Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-10 / 34. szám

www.ujszo.com | 2018. február 10. SZOMBATI VENDÉG I 9 Zanussi magyar színésze lett László Zsolt: „Magányos szerep volt ez, ráadásul egyedül voltam magyar a népes lengyel stábban..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Fontos szerepet kapott Krzysztof Zanussi új filmjében László Zsolt. De nem ez az első külföldi produkció, amelyben részt vett. Főiskolásként ott volt Gérard Depardieu köze­lében a Budapesten forgatott Cyranéban, Anthony Perkins mellett a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ban, nemrég pedig a Channing Tatum főszerep­lésével készült Sas című filmben. Magyar filmrendezőtől is kapott már jelentős szerepet koprodukciós alkotásban. Szabó István révén Ralph Fiennes partnere lehetett A napfény ízében. Krzysztof Zanussi, a lengyel film élő klasszikusa kulcsfontosságú figura, a bíró megformálására kérte fel az Éter című filmbe. Az európai mozi legendás alakjai között jegyzett varsói rendező korábbi alkotásait, az Illúziót Locamóban, a Spirált Can­­nes-ban, A nyugodt Nap évét Velen­cében díjazták. Az Éter bírája a ki­végzés elől menekít meg egy súlyos bűnt elkövetett orvost, cserébe vi­szont kér is tőle pár dolgot. Andrzej Wajda és Krzysztof Ki­­eszlowski mellett Zanussi a lengyel film harmadik nagy öregje, erős társadalomkritikával átitatott filmjei Európa-szerte hatalmas vi­harokat kavartak a hetvenes­nyolcvanas években. Főiskolás ko­rában látott már Zanussi-filmeket? Polanskit és Wajdát ismertem ak­koriban, Kieszlowski és Zanussi ki­maradtak a „műsorból”. Az ő mun­kásságuk valahogy elkerült. Zanus­­sit utólag próbáltam bepótolni. Szü­letésnapomra a fiaimtól kaptam egy róla szóló könyvet. Már el is olvas­tam. Felfejthetetlen számomra, hogy ő pénzt, fegyvert és paripát ka­pott a filmjeihez, hiszen meglehe­tősen kemény alkotások fűződnek a nevéhez. De a lengyelek mindig bátrak voltak. Mi nem. Ebben az or­szágban mindenki a saját harcát próbálta megvívni, de az, hogy kö­zösen álljunk ki valamilyen ügyért, ritkán sikerül. Mesélték a stábta­gok, hogy ha Lengyelországban tüntetés van, akkor tízezrek vonul­nak az utcára. Ott nincs mese, az emberek kiállnak a jogaikért, erköl­csi és egyéb elképzeléseikért. El­lentétben velünk. Ezért irigylem őket, hogy abban a társadalomban élnek. Más kérdés, hogy ők meg minket dicsérnek. Amikor Buda­pesten forgatott a stáb, mindenkitől azt hallottam, hogy milyen szeren­csés vagyok, mert ilyen gyönyörű városban élek. Erre én azt válaszol­tam, hogy turistaként én is szívesen mozgok bármelyik városban. De ott élni egy kicsit más. Bekerült már néhány Budapes­ten készült külföldi produkcióba. Olyan túl sokban nem vettem részt. Egyrészt azért, mert igazából nem beszélek semmilyen nyelvet, más­részt pedig a szerepek, amelyeket felkínálnak, csupán pár napra szól­nak. Igazából tehát nem lényegesek. Az Éterrel párhuzamosan hívtak egy koreai filmbe is, de már a válogatásra sem mentem el, mert tudtam, hogy lehetetlenség lesz egyeztetni a len­gyel filmmel. Persze anyagilagjól jött volna az a néhány nap, ami nekünk, magyar színészeknek ilyen helyzet­ben megadatik, de a lengyel felkérést nem kockáztathattam. Ez most egé­szen más helyzet volt. Zanussi fel­kérésére nem lehetett nemet monda­ni. Ráadásul elég nagy szerepet bí­zott rám, fontos szegmensét képvi­selem a filmnek. Mielőtt rátérnénk az Éterre, ér­dekelne a véleménye Gérard De­­pardieu-ről, Anthony Perkinsről, Ralph Fiennesról és Channing Ta­himról. Depardieu tök jó fej volt a Cyra­­nóban. Mi azt még olyan hatalmas buliként fogtuk fel. Főiskolások voltunk, akik statisztaként, fiatal kaszkadőrként ott lehettek a köze­lében. A döbbenet Anthony Perkins volt. Akkor sem engedett ki, amikor nem dolgozott. A forgatás utolsó napjáig keményen koncentrált. Ralph Fiennes hihetetlenül rokon­szenves ember. Nem szállt el, nem fordult ki magából, hogy mekkora sztár, pedig elképesztő képesség birtokában van. Channing Tatum színészetéről nem volt nagy véle­ményem. Főleg zenés filmekben láttam őt. Aztán a fiaim szóltak, hogy nézzem meg A kopasz osztag - 21 Jump Street című filmben, abban jól kijön a humora. És tényleg szenzá­ciós benne. Meglepően jó. A holly­woodi színészek sorsa nagyban függ attól, hogy az ottani gépezet milyen produkciókba sorolja őket. Zanussitól hogyan kapta meg a szerepet? Felhívtak, hogy lengyel-ukrán-lit­­ván-magyar koprodukcióban készíti a legújabb filmjét, és hogy van egy szerep, amelyre esélyes lennék. Jó, persze, próbáljuk meg, mondtam. De a lelkem mélyén úgy gondoltam, ez vicc. Ebből nem lehet semmi. Fény­kép alapján kinézett a rendező, oké, de a végén majd úgyis lengyel szí­nészt választ. Természetesen elmen­tem a válogatásra, ahol két jelenetet kellett megoldanom partner nélkül, casting direktor jelenlétében. Zanus­si nem volt jelen. Amikor magyar­­országi helyszíneket kerestek, én épp a Valami Amerika 3. részét forgat­tam, tehát nem találkozhattunk. A próbafelvételről nem gondoltam, hogy túl jól sikerült, magamban le is zártam az ügyet. A helyzet aztán mégis másképpen alakult. A végén már csak ketten maradtunk esélye­sek. Egy lengyel színész és én. Egy­szer csak felhívtak, hogy pan Krzy­sztof engem választott. De még ak­kor sem akartam hinni a fülemnek. Egészen addig a pillanatig nem érez­tem azt, hogy komolyra fordult a helyzet, hogy tényleg dolgozni fo­gok vele, amíg meg nem érkezett a Varsóba szóló repülőjegy. Miből gondolta, hogy nem sike­rült a casting? Azt úgy érzi az ember, ha valami kicsit hangulattalan. Eléggé steril volt ugyanis a környezet. Nem volt tekintet, nem volt mihez igazodni, a casting director végszavazott. Csak magamból dolgozhattam. Nem hit­tem, hogy erre bárki felfigyel. Zanussinak mégis tetszett, amit csinált. Már a forgatás során azt nyilatkozta, hogy ismerte más fil­mekből, és nagyon örül, hogy ját­szik nála az Éterben. És hogy ugyanabba a kategóriába tartozik, mint azok a nagy színészek az ő ge­nerációjából, akikkel korábban együtt dolgozhatott. Vittorio Gass­­mant, Max von Sydowt és Nyikita Mihalkovot említette. „Zsolt egy sorban említhető velük” - mondta. Ezen meg is hatódtam. Ezeket a színészeket én is igen nagyra tartom, régóta figyelemmel követem a mun­kásságukat. Zanussi hihetetlen úri­ember, de hatalmas terhet pakolt rám azzal, hogy ezt nyilatkozta. Az első nap, amikor még csak ismerkedtem a stábbal, egyetlen instrukciót adott. „Csak annyit kérek öntől, Zsolt - mondta annyi a feladata, hogy még én is féljek magától.” Azt hittem, eret vágok magamon. Ő meg, hogy ve­gyem csak könnyedén. Közben olyan nyugalmat, olyan harmóniát árasz­tott magából, hogy az egyszerűen el­képesztő. Andrei Serban, a román származású, amerikai színházi ren­dező jelenlétében éreztem hasonlót. Ugyanaz a kaliber, csak teljesen más típusú ember. Komoly szakmai tu­dás, gazdag emberi tapasztalat az alapja az ilyen erős kisugárzásnak. A forgatás során elárulta aztán Zanussi, hogy miért önt választotta a bíró szerepére? Nem indokolta meg. A lengyelor­szági forgatás első etapja után félve kérdeztem meg tőle, hogy nem bánta­­e meg, hogy engem választott. Mit válaszolt? Azt mondta: szó sincs ilyesmiről. Éreztem is végig a bizalmát, de azért bennem volt, hogy miért pont én kel­lettem neki. Az Éter, ahogy a rendező nyilat­kozta, a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust törté­netének újragondolása. A film cse­lekménye közvetlenül az első világ­háború előtt játszódik. Főhőse a hadseregnél dolgozó orvos, aki étert használ, ami nagyon haté­kony fegyver a fájdalom kiiktatá­sára, ám a tudat megsemmisítésére is. Tehát vissza lehet élni vele. Épp ez a furcsasága ennek az ér­dekes, kicsit szemérmes történetnek. Hogy egészen a film végéig semmit nem lehet tudni róla. Akkor aztán a már ismert jeleneteket más szem­szögből is látni fogjuk. Kimondva nincs semmi, a bíró lehet valódi fi­gura, de a doktor képzelgése is. Za­nussi a háttérben marad, nem nyil­vánít véleményt, a nézőre bízza a döntést, hogy mit gondol a figuráról. Az viszont egyértelmű: a doktor el­adja a lelkét az ördögnek. Elkövet ugyanis egy elég súlyos bűnt, amiért ki akarják végezni. A bíró segítsé­gével megmenekül a halál elől, cse­rébe viszont neki is adnia kell pár dolgot. De hogy mit, az a forgató­­könyvből sem derült ki. Nem volt konkrétan kimondva, hogy mit kap a bíró a segítségéért. Zanussi eredetileg tudományos pályára készült, négy évig fizikát tanult. Azután döntött csak a film­­rendezés mellett. A doktor szere­pébe nyilván önmagát is beleírta. Az Éter az orvos filmje. Zanussi hi­hetetlenül komplex személyiség. De a humán oldal erősebb benne, mint a tudományok iránti szenvedély. Er­kölcsi témát feszeget itt is, mint a töb­bi filmjében. Hogy az orvosok, akik emberi életekkel foglalkoznak, bele­csúszhatnak abba az attitűdbe, hogy mindenhatónak képzelik magukat. S akkor a bíró jelzi, hogy az ilyen fele­lősséggel teli hivatás gyakorlása közben meddig lehet elmenni. Fő­képp egy olyan szélsőséges helyzet­ben, amilyenbe a doktor keveredik. Az első világháborút megelőző év­ben járunk, már a harcászati készü­lődés kellős közepén, egy lengyel­ukrán határszéli erődben, s az orvos tudja, hogy az éternek tudatmódosító szerepe is van. S ő ezzel a szerrel kí­sérletezik. Mennyire körvonalazta a forga­tókönyv a bíró figuráját? Nem nagyon. Nekem az segített rengeteget, hogy korábban eljátsz­hattam Lucifert Az ember tragédiá­jában és Wolandot a Mester és Mar­­garitában. Ez két olyan élmény a pá­lyámon, amelyekhez vissza tudtam nyúlni. Itt, ebben a filmben nagyon nehéz volt egy-egy snitt, jelenet, amikor a bíró csak néz, csak a tekin­tete van. Magányos szerep volt ez, ráadásul egyedül voltam magyar a népes lengyel stábban. Igazából csak a doktorral van dolgom a filmben. Őt Jacek Poniedzialek, a varsói Teatr Nowy jeles színésze formálja meg. Koncentrált, jó humorú, nagyon rokonszenves kolléga. Sokat beszél­tünk színházról, politikáról, a két or­szág közös és nem közös helyzetéről. Gondolom, mindkettőjüket más­hogy instruálta a rendező. Ponie­­dzialekkel pár szóból megértették egymást, önnek részletesebben vá­zolta fel a helyzeteket. Pont fordítva történt. Ők ketten lengyelül elég sokat beszélgettek, ne­kem két-három tűpontos instrukciót adott. Szerencsésen alakult a pályája, hiszen a magyar filmrendezők idő­sebb nemzedékéből is a legjobbak­­kal dolgozhatott. Maár Gyulával, Bacsó Péterrel, Szabó Istvánnal, Sándor Pállal. És most ehhez jött egy európai hírű, nagy lengyel ren­dező, Krzysztof Zanussi. Meg lehet fogalmazni, mit kapott tőle? Egyszerűen jó volt a közelében lenni. Olyan hangulatot tudott te­remteni a forgatáson, hogy az lelki­leg és szellemileg is provokálta az embert. Sokat tanultam ebből a helyzetből. Itthon nagyon nehéz el­érni azt az állapotot, hogy felülné­­zetből lássam az országot. Ehhez kaptam most felszabadító érzést egy egészen más közegben, ahol nemes ügyek érdekében még össze tudnak fogni az emberek. „Zanussi olyan hangulatot tudott teremteni a forgatáson, hogy az lelkileg és szellemileg is provokálta az embert..." (Talabér Tamás felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom