé­gül a negyedik, a Mladé pusky-Ba­­lex Trade Team összecsapás játszot­ták csak le. A liga közben is a szokottnál több volt az elmaradt mérkőzés... Volt mikor nem álltak ki a csapa­tok, volt mikor fegyelmi büntetés eredménye nyomán vettük el vala­kitől a pontokat. Komoly szabály­­sértések történtek, amiért büntetés járt. Már szó volt arról, hogy a nagy­fociban közreműködők holt idé­nyét tölti ki a futsalliga. Nem le­hetett előre látni, hogy február elején már nem lesz mindenkinek módjában pályára lépni, és ennek függvényében másképpen beosz­tani a versenynaptárt? Soha nem várunk a kezdéssel. Amint véget ér a kinti foci, máris jön az első forduló. És folyamatosan zajlik a liga, szinte szünet nélkül. Nem mindenki igazolt játékos a ne­vezett csapatokból, nem is akarok a dolgukba beleszólni, de hozzáállá­sukkal ártottak a ligának s a szurko­lókat és ellenfeleket is megfosztot­ták az élménytől. A pályán az FC Thorma volt a legeredményesebb, a teremérá­ban már harmadszor lett bajnok. Mivel tűnt ki a többiek közűi? A nehéz mérkőzéseken is megáll­ta a helyét. Mindegyikkel megbir­kózott, lélektanilag is felülmúlta el­lenfeleit. Játékosai a döntő pillana­tokból győztesként kerültek ki. Erős riválisaikra ez nem mindig volt jel­lemző. Szerintem ez döntött a ja­vukra. Alexander Balog, a liga támo­gatója azt nyilatkozta, reméli, hogy a résztvevők elszántsága ki­tart, és ősztől újra folytatódik a hagyományos füleki futsalliga. Ön mit szól ehhez? Csak akkor szeretnék erről be­szélni, amikor már időszerűvé válik. Egyelőre még nagyon messze van. Szeptember-október táján már biz­tosan lesz válaszom a kérdésre. Ligatények a Hírkosárban. A POZSONYI TERÜLETI SZÖVETSÉG TÉLI TORNÁJA. 4 forduló, A csoport (Pozsony, Pasienky) - vasárnap, 9.00: Ivanka pri Dunaji-Kalinkovo üv.: Kardells); 11.00: Bernolá­­kovo-Vajnory (Parilák), 13.00: Janíky-NMŐK 1922 Bratis­lava (Laciöák). C csoport (Szenei Nemzeti Edzöközpont) - vasárnap, 10.00: PSC Pezinok-Slovensky Grob, 12.00: Báhon-Krá- Tová p/S. (Ruc), 14.00: N. Zivot-Miloslavov (Cizmár). (ái) KOMAROMI KISPÁLYÁS LIGA, elődöntő (városi sport­csarnok) - vasárnap: 17.00: Black Bull Litovef-Bauring City; 10.00: Barracuda-Blue Diamonds. (áb) WINTERLIGA, Galánta, 8. forduló - vasárnap, 12.00: Pa­­ris-Kon-Truss; 13.00: Liverpool-Santos FC; 14.00: Raf Team-Arsenal; 15.00: Bon Team-Blue Stars; 18.00: Huri­­kán-Javorinka. A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI SZÖVETSÉG XXVIII., IDŐSEBB DIÁKOKNAK KIIRT TEREMTORNÁJA, Dunaszer­­dahely (városi sportcsarnok, résztvevők: Baka, Baloö, Topofniky, Orechová Potön, Veiké Blahovo) - szombat, 9.00: Veiké Blahovo-Orechová Potön; 9.25: Baka-Balon: 9.50: Topolníky-Or. Potön; 10.15: V. Blahovo-Baka; 10.40: TopoEníky—Balon; 11.05: Baka-Or. Potön; 11.30: V. Blaho­­vo-Baloö; 11.55: Topolniky-Baka; 12.20: Balon-Or. Potöfi; 12.45: Topoíniky-V. Blahovo. (ál) A GALÁNTAI TERÜLETI SZÖVETSÉG XIII. IFJÚSÁGI TE­REMTORNÁJA, Galánta (városi sportcsarnok, résztvevők: Matúékovo, Velká Maőa, Váhovce, Veiké Ülany) - szom­bat, 9.00: Matúékovo-Velká Maía; 9.25: Veiké ÚTany-Vá­­hovee; 9.45: V. Maía-Váhovce; 10.10: Matúákovo-V. ÚTa­­ny; 10.35: V. Úlany-V. Maőa; 11.00: Víhovce-MatúSkovo; 11.25: mérkőzés a 3. helyért, 11.50: döntő. (ái) A teremben folynak a bajnokságok, a kinti pályákon a felkészülési mér­kőzések (Kovács Zoltán felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom