Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-10 / 34. szám
www.ujszo.com | 2018.február 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Az idő múlásáról Cseleznek az idővel az emberek, ravaszul lassítják a múlását JUHÁSZ KATALIN Vannak mérföldkövek az életben, summázásra, visszatekintésre késztető pillanatok, az idő múlására figyelmeztető események. Szerintem az egyik ilyen, amikor kiürül a 300 darabos fultisztító pálcikás doboz. Lám, most kiürült. Nem is értem, miért a heteket, hónapokat, éveket tekintjük az idő múlását mutató alapegységeknek, hiszen ugyanilyenjoggal követelhetné magának az alapegységstátuszt a fülpucis doboz. Elvégre a megkezdésétől a végéig elég idő telik el, hogy rálássunk az adott intervallumra, hogy mérleget vonjunk. Az ember az üres doboz láttán értékel, összegez, az új adag megkezdésekor pedig akaratlanul is belegondol, hogy mire ez elfogy, már mi mindenen lesz túl. Emlékszem, amikor ezt a mostanit vettem, úgy tűnt, talán sosem ürül ki. (Hasonló ez ahhoz az érzéshez, amikor 16 tekercses vécépapírcsomagot veszünk.) Olyan, mint tovatűnő életünk. Az elején megnyugtatóan távol még a vég, aztán azt vesszük észre, hogy felgyorsulnak az események: már ránézésre is meg tudjuk mondani, hozzávetőleg hány pálcika van még a dobozban, és látványosan fogy, minden alkalommal. Egy-egy doboznyi időszak nagyon komplex tud lenni. Mennyi minden történt a most befejeződött pálcikaciklus során is! Hány fent és lent volt, mennyi jó és rossz dolog! Kormányok váltották egymást a világban, háborúk törtek ki, konfliktusok zárultak le, az univerzumban csillagok születtek és pusztultak. És mindezt tiszta füllel lehetett megélni. Itt állok hát, egy újabb dobozzal. Kivánom, hogy mire ez kiürül... Illetve mindegy is, mit kívánok, hiszen mire kiürül, úgysem fogok emlékezni, mit kívántam. Eszembe jut viszont egy durva hiba a mátrixban. Egyszer vendégeskedtem egy olyan lakásban, ahol a háziak - vélhetően a beteges spórolási ösztöntől vezérelve-visszatették a saját fülpucis dobozukba az egyszer már használt pálcikákat. Nyilván azzal, hogy ez még használható, hiszen épp csak picit sárgás a vatta. Undorító is, persze, ugyanakkor gondoljunk csak bele, milyen ravaszul cseleznek az idővel ezek az emberek. Lassítják a múlását, hiszen a dobozuk sokkal később ürül ki. így akár éveket is nyerhetnek még az élettől - amelyet viszont, eme ördöggel kötött paktum penitenciájaként, részlegesen koszos füllel kell leélniük. És immár nekem is van mitől tartanom. Ugyanis az előbb, amikor az új dobozt kibontottam, a tetején lévő pálcikák kiestek, és begurultak a mosógép mögé. Nem tudom, minek számít ez, de tudományos hozzáállással gyanítható, hogy ha nem szedem ki őket onnan, akkor valamiféle időcsapdában fogok megrekedni. Márpedig nincs kedvem elhúzni a mosógépet és matatni mögötte. Úgyhogy addig, amíg rá nem szánom magam erre, álljon le inkább az idő múlása. Mostantól szünet! E&f'jrrAu úob tS-it£AT\ié>we: (Lukács Zsolt karikatúrája) Jött, látott, elmehet? MÓZESSZABOLCS A héten váratlan fordulat történt az ellenzéki térfélen: Alojz Hlinának egyszeriben kihívója akadt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) pár hét múlva sorra kerülő tisztújító kongresszusára. A kereszténydemokratákra másfél évtizeden keresztül a stabilitás volt jellemző: biztos 8 százalékos szavazótábor, állandó ötlettelenség és stabilan szürke, középszerű vezetők. Mígnem jött a 2016-os év, a KDH pedig bezuhant az ötszázalékos parlamenti küszöb alá. A kereszténydemokraták a sokkos állapotban egy friss és harsány párttag után nyúltak, Alojz Hlinát emelve a mozgalom élére. Ami akár még két-három évvel korábban is elképzelhetetlen lett volna - nemcsak a kereszténydemokratáknál, hanem bármely más standard pártnál. Hlina viszont feltűrte az ingujját és dolgozni kezdett, az eredmény pedig látszik: a kilátástalanság helyett 6-7 százalékot mérnek a KDH- nak, az eredmények pedig nem csak papíron léteznek. A mozgalom a megyei választásokon a Smer mögött és az MKP előtt a második legtöbb képviselői helyet szerezte, a megyei szinten úgymond győztes ellenzéki koalíció stabil tagja, emellett egy megyeelnöke is van - erre Rudolf Bauer 2001 -es megválasztása óta nem volt példa. Ezek után derült égből villámcsapásként érhette Hlinát a hír, hogy az öt hét múlva sorra kerülő tisztújító közgyűlés mégsem lesz formalitás. Az OEaNO frakcióvezetői tisztségét elhagyó Richard Vasecka lesz a kihívója. A százalékok és az eredmények ugyanis nem győzték meg a KDH-s pártstruktúrák egy részét, aminek két oka lehet. Alojz Hlina nem éppen standard módon politizáló ember, a belső diskurzushoz és a lassú döntéshozatalhoz szokott tagság számára a pártelnök stílusa túl direktív. A másik ok kicsit összetettebb: a protesthullám által megteremtett „mutatványos” Hlina sokak számára nem hiteles konzervatív politikus. Tény, hogy a formai változások mellett a KDH-nál tartalmi megújulást nem látni. Sokan a liberális oldal kínálati gyengeségeiről értekeznek, ám ugyanilyen sivár a konzervatív oldal is, csupán a bőséges pártfelhozatal miatt megtévesztő a kép. Hiába verseng egyazon tábor kegyeiért a KDH mellett az OEaNO, a Sme rodina és gyakorlatilag az SNS, a tartalmi és programkínálat nagyon gyenge. S ezen Hlina érkezése a KDH élére nem hogy nem segített, de egyenesen rontott. A sosem látott komoly megyei összefogás ellenére pedig Hlina együttműködési potenciálja is gyenge. Richard Sulik SaS-elnökkel nincs beszélő viszonyban, Igor Matoviccsal - akinek frakcióját a 2012- es választások után pár hónappal faképnél hagyta - épp hogy elviselik egymást, az MKP-tói pedig lojalitási okleveleket kér. így nehéz közös jobboldali jövőt építeni. Kérdés, hogy az elsőre a szürke ötven árnyalatát felvonultató Hrusovskyra és Figel’re haj azó Vasecka mire lenne képes KDH- elnökként. Pláne úgy, hogy érkezése is szinte puccsszerű. Pár héttel a tisztújítás előtt lép be a pártba (ebben egyébként hasonlít Hlinára, s abban is, hogy az OEaNO-ból érkezik), a mögötte álló regionális erők pedig nem merik vállalni az arcukat. Állítólag a belső diskurzus kigyomlálása miatt félnek megszólalni - de milyen küldöttek azok, akik egy parlamenten kívül rekedt ellenzéki pártban sem mernek megszólalni és nyilvánosan elmondani a véleményüket? Kívülről nem látni, hogy Hlina támogatottsága tényleg ennyire összezsugorodott-e, s a Vaseőka mögött álló járások nem számolták-e el magukat. Mint ahogy az is kérdés, nem arról van-e szó, hogy a régi struktúrák, az egykori képviselők és a párt kiebrudalt alelnökei akamak-e visszatérni, amikor már látni, hogy a KDH legközelebb ismét parlamenti erő lehet. Március közepén kiderül. Együttélés helyett együtt félés? KOLLAI ISTVÁN közép-európai együttműködés új hirdetői a közös örökség helyett a közös ellenségre akarnak építeni, és közben tabusítják a térség számos búját-baját. Szlovákia elismert kutatóintézete 2008-ban és 2017-ben is arról készített felmérést, kikkel nem akarnak együtt élni a szlovákok. A félelem és elutasítás e listáján a magyarok a középmezőnyben helyezkedtek el 10 éve. Egy évvel ezelőtt már alapvetően más volt a helyzet: a magyar az egyik legkevésbé elutasított csoport lett a szlovákok szemében. Pedig ha megnézzük a részletes adatokat, a magyarok megítélése igazából semmit sem javult Szlovákiában, egyszerűen csak rettentő sokat romlott minden más csoporté. A listát böngészve elképesztő romlását látjuk a különféle csoportok megítélésének. Úgy tűnik, a másikkal szembeni türelemnek és alkalmazkodásnak teljesen elfogytak a tartalékai, és ez feltehetően nem speciális szlovák jelenség, hanem elég általános egész Közép- Európában. A kérdés az, hogy épülhet-e erre valós közép-európai összefogás? Ha a romák és a mozgássérültek (!!) problémáitól el akarjuk magunkat szigetelni „mi, közép-európaiak”, akkor mennyire várható, hogy jut energia és figyelem a hagyományos nemzeti-etnikai ellentétek feloldására? Az a szlovák, román, magyar, aki egyre jobban elutasítja az „arabokat”, az ettől nyitottabbá válik az autonómia, a kétnyelvűség és az asszimilációval kapcsolatos problémák befogadására? E kérdés aktualitását az adja, hogy az utóbbi években lelkendező írások sorajelent meg arról, hogy Közép- Európa öntudatra ébredt, végre képes az együttműködésre. A hiányérzetet viszont éppen az adja, hogy a középeurópai együttműködésnek az ilyen új keletű hirdetői a közös örökség helyett a közös ellenségre építenék az összefogást: fogjunk össze a Nyugat ellen, a migráns ellen. Külső fenyegetéssel szemben összefogni - önmagában ezzel nincs baj. Még a legértéktelítettebb együttműködéseknek is sokszor lendületet ad egy közös ellenség; a 20. század egyik legsikeresebb ilyen projektjének, az európai integrációnak is lökést adott az atomhatalommá váló Szovjetuniótól való félelem. A probléma a mostani zsumalisztikus Közép-Európavíziókkal az, ahogyan kizárólag az (egyébként kreált vagy rendkívüli módon felnagyított) ellenségképekre építenek. De mire vezet hosszú távon az az együttműködés, amelyet kizárólag a külső dolgoktól való felelem és utálat tart össze? Ha magyarok és szlovákok közös témája nem az együttélés, hanem a migránsokkal és a Nyugattal szembeni „együtt félés”, abból vajon megindulhat-e a magyar-szlovák közös történelemkönyv elakadt projektje, sikerülhet-e az első világháború évfordulói kapcsán valamiféle megbékélő hangulatot teremteni, sikerülhet-e az uniós kisebbségvédelmi egyezményekhez a szomszédok támogatását elnyerni? Ezeknek egyelőre nem sok jele van, nem kerültünk közelebb az ilyen nagy társadalmi támogatottságot igénylő békekötésekhez és kompromisszumokhoz. A közös ellenségképre építő Soros-emigránsellenes hangulatkeltéssel nyilvánvalóan az a gond, hogy nem is visz közelebb ezekhez. Hogy is vinne, amikor semmilyen alternatívát nem állít az élesen kritizált, Soros nevével összekapcsolt nyílt társadalommal szemben. Pedig az új Közép- Európa-víziókban szereplő Nyugattal szembeni kritika egyre unalmasabb; a kérdés inkább az, hogy ha nem nyílt társadalmat akarunk, akkor milyet? Zárt társadalmat? Ez olyan kérdés, amire mindenkinek választ kell tudni adni, aki a nyílt társadalmat kritizálja. És ha valaki tényleg szeretne tenni a közép-európai együttműködésért, akkor nem lehet megkerülni azt a problémát, hogy a közép-európai légkört nem lehet tovább mérgezni félelemkeltéssel és frusztrálással.
